2010. március 4., csütörtök

Káin: Vámpírok a történelemben , irodalomban, okkult szempontokból IV. Zárócikk

Nos igen, visszatértünk a témánkhoz és mivel szeretném a cikksorozatot lezárni ez lesz talán az egyik leghosszabb cikk. Kis történelem, irodalom és filmművészet fog jönni , na meg undorító fikázás ami miatt lehet sok black metálos, pózer gót (van köztük normális is) és Twilight rajongó fog halálra kövezni, de nem baj mert szeretem ha fáj :D.Mivel nagyjából rendeztük az okkult szálakat jöhet a történelmi rész.

Emlékeztetőül:

Tehát az utóbbi 3 cikkemben (amikhez a blog aljába lévő régebbi bejegyzések füllel tudtok eljutni) ecseteltem a néphiedelmeket majd felállítottam a saját teóriámat miszerint a vámpír életenergiát szívó entitás ami testben és test nélkül is létezhet. Akik nem olvasták el tessék megtenni, mert azokban volt rengeteg okkult dolog és saját elméletek, tapasztalatok élmények, most viszont csak információ és kritika következik. Nos megvizsgálunk dióhéjban két nagy történelmi alakot első körben. Találtam még pár érdekes néprajzi dolgot amit azért még leírok nektek:

-bruxas: Portugál nőstény vámpír ami madár lakban repül és saját gyermekei vérét issza.

- Dhampír: A vámpír fia, ez egy erdélyi legendából ered. Ő az egyetlen fajta ami meg tudja látni és ölni a láthatatlan vámpírokat.

-Dracul: román szó ami ördögöt vagy sárkányt jelent, Vlad Tepest azért nevezték Draculának mert az apja Dracul volt és Romániában, ha egy a-t teszünk egy név után az : valakinek a fiát jelenti. Dracula tehát Ördög/ Sárkány fia.

-Fokhagyma: Egy ősi iszlám legenda szerint akkor nőtt ki a földből mikor kiűzették a paradicsomból Lucifert, első lépése után serkent ki a talajból.

-Jaracaca: Brazil kígyó alakú vámpír. Ellopja az anyatejet.

-Jigar-Khor: Indiai vérszívó vámpírnő aki az őserdőkben él. Ellopták áldozatuk máját.

-Lamia: Démon vámpír, gyönyörű arca és kígyóteste van. Felhizlalta a férfiakat mielőtt evett volna előlük (görög legenda).

-Mara: Dán vámpír aki nap közben gyönyörű nő volt éjjel pedig férfiak vérét itta. Aki szerelmes lett belé éjjelente fojtogató rohamokat kapott.

-Owenga: Guineából származó vámpír, gonosz ősök vagy halott varázslók szellemeiből lett.

-Strige: görög démonok, csecsemőket raboltak éjjelente a vérükért madár alakban.

-Vrykolakas: Gonosz férfi testébe öltözött lény, amit az ördög keltett életre, éjjelente fojtogatja áldozatait (SUNDS).

-Zotz: Maja démon, kutyafejű szárnyas lény a pokol egy részében élt és megitta azok vérét akik a területére tévedtek.

VÁMPÍROK ÉS A TÖRTÉNELEM:

Ugye nem kell említenem, hogy a történelemben Vlad Dracul herceg és Báthory Erzsébet grófné szerepelnek úgy mint vámpírok. Róluk fogok pár összegyűjtött információt leírni. Úgy tartják, hogy III. Vladról mintázták meg Dracula alakját, előre elmondom azt, hogy azokban az időben a sok betegség háború és a középkori butaságot uraló kereszténység miatt a parasztok fantáziája kissé kiszínesedett így egymás közt olyan pletykákat és meséket találtak ki amik még néha Stephen King beteg fantáziáját is felülmúlták. Na de nem is húzom tovább az időt jöjjön is a kis áttekintés:
Vlad Tepes:

Létezett egy lovagrend ami Drakula nevét adta, ez volt a Sárkányos rend. 1408-ban hozták létre, a körülményeket nem írom le mert hosszú és unalmas, most nem történelem órán vagyunk, csak a lényeg a fontos. Szent György lovagrend már létezett így nem Szent György alakját vették , hanem magát a sárkányét, ezzel is nyomatékosítva az ellenségben azt, hogy lesz nemulass. Minden jelvényt és zászló sárkány díszített, II. Vladot Zsigmond ebbe a rendbe vette fel, így vette magához II. Vlad a címet és a pecsétet és nevébe illesztett a Sárkány román kifejezését a Dracul-t is. Ők Erdélyen nyertek birtokot így köthető Erdélyhez a legendakör, itt született meg a mi III. Vladunk is. Egyesek szerint: 1428-29-ben született más forrásokból 1431-ben :D. Ekkor apja éppen száműzetésben élt , Luxemburgi Zsigmonddal próbált szövetségre lépni, hogy újra uralkodó lehessen. Vlad előkelő származása ellenére polgári környezetben nőtt fel, bár ez csak egy feltételezés. Apja hadjáratokat kezdett indítani és a kis Vlad eltanulta a keresztény lovagok életformáját. Ez alatt II. Vlad a magyar uralkodók vazallusa volt és folyamatosan küzdenie kellett a "hitetlenek,, ellen. Mikor betörtek a törökök Erdélybe próbált semleges maradni de ezzel csak azt érte el, hogy árulónak tekintsék (mivel II Vlad apja adót fizetett a Törököknek folyamatosan :D) és elűzte Hunyadi a trónjáról és helyére II. Basarabot ültette. Vlad nyíltan szembe fordult Magyarországgal mert a trónját akarta , a törökök támadásban Basarab elmenekült és helyére ment újra Vlad (ásít-ásít) azzal a feltétellel hogy elismerte a szultánt örökös hűbérurának. Hogy bizonyítsa hűségét 2 legkisebb fiát oda küldte, így Vlad 14 évesként 1448-ig ott tartózkodott. Végül is a magyarok és Vlad között kialakuló gyanakvós huzavona vége az lett hogy II. Vladot és nagyobb fiát meggyilkolták. Ennek hírére a másik két fiút hazaengedték és Vlad elűzte az akkori uralkodót és felvette a Havas földi Vajdai méltóságát, de el is kergették onnan. (istenem... ) Végül szövetségese lett a magyaroknak és számtalan török hadjáratot nyert meg. Halála egy ütközetben következett be ahol a törökök levágták a fejét és mézben tartósítva küldték el ajándékba II. Mohamed szultánnak.
Sokszor vita téma , hogy Bram Stoker kiről is mintázta Dracula képét. Van egy elmélet miszerint Vlad nem vette fel a sárkányrendet, hanem a nép ragasztotta rá a Dracult gúnynévként, mivel a román Drac ördögöt jelent az ul, pedig a határozott névelőt jelzi. Halála után már olyan tézisek születettek, miszerint ő volt Dracul és nem pedig Dracula fia. Ezt az ördögi tetteivel próbálják bizonyítani amiket elvileg elkövetett. A Drakula regény elméletileg nem vehető alapnak hanem inkább irodalmi műalkotásnak, mivel összemosta II és III Vlad alakját. De szerintem ha a kutatók nem tudják az igazat mi pedig még inkább nem fogunk rájönni a titokra :D...
Ugye a XV. században Vlad Dracul herceg uralkodott egy Vlachia nevű kis országban ez a Romániai Erdély egy kis részét képezi. Bram Stoker (jegyezze meg minden Twilight-os tini ezt a nevet) a karakterét az ő személyére alapozta. Úgy hívták akkoriban , hogy Vlad a karóba húzó, lehet is következtetni, hogy nevét a fakaróba húzatásról kapta, emberek ezreivel tette meg. A karókat beolajozták, végeit lekerítették így nem okoztak tátongó sebeket , lassú és fájdalmas halált okoztak. Olyan legendák is keringenek róla, hogy emberekből darabokat pirított meg és az illető családjával etette meg a roston-részeket. Akik nem emeltek kalapot azok fejébe szegeztette és még sorolhatnám ( ahogy a törökök fejébe üttette a turbánt) . Igazság szerint a középkori parasztok fantáziája igen nagy volt és úgy vélem Báthory Erzsébet lehet nem is vett vérfürdőket de erről majd később. (Ezért meg a gót csajok fognak megtaposni, ám legyen :D de ha kérhetem 20 centis fém tűsarokkal :P). Hiába Volt Tepes néha gusztustalan mégis igazságos uralkodónak tartották, tehát elképzelhető, hogy a fele pletyka az egésznek. Néha arra gondolok a történelem nem is létezik, csak ki lett találva. Erre a legjobb példa az, amikor zavargások volt Mo-n. A rendőrkapitány belehazudta a médiába , jó mélyen a pofánkba nézve a kamerákon keresztül, hogy a rendőrök nem bántottak ártatlan civileket, közben még francia turistákat is elvertek, nem beszélve arról a youtube-os videóról, amint lencsevégre kapták, hogy egy tök ártatlan sétáló emberre hirtelen heccből rámozdulnak és összerugdossák a földön. De áh, nem nem történt ilyesmi... Akkor kérdem én, hogy egy olyan világban amit cionista zsidók uralnak mindent nem-e ferdítik a történelmet, ha már pár hónapos dologgal ezt teszik? :D Mindegy leálltam...

Vissza térve a témához:

Kiűzte a török hadsereget ezzel megmentve a kereszténységet, a háború után Tepes karóba húzott egy egész különítményt 300 fogolyt égetett el elevenen , 1476-ban a 46 éves Tepest lefejezték ugye és egy kolostorban temették el. A Bram kastélyt ma is meglehet turistaként látogatni. :)

III Vlad Tepes rémtetteiről írok még egy kicsit. A történelmi vonatkozása egy a Hunyadi Mátyás udvarában írt irat , ami Vlad szadista hajlamait ecseteli. Ugye Budán fogságba esett így tudtak róla regélni. Állítólag madarakat és egereket fogdosott össze amiket unalmában csonkítgatott, majd lándzsával felnyársalt. A hírhedt rémtettei 1456-ban alakultak ki, mikor egy huzamosabb időre megszerezte a Havas földi trónját. Tömeges karóba húzások voltak a kedvencei végül is a végbélen keresztül szúrták be és a gerincoszlop mellett vezették ki. Volt hogy ülőkét is szereltek rá, hogy tovább szenvedjen az áldozat. Voltak újításai is, az áldozatot 2 lábánál fogva a lovához kötötte és úgy vezette menet közbe belé a karót, volt hogy direkt tompa karókat készített hogy minél lassabban fúródjon a testbe. Volt hogy kötelek segítségével eresztették rá így saját súlyánál fogva szúródott fel, ha hasüregbe nyomták akkor egy karóra többen jutottak mint valami jóféle rablóhúsra a feltét. Mivel volt az úrfinak szépérzéke geometrikus formákba rendezte a karókat , általában koncentrikus körökbe. A bomló tetemek hónapokig voltak a szabad levegőn . Mikor II. Mohamed elindult meghódítani Havas földet váratlanul 20.000 karóba húzott testbe botlott (ebből rajzolhatnánk képregényt XD) úgy elborzadtak, hogy visszafordultak ahogy jöttek. A híres Brassói fametszeten Dracula örömünnepet ül a karóba húzottak mellett és zabál.

A csonkításokat nők esetén szerette alkalmazni, skalpolás, nyúzás, elevenen megfőzetés. Állítólag gyerekeket is kivégzett (szerintem ez pletyka :D) úgy hogy az anyjuk mellkasán keresztül karóztatta meg őket. Úgy vélik kegyetlensége a politikai okokból és hazafiasságból ered, ezt onnan veszik hogy Havas földön a kereszténység megmentőjeként dicsőítették halála után. Sokan úgy hiszik kizárólag törököket karóztatott meg, a kereskedőket pedig azért bántotta, mert azok is betolakodók voltak. Családok elleni hajtóvadászatai pedig paranoiájából eredtek, hogy meg akarják dönteni a trónját/elárulják őt. Drakulának állítólag iszonyatosan kemény erkölcsi normarendszere volt amit ráerőszakolt a népére. Akit árulással és lopással gyanúsított karóba húzatta, a házasságtörő és szüzességét elvesztő nők is ilyen sorsra jutottak. Állítólag asszony melleit levágatta, bőrét lenyúzatta és úgy húzatta karóba, miközben bőrét kiterítették mellé egy asztalra a főtéren. A róla beszámoló iratokat Ausztriában kezdték terjeszteni, Hunyadi megrendelésére. Több ellentmondás is van, hogy szerette-e őt a népe. Egyik legenda szerint úgy temették el, hogy testét előtte széttépték. Későbbi exhumálása után koporsója üres volt, ez egy jó löketet adott a Dracula legendáknak. Meg jegyeznem hogy a korai keresztény hit tele volt még törzsi elemekkel (a kereszténység nem más mint minden egyes hit legyőzése és azokból vett tetszetős elemek átértelmezése, undorító, gusztustalan ahogy van) ezért a legtöbb büntetés mind ilyen volt. Nem csak Vlad követte el a rémtetteket, hanem maga a kereszténység. A kereszteshadjárat alatt csecsemőket vertek a falhoz és bár az ex Pápa bocsánatot kért a kereszteshadjárat bűneiért szerintem a kereszténység sosem fogja tudni lemosni magáról a mocskos, gyilkos, erőszakos, undorító mivoltát. Tehát Vlad tettei teljesen általánosak voltak...(Y) Én úgy vélem ő nem volt más csak egy véres kezű uralkodó, akit a középkori nép a hiedelemvilágába bele kevert és kiszínezett...

-Vlad wiki:

http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Vlad_havasalf%C3%B6ldi_fejedelem

-Vlad Tepesről egy rövidebb PDF file a végén meglepivel:

http://mek.niif.hu/02400/02470/02470.pdf

Báthory Erzsébet hatalmas áldozata volt annak a korszaknak amiben élt. A buta keresztény parasztok kb. mindent elhittek ami a másvilággal és démonokkal állt kapcsolatban... Nem mellesleg végig kisemmizni próbálták. Sok Báthory Erzsébet rajongó hiszi el az összehordott badarságokat róla, de szerintem inkább volt ez is buta parasztok pletykája és egy összeesküvés elmélet. Jöjjön hát:

Báthory Erzsébet:

1611-ben befalazták a kastélyának egyik szobájába mert állítólag megölt 650 fiatal lányt. Az a hír járta hogy vérükben fürdött hogy megőrizze a fiatalságát, állítólag nagyon hiú volt és attól fél hogy megöregszik.Legenda szerint egyszer úgy megütött egy lányt , hogy kezére fröccsent annak a vére és biztos volt benne, hogy látja amint bőre megszépül... (lol). A lányt kivéreztették egy kádba, ezt felmelegítették és Erzsébet gumikacsával bele ült. 10 éven át vérengzett a mondák szerint. Az oda dolgozni induló nőket fogvatartottak kínozták majd hajnalban fürdőívízt csináltak belőlük.
Nos én ezt teljesen másképp látom, köszönhetően nem egy jó könyvnek amire sikerül szert tennem az évek során. Nagy László egyik könyve szembesíti a vádiratokat a történelemmel, miszerint arra próbál rávilágítani, hogy Báthory boszorkánypere csupán birtokszerzési vágyból adódott. Ez a könyve pedig (Erdélyi boszorkányperek)

Nagyon szépen átveszi az akkori korszakot és periratokat így szeretettel ajánlom minden Báthory Erzsébet rajongónak. :D A másik ilyen könyv Oscar Welden-től:

című könyv, ami azt próbálja bizonyítani, hogy a fent említett hölgy csupán kissé elmebeteg volt és csak egy politikai koncepció áldozata. A könyv nem száraz mert érdekes hangulattal bír, de szerintem eléggé meggyőző. Sajnálni tudom azokat, akik azt hiszik hogy Tepes és Erzsébet valóban vámpírok voltak. Gondoljon bele mindenki akkoriban mennyi buta ember és pletyka élt. És akkoriban még hittek abban hogy fizikailag létezik az ördög és a boszorkányok seprűn repülnek. Na de kicsit részletezem őt is:

1560-ban született leginkább aberrált sorozatgyilkos leszbikusként ismeri mindenki. Róla XVIII. századtól egy egész könyvtárnyi iromány született már, pornófilmekben és horrorfilmekben is előszeretettel alkalmazzák alakját. Rokonházasságból született, így jött az elmebetegségéről szóló tézis. Már két éves korában oda ígérték Nádasdy Ferenchez (1555-1604) aki jelentős hadvezér volt a törökök elleni hadjáratban így a hatalmas birtok Erzsébetre maradt. 5 gyermeke született, majd a férj meghalt . Addig minden egyes irat azt bizonyítja hogy normálisan élt, a férj halála után kezdődött a hisztéria, miért is? Hogy megszerezzék a birtokát. 1610-ben vádolták meg őt. A pletykák kialakulását az is segítette, hogy a férj halála után nem jelent meg emberek közt. A pletyka azzal kezdődött hogy a csejtei várában (az ő örökségéhez tartozott) egyre több szolgáló tűnt el egymás-után, de a per anyagban egyetlen egy lányt sem tudtak név szerint felemlíteni :P... Thurzó György 1610 december 29-én megtámadta a békésen vacsorázó Erzsébetet és azzal vádolta meg, hogy több mint 600 nővel végzett , a rajtaütésben mind két veje részt vett. Thurzó Mátyás tudta nélkül jó gyorsan vezette le az eljárást, 4 szolgálóját kínvallatásnak vetették alá miközben olyanokat is bevallottak amik meg sem történtek. :-s Külön vicces, hogy Erzsébetet egyszer sem hallgatták ki (direkt). Befalazták és bár II. Mátyás többször is figyelmeztette Thurzót az ügy újra kivizsgálására, nem tett neki eleget arra hivatkozván, hogy a koronatanúk ki lettek végezve. Thurzó Györgyöt az motiválta, hogy megszerezze Báthory Gábor székét, a többi rokont pedig a lóvé. 4 évig tartották befalazva de annak ellenére sem ismerte el "bűneit,,. 1614-ben végrendelkezett , fia helyett Homonnay Drugeth György javára és utána gyanús körülmények közt meghalt. A vérfürdős legenda azért sántít mert sosem volt valami szép, tehát nem tudott mire hiú lenni . Szerintem Báthory Erzsébet nem volt bűnös, ezt biztosan állítom több könyv elolvasása után. Aki ezt elhiszi az egy hülye.

-Báthory wiki

http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Erzs%C3%A9bet

-Báthory cikk:

http://www.urbanlegends.hu/2005/09/bathory-erzsebet-a-vergrofno/

-Báthory Erzsébet lap.hu:

http://drakula.lap.hu/_bathory_erzsebet_a_noi_drakula_legendaja/21298300

Gilles de Rais:

Ő volt Vlad Tepes francia megfelelője, bár kb. olyan helyzetbe hozták mint Báthory-t. A 100 éves háború idején élt, az egyik legelőkelőbb főúri család leszármazottja volt. 11 évesen árva lett és egy pénzéhes nagyúr vette át. 16 évesen elrabolta és feleségül vette unokatestvérét akire hatalmas örökség várt, majd Gilles nagyapja a fiú nevelőanyjának anyját vette el, s így forgatták ki a családot a vagyonukból. Ekkoriban egy örült király uralkodott így mindenki úgy szerzett birtokot és vagyont ahogy akart. Gilles csatlakozott Jeanne d'Arc mozgalmához és segített az Orleans-i győzelmében is. Ekkor a 25 éves férfit marsallá léptették elő. Miután nagyapja meghalt visszatért a birtokra és nagyvilági életet élt, pénze jó részét elköltötte, majd az alkímia lett a hobbija. Később megkísérelte visszaszerezni egy várát ami katolikus papság felügyelete alatt állt, így hamar eljárás indult ellene amiben az ördög cimborájának állították be aki homoszexuális pedofil gyilkos is egyben. Mivel neveket itt sem tudtak felsorolni kínvallatásnak vetették alá Raist s naná hogy mindent bevallott. Felakasztották majd máglyán elégették. A legtöbb történész tagadja Rais bűnösségét, a püspök és a herceg akart megszabadulni tőle és lett rá egy okuk. Mivel a sátánnal való cimborálás összeköthető a halál utáni feltámadással így alakult ki az őt körbelengő vámpírmítosz is.

VÁMPÍROK ÉS AZ IRODALOM:

Már az ókori irodalomban és olvashattunk visszatérő holtakról , de a vámpír a XVIII. századi Németországban annyira népszerű volt, hogy több költő írt balladát róluk. Ezek később olyan írókat mint Edgar Allan Poe (róla majd írok külön cikket, mert úgy imádom mint Lovecraftot) és Bram Stoker (aki legendát írt!!!) inspirált történetük megírásában. A Dracula gróf ami a mai könyvek alapköve már 1897-ben megjelent. Számtalan filmadaptációja is készült, ahol a vámpír NEM VOLT SZÉP. Az ötletet Bram egyik rémálmából merítette, a naplószerűen megírt műalkotás egyik nagy kedvencem és igazi klasszikus. Bár ott is megjelenik a romantika a vámpírt egyáltalán nem degradálja le és ez egy történelmi darab amit jó lenne nem elfelednie a friss generációnak. Bizton állítom, ha ezt olvassátok másképp fogtok hozzá állni a rohamosan kiadott sok ponyva szarhoz, amitől égnek áll a frizurám. (Most nagyon felhúztam magamat...). Na tehát a British múzeumban kutatta a vámpírlegendákat és így lett Erdély a helyszín. A regényben Dracula gróf egy csoport női vámpírral éldegél kastélyában , vásárol egy apátságot Angliába és oda szeretne költözni (ugye milyen idilli). Egy fiatal angol ügyvéd, Jonatan Harker odalátogat hogy intézze a költözést, de rájön Dracula titkára így fogoly lesz. A gróf egy hajón eljut Angliába és megtámadja Lucy Westernát a lány meghal vámpír lesz és Londoni ismerőseit riogatja míg nem felbukkan Van Helsing a rémvadász. Nos kb. minden ilyen legendás alak ebből a történetből ered.

Másik ilyen könyv a Varney a vámpír volt amit 1847-ben adtak ki. Thomas Prest volt a szerzője. Az 1730-as években játszódik a történet Angliában Bannesworth család történetét mesélik el kiket Varney megfertőzött. Megissza Flora vérét és elrabolja szerelmét, számos kaland után Varney megöli magát úgy hogy a Vezúvba ugrik (lol). Egyébként folytatásos regény volt és hetente jelent meg, 220 fejezettel. Állítólag megtörtént eseményeken alapult Anna királynő idejében, abban az időben híre ment egy szellemnek ami embereket támadt meg s harapásnyomokat hagyott a testükön :D. De régen annyi krónika, ponyvaregény készült , hogy ihaj. S lám a történelem ismétli magát ezzel a rengeteg szarral ami mostanában nagy számban megjelenik. :D A Drakula regény egyébként Londonban jelent meg és számtalan feldolgozása készült, legyen az musical, film sőt még balett darab is. Sokan tovább írták a könyvét amik eléggé gyengén sikerültek, leszámítva egy darabot:

Dacre StokerDrakula-ja úgy viszi tovább a szálakat, hogy bár nem napló és levelezésből áll vissza tudja adnia hangulatot és a karaktereket. Az író Bram öccsének legkisebb dédunokája és igen szórakoztatóan tudja mozgatni a szálakat, tehát aki HITELES folytatást szeretne olvasni, akkor ezt a könyvet ajánlom. Egyébként Bram Stoker tagja volt az 1887-ben alapított rózsakeresztes Golden Dawn-nak s számtalan mágikus könyvet írt.

Nos hogy pár klasszikust letudtunk szeretnék újfent a mai könyvekről írni. Aki nem olvasta az I. cikkemet akkor majd kezdje elölről mert ott már ecseteltem a véleményemet erről az egészről. A Twilight óta egyre több bugyuta ponyvaregény jön ki napfényben rohangáló szerelmes vámpírokról és nagyon bánt, hogy például az igazi nagy írókat nem ismerik meg a mai fiatalok. Két írónőt szeretnék bemutatni nektek akiknek munkái nagy hatással voltak rám, az egyik kissé nyers és modern (ő utána kezdődött el újra divat lenni vámpírokról írni és jött a Twilight de nem hibáztatom érte) a másik pedig olyan magas művészi szintre vitte a csodálatos krónikáit, hogy szerintem lassan legendás lesz amit csinált. Elsőként róla írnék:

Anna Rice:

Az Amerikai írónő legendát írt, ez a kedves idős hölgy alkotta meg azokat a vámpírkrónikákat amiket ma viszont láthattok filmvásznakon: Interjú a vámpírral, Lestat a vámpír, Kárhozottak királynője mind mind az ő könyveiből készült filmadaptációk. Ő a modern kor egyik legolvasottabb írónője. Itt vannak a művei, tessék megvenni mindet. A vámpírok legendakörét építette ki ezzel és szerintem maradandót alkotott. Olyan gyönyörűen fogalmaz , hogy manapság kevés ilyen van, íme az eddig megjelent könyvei:

Vámpírkrónikák
  • Interjú a vámpírral /Interview With The Vampire/ (1976)
  • Lestat, a vámpír /The Vampire Lestat/ (1985)
  • A kárhozottak királynője /The Queen of The Damned/ (1988)
  • A testtolvaj meséje /The Tale of The Body Thief/ (1992)
  • Memnoch, a Sátán /Memnoch The Devil/ (1995)
  • Armand, a vámpír /The Vampire Armand/ (1998)
  • Merrick /Merrick/ (2000)
  • Vér és arany /Blood and Gold/ (2001)
  • A Blackwood-farm / The Blackwood-Farm/ (2002)
  • Vérhozsánna /Blood Canticle/ (2003)
  • Pandora, a vámpír /Pandora/ (1998)
  • Vittorio, a vámpír /Vittorio, The Vampire/ (1999)
-Anna Rice official oldala:

http://www.annerice.com/

-Anna Rice wiki:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Anne_Rice

A Másik írónő akit említenék merőben más stílusban így, egy nagyszájú vámpírvadásznőről. Akár mehetne a süllyesztőmbe meg a szégyenlistámra de sajnos nem fog. :D Olyan erotikus, gusztustalan, perverz és izgalmas hogy érdemes bele vágni és elolvasni a könyvsorozatát. Jöjjön hát a másik nagy kedvencem:

Laurell K. Hamilton:

Laurell Kaye Klein néven született 1963. február 19-én az Amerikai Egyesült Államokban egy kis városban Shirley közelében Heber Springsben (Arkansasban). Édesapja elhagyta a családját, édesanyja (Suzie Kline) pedig 1969-ben autóbalesetben meghalt, így nagymamája Laura Gentry nevelte fel az indianai Simsben, egy nagyjából száz lelket számláló faluban. Laurell horrorhoz való vonzódását nagymamája alapozta meg, aki rémtörténetekkel szórakoztatta gyerekkorában. Robert E. Howard hatására döntötte el, hogy író lesz, akinek a Pigeons from Hell című novelláskötetét tizenhárom évesen olvasta. A középiskolai könyvtárban találta Anthony Masters vámpírkötetét (The Natural History of the Vampire), amelyet annyiszor olvasott el, hogy szinte kívülről tudta . Nagyjából ezidőtájt kezdett el rövid történeteket írni. Tizenhét évesen kapott egy írógépet, és hamarosan szép gyűjteménye lett a kiadók által elutasított kéziratokból.A középiskola után egy indianai keresztény főiskolán a Marionon (most Indiana Wesleyan University) tanult angol irodalmat és biológiát. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Gary Hamiltonnal.A főiskola után művészeti szerkesztőként helyezkedett el Kaliforniában. Ekkoriban kezdte el írni első regényét a Nightseert, ami Howard és Tolkien stílusát vegyítő fantasy. Miután kirugták munkahelyéről férje ösztönzésére nem keresett új munkát, hanem befejezte a könyvet, amit még Kaliforniában kezdett el, de már St Louisban fejezett be, ahová férje új munkája miatt költöztek. A regény befejezése és az első történet eladása között csatlakozott egy írói körhöz, ahol Emma Bull, Will Shetterly, és Steven Gould tanítottak. Beküldte a Nightseer egy részét, és egy novellát arról a nőről, aki később Anita Blake-ké vált. Első nyomtatásban megjelenő írása a "House of Wizards" című novella 1989 tavaszán jelent meg a Fantasy Magazine-ban. Első regénye a Nightseer 1992-ben jelent meg.Következő regényének írása közben a lakásuk melletti tóban emberi csontokat találtak, és természetesen a rendőrséget is bevonták az ügybe. Erről egy ott szolgálatot teljesítő rendőr, hajlandó volt mesélni neki, Hamilton pedig szorgalmasan jegyzetelt.Amikor befejezte a kéziratot, nem kellett senkinek. A horror-rajongóknak túl sci-fi volt, a sci-fi megszállottaknak túl fantasy, a fantasy kedvelőinek túl misztikus.A misztikus történeteket kedvelők pedig a szörnyeket sokallották. Aztán mégis talált egy vállalkozó szellemű kiadót, így 1993-ban megjelenhetett az első "Anita Blake, vámpírvadász" kötet, a Guilty Pleasures (Bűnös Vágyak). Ettől kezdve Hamilton karrierje felfelé ívelt.2000-ben jelent meg új sorozatának első kötete a Kiss of Shadows (Árnyak csókja). Ebben egy tündérhercegnő, Merry Gentry életét ismerteti, aki természetfeletti ügyekre szakosodott magándetektívként próbál boldogulni.Írásait az élénkség jellemzi. Mindig egy összetett világot épít föl műveiben. Az Anita Blake-sorozat egy mára klasszikussá nemesedett, alternatív világban játszódó bűnregény - vagy horror, esetleg fantasy. Egyszóval nem is olyan könnyű kategorizálni, mivel több műfaj elemeit vegyíti. A kezdeti Anita Blake-regények a krimi, az alternatív történelmi regény (a sci-fi történetek egy részhalmaza), a fantasy és a horror műfaji besorolást kapták.

Szóval ebbe hulladugás, szado-mazo minden van ami szem szájnak ingere, a következő oldalakon tovább is informálódhattok a hölgyről és könyveiről:

-Leírás a könyvekről:

http://www.endless.hu/?p=34

-Official oldal:

http://www.laurellkhamilton.org/

-Nagyon igényes magyar fanoldal ami forrás volt nekem:

http://lkhamilton_by_kr.extra.hu/

-Laurell wiki:

http://en.wikipedia.org/wiki/Laurell_K._Hamilton

Még megemlíteném Darren Shan-t aki Harry Potterrel egy időben kezdett íródni. Bár köze nincs a vámpírokhoz szerintem fantasy-nek nem rossz. Talán ott kezdődött el az hogy a vámpírokat elkezdték egyre jobban a mai világnak megfelelően formálgatni. Engem egyenesen dühít az olyasmi könyvek mint a : Vérfarkas topmodell meg a Vámpírakadémia és még sorolhatnám a címeket egészen Twilight-ig. Nem akarok senkit sem megbántani, de ha olvasták volna előtte a fent említett műveket... hát nagyon megváltozna mindenki véleménye, főleg Anna Rice művei után. A legnagyobb hatást a Memnoch a Sátán tette rám, amikor az ördög Lestatot körutazásra hívja. Egyszerűen hihetetlen és zseniális. Ecseteli az angyalok bukását és nem áll messze a "valóságtól,,. Akik tényleg érdeklődnek a vámpírkultuszok iránt olvassák el a könyvet! De figyelem! Ez egy sorozat X-edik része, tehát érdemes megvenni a többit is előtte. :D

"
Anne Rice sötéten igéző, vakmerő regényében Lestatnak, a vámpírnak – a szörnyetegnek, a számkivetettnek, a csavargó hősnek – a földi világon kívül kell szembenéznie a leghajmeresztőbb ellenfelével. Kalauza, Memnoch, az ördög, körutazást tesz vele a Teremtésben, és elviszi a misztikus birodalmakba, amelyekkel egy napon mindnyájunknak szembe kell néznünk: a Mennybe és a Pokolba.,,

VÁMPÍROK ÉS A FILMEK:


Az első színpadi darab Lord Ruthven volt, az 1820-as években, A vampyr című történet szereplője volt. Ezt a mesét Lord Byron kezdte el, de barátja Doctor Polidori fejezte be. (Ez akár irodalmi részhez is íródhatott volna, de nem baj...), ő a vámpír alakját Byronról mintázta. Lugosi Béla volt az első híresebb Dracula és véletlenül pont Romániában született. 1927-ben kezdte el játszani a szerepét színpadon, minden előadáson jelen volt 1 orvos, ha valaki esetleg annyira félne hogy tünetet produkálna :D. Mikor 1956-ban meghalt abban a köpenyben temették el amit gyakran Draculaként viselt. A hammer nevű angol vállalat készítette a legtöbb horrofilmet 1950-es években, ma számosat színesre újítottak. Lugosit Christopher Lee követte.
A legkorábbi film a Nosferatu, ami némafilm. Én láttam és rettenetesen vicces :D. Bram Stoker Dracula-ját vette alapul és 1922-ben készült. Címe a Nosferatu egy román szóból ered ami: ál halottat jelent.



1940-es évektől egy új vonulat alakult ki és pedig a paródia , egyik legnagyobb ilyen darab pedig Roman Polanski féle Vámpírok bálja. Egészen kicsi voltam amikor láttam és akkoriban többször is megnéztem. Ezt a darabot nemrégiben kis hazánkban is elkezdték előadni egy musical keretein belül.
Egy vámpírvadászról szól a történet aki eljut Drakula várához , ahol a vámpírok az éves bálra rittyentik ki magukat, itt kissé nevetséges fordulatok születnek. Egyébként Polanski feleségét aki számtalan filmjében szerepelt egy sátánista szekta gyilkolta meg.



Jelentős alkotás még a Klaus Klinskivel forgatott Nosferatu feldolgozás, 1979-ben készült film után 1992-ben Francis Ford Coppola újra feldolgozta a Draculát . Kiemeltem , hogy Anna Rice könyveiből számtalan feldolgozás készült de egyik sem tudta vissza adni Anna hangulatát, talán csak az Interjú a vámpírral. Számtalan gagyi film készült az egyik legjobb játék megfilmesítése pl a Bloodrayne is ilyen kudarcba fulladt vagy a Van Hellsing amit bár 13 évesen láttam fogtam a fejemet végig, hogy gagyi. Nekem a Penge sorozat kimondottan tetszett, abban egy Dhampír gyilkol mint a Bloodrayne-ben is. Külön kiemelném a japán D a vámpírvadászt ami egy könyvsorozatnak indult, manga adaptáció készült belőle és számtalan anime. Ami külön tetszett film az az új: Engedj be című alkotás ami egy könyvön alapul, olyan más világot és hangulatot ad át, amit eddig nem sokaknak sikerült megfogni. Egy kisfiú és egy vámpírgyerek történetéről szól, amitől folyamatosan rázott a hideg. Nem a látványvilágra és a vérengzésre megy hanem a szomorkás hangulatára.




Tehát nem csak öltözködés, életstílust, szerepjáték (Maszkabál) könyv, virtuális játék, színház, mozifilmek ők, hanem mítoszok is egyben. Sokan sajnos olyan tévhitben élnek amiből felnőttként sem tudnak kinőni. A magukat vámpírnak képzelő emberek úgy gondolom a témában igencsak alul informáltak, mert amint az előző két részben olvashattátok a vámpírok nem vért isznak hanem éteri energiát (nem egyenlő a paraszt energiavámpírokkal), életenergiát szexuális mágia segítségével, vagy más módszerekkel. Ez nem létforma hanem egy állapot. A nagy számban kiadott idióta könyvek pedig az egész kultusz eltiprásának minősülnek és rendesen dühöngtem a könyvesboltban miután kijöttem onnan, hogy milyen szemetekkel árasztották el a polcokat. Nagyon félek, hogy a későbbi generáció nem fogja tudni ki volt Bram Stoker és Anna Rice, azt fogják hinni a Twilight a mérvadó és az ehhez hasonló ponyvaregények, ahol a vámpírok szó szoros értelmében leégetik magukat. Lehet engem ezért utálni és elítélni, de gyűlölöm az egész állapotot ahogy van.
Ez a nagyon hosszú 4 részes cikksorozat azon apropóból születettet, hogy már bocsánat a kifejezésért de felbasztam az agyamat a könyvesboltban. Ezt a záró cikket délután 2-től hajnali 1-ig írtam kaja és zuhanyszünetekkel így remélem meg lesz becsülve. Most hányingerem van és fája fejem :D. Szerintem ez volt életem legnehezebb irománya. XD Kérem a kedves olvasókat, akik még nem tették meg: olvassák el mind a 4 részt, mert úgy fog össze állni a kép, én mára lelövöm magamat. Remélem el is olvassátok , mert rettenetesen sok munkám volt vele.

27 megjegyzés:

  1. Huh, hát ez nagyon szépen össze lett szedve, gratulálok. Pláne a Báthory Erzsébetről szóló rész, amivel magam is elég sokat foglalkoztam. A mostanában készült Báthory film is elég jól bemutatja a történetét, de azért volt ott is egy-két tévedés, amiről te nem feledkeztél meg. Pl. arról, hogy a történelmi irományok szerint Báthory Erzsébet sose volt igazán szép, ergo nem volt mit megőriznie a vérfürdővel....

    VálaszTörlés
  2. ^^ ügyes vagy, és nagyon sok munkád van benne!
    Rendben és alaposan összeszedtél mindent. :)
    :D

    VálaszTörlés
  3. III. Vlad havasalföldi fejedelemről már életében ocsmány legendákat kerítettek Nyugaton és Keleten (ismeret esek orosz kolostori krónikák is). A krónikák egyrészt kiemelik rendkívül szigorú igazságosságát (az aranykehely története pl.) másfelől viszont aljas rágalmakat kerítenek uralkodása köré, amiket a későbbi korok egészen egyszerűen tényként kezelnek, holott ezekre semmi bizonyíték nincs (az újságlapok rézmetszeteit egyetlen épeszű tudós sem fogja annak tekinteni). Az valószínűleg igaz lehetett, hogy kemény és erőskezű uralkodó volt – de ha nem ilyen, akkor az országa elveszett volna a két világbirodalom (Magyar Királyság, Török Birodalom) között elhelyezkedve, ezek állandó acsarkodásai következtében. Rendkívül kegyetlen korról beszélünk, ahol egy gyengekezű uralkodó magát és birodalmát is elveszejtheti (lásd I. Ulászló pl.) Vlad húzathatott karóba embereket, tény, mert a törökök rettenetesen féltek tőle. Karóba húzathatta a szász kereskedőket is, mert azok a törökkel paktáltak le, miközben szembe dicsérték Vlad törökellenes politikáját. Az azonban, hogy PUSZTA kedvtelésből ölt volna, aljas, gyalázatos rágalom. Senki, aki értelmesen hozzá akar állni a történelmi igazságokhoz, nem fogja ezeket elhinni. Hiteles iratok azok, amelyeket a Vladot fogságban tartó és az ő uralkodása ellen áskálódó Mátyás udvarában adnak ki? A románok a mai napig hazamentő hősként tisztelik. persze, ez kis ferdítés, mert Havasalföld közel sem egyenlő a mai Romániával, de tény, hogy ha Vlad akkor és ott következetesen nem áll ki a hazája védelmében (teszem hozzá senki nem segített neki, miközben a magyarokat mindenféle hangzatos nevekkel elárasztották, pl. „kereszténység védőbástyája”, Vlad csak a köpködést kapta) akkor Magyarországot száz évvel korábban áraszthatta volna el az oszmán hódítási hullám.

    Dacre Stoker könyve, és ismét csak magányvélemény, de borzalmas. Nem tudom mitől lenne hiteles (az általam már emlegetett Elizabeth Miller is agyondicsérte), de én sajnáltam rá a kiadott pénzt. A magyar fordítás pocsék, a történet olyannyira túlszexualizált ami egyáltalán nem illik az eredeti Dracula-történethez, meg aztán hogy is van ez a Báthory grófnő akkor mégis vérengző állat dolog? A könyv kedvéért az eredeti regény időpontjaiba is belenyúltak stb.

    A nosferatu kifejezés eredetéről máig vitatkoznak nyelvészek meg egyéb szakemberek, feltehetően a görög eredetű noseferos-ból ered, ami fertőzöttet, pestises-t jelent.

    A mai vámpírosnyálasszerelmes áradatról szót sem érdemes ejteni, bláááááh.

    VálaszTörlés
  4. -Dayvan:

    Köszönöm szépen, megszenvedtem vele :DDDD

    -Neo:

    Köszi ^_^ Miután abbahagytam és ettem olyan 2-től 3-ig valami kaparászta éjjel a mellettem lévő polcot :D Nagy durva volt. Lefagyott a szobám és egyszer a fa egyszer meg a fém tárgyakon hallottama hangot, macska meg kint volt. XDDDD

    Lehet ez már a szabadkőművesek mentális temádása!!!!

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ MEGTALÁLTAK!!!!!! X__x

    -Andreya Von Tosh:

    Köszönöm!

    Most komolyan, szerinted ha nem jó muff az Erzsi a filmben, elmennének rá az emberek? :D

    -Dirgesinger:

    Én is erről írtam egyébként, hogy rágalom volt csak már akkor lehetett 10 óra és kezdett elmenni akedvem a részletektől , de remélem azért érthető volt. Akkoriban egyébként is mindenki kínoztatta meg csonkította az embereket, teljesen normálisan viselkedett :-s

    Nekem azért tetszett Dacre könyve, mert már annyi "folytatást,, olvastam, hogy eddig ez tűnt a legjobbnak mind közül :D. Nem mint történelmi forrást olvastam, hanem mint szórakozást.

    Igen, ezt a fajtát is hallottam, csak már annyi minden volt a fejemben, hogy elég sok volt sikeült kihagynom :(...

    Hát igen... rendesen idegrohamot kaptam és rángógörcsöt mikor az agave kiadó polcához értem. Nekik sikerült ugyanis vagy 4 -5 féle ilyen eresztést kiadni:-s

    VálaszTörlés
  5. ügyes vagy Káin, hogy ezt összehoztad :) gratula, komolyan. én személy szerint bírtam a twilight-ot is, és anna rice-t, és hamiltont is, na meg persze stokert is, és mindent ami jó is xD úgyhogy nekem bejöttek a vámpírok. nem kicsit. nagyon xD de azért báthory bözsi forever<3
    köszi, hogy megosztottad ezeket velünk :)
    ui.: megtudtam valamit rólad !
    ( "úgy szeretem ha fáj " szóval a szado-mazo a kedvenced :D:D )
    cuppp.
    Letti

    VálaszTörlés
  6. -Letti:

    Örülök, ha Te ismered a nagy régieket is és hogy tetszett a cikkem! ^_^

    Igen szeretem azt :D

    VálaszTörlés
  7. Káin le a kalappal! Nagyon ügyes vagy, tényleg nem lehetett kevés munka. :S
    Nekem közben az jutott eszembe, hogy amikor elsőéves voltam, akkor a Nosferatu nekünk kötelező film volt, de lusta voltam és nem néztem meg, csak annyit láttam belőle, amennyit az órán levetíttek nekünk :$ valahogy nem csipázom a némafilmeket... :)

    VálaszTörlés
  8. -Florielle:

    Nagyon szépen köszönöm!!! (Y)

    Hogy-hogy kötelező???? O__O

    VálaszTörlés
  9. én is szerettem volna olyan helyre járni ahol a Nosferatu kötelező:)

    Persze, Káin érthető volt, meg én túlságosan háklis vagyok a történelmi részletekre (történész vagyok, szakmai ártalom) úgyhogy ha kukacoskodnék, lőjetek le.

    VálaszTörlés
  10. -Dirgesinger:

    Juj dehogy is! Remélem nem sokat tévedtem, vagy ilyesmi!

    Nem nehéz annyi évszámot megtanulni?

    VálaszTörlés
  11. Káin:
    Úgy volt kötelező, hogy olyan szakon vagyok, ahol több szakirány közül az egyik filmes szakirány, és az első évben - amíg nem szakosodtunk - addig a szakon mindenkinek voltak filmes órái. A barátom spec. filmre szakosodott, így neki később már ezekből (pl Nosferatu a többi expresszionista alkotással és a sok-sok művészfilmmel) komolyabb órái voltak. Filmes ügyekben általa művelődöm :) ehhe xD

    VálaszTörlés
  12. -Florielle:

    Durva, gondoltam hogy valami filmes szak :D

    VálaszTörlés
  13. Káin :

    lehet őket nem szeretni? :D:D és már mazochista is vagy? ejj, mik lesznek még itt... :D:D
    cuppp.
    letti:)

    VálaszTörlés
  14. -Letti:

    Attól függ. A másik fél mentális ereje dönti el nálam, hogy ki lesz aktív és passzív. ;)

    VálaszTörlés
  15. :D:D
    szóval mentális erő.
    közeli rokonságban állsz Uri Gellerrel?
    akkor...
    1
    2
    3
    MUKODJ! xD
    cuppp.

    VálaszTörlés
  16. -Letti:

    Általában ezt alapállapotból mindenki érzi a másikon. Így dől el ki lesz dominánsabb. :)

    VálaszTörlés
  17. :D:D nocomment.
    nyertél.
    várom hello kittyt :)
    cuppp.

    VálaszTörlés
  18. ezektől függetlenül, én vlad tepest is bírtam volna, tetszik a figura. de bözsi.... abszolút viszi a pálmát... a sorozatgyilkos-énem egyik példaképe. a másik zsánndárk xD csak így magyarosan :)
    cuppp.
    letti.

    VálaszTörlés
  19. -Letti:

    Egyik se volt sorozatgyilkos :D De majd írok azokról is. :D

    VálaszTörlés
  20. tudom hogy ők nem sorozatgyilkoltak éjt nappallá téve...
    de nekem van egy sorozatgyilkos énem :D
    szóval már két cikkre várhatok.
    hello kitty + sorozatgyilkosok.
    gyönyörű párosítás. oscart érdemel :D
    remélem minnél előbb megkapjuk őket.:)
    cuppp.
    letti :)

    VálaszTörlés
  21. Káin :

    megértem, nálam is sok a teendőőő... -.-

    VálaszTörlés
  22. Éééés *dobpergés* a végére értem. Elolvastam mind a négy cikket. És azt hiszem nem kell mondanom, hogy le vagyok nyűgözve. Mindent összeszedtél, amit tudni érdemes legalább a vámpírkultuszok alapismeretéhez. Kedvet kaptam hozzá, hogy sok-sok ilyen témájú könyvet olvassak el, ne csak regényeket. :)

    Az energia vámpíros témában már én is elmerültem párszor, de ezt nem vesézem ki.

    A dolgok nagy részében teljesen egyet értek veled, amiben meg nem értettem egyet, elérted, hogy forduljon a kocka. *meghajlás*

    Egyébként kedvenc íróim Anne Rice és L.K. Hamilton :)
    Kisiskolásként az első vámpíros regény, amit a kezembe vettem az az Interjú a Vámpírral volt. Még a suliba is magammal vittem olvasni, aminek a tanárok nem igazán örültek... Szóval nekem ez a darab lett a szívem csücske :) a többi kötet jött szépen sorban. Utána rákaptam Hamilton fantáziavilágára és beteges humorára, azóta se kaptam le róla ... xD /imádom a perverz, hullás, vámpíros, gusztustalan, erotikus, szado-mazo cselekményszálakat/
    Nála is szépek a vámpírok, de Ő legalább hangsúlyt fektet arra, hogy elmondja, ez csak a látszat: az álcájuk alatt ők is csak rothadó hullák.
    Kedvenc vámpírom Nikolaos /kis kegyetlen, morbid r*banc/ és Asher /mert imádom a sebhelyeket :D/
    +szeretem ahogy L.K. leírja a kínzásokat, a rothadást és a szenvedést, nagyon átélhető...

    Filmek közül természetesen az Interjú a Vámpírral a császár *.* De tetszett még a Penge sorozat és az Underworld is /ezek már nagyon modern és nagyon "keményfiús" vámpírtörténetek, de valamiért tetszettek/

    A cikkekben a történelmi részek tetszettek a legjobban, mert imádom a történelmet :) Örültem, hogy ismét találtam egyiptomi utalást. *.*

    Rengeteg hasznos információval láttál el, és kaptam egy jó adag tudásvágyat is, amit most muszáj lesz kielégítenem valami okkulttal, valami nem e világival.

    Tetszettek még a tapasztalatleírásaid is. Végre valaki, aki gyakorlatból beszél/ír.

    Köszönöm neked a sok, mélyre hatoló és alapos munkát!

    Üdv.: Nightmare

    VálaszTörlés
  23. -Nightmare:

    Na ezért érdemes írnom :O

    Nagyon szívesen!!!!

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: