2010. április 18., vasárnap

Darknes: Begotten

Egy nagyon érdekes filmről írok most. 1991-es alkotás, fekete-fehér, rossz minőségű képsorok, párbeszéd nincs, mégis érdekes történettel bír.

Begotten

Az első kockák egy romos házba kalauzolnak bennünket, ahol egy férfi agonizál. Ezt a férfit istennek hívjuk. Majd felvágja magát, és ezt hosszú perceken át nézhetjük. (Vannak még gyomorforgató jelenetek, így azt tanácsolom, hogy ne evés közben nézzétek.) Ezután isten testéből egy fiatal nő bújik elő. Az Anyatermészet. Előlép a halott isten testéből, felfedezi magát, a világot, majd a halott isten farkát kezébe veszi és egy utolsó ejakulációt eredményez. Ezután a spermát szétkeni a testén, ezután pedig a nemi szervébe juttatva megtermékenyíti magát.

Eközben a környezet rothadó pusztasággá változik, melyet primitív hordák uralnak. (szerintem ezek a hordák az egyházat szimbolizálják. Legalábbis nekem így jött le.) A film pedig rémálomszerűen csordogál végig szemünk előtt.

Ezzel a kedves képsorral kezdődik. És higgyétek el ezután lesz még pár érdekes filmkocka. A képek nagyon rossz minőségűek, szándékosan. Olykor az alakokat is nehéz kivenni, de szerintem érdemes megnézni. Már a mondanivalója miatt is.


Nehéz erről a filmről véleményt alkotni. A neten böngésztem néhány infó után és bele olvasgattam a hozzászólásokba. Valaki undorítónak tartja, valaki kultuszfilmként isteníti. Egy a lényeg: nehéz szó nélkül elmenni mellette. Egyébként nagyon keveset lehet az alkotásról tudni.

Több, mint egy óra játékideje alatt, nem éppen a szórakoztatást tűzi ki célul. Egy nyomasztó művészfilm, a horror kritériumainak megfelel, de mégsem az teljesen. A női és férfi nemi szervek leplezetlen bemutatása ellenére sem pornószerű. A fekete-fehér képek alatt olykor még zene sincs. A rendező Elias Merhige. A megszokottól valami eltérőt akart alkotni. Ez maradéktalanul sikerült is. Nehezen emészthető, felkavaró, nem éppen szórakozáshoz ajánlott. De ha megfelelő a lelkiállapotban vagy akkor tetszeni fog.

Az egyszerűnek tűnő bemutatás ellenére is a film több, mint egy évig készült. Egy perc felvétel utómunkája 8-10 óráig is eltartott. Dvd-n szinte már lehetetlen beszerezni, de mi lehetetlen az internet világában?

Trailer:





Isten öngyilkossága és az Anyatermészet születése.



A film fent van youtube-on 10 perces részekben:

1. http://www.youtube.com/watch?v=4LgLGK9-WC4&feature=related
2. http://www.youtube.com/watch?v=3XGxu_fZJP8&feature=related
3. http://www.youtube.com/watch?v=AE9XE5nowQU&feature=related
4. http://www.youtube.com/watch?v=IAq-b3rvdzQ&feature=related
5. http://www.youtube.com/watch?v=gcP1eg497qA&feature=related
6. http://www.youtube.com/watch?v=Pbb5Tia7S9E&feature=related
7. http://www.youtube.com/watch?v=Pbb5Tia7S9E&feature=related

Tudnivalók:

Rendező: E. Elias Merhige
Forgatókönyvíró: E. Elias Merhige
Zeneszerző: Evan Albam
Operatőr: E. Elias Merhige
Producer: E. Elias Merhige

Szereplők: Brian Salzberg, Donna Dempsey, James Gandia, Daniel Harkins, Stephen Charles Barry

20 megjegyzés:

  1. Kedves Darkness! Nekem igy elsore ugy tunik, hogy nagyon erdekes, nem foltetlenul a horror jellege miatt, hanem a tema ujfajta megkozelitese vegett...Mindenkeppen meg fogom nezni...:)

    VálaszTörlés
  2. Hallod... nagyon jó meg érdekes, de szinte alig lehet látni, hogy mi történik :-s....

    Én tuti megnézem mondjuk.

    VálaszTörlés
  3. Melinda Matyas:
    -Nekem is ezért tetszik. Ilyet még nem csinált senki. Egyedi alkotás. A mondanivalója pedig zseniális. Ahogy isten meghal és megszületik az Anyatermészet és ahogy megtermékenyíti magát. Majd megszületik a gyerek. Kicsit perverz, durva, súlyos mondanivalóval. Nem hiszem, hogy valaha is leadja majd a tv2, rtl klub.:D Mondjuk a barátok közt után.:D

    Káin:
    -Igen ez picit nekem is zavaró volt, de sztem kihagyhatatlan így is. Én legalábbis ajánlani tudom.
    És ajánlanám a nagy keresztényeknek is.:D Egy másik megközelítés az istenükről, akiről hatalmas ódákat zengenek.

    VálaszTörlés
  4. -Darkness:

    Azt hiszem a zsoltáros oldalról ahová éppen bespameltem magunkat ismét kapunk pár jó tanácsot... X'D

    VálaszTörlés
  5. tv2?, rtl klub?
    *kuncog*
    -ki a franc nez ilyen szart manapsag?

    VálaszTörlés
  6. -Melinda:

    Én mikor hazajövök és vacsorázok Barátok közt-öt nézek. Meg szoktam Született feleségeket is és Szellemekkel suttogót.

    ~látens buzi~

    Amúgy 100% Comedy central. Ja néha Dr. House is befigyel.

    VálaszTörlés
  7. A Häxan-t láttad már? Nálam fönt van van az egész (az Idegen tollakon). Valamikor a húszas években készült és boszorkányokról meg az ördögről szól. Eléggé groteszk... Ha tetszik, áthozhatod, vagy megadom az embed-kódot, mert A YouTube-os playlistemről van beágyazva, nem biztos, hogy mindenkinek látható. Viszont, ha nem gond, ezt a Begottent én is kiteszem.

    VálaszTörlés
  8. Káin:
    Na, akkor jo tevezest, Baratok kozt -ot valamikor neztem ,de most asse' tudom milyen musorok mennek...
    Ha meg azt is neznem, mikor lenne idom a cikkeiteket olvasni?... Na?...Ezt mond meg nekem...!

    VálaszTörlés
  9. -Von Birken:

    Nyugodtan rakd ki! Bár tudom nem tőlem kérdezted, de válaszolok rá helyette is :D

    - Melinda:

    Én közbe szoktam cikket írni :D A háttérben Berényi Miklós ármánykodik X'D

    VálaszTörlés
  10. -Von Birken:

    Nincs mit, én meg meglesem majd amit ajánlottál!!!

    VálaszTörlés
  11. Káin:

    Én az egyik barátommal olyan 2-3 havonta megnézem..mert ő mindig nézi és ha ittalszik vele kell néznem...és kurva sokat szoktam rajta röhögni akkora szar...
    így nézem O.O hogy ez meg ki a fasz?? meg ez ki?? mindig kérdezgetek és a haverom meg itt magyaráz...

    Állandóan tele van reinkarnálódott szereplőkkel, akik változtatják a külsejüket..:D

    VálaszTörlés
  12. Káin:
    -Írkálás közben nálam is megy a barátok közt.:D
    Régen rendszeresen néztem is. Valamikor általánosban. Mostmár csak úgy megy. Főleg mióta Magdusunk meghalt. Még mindig letargiában vagyok.:D

    Von Birken:
    -Belenéztem a Häxan-ba. Az angol ismeretem annyira nem jó, de ha lesz egy kis időm megnézem. Nagyon tetszik az oldal (Idegentollak).
    Szerintem élni fogok az ajánlatoddal és áthozom.:)

    VálaszTörlés
  13. Darkness:

    Annyira nem is fontos szerintem a szöveg. És hozd csak bátran. Mondom, ha nem tudod beilleszteni úgy, hogy minden részt sorban, folyamatosan, gombnyomások nélkül lejátsszon, megadom az embedkódot. És köszönöm, a Ti oldalatok is elég tetszetős, sosem kommenteltem ennyit, mint ide, az általam olvasott blogokat egybevéve sem.

    VálaszTörlés
  14. -Neo:

    Akkor jó nyugodtan tudja nézni :DDDD Én sem értem sokszor, hogy ki-kicsoda mert csak a háttérben megy XD

    -Darknes:

    LOOOOL Nagy veszteség volt az egész országnak :DDDD

    -Von Birken:

    Ennek nagyon örülünk!!!!!

    VálaszTörlés
  15. Aki le akarja tolteni, itt a link:

    http://thepiratebay.org/torrent/3369028/E._Elias_Merhige_-_Begotten_%281991%29__reseed_

    VálaszTörlés
  16. Kibaszott nagy film, egyik kedvencem:) Már sokszor megnéztem, de mégis újra és újra találok benne új részeket. A látványvilág és a koncepció nagyon egyedi, az különösen tetszett benne, hogy - a keretsztorin túl - igazából a nézőre van bízva, mit is lát ezekben az egyre kaotikusabbá váló képsorokban, használva a fantáziáját is (mikor pl a vége felé a virágokról készült makrókban is hullahegyeket vizionálsz :D ) Amolyan mozgóképes Rorschach-teszt, kicsit a szürrealisták kísérleteivel hozható párhuzamba.
    Nekem kicsit másképp jött le a sztori, azok a hordák számomra mintha az apokalipszis utolsó túlélői lennének, akik már szinte nem is emberek, csak valamilyen humanoid véglények. A térbeli és időbeli háttér meg teljesen beazonosíthatatlan, mintha valami történelem előtti vagy akár az utolsó atomháború utáni terepen játszódna.
    Állítólag amúgy a rendező 19 évesen autóbalesetet szenvedett, és az akkor átélt halálközeli élményei inspirálták a filmet.
    Aki veszi a fáradtságot és végignézi, vagy halálra unja magát, vagy pedig teljesen ráfordul, velem ez utóbbi történt meg :)
    Google videón amúgy fenn van az egész, vágatlanul:
    http://video.google.com/videoplay?docid=-7973225371449473825#

    +1 kis ráadás: készült a film jeleneteiből egy klip is, itt a zene is legalább annyira sokkoló és súlyos, mint a film. Silencer - Sterile Nails and Thunderbowels:
    http://video.mail.ru/mail/newzmaker666/3/10.html

    VálaszTörlés
  17. -Thomas:

    Hú köszi! Nekem egy bajom van vele: a rossz minősége :-s... Bár direkt ilyen zavaros, de egy fokkal lehetett volna tisztább, nem?

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: