2010. július 6., kedd

Nyarlathotep: Ulthar macskái

Ma ismét a Mester művei közül hoztam nektek egyet. Mint ahogy Ő, jómagam is nagy rajongója vagyok minden doromboló szörnyetegnek, ezért ma ők vannak terítéken. Jó olvasást! :)


Ulthar macskái

Azt mondják, hogy a Skai folyón túl fekvő Ultharban senki sem ölhet meg macskát. Elnézem őket amint dorombolva ülnek a tűz előtt: egész hihetőnek tűnik ez a tilalom. A macska ugyanis titokzatos teremtmény, s közelebb áll azokhoz a különös dolgokhoz, melyek az ember előtt örökre rejtve maradnak. Az antik Aigyptos lelke él benne; Meroé és Ophir rég elfeledett városaiból származó mesék őrzője. Rokonságban áll a dzsungel uraival, örököse Afrika ősrégi, baljóslatú titkainak. A Sphinx unokatestvére, érti nyelvét, mégis sokkal ősibb nála és emlékszik arra is, amit az már rég elfeledett.

Élt Ultharban (még mielőtt a polgárok megtiltották volna a macskák elpusztítását) egy öreg paraszt a feleségével. Gyönyörűségüket lelték abban, hogy csapdába csalták és lemészárolták szomszédaik macskáit. Hogy miért tették mindez, nem tudom; talán gyűlölték éjszakánként fölhangzó nyávogásukat és azt, ahogy lopva osonnak a kertben és udvarokon át a sötétség homályában. Akármi volt is az ok, az öregember és az asszony örömmel fogott el és ölt meg minden macskát, ha közel merészkedett kunyhójukhoz; a néha sötétedés után hallható hangokból pedig a falusiak kitalálhatták, hogy nem gyöngéd módon történt az elpusztítás. Persze nemigen beszéltek erről az öreg párral: arckifejezésük nem ígért semmi jót, és kunyhójuk is félelmetes volt, mélyen elrejtve egy elhagyatott kert hatalmas tölgyfái alatt. Az igazat megvallva, a macskák gazdái gyűlölték ugyan a furcsa párt, viszont sokkal jobban féltek tőlük, s ahelyett, hogy lehordták volna őket brutális tettükért, csupán arra ügyeltek, nehogy dédelgetett kedvenceik a sötét fák alatt álló magányos kunyhó felé kószáljanak. Az elővigyázatosság ellenére is óhatatlanul eltűnt néha egy-egy macska, sötétedés után újra hallatszottak a hangok, s a gazda csak tehetetlenül kesereghetett vagy azzal vigasztalhatta magát, hogy hálát adott az égnek, amiért nem valamelyik gyerekét veszítette el. Ultharban ugyanis egyszerű emberek éltek, és nem tudták azt, honnan származtak az első macskák.

Egy szép napon egy karaván tűnt föl a falu macskaköves utcáin, valami délről jött, furcsa vándor-népség. Bőrük színe sötét volt, de nem hasonlítottak azokhoz a városiakhoz, akik évente kétszer is áthaladtak a falun. A piactéren ezüstpénzért jövendőt mondtak, és színes üveggyöngyöket vásároltak a kereskedőktől. Senki sem tudta, hogy pontosan honnan jöttek, csak azt látták, hogy imáik különösek, és furcsa alakokat festettek a kocsik oldalára: embertestű, de macska-, héja-, kos és oroszlánfejű lényeket. Vezetőjük pedig egy kétszarvú fejdíszt viselt, a két szarv között egy rejtélyes, korong alakú dísszel. Volt egy apátlan-anyátlan kisfiú a karavánnal, csak egy kis fekete cicája volt, azt dédelgette. A sors kegyetlenül bánt vele, csak ezt a kis szőrgombócot hagyta meg neki, hogy enyhítse fájdalmát. De amíg az ember fiatal, könnyen feledést talál egy ilyen kismacska játékában. Így Menés is (ez volt a fiúcska neve) gyakrabban mosolygott, mint sírt, amint a furcsára pingált kocsi lépcsőjén üldögélt játszótársával.

Ott-tartózkodásuk harmadik reggelén azonban nem találta a cicát, s amint a piactéren hangosan zokogott, néhány falusi beszélt neki az öregről és feleségéről, valamint az éjjeli hangokról. Amikor ezt meghallotta, abbahagyta a sírást, tűnődni, majd imádkozni kezdett. Karját a nap felé emelte, és buzgón fohászkodott, s bár a falusiak nagyon szerették volna érteni, számukra teljesen ismeretlen volt a nyelv. A könyörgés hatására a felhők kezdtek szokatlan alakot ölteni, s az égen lassan és homályosan kivehetővé vált a furcsa, csak félig emberi lények szarvasfej-díszes alakja.

Aznap éjjel a vándorok elhagyták Ulthart, és senki sem látta őket újra. Azonban nem csak ők tűntek el nyomtalanul, hanem a falubeli macskák is: kicsik és nagyok, feketék, szürkék, cirmosak, vörösek és fehérek egyaránt. Az öreg Kranon, a polgármester meg mert volna esküdni, hogy az idegenek vitték el az összeset Menés macskájáért; szidta is a fiút meg az egész karavánt. De Nith, a nyurga jegyző azt állította, hogy a vén házaspár a felelős, hisz köztudott volt macskagyűlöletük. Persze senki sem merte őket kérdőre vonni, pedig a kis Atal, a fogadós fia látta az összes macskát, amint lassan és ünnepélyesen vonultak a baljóslatú kert felé, mintha valami sosem hallott rituáléra készülnének. A falusiak hitték is meg nem is az egészet, s bár azt gyanították, hogy a macskák csúnya véget értek, mégsem merték volna szóvá tenni addig, amíg napvilágnál, saját kertjén kívül nem találkoznak az öreggel. Így hát Ulthar lakói tehetetlenül és dühösen feküdtek le aludni, de amikor reggel fölébredtek, álmélkodva látták, hogy minden macska előkerült, és ott volt a megszokott helyén. Nagy, kicsi, fekete, szürke, cirmos, vörös és fehér: egy sem hiányzott. Lusták lettek és kövérek, behízelgően doromboltak. A polgárok sokáig tanakodtak a hihetetlen esetről. Az öreg Kranon még mindig azt állította, hogy csakis a karaván vihette el őket, hisz macska nem került még élve elő abból a kunyhóból, ahol a vénember és felesége lakott. Abban viszont egyetértettek, hogy fölöttébb különös a macskák viselkedése, nem voltak hajlandóak sem enni, sem pedig meginni az eléjük kiöntött tejet. Egész nap csak a tűzhely előtt szundikáltak és a napon sütkéreztek.

Már egy hét is eltelt, mire a falu lakói észrevették, hogy este nem gyúl kis fény az öregek kunyhójában. Nithnek az is feltűnt, hogy senki sem látta őket a nevezetes éjszaka óta, amikor a macskák mind eltűntek. Újabb hét elteltével a polgármester úgy döntött, kötelessége kinyomozni a dolgot, és félelmét legyőzve elment a kunyhóhoz. Óvatosságból magával vitte Shang kovácsot és Thul kőfaragót is. Amikor behatoltak a házba, néhány furcsa bogáron kívül csak két emberi csontvázat találtak az agyagpadlón, hús már nem volt egyiken sem. Mindenkit ámulatba ejtett az eset, sokáig találgatták, mi történhetett. Zath, a halottkém, Nith jegyző, Kranon, Shang és Thul: mindannyian a rejtélyen töprengtek. A kis Atalt, a fogadós fiát alaposan kifaggatták, jutalomból még cukorkát is kapott. Sokáig emlegették a vénembert és feleségét, a vándorkaravánt, a kis Menést a cicájával, az imáját és az égbolt megváltozását az ima alatt; azt, hogy mit csinálhattak a macskák aznap éjjel, amikor a karaván elhagyta a falut, és hogy mit találtak abban az átkozott kunyhóban a sötét baljóslatú fák alatt.

Végül pedig a polgárok kihirdették a nevezetes törvényt, amely mindenütt nagy visszhangot keltett: Ultharban tilos macskát elpusztítani.

Redela Anna fordítása; forrás: Magyar Lovecraft Honlap

16 megjegyzés:

  1. Charles Baudelaire: A macskák

    A lázas szeretők és a szigoru bölcsek
    ért éveik során egyaránt szeretik
    a macskákat, a ház nagy, puha díszeit,
    melyek akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek.

    A tudományok és a kéj barátai,
    a homály rémeit keresik és a csöndet;
    gyászhintaja elé foghatná Orkusz őket,
    ha meg tudnák dacos nyakuk hajlítani.
    Ha merengenek, oly nemes szobor alakban
    nyúlnak el, mint a nagy Szfinxek a sivatagban,
    melyeket az örök álom deleje fog.

    Ölükből bűvösen pattog a villamosság,
    s rejtélyes szemüket, mint fínom, tört homok,
    kis aranydarabok szikrái csillagozzák.

    :)

    VálaszTörlés
  2. Áh, ez kicsit hátborzongató történet volt, de nagyon tetszett. :) Csak az utóbbi pár évben szerettem meg a macsekokat, valamiért nem kedveltem őket, de most csodálattal tekintek rájuk. Talán az Egyiptom-mániám fajult eddig. :D

    A cicusok vért követelnek! (Y) Imádtam.
    Most is az kéne az állatkínzóknak. oroszlánketrecbe vetni őket, vagy hasonlók.

    VálaszTörlés
  3. Hú ez nagyon tetszett, megérdemli a két vén geci! Éljenek a cicák!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Mandy: Nem ismertem, őedig van egy szép régi Baudlaire kötetem. Mit mondjak, ez most kellett, örök hálam üldöz(mwhaha). :)

    Nightmare: Örülök, hogy tetszik. :) Egyébként nagyon durva, ha mondjuk a macska gazdája meghal és pár napig nem találják meg a tetemet, hát a kedves jószág nem rest néhai "tulajdonosából" falatozni. :D

    Káin: *pacsi* :D Neked van? x3

    VálaszTörlés
  5. Nyarlat:

    O_o Tényleg durva. Bár belegondolva egy ember is képes megtenni, egy állattól még érthetőbb. Életösztön. :D

    VálaszTörlés
  6. Háhá, tudtam, hogy annyi lesz az öregeknek!=) Na, azt hiszem tényleg itt az ideje elkezdenem Lovecraftot olvasni.Nagyon tetszik.^^

    VálaszTörlés
  7. Káin: Nekem csak egy, de az akkora, hogy 2 is kijönne belőle. xD

    Charlotte: Örülök, hogy tetszik. :) A honlapon amit írtam forrásnak, rengeteg megtalálható magyarul is.

    VálaszTörlés
  8. Névtelen Nyarlat:

    Na, sort is kerítek rá, hamarosan! =)

    VálaszTörlés
  9. -Charlotte:

    Örülök ha elkezded olvasni, nagyon jó! (Y)

    VálaszTörlés
  10. Káin:

    Nagyon tetszik! Majd megnézem, hátha van a könyvtárban is. =) (bár nem fűzök hozzá sok reményt..de hátha)

    VálaszTörlés
  11. Káin:

    Megnéztem, az online katalógusuk szerint van egy lerakattal! =) Bár pont ma voltam könyvtárban, de sztem nemsokára úgyis újra megyek, újfent célirányosan, kis cetlivel a kezemben.:) Csak megtaláljam o.O
    =)

    VálaszTörlés
  12. -Charlotte:

    Na tudtam én! Ez alap kell hogy legyen ott!!!! Vegyél ki Poe-t is! Ő is írt ilyen történeteket!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  13. Káin:

    Poe-t már olvastam! Az is jó! Na majd jól kiürítem a polcokat. :)

    VálaszTörlés
  14. Ettől most frankón elkezdtem fosni a macskáktól. :S Pedig elvileg nem is ők voltak a negatív hősök.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: