2010. március 1., hétfő

Nyarlathotep: Friedrich Nietzsche

Szeretnék megosztani veletek néhány számomra kedves s egyben jelentős gondolatot kedvenc filozófusomtól, Friedrich Nietzsche-től(bővebb információ, akit érdekel, annak itt)

Ki túl soká kíméli magát, azt végül a kímélet betegíti meg.

Ha a házasfelek nem élnének együtt, a jó házasságok gyakoribbak lennének.

A rászorulónak valamennyi vigasz közül egyik sem tesz olyan jót, mint a megállapítás, hogy az ő esetére nincs vigasz.

Nem volna szabad megengedi, hogy a szerelem lelkiállapotában bárki életre szóló döntést hozzon.

Gyakran ellentmondunk egy véleménynek, holott tulajdonképp csak a hang ellenszenves nekünk, melyen elmondották.

Más fog parancsolni annak, ki önmagának engedelmeskedni képtelen.

Ha egy évig hallgatunk, elfelejtünk fecsegni, és megtanulunk beszélni.

Boldogok a feledékenyek, mert a kudarcból is erényt kovácsolnak.

Az ész áldás, de átok is egyben. Az ember az egyetlen élőlény, amelynek saját létezése megoldandó és egyben kikerülhetetlen probléma.

Önmagában véve a nemi érzésben, a részvét és imádat érzésében az a közös, hogy az ember a maga élvezetével egy másik embernek is jót tesz.

Ha életünknek megvan a "miértje", akkor majdnem minden "hogyanját" el tudjuk viselni.

10 megjegyzés:

  1. Nekem is vannak tőle könyveim és nagyon kedvelem!!!

    VálaszTörlés
  2. ouh de imádom! Kundera nagyon jó még. Sokszor is hivatkozik Nietzschere. (örül az idézetmániás szívem hogy ilyeneket is lát itt :))

    VálaszTörlés
  3. -Zoe:

    Hitler is szerette, sőt hivatkozott is rá! (Y)

    Na örülünk, hogy tetszik itt! ^^

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű idézetek :) Szeretek ilyeneket olvasgatni ♥

    VálaszTörlés
  5. Nyarlat:

    Örvendek, hogy tetszett ez a kis szösszenet. Ha van rá igény, keresek még ilyesmit, ha nem is Nietzsche-től.

    VálaszTörlés
  6. Részemről jöhetnek, örömmel olvasgatnék még többet :)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy némi filozofiara is bukkantam nalatok, szerintem ebbol gyakrabban merithetnetek...nem foltetleuln az idezetekre gondolok, hanem konkretan egy-egy filozofusra es annak fo gondolataira...

    ...nekem tetszene...nektek?

    VálaszTörlés
  8. Melinda:

    Róla tuti fogok írni! Fel is írom listámra :D (Y)

    VálaszTörlés
  9. Nem feltétlenül fogadnék el párkapcsolati tanácsot olyantól, aki a nővérébe volt szerelmes (és vele is élt)...

    Ettől függetlenül nagy hatással volt rám a gondolkodásmódja, de a nőkről kialakított véleményét nagyon nem osztom...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: