Nyarlathotep: Különös látogatók

Ma személyes élményeimről szeretnék beszámolni, bizonyos fura éjjeli látogatókról. Nem mint kész tényekről írok, a tévedés jogát fenntartom, tisztában vagyok vele, mire képes a félelem és az elme. Nos...

Az egész kisgyermek koromban kezdődött, egy már majdnem horror filmbe illő éjszakával. Rokonoknál voltunk vendégségben, ahol a kezembe került egy folyóirat, az UFO magazin. Olvasni ekkor még nem tudtam, de a képek nagy hatást tettek rám, hazafelé már rettegésben indultam. A rémálom lámpaoltás után vette kezdetét, pontosabban éjjel felriadtam. Hangokat hallottam, mintha többen mászkálnának az előszobában. A nappaliban szintén, az én szobámban a tárgyak úgy tűnt önálló életre keltek, nem beszélve a motozásról és az el el suhanó gyerek méretű árnyékokról. Mondanom sem kell, mozdulni sem mertem, hajnalban szedtem össze magam annyira, hogy felkapcsoljam a kislámpám, ám ezek a jelenségek ekkor sem szűntek meg teljesen, de mintha a lámpa fénye valamelyest gátat szabott volna nekik. Innentől hosszú időn keresztül voltam tanúja ennek, sőt mi több, gyakran tisztán és kivehetően jelentek meg olyan dolgok a szobám különböző pontjain(pl. egyszer egy fehér lepel), amiknek reggelre hűlt helye volt. Kicsit idősebb lettem, és megszületett bennem az elhatározás, hogy márpedig nem fogok félni a sötétben, hiszen amit átéltem nyilván nem a valóság... Így is tettem, hosszú ideig nem is nagyon történt semmi igazán rendkívüli, leszámítva az időnkénti neszezést, és továbbra is fel majd eltűnő objektumokat, és kisebb árnyakat, de ezek mellett már tudtam békésen aludni. A földönkívüliekkel pedig nem foglalkoztam többet(amire nem gondol sokat az ember, az többnyire elkerüli), annak ellenére, hogy visszatérő figurái voltak az álmaimnak. Hosszú idő elteltével, mikor már jóval idősebb voltam, egy éjjel felriadtam(illetve a mai napig sem tudom eldönteni, mennyire lehettem tudatomnál). Valakik húzták le rólam a takarót, a következő mondat kíséretében:

-Ne félj, nem fogunk bántani.

Ezután már teljesen felébredtem, ám sehol senki... Egy másik alkalommal volt szerencsém(?) szembenézni az egyik látogatómmal(amennyiben tényleg ott volt). Csillogó fekete testhezálló ruhát viselt, magas denevérszárny szerű gallérral. A feje, mint a legtöbb ábrázolásban, hatalmas, nagy kidülledő fekete szemek, barna bőr és valami csőrszerű képződmény volt ott, ahol a szájának kellett volna lennie. A félelmetes az, hogy ezzel a "típussal" még ábrázolás szintjén sem találkoztam ez előtt, csak az eset után. De mindennek ellenére sem jelenteném ki, hogy mindaz amit átéltem valóság lenne, mivel ugye ennek kapcsán ért egy gyerekkori trauma, és a tudomány jelenlegi állása szerint, nem tudjuk, hogyan működik pontosan az emberi elme.