2010. április 1., csütörtök

Nyarlathotep: Gris Grimly


Bemutatnám nektek egyik kedvenc grafikusom, Gris Grirmlyt. Az Egyesült Államok középnyugati részén született, s már igen fiatalan ecsetet ragadott. Mint minden gyermeket, őt is a fantázia világa izgatta(szörnyek, manók s egyéb különböző rémek), s olyan neves festők voltak példaképei, mint Dr. Seuss és Jim Henson(nagy álma volt, hogy egy nap majd vele fog dolgozni). Gimnáziumi évei alatt művészetet tanult, szabadidejében pedig alkotott, bizarr és rémisztő könyvecskéket(ezek módfelett nehezen, de beszerezhetők). Pályája hamar felfelé ívelt, több megbízást kapott gyermekkönyvek illusztrálására(Pinokkió, Monster Museum, Creatur Carneval) és nem utolsó sorban Edgar Allen Poe műveit is újra illusztrálta. Emellett persze saját karaktereket is létre hozott. Képeit áthatja egyfajta sötét tónus, ugyanakkor a figurák mégis bájosak, valami elemi erővel, ösztönösen érez rá a természetes gyermeki kíváncsiságra az elvont dolgokkal szemben. Jellegzetes motívumai a csigavonalak, amelyekért én személy szerint élek- halok. Vízfestéket és tintát használ alkotásaihoz.

Következzék egy interjú, amit magával készített(ezt a hivatalos honlapon is megtekinthetitek, madcreator.com):

Miből merítesz ihletet?

Szinte bármiből, ami nap mint nap körülvesz. A legnyilvánvalóbbak a zenék, a filmek, a fantasy témájú képek, élő előadások (mint a színdarabok vagy koncertek) és természetesen a szörnyek. És persze az érzelmek is remekül kihasználhatók önző művészi célokra.

Kik azok, akik a legnagyobb hatással vannak rád?

Ez mindig változik. Akik hatással vannak rám ma, mások, mint azok, akik öt évvel ezelőtt gyakoroltak rám befolyást és megint mások, mint akik hat hónappal ezelőtt. Úgyhogy nehéz volna felsorolni őket, tekintve, hogy akkor néhány havonta kellene frissítenem a listát.

Mióta alkotsz?

Egészen azóta, amióta elég idős lettem ahhoz, hogy meg tudjak fogni egy ceruzát. Persze a kiadók világában hivatásszerűen 2000-től vagyok jelen, ugyanakkor a Mad Creator Productions-t 1998-ban alapítottam.

Mivel tudnál lelkesíteni más szerzőket, művészeket?

Szerezzetek ügynököt, meg ügyvédeket! Ez az egész úgy hullott az ölembe, akárha a sors akarata lett volna, úgyhogy nem tudom elmondani, hogy csináljátok meg a szerencséteket. De legyetek bátrak és agresszívek!

Hova jártál iskolába?

Ezt inkább nem mondanám meg.

Mi az igazi neved?

A süket füleimnek beszélsz.

Hol születtél?

Ezt inkább nem mondanám meg.

Milyen médiumokkal dolgozol?

Sokfélével, de jobbára tintával és vízfestékkel. Úgy vélem, az anyag minősége nagy mértékben meghatározza a munkát, úgyhogy megéri egy kicsit többet költeni a papírra. Én többnyire műszaki csőtollat használok, mint pl. a Rapidograph.

Mondanál véleményt a munkámról?

Szeretném, de sajnos nincs sok időm és nem tudnék annyit összekaparni, amennyi egy rendes kritika megírásához szükség lenne.

Megengeded, hogy tetoválásként viseljem valamelyik rajzod?

Hogyne, ez nagyon kedves dolog lenne.

És rajzolnál nekem egy tetkót?

Nem. De bármelyik képemet használhatod e célra, ha elmúltál már legalább öt éves.

Hogy tudok dedikált cuccokat szerezni?

Egy rakás helyen dedikálok, úgyhogy ott a legegyszerűbb elcsípni. Ráadásul nem kérek érte pénzt. Illetve minden tőlünk online vásárolt könyvet szignózok.

Küldesz nekem ingyen cuccokat?

Nem.

Rajzolnál nekem egy képet?

Nem. De ha szeretnél megbízni egy képpel, keresd meg Elisabeth-et a kapcsolati oldalamon.

Illusztrálnád a könyvemet?

Amennyire én tudom, a könyveket illusztrátor bevonás nélkül adják el a kiadóknak, akik megkeresik az általuk kiválasztott művészt. Neked is ezt javaslom, persze nyugodtan ajánlhatsz engem, mint illusztrátort. Vagy lépj kapcsolatba az ügynökömmel!

Készítenél díszlettervet a filmemhez?

Épp elég elfoglalt vagyok a saját történeteim megfilmesítésével. Ez pedig határt szab annak, mennyire tudok részt venni más filmek készítésében. De ha érdekel a dolog, keresd fel az ügynökömet!

Írtam neked levelet. Miért nem válaszoltál?

Sajnálom, de nem tudok mindig válaszolni a levelekre vagy e-mailekre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem olvasom és élvezem őket.

Eljönnél beszédet mondani a sulimba?

Halálosan félek a gyerekektől és kiver a frász, ha a közelükbe kerülök. Úgyhogy sajnálom, de mentális egyensúlyom érdekében nem tehetem.

Írhatok rólad fogalmazást?

Igen.

És válaszolnál néhány kérdésre a fogalmazásomhoz?

Nem. Megtisztelő, de az időbeosztásom nem teszi lehetővé, hogy elfogadható időn belül válaszoljak. Elég sok információ megtalálható rólam ebben a kérdéssorban, illetve a korábban velem készített online interjúkban.

Néhány műve:





7 megjegyzés:

  1. Szimpatikus fickó, meg interjúúú...:)

    VálaszTörlés
  2. Jóka rajzai, nem is ismertem őt eddig! Bár kicsit flegmának tűnt.

    Végre valaki aki ugyan annyira fél a gyerekektől mint én XD

    VálaszTörlés
  3. Magával flegmázik. xD Nagyon szeretem az ő munkáit, csak sosincs elég pénzem beszerezni a könyveit... -.-

    VálaszTörlés
  4. -Nyarlathotep:

    Gondolom rendelni kell kintről

    VálaszTörlés
  5. :D Wáá :D Én bírom a hapsit XD
    Hova jártál iskolába?

    Ezt inkább nem mondanám meg.

    Mi az igazi neved?

    A süket füleimnek beszélsz.

    Hol születtél?

    Ezt inkább nem mondanám meg
    XD :D Egészen megkedveltem xD

    VálaszTörlés
  6. Atyám, ez az ember <3
    Nekem megvan a Poe novellák illusztrációi, azt hiszem magyarul csak ezt adták ki tőle, nagyon szerettem, de egyébként nem is tudtam, hogy ő ennyire idióta.
    Köszönöm,azt hiszem egy újabb élménnyel lettem gazdagabb

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: