Néhány kósza gondolatfoszlány...
"Vajon hova tűnt?" elmélkedtem valahogy így. Hiszen megvolt, tisztán emlékszem... A helyén volt. Körbenéztem, de ekkor jöttem rá, hogy nem látok már semmit. Ez kissé megrémisztett, de megpróbáltam nem erre koncentrálni. De annyit azért éreztem, ahogy a hűvös veríték legördül a helyén. Éreztem azt is, ahogy a gyomrom görcsbe rándul. Az agyam lassan dolgozta fel az információt. Nemcsak azt hagytam el, hanem minden mást is. Sírtam és zokogtam volna, ordítani akartam... De már nem tudtam kiadni magamból. Hosszú, csontos és hideg ujjaim reménykedve tapintották végig a tükörsima felületet, ami helyette maradt. "Hát jó... Végtére is nem volt rá nagy szükségem." Győzködtem magam. Mosolyogni se tudtam, pedig vágytam most egy gúnyos mosolyra. Az talán még bizonyította volna, hogy közöm van az élőkhöz... Igen, az alátámasztotta volna. De minek is találgatni...? Túl sok a "mi lehetne", vagy "lehetett volna". Ahogy már az sem volt meg, jövőm sem volt... Bevégeztetett.
Nagyon jó!!!
VálaszTörlésIlyen eredeti alkotásokat még szivesen várok !!!
Nagyon tetszett!!!
Szintén nagyon tetszett! Így tovább!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :) Keresek, mert régebbről úgy emlékszem vannak még...
VálaszTörlésAz jó lenne! ^_^
VálaszTörlés