2010. április 17., szombat

Káin: Steampunk

Nos már Neo kolléga kifejtette jobb a valóság mint a virtualizáció, én már leírtam erről egy kommentben a véleményemet (a cikk alá) , de megpróbálom itt is kifejteni. Én másképp látok mint az átlag ember tehát nekem ez a világ pont elvesz minthogy többet adna, így még jó hogy ahhoz fogok fordulni amire vágyom és nem a Balkán, putri, cigányokkal teli utcákon akarok kutya szarral focizni.

Nem fogom ide leríni ugyan azt amit egy kommentben megtettem, a lényeg hogy én ezek mellett dolgozom és inkább a gyerekkoromra volt jellemző a végtelen számú kockulás, aminek hatására úgy nézek ki ma ahogy és ennek örökre dicsérni fogom jótékony hatását, hogy nem vagyok valami igénytelen szürke kis majom, aki kiröhögi azokat akik kicsit másképp is néznek ki.

Neo cikkje bemutatta a lehető legrosszabbat. Igen az elhízott Wowosok akik mást nem csinálnak mint egész álló nap kalandoznak tényleg gáz. De ne általánosítsunk.! A Final fantasy egy nem végtelen történetről szóló játék, koncepció nélkül. Az egy történet aminek egyszer vége szakad. És nem vagyok elhízva , van munkám is tehát nem őrölt fel emberileg úgy mint pl. a nagyon durva Wow fanokat. (Nem minden Wowos ilyen, mondom kiemelten). Tehát van akinek az életét veszi el, viszont van aki: ÉLETSTÍLUST CSINÁL BELŐLE. Ezzel színesítve és téve szebbé, érdekesebbé, színsebbé a saját kis világát.

Sokszor hallottam olyan lány panaszát pl, hogy a barátja wowozik és nem foglalkozik vele. Ez gáz, de nekem 10 éves koromtól 17 éves koromig tartott a féktelen játszás úgy, hogy suliba jártam és buliztam is mellette. Ha nem lettek volna ezek a játékok és képregények, valószínűleg csomó stílus (szubkultúra) nem alakult volna ki. Az emberek még un toleránsabbak lennének és járhatnák egyenruhákban, egyen külsővel, semmi sem adna szabadságot és kiutat ebből az undorító putrifalva világból.

Gondoljatok bele. Ha nem lennének ezek a játékok lenne szerintetek Animecon? Lenne cosplay, gothic lolta, jrock, jpop, visual kei stílus? Gondolom még a legmaradibb is tudja közületek hogy az eddig felsorolt stílusok minden egyes darabja az anime és manga játékok, képregények és mesék világához kapcsolódik. És személy szerint inkább nézek a villamoson egy kis cuki 15 éves gothlolitát mint egy elhízott ,ragyás , magyar szittya paraszt csajt kikopott málhával az oldalán vagy bőr talléros pénztárcával (mi az isten az) , koszos bakanccsal, vagy egy mai stílusnak megfelelő szétszolizott picsát.

Ezekre a játékokra szükség van egészséges keretek közt!!! Ad egy kis szabadságot, kikapcsolódást, megtanít angolul, megtanít tolerálni és lesz tőle egy fasza stílusod is, amit úgy vettem észre egyre többen követik . A világ sokkal színesebbé válik és talán egyszer 50 év múlva mikor már kihalt a szocialista kommunista réteg és azoknak ivadékai nem kell bekapcsolni a konzolt , hogy neked szimpatikus embereket láss, hanem egyszerűen csak kimész az utcára.

Nem dobál meg és nem késel meg a cigány mert "máshogy,, nézel ki. Értitek? A Final fantasy meg egy utópia is lehet, hogy mi lenne ha a rezgésszint 200%-osra emelkedne. Na kb. ez. Harcban állna a mágia és a materializmus csak még jobban mint most. És lehet egyszer eljön ez a világ is (ne higgyetek bigottnak tudom nem fogok Chockobo-n utazgatni egyhamar X'D). De mivel természetemből és az érzékeimből fakadóan nem a Balkán putrira vágyom és materialista világba naná hogy Isteníteni fogok egy ilyen utópiát. Ezek mellett hangsúlyozom most már csak heti 1x kapcsolom be, mellette dolgozok. Aki nem tudja felnőtt vagy 20-on éves korára kinőni a dolgot és hízik a monitor előtt, az meg valóban gáz, de ne feledkezzünk meg a pozitív példákról is, mint szubkultúrák alapja, a japán Harajuku tér érdekes arcai (amit itt a lerobbant szar Magyarországon csak képeken láthatunk a neten) meg arról hogy kik is lettünk és mit tanultunk ezekből a játékokból mert én személy szerint sokat köszönhetek neki.



A mai cikkemben nem csak erről akartam írni, hanem egy stílusról amit ez ihletett. Tudom sok van de a japánok már nagyjából ismertek Magyarországon, így jöjjön egy kevésbé ismert a :

STEAMPUNK

A jelentése gőzpunk. 1980-as években megjelenő kortárs stílus és tematika ami az alternatív szubkultúra és művészet sajátja lett. Ez már: szépirodalom, képző és filmművészetbe is betört. Főként a ponyvairodalom, popzene és leginkább képregények és számítógépes játékokban láthatjuk ezeket az elemeket. Kiemelem hogy a Final Fantasy X -ben külön népcsoport van ami steampunk jelleget ölt, a XII-es részben meg egyenesen az egész világa az. (Bocsánat tényleg fan vagyok :D). Manapság jobb helyeken a mindennapi tárgyakban is megmutatkozik a lenyomata.

A stílus a neo viktoriánus öltözködésből ered és újra romantizálja, jelenkori dekadenciáját emeli ki. Ez az akkori kortévesztésből indult ki, vagyis az akkori korban élő emberek által elképzelt jövő az alapja :D. Tehát az akkoriban elképzelt technikai vívmányok találmányokat szerepeltetik.

Két típusa létezik, az egyik a melankolikus: cyberpunkhoz hasonlít, poszt apokaliptikus. A másik pedig a nosztalgikus steampunk, ami fiktív technológiára épít. Az alapja a 19. századi tudomány fantasztikus irodalom. Pl: Verne, H:G Wells, Mary Shelley, 65-ös Wild wild West sorozat. A fő Biblia a 19. százasi képtelen találmányokat tartalmazó Leonard de Vries által megalkotott : Furcsa találmányok. Akár hiszitek akár nem egy magyar írónak is van hasonló könyve! Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok címmel.

Biztos mindenki ismeri a cyber punk kalandjátékot ami ezreket hódított meg anno. Nos valami akkor kezdődött el. A Steampunk pedig a cyberpunk egyik ágának volt tekinthető akkoriban. Irodalmi művek már a 70-es 80-as években is megjelentek. Több kategória is létezik pl:

-Historikus steampunk: alternatív jelen és jövő amiben nem létezik elektromosság

-Steampunk fantasy: nincs tudományos fantasztikum csak díszlet és háttér.

Ezen felül nagyon sok variációja létezik, pl belekeverhetjük a vadnyugatot, lehet dieselpunk, cyberpunk, clockpunk változata is.

Amit még kiemelnék azok a divatok és tárgyak. Lehet számítógép, telefon, gitár. Fő része az óramű, fogaskerék, gőzgépiesség a fém és kaucsukcső alkatrészek. jellemző szín az óarany és a neo viktoriánus formák vannak túlsúlyban de lehet rokokó, szecesszió is.

Ruházkodásilag az aktuális trendet keveri a 18-19. századdal. Díszítő elem lehet pl egy alkatrész vagy fogaskerék, roncsolt porcelánbabák, robotikus szerkezetek. (Ugye Zoé? :D)

Ennek a szubkultúrának ma is létező kultusza van de itt a komcsi Balkán Magyarországon sajnos alig ismert. Bár Magyarországon is létezik magyar steampunk közösség! A Világképük nosztalgikus, esztétika giccses,

"Egy alternatív jövő illetve jelen megalkotása, a különböző idősíkok keverése az időtlenség érzetét keltve általánosabban és mindig fikciósan fejezi ki a jelenkor mondanivalóját. Popularitásának tudatában nem feltétlenül alkalmazkodik a magas kultúra viszonyaihoz.,,


Ez a kultúra egy megtörténhetetlen jövőt képvisel, a gépi roncsokat és romokat idealizálja keverve az ipari forradalommal és a mai állapotokat is megjeleníti.

-Magyarul megjelent művek:
-Steampunk filmek:
  • Van Helsing
  • A szövetség
  • Lemony Snicket - A balszerencse áradása (2004)
  • Az időgép(The Time Machine, 2002)
  • Mutáns krónikák(Mutant chronicles, 2008)
  • Vadiúj vadnyugat (Wild Wild West 1999)
-Oldalak:
  • Magyar steampunk oldal és blog, folyamatosan frissül és nagyon jó!

http://sztimpank.freeblog.hu/
  • Magyar Steampunk étterem (igen van)

http://www.magyar.vernerestaurant.com/

  • Leghíresebb folyamatosan frissülő, külföldi Steampunk blog
http://brassgoggles.co.uk/blog/

Az hát a véleményem, hogy igenis amíg a világ , vagy Mo nem lesz nyitottabb az extremitás, önmegvalósítás felé addig csakis ilyen játékban lelhetjük meg az ideális világot. Vannak akik túlzásba viszik, de csomó jótékony hatása létezik ami kultúra teremtő is lehet. Én ezt a világot a való világra szeretném kivetíteni, öltözködésileg és felfogásilag is. És hogy ezt elérjük van még sajnos pár év , hogy fejlődjünk... Tehát addig is éljen az Xbox 360 és a Playstation! :D (Ennek ellenére én így nézek ki és öltözködöm...) Rengeteg más stílust nem soroltam fel és itt is csak egyre tértem ki. A cikk megint túl hosszú lett szóval... :P És még behatóbban nem is írtam könyvekről, filmekről, zenekarokról , tervezőkről stb ~sóhaj~

Steampunk animáció



27 megjegyzés:

  1. ezt nem hiszem eeeel Ti szivattok?! :D Pont ma reggel alkottam meg egy oldalt, ami pont a "steamség" jegyében született. :D Még csak tervek vannak, hogy mik is lesznek itt. zene, stílus, művészet, képek, filmek, írások és a 2 legfontosabb: ruhák. amiket megcsinálunk és kérésre elkészítjük vkinek a ruhája átalakítását ha nem akarja megcsinálni ill. egy magyar steam communityt szeretnénk létrehozni...
    erre nézem ezt a postot és ááá nem ér! :(
    :)
    www.steammind.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. -Aylen:


    Jaj bocsánat :-s.... Pedig csak egy vita miatt írtam :D.

    Ruhákat is csináltok? Vannak már képek???

    Eza Ti oldalatok, kirakom a linket ;)

    VálaszTörlés
  3. nem még nem. még csak az egész terv. de amint meggyógyulok biztos neki esek a dolognak =)
    köszi =)

    VálaszTörlés
  4. Hühaa, nagyon bejönnek a steampunk cuccok :D Sok képet láttam eddig erről, de nem olvastam utána.
    Maradok a saját stílusomnál, bár egy-két kütyüt szívesen beszereznék :D nagyon tetszenek *.* Főleg, hogy viktoriánus elemeket használnak, különlegesek. :)

    A játékos részre annyit, hogy így értelek. :) Jól gondoltam, hogy nem vagy az a tipikus WoW-os :D még jó xD

    Az igényes game-eknek (FF) a stílusalkotásban tényleg nagy szerepük van :D főleg, hogy a ruhák, az ékszerek, a sminkek és a frizurák nagyon állatiul szoktak kinézni bennük. :D
    Nem félreérteni, nem koppintásról beszélek, hanem ötletszerzésről, hogy mégis miképp szeretnénk kinézni. :)

    VálaszTörlés
  5. -Nightmare:

    Erről van szó kéremszépen :D

    VálaszTörlés
  6. Kedves Káin! Megha en kiragadtam is magam szantszandekkal ebbol a fantasy vilagbol, a cikked nagyon tetszett...
    ...
    Azert annyit meg megjegyeznek, hogy egy egyen akkor is remesen erdekfeszito lehet, ha sajat maga allitja fel ön-szubkultúráját (mi a franc, asszem' ilyen szo nem is letezik),,, Ok, csak annyi az egesz, hogy ha magamba nezek, mereszebb dolgokat latok, mint a legtobb ismert szubkulturaban...
    Ez most nem dicsekves, sot, neha mar idegesito...
    ...
    Pont azert szeretem ezt a blogot, mert nehanyaitokban velek felfedezni "valami mast", mint amik (e szetcseszett vilag szerint) kellene legyetek...
    ...
    Amugy a ruhak nekem is nagyon tetszenek, de tudod, mikor olyan szemelyeken latom, kik azt sem tudjak mi fan teremnek, sem ok, sem az oltozekuk... hat... Olyankor csak egyszeruen tovabbmegyek...

    VálaszTörlés
  7. -Melinda:

    Örülök, hogy tetszett főleg ha még direkt ki is vontad magad belőle!

    Értem mire gondolsz. Sajnos nagyon nehéz ma saját stílust teremteni. anno az volt a mániám, hogy úgy nézzek ki mint egy anime/manga. Meg is valósítottam, azt hittem fasza gyerek vagyok, erre kiderült japánban ennek már vagy 60 éve van kultúrája X'D

    Na ilyenek az emok. Összelopták a goth, jrock és visual kei elemeket és magukénak kiáltják kia stílust. Közben azt sem tudják mi az eredeti EMO stílus :D....

    VálaszTörlés
  8. Ha rám gondoltál, mint Zoë, akkor igen igen pontosan :D
    de egyébként van még az industrialsteam is, akik még plasztik csöket is raknak, meg hát...igazából az a steam csak modern textíliákkal...pl latex XD :D és akkor mondhatom h jön a fétissteam :D bár nem tudom létezik-e vagy csak én alkottam meg a dolgot most, de hát anniy minden van ma már, biztos is ilyen is van :)
    öhm hova raktál ki?! XD

    VálaszTörlés
  9. és az armada?
    és a perdido pályaudvar?
    (china miéville)

    VálaszTörlés
  10. -Aylen:

    Te is Zoé vagy? Én amúgy Zoé-ra gondoltam a punk festőművész nőre, mert ő szokott horrorbabákat csinálni, de akkor neked is szólt! :D

    Linkek közé XD

    VálaszTörlés
  11. -Noir:

    Nem soroltam fel a cikkben az összes létező helyet, nem is az volt a lényege. :)

    VálaszTörlés
  12. ja elnézést :D igen kicsit vicces, mert a legelső ezeréves nicknamem: noir :D
    és most már pár éve a Zoë-t ill az Aylen-t használom :D de akkor izé. elnézést kérek :)

    VálaszTörlés
  13. -Aylen:

    Jaj nem kell elnézést kérni :D

    VálaszTörlés
  14. Csatlakozom Melinda véleményéhez, ez a blog tényleg azért ennyire jó, mert teljesen máshogy látjátok a világot mint a korlátolt átlagemberek.(ha szabad ilyet mondanom)
    Amúgy M.o. tényleg nagyon el van maradva, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni egy olyan vkivel, aki nem úgy néz ki külsőre+nem úgy gondolkodik mint ahogy azt elvárják tőle.És ez nagyon nem jó így. :(

    VálaszTörlés
  15. -Charlotte:

    Köszönjük szépen!

    Remélem, hogy lassan kipusztulnak ezek a korlátolt, buta rétegek.

    VálaszTörlés
  16. Káin:

    Ne remenykedj hiaba! Az ember alapszeruen korlatolt... Nezzd szembe a tomeggel!

    VálaszTörlés
  17. Ma néztük meg a Sherlock Holmest, sztem az is besorolható a steampunk filmek közé. (Tök jó, hogy korábban olvastam ezt a cikket, és ez alapján fedeztem fel a stílus vonásait a filmben. :) Ráadásul jól felvilágosítottam róla az embert is. Istenkirály vagyok. :D)

    VálaszTörlés
  18. A Sherlock Holmes- és a Guy Ritchie-rajongók mindenhol lehúzzák kb., de szerintem elég jó film. Izgalmas, pörgős, a látványvilága is szép és Robert Downey Jr. kockás hasa megkoronázza az egészet. :D

    (Ha kétszer küldené el a kommentemet, akkor nyugodtan töröljétek az egyiket. Valamiért szarakszik a netem. :S)

    VálaszTörlés
  19. Tímea:

    Az én netem is megbolondult O.o

    Én pont most töltöm ezt a filmet. Kíváncsi vagyok rá. :)

    VálaszTörlés
  20. "és az armada?
    és a perdido pályaudvar?
    (china miéville) "
    Nekem kedvenceim, olvasta még más is?

    VálaszTörlés
  21. -Kaldvi:

    Sajna én nem. Nem igazán ástam mélyre magamat a témában, ezért sok mindent kihagytam :-/

    VálaszTörlés
  22. kár, hogy magyarország 99%-a nem toleráns azokkal szemben, akik egy cseppet is eltérnek az átlagtól. :(
    pedig olyan szépen fel tudnék öltözni :D

    VálaszTörlés
  23. -Xenophobe:

    Engem már rég nem érdekel toleránsak-e vagy sem, felöltözök! :D

    ~muhaha~

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: