2010. március 10., szerda

Damien: A miértek miértje

Ki nem tette még fel a kérdést: miért pont ez? Miért pont így, miért nem másképp?

Életünket beszövi ez a szó. Elgondolkodtat, kétségbe ejt és tébolyba kerget.Az ember természetéből fakadóan nem elégszik meg a hideg tényekkel, kutatja az okokat, válaszokat keres.

Elég a legörökebb kérdést említenem: miért élünk? Honnan jöttünk, milyen céllal, mire rendeltettünk s hová tartunk? Bármely hatás, változás ér minket, kényszeresen vágyunk rá, hogy megláthassuk a mögötte rejlő értelmet.

Azt hiszem, ha egy kutyának csontot adunk, nem fogja érdekelni az ok, egyszerűen örül a kegyes szerencsének. Az ember erre nem képes.

Rendületlenül, örökké valóan keresi a történések magyarázatát. És bizony ha a keresés válasszal szolgál, az eredmény legtöbbször csak újabb miérteket szül – s folytatódik a végtelen hajsza a megfoghatatlan után. E véget nem érő kör a mi keresztünk.

A gyermekien egyszerű szemléltetés végett: képzeljünk el egy almafát, melyről a gyümölcs épp fejünkre esik. Az első kérdés, mely megfogalmazódik bennünk (természetesen a ’Mi a…?!’ után): miért esett le? Miért pont a mi szerencsétlen üstökünkre? A mese szerint Newton erről megírta a tömegvonzás törvényét. És itt bújik meg a lényeg.

Hogyan is hullott alá az az alma? Az esés kezdetének pillanatától milyen hatások érték, mire pórul járt kobakunkkal találkozott?

Azt hiszem, talán ez a fontosabb kérdés – a hogyan.
Áskálhatunk véget nem érően az okok után, kutathatjuk puszta létünk, vagy a minket körülvevő események magyarázatát.

Életünket a cselekedeteink határozzák meg: ahogyan élünk, ahogyan a hatásokra reagálunk.

~Ezzel kívánnék jó éjszakát~

10 megjegyzés:

  1. A keresés jó.
    Az ember önkéntelenül is keresi a válaszokat a körülötte lévő dolgokra..és nagyon kevésre kap pontos és kielégítő választ..
    Az élet egyenlő az útkereséssel..hiszen minden egyes nap, minden óra és perc újabb és újabb gondolkodásra késztet, hiszen meg kell oldanunk minden egyes feladatot, legyen az akár a tea kiöntése egy pohárba.
    Az élethez kell az agy működése, és ez egyenlő a gondolkodással és a probléma megoldással.
    Azaz az élet kikerülhetetlen velejárója.
    Aki nem képes gondolkozni, mondhatjuk, hogy halott.

    Aki pedig nem kíváncsi és nem nyitott az új dolgok felé, az pedig leírhatja magát...mert élet- és kommunikációképtelen szerintem- szánalmas dolog.

    VálaszTörlés
  2. -neo.Crysis:

    Igazad van, az élet útkeresés, de az sem mindegy, hogy milyen ösvényen közlekedsz.
    Az gondolkodás pedig nem kizárólagosan egyenlő az okok keresésével...két dologról beszélünk:)

    VálaszTörlés
  3. Ez érdekes volt! így tovább vazze' :DDDDDDDD

    VálaszTörlés
  4. MIÉRT?
    egyszerű szó, és ( én ) naponta kb. ezerszer használom. tetszett ez az eszmefuttatás, így tovább.
    cuppp.
    letti.:)

    VálaszTörlés
  5. hmm ha már itt tartunk: miért tudunk egyáltalán gondolkodni? és miért csak mi, emberek? tehetnék fel egy csomó kérdést még, de azt hiszem nem bonyolítom inkább. :)
    én is szoktam ilyen dolgokon gondolkozni. elmehetnénk akár filozófusoknak is elméletet gyártani. :) de az az igazság, hogy ők sem nagyon kapnak választ...

    VálaszTörlés
  6. florielle:

    oh la la!

    Közel sem csak az ember gondolkozik...ez elég rasszista kijelentés volt :D:D

    A növények az állatok sehol sincsenek?? :D:D
    Nem is beszélve a millió mikróbáról és organizmusról..szerintem a génjeikben hordozott emlékek is éppen elegendő bizonyítékok, nem is beszélve az életben maradásukról...minden apró dolognak megvan a saját lelke érzései és gondolatai...akár hiszed, akár nem-még egy fűszálnak is!!

    VálaszTörlés
  7. Hmm neo lehet igazad van... akkor meg az az kérdés, hogy miért tudnak még ők is? xD jaaj a sok miért... kiakadok tőlük xD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: