2010. március 31., szerda

Káin: Alfred Hitchcock

Ma este egy hatalmas filmrendezőről lesz szó, akinek bár a filmjei nagyon is régiek, mégis rettenetesen nagy feszültséget tudnak kelteni az emberben. Valószínűleg a fiatalabb generáció márt nem fogja ismerni így menthetem a menthetőt és írok erről a zseniális emberről! Jöjjön hát az a férfi aki minden thrillernek az alapjait fektette le :

Alfred Hitchcock

Londonban született 1899.augusztus 13-án. 1980-ban április 29-én hunyt el 80 évesen. Alfred Joseph Hitchcock filmrendező , forgatókönyvíró és egyben producer is.

Londonban született ír katolikus családban. Jezsuita nevelőintézetben járt iskolába. Műszaki rajzolóként kezdte majd némafilmeknek rajzolt szöveget, később fordított, majd írt . Nem sokkal már rendezőasszisztensként dolgozott: forgatókönyvet írt és vágott is . A cég ahol dolgozott kivonult a városból és a hely megüresedett egy Michalel Balcon nevű producer vette meg a stúdiót. Hitchcock legnagyobb korai támogatója Balcon volt, akiről mindig is hálával beszélt.

1922-ben elkezdte a 13-as szám című filmjét de sosem fejezte be. Saját elmondása szerint (mely inkább csak legenda, mint valóság) már ezelőtt készített egy amatőr, saját pénzből forgatott filmet, mely azonban nem maradt fenn. Ezt követően egy másik rendező helyett fejezte be az Always Tell Your Wife című munkát, amit az első filmjének tekinthetünk. A forgatáson ismerkedett meg Ama Reville nevű színésznővel akit feleségül is vett. Gyermeke 3 filmjében is feltűnt : Rémület a színpadon, Idegenek a vonaton, Psycho.

Első remekműve a 1927-es Titokzatos lakó, aminek legtöbb vonása az összes többi filmjében fellelhető. Bevezette a storyboardot amit a többi filmjében is alkalmazott, A filmben üvegpadlót használt így filmezhette az alsó lakásból a színész lépéseit. Első hangosfilmje eredetileg néma filmnek készült, Zsarolás a címe, ez lett az első Brit hangosfilm. Az ember aki túl sokat tudott a tengeren túlra is eljutott, majd remake-et csinál belőle mert szerinte az első egy tehetséges amatőr munkája míg a második profié. :D

1945-ben megalkotja az Elbűvölve című filmjét minek álomjeleneteit Salvador Dali tervezte. Az 50-es és 60-as években készültek legismertebb filmjei: Madarak, Psycho. A Psycho zuhanyjelentétet 7 napon át forgatták 70 különböző kameraállásból. Gyakori témája az átlag ember akik lehetetlen helyzetbe csöppennek hirtelen. Némi humort is felfedezhetünk az alkotásaiban és mint Stephen King saját maga is szerepel a filmekben 1-2 perc erejéig. 1979-ben az angol királynő lovaggá üti.

- Technikái:

Suspense: Ez a Hitchcock által létrehozott feszülségteremtő eszköz egyike azon fogalmaknak, amelyek megkülönböztetik a filmjeit az egyéb thrillerektől. Egy példa a megjelenésére: a néző számára felfedi, hogy bomba van az asztal alatt, de a főhős ezt nem tudván nyugodtan üldögél mellette.

A vörös hering: technikát szintén Hitchcock hozta létre, legalábbis az ő művei után született meg az elnevezés. Alkalmazásának lényege, hogy a rendező elindít egy cselekményszálat, majd teljesen váratlanul „elvágja” azt, és ezzel egy másik, addig lényegtelenebb vonulatra irányítja a figyelmet. Tipikus vörös hering a Psycho című film első harmada, melyben a Janet Leigh által megformált titkárnő sikkasztási kísérletét láthatjuk, majd ez a szál a híres „zuhanyjelenet”-ben átadja helyét a skizofrén Norman Bates történetének.

-Hangosfilmek:
-Némafilmek:
Remélem aki nem is meri is megkukkolja a filmjeit, főleg a Psycho-t ajánlóm mert szinte az összes hasonló film alapja ez az alkotás! Nos akkor mutatok pár trailert. Előre is kellemes szórakozást kívánok au összes kíváncsi olvasómnak! :)

Madarak:



Psycho trailer:



A nagy, klasszikus jelenet :D:



4 megjegyzés:

  1. Psycho hát igen örök klasszikus. És egy csomó filmen amúgy feltűnnek a jelenetei.
    Mondjuk én több filmjét szerintem nem láttam talán még a Madarakat , de nem vagyok benne biztos.
    Kis tudatlan vagyok :S

    VálaszTörlés
  2. -Black Butterfly :

    Hát ha érdekel akkor ott a lista és indulhat a torrent :D

    VálaszTörlés
  3. A Hátsó ablakot egy órára kellett megnéznem kötelezően, és tök emlékszem, hogy a nagy részén majd halálra untuk magunkat, az utolsó 10-20 perc meg olyan beszaratós volt, hogy fel kellett kapcsolnom a szobában a villanyt, mert paráztam a sötétben. xD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: