2010. március 17., szerda

Káin: Filmajánló

Mai ajánlónkban egy kedvenc projektemről lesz szó, nem tudom mennyire szeretitek a rajzfilmeket és az animéket, de nekem nagyon a szívemhez nőtt ez a világ. Az egyik érdekes darab a több kis mesét összefoglaló 2003-ból. Sokak ismerik a Mátrix című sikersorozatot, ennek egy külön érdekes darabjáról fog most szó esni. Azért is kedves számomra ez a mese mert a legtöbb zenét hozzá Juno Reactor készítette benne. Na nem is húzom tovább a mézesmadzagot, jöjjön hát az:
ANIMÁTRIX:

Ez a film több rövidfilmet tartalmaz amiket különböző rajzolók alkottak meg. Egy összefüggés van csak: A Mátrix világa. Ettől a kiinduló ponttól rengeteg témájú és képi világgal rendelkező kis műalkotást tekinthetünk meg. A film japán és amerikai, összesen csak 90 percből áll. Leginkább arra világít rá mi történhetett a Mátrix előtt és hogy az emberiség hogyan teszi saját magát el láb alól a túl fejlett technikával. A szomorú utópiák közt akad pár aranyos és vidámabb történet is, de mindegyik mögött van egy kis fanyar és cinikus elem. 8 epizódból áll, amiből párat kiemelek, legalábbis azokat amik nekem a legjobban tetszettek!

-Az Osiris utolsó útja (Final Flight of the Osiris)
rendezte: Andy Jones, írták: Wachowski testvérek

Ha hiszitek ha nem ezt a filmet a Final fantasy mozifilm alkotói készítették! Szerintem nagyon feelinges darab és itt harcolnak Juno reactor egyik számára is! :) A Mátrix újratöltve előtörténetét képezi, itt látják meg az Osiris utasai a fúrógépeket. Azért érdekes még a darab mert hiába animáltak a szereplők teljesen valósághűnek tűnnek.


-Program
Írta és rendezte: Yoshiaki Kawajiri

Ez a történet arról szól, hogy egy szimuláció során a szereplők rátérnek a lényegre: Érdemes volt-e bevenni a kapszulát, vagy sem. Mind ezalatt egy harc jelentet követhetünk figyelemmel ami a koreai rajzstílust képviseli (kiemelten szép karakterek). A rendező korábbi munkái pl a Vampire hunter D és a Ninja Scroll is, de ezt könnyen észrevehetjük a stílusról. Sokan gyengének titulálják ezt a részt de engem a látványa rettenetesen megfogott...





Hiba a rendszerben (Beyond)
Írta és rendezte: Koji Morimoto

Ez a rész volt szerintem a legaranyosabb. Mind látványvilágra mind a karakterek szempontjából. Azzal a gondolattal játszik el a mese, hogy mi történhet ha hiba kerül rendszerbe és keletkezik egy "bug,,. Ez egy nagy házban fog létrejönni ahol a tér és az idő megváltozik és a gravitáció sem lesz a régi. Egy csapat gyerek fedezi fel akik oda járnak játszani , a rendező segédkezett a kötelező darab elkészítésében (amit ugye mindenkinek meg kell nézni) az Akirában is.



Tehát aki szereti a Mátrixot és az animéket kötelezően felírom ezt a mesét! :D Szerintem nem fogtok csalódni!

-Official oldal:

http://www.intothematrix.com/

-Magyar Mátrix lap:

http://matrix.lap.hu/

17 megjegyzés:

  1. Nagyon odavoltam érte akkoriban, főleg a Második Reneszánsz-ért. Hú, a Peae Orchestre-féle Who am I-t akkoriban sokat hallgattam, és a Supermoves is horzsolt az Overseer-től. Fasza kis felm(ek) volt(ak).

    VálaszTörlés
  2. -G:

    Jaj de jól nézel ki :D ÁÁÁÁÁÁ <3 Már amúgy tök kíváncsi voltam rád, durva hogy por nélkül ilyen izmos vagy O___O

    Én amúgy végignéztem őket már vagy 10x XDDD

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm (zavarba jön)^^ Bár te sokkal elbűvölőbb kis csincsillának tűnsz ;) Az igazat megvallva még sokkal jobbnak kéne lennem, nagyon zavar az a 4-5 kiló, ami még a hasam környékén van. Genetika-korrektort meg semmi pénzért nem szednék, főleg, mert alapból is ilyen felépítésem van.

    Én is sokszor megnéztem ám, meg a Mátrixokat úgy általában kismilliószor végigcsipáztam.

    Ja igen, jövő hét végén megyek tetováltatni^^

    VálaszTörlés
  4. -G: Köszi :DDDD

    Hát had mondjam el hogy az egyik ismerősöm a poroktól hízott meg. Vagyis attól lett hasa. szóval elég rossz ötlet.

    Na és mit? :O Én is mennék már , csak még nem kaptam fizut XDDDD

    VálaszTörlés
  5. A port is lehet okosan csinálni, és persze úgy sokkal könnyebb is. Viszont ha leáll vele, akkor 1-2 hónap alatt lemegy róla az izom, arról nem is beszélve, hogy a kreatinos izom nagyon kötött, és ami nálam nagy hátrány lenne: lassú. Az ilyenek szoktak úgy mászkálni, minha két görögdinnyét hordanának a hónuk alatt...egyszerűen kurva kötöttek. Oké, én sem mennék el balett-táncosnak, de például ezért járok el hetente egyszer úszni, hogy kilazítson, és érdekes mód nekem teljesen normális tartásom van. A másik része, amiért nem szedek semmit az, hogy elég büszke vagyok, és nem hagynám, hogy egy poré legyen a dicsőség. Szeretek megdolgozni a dolgokért. Meg nem is tartom egy egészséges dolognak.

    Azt beszéltem meg a sráccal, hogy a bicepszemmel kezdjük (a hasamat már említettem, azon kívül a hátamra is van terv). Olyan mintát szeretnék a kezemre, mint amilyen a hercegnek is volt a Warrior Withinben.

    VálaszTörlés
  6. -G:

    Mióta edzel????

    ÁÁÁÁ de király, remélem dobsz majd fel képeket! :DDDD

    VálaszTörlés
  7. Majd meglátom...

    Általános negyediktől 8 évig kosaraztam, aztán kisebb megszakításokkal 4 évig muay-thai, közben persze lejárogattam futni/kondizni, aztán rövid ideig amerikai foci, majd utána jött a leülős időszak pár évig, majd tavaly szedtem rendbe magam, és azóta nyomom durvábban, viszont abban a pár évben is mocorogtam azért (még ha sikerült is pár kilót magamra szednem). Nekem alapvetően szükségem van a mozgásra, különben nem érzem jól magam.

    És igazából nem nagynak lenni nehéz, meg alapvetően a konditerem az, ami a legkönnyebb. Ott csak nagyon rövid időre kell elhatározni magad, a szériák végén pár másodpercig, amikor úgy érzed, hogy már nem bírod, de párat még belenyomsz. A futás, a sprintek meg a foci az, ami embert próbálóbb, mert nekem sincs mindig kedvem elmenni edzésekre, de azért csak elesz a fene, hogy két és fél órán keresztül fussunk, ütközzünk, fussunk, ütközzünk... De élvezem, pedig kurva nehéz, és ez a lényeg. Szóval az a legnehezebb, hogy nagy legyél ÉS gyors ÉS laza. Mert általában vagy az első van meg, vagy a másik kettő, engem viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy minden egyes nap azért küzdjek, hogy a leggyorsabbnál is gyorsabb, és a legerősebbnél is erősebb legyek, még ha az előbbi gyerekkora óta atletizál és 60 kiló, míg az utóbbi 120 és tele van anyagozva is. Engem ez hajt, és nem haladok rossz úton.

    Attól meg a falra megyek, amikor egy beszélgetés közben (több ilyen is volt) szóba kerül a sport, és az első kérdés általában az, hogy mit szedek. Miután kiderül, hogy semmit, utána az jön, hogy jaj de jó nekem, hogy ilyen alkatom van, mert hogy így azért könnyebb lehet nekem. Hát kurvára nem, csak sokan nem látják, hogy egy héten 6 napot edzek, hogy minden reggel pisi után fekvőtámaszozással kezdek, meg azt, hogy van, hogy este fél 11-kor esek haza kajak összetörten, miután a fél várost átszeltem edzés után, és hogy például ma is délelőtt 10-től 12-ig a szoborparkban erősítettünk, és full murvásan mentem haza (ott nincs lehetőség zuhanyzásra, én meg nem fogom csak azért nem a labda/ember után dobni magam, mert nincs rajtam felszerelés). Nekem messze nem ez a legfontosabb dolog az életemben...a párkapcsolatot és a munkát jóval fontosabbnak ítélem, de szabadidőmben még akkor is eljárok edzegetni, ha éppen nincs kedvem, pusztán azért, mert jobb akarok lenni, és ez nem kedv kérdése. És azért van még hova fejlődnöm, mindig is lesz.

    VálaszTörlés
  8. -G:

    ~várja hogy meglássa~

    Basszus tök durva én ennek az ellentéte vagyok. XD Utálok mozogni . Amúgy te ilyen nyüzüge gyerek voltál? :O Mert általában azok a fiúk lesznek ennyire sportosak akiknek elvették az uzsiját. :D Nem is sportosak hanem elszántak.

    VálaszTörlés
  9. Több mint tíz éve szedem a különféle porokat,mégsem híztam el,ez alkati kérdés...ehetek bármit,nem történik semmi,ugyanolyan szexi formás,szálkás,kölyökképű férfiú maradok mindig...
    Mindig van egy kis ez-az itthon,fölkelek reggel...iszom egy kis kreatinos italt,napközben egy-két bícócsoki...van finom ringlószilvás folyékony aminóm,az is elég tete :)
    A sport,gyurmázás vagy erőemelés...lehet bármi...egyénre szabottan alakít át,van aki bedagad és hústorony lesz,van aki szép szálkás nagy izmokat növeszt és máris nedvesedik a bugyi :D

    VálaszTörlés
  10. KK: Nem voltam nyüzüge gyerek, említettem már, hogy hiperaktívnak hittek, és hogy alsós koromban megitattam egy nálam két évvel idősebb gyereket a vécéből, mert leanyázott. Aztán a kosárlabda tett helyre, de ott szinte mindig center voltam, annak ellenére, hogy nem voltam kiugróan magas, viszont erőszakosan kilökdöstem a pók kezű-lábú centereket a palánk alól. Szóval nem vették el az uzsimat, nem terrorizáltak a suliban, egyszerűen ilyen vagyok :)

    JD: Persze, ez alkat kérdése, de akkor minek szedsz bármit is, ha amúgy is szálkás vagy? Mondjuk elég jól szabályozható, hogy mitől fognak nőni az izmaid, és mitől szálkásodsz le. Az, hogy kinek mire nedvesedik viszont megint csak ízlés kérdése.

    VálaszTörlés
  11. -G:

    Na ez durva, pedig próbáltalak mentálisan feltérképezni. Nem sikerült :( ~durcán elkullog~ XD

    VálaszTörlés
  12. (vigyorogva utánad suhint)

    Jahm, elég gyakran hallom, hogy állandóan meglepetést okozok, úgyhogy ne búsulj :D

    VálaszTörlés
  13. G:

    Okos kérdés.Azért szedek ezt-azt,mert mióta kondizom legalább annyi ideje dolgozom 3 müszakban,fizikai munkát végzek,ez mellé társult a hétvégenti buli,így a szervezetem hamar megevett mindent,a táplálékkiegészítők arra voltak akkoriban jók,hogy ne fogyjak vissza,folyamatosan tartsam a szintet:)
    Mostanra a bulik már elmaradtak,de a 3 müszak megy még,ezért kis adagokat nassolgatok és szinten tartom a súlyomat,keveset edzegetek mellé...már csak őrzöm a formám,nem kell nagy dologra gondolni,szálkás-arányos izomzat,80kg a 189cm-hez...vékonyan sportos...
    A nedvesedésben egyetértek,kinek a mackó....kinek a siklókígyó ;)

    Utólag okos az ember,ha kevesebb lett volna a buli,piálás,éjszakázás...talán még több rakódott volna rám,de ahhoz nagyon fegyelmezettnek kellett volna lennem,az meg nem megy :)

    VálaszTörlés
  14. Így érthető. De most én is ráfeküdtem a szálkásítás-témára, viszont óvatosan kell, hogy az erőm ne menjen lejjebb. Ahogy nézem, még 2 hónap és a maradék hasam is lemegy, és attól azért még jobban be fogok gyorsulni.

    Nálam igazából az a baj, és ezt néha már tényleg bajnak érzem, hogy habár nem szedek semmit, olykor edzés után is úgy érzem, hogy valamit csinálnom kell, mert nem tudok leállni. Olyan, mintha valami állandóan égne bennem, és sokszor nem hagy békén. Fura dolog. És nálam is az van, hogy ha megkívánok valamit, akkor azt megeszem...nem eszek sokat, de úgy vagyok vele, hogy ha már szanaszét baszom magam az edzésekkel, akkor megérdemlek egy kis finomságot. Én a maci kifejezést inkább a pufikra használom, meg a hájas-erősekre, és azért különbség van e között, meg a között, hogy valaki 100 kilósan izmos, és attól függetlenül, hogy nincs durván leszálkásodva, de mindene kemény. És ez amúgy teljesítményben mutatkozik meg leginkább. Én azokat nem bírom, akik dagadtak, de hozzá rákondiznak, és tele van az izomszövetük zsírral, iszonyú nagynak látszik, meg ujjatlan pólóban feszítenek, de igazából rögtön levágni, hogy milyenek. Annak idején küzdöttem is ilyenekkel, most pedig van, hogy ilyennel kerülök szembe, és az a tapasztalatom, hogy az ilyen "macisabb" faszik akarat gyengék. Féltik magukat, és csak a súlyukban bíznak, az meg nem elég, ezért van, hogy 95-98 kilós létemre úgy bele tudok pár méterről robbanni egy 130-as falemberbe, hogy utána azt sem tudja, hol van (nem, KK, nem "úgy" robbanok bele, mielőtt rosszra gondolsz^^). Szóval én egy grammal nem akarok nagyobb lenni sőt, 5-6 kilót még leadok, szálkásítok kicsit, hogy jó legyen, meg az én 182 centimhez az a 90-92 kiló ami a legjobban illik úgy, hogy szép, arányosan állat legyek :D

    VálaszTörlés
  15. Amúgy meg épp örülök, mert végre megjött az edző-aláfelsőm, amit megrendeltem^^ http://www.prodirectrugby.com/prod_images/product/PDR007009104.jpg

    Kár, hogy feketében már nem volt, viszont én meg folyamatosan azt hallom, hogy a fehér jól áll..tököm tudja miért.

    VálaszTörlés
  16. G

    Jól gondolod,kell a dinamika. :)
    Sokan télleg hájas-izmosak,a szívük sem bírja,bemerevednek,meg nem is szép látvány szerintem.Kondi mellett nem árt egy kis kardió meg nyújtás,de jó az úszás is,amit te is nyomsz.
    Genetika is számít,van aki satnyábbnak születik,van aki meg már izmosan pottyan ki a punciból :D
    Elvégre az számít,hogy örömmel töltsön el akármilyen eredmény,amit elérünk...rengetegen csak a panaszkodásig jutnak el,hogy fogyni kéne...gyúrni kéne...élni kéne.
    A kedvencem az,mikor azt hiszik,hogy megvesznek minden port meg kapszulát és azt hiszik,hogy a szedése elég az izmosodáshoz,közben megy a pizza meg a sör,tévé elött ülés :)semmi edzés és várják a csodát.

    VálaszTörlés
  17. JD: Erről ez jutott eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=ADJ0GXvoxoE&feature=related :D

    Ez így van, ahogy mondtad, és még azt felejtik el nagyon sokan, hogy nem szabad pár hétnyi erőfeszítéstől csodát várni. Ha x évig nem csináltak semmit, akkor ne várják, hogy pár jét alatt kikupálódnak. Még így is sokkal gyorsabban rendbe lehet szedni magunkat, mint ahogy leamortizálódtunk. És nem a semmiért a futás szinte minden versenysport alapja...egyszerűen ez ad kitartást. Ha futás közben legyőzzük az állandóan nyafogó énünket, akkor máshol is fog menni.

    Engem nem is annyira az eredmény érdekel, mert nem hiszem, hogy lesz olyan pillanat, amikor azt mondom: igen, ennyi elég lesz, most már le lehet állni. Én magát a folyamatot is szeretem, imádok küszködni, hajtani, izzadni, megfeszíteni minden izmomat, amikor már úgy érzem, hogy kiszakad a tüdőm a helyéről. Jahm, kondizni nem szeretek, de ez a szükséges rossz. De nagy szerencsém van, hogy az izületeimmel eddig nem volt gond és gyorsan regenerálódok...akármennyire törjenek is össze, maximum egy napot pihizek utána. És ha valami objektív haszna van a dolognak az az, hogy megbízhatok a testemben. Szerintem a mai világban már ez is valami.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: