2010. július 13., kedd

Kaedrin: Twin Peaks

Először is elnézéseteket kérem a hosszú kimaradásomért, problémák voltak a géppel.Biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek legalább hallomásból ezt a különleges sorozatot.

A sorozatok jópofák: orvosos, nyomozós, drámázós, misztikus, mindenfélék lehetnek. Vannak köztük kiválóak, amik igazán elszórakoztatják, esetleg mélyebben elgondolkodtatják a nézőt. A szememben a Twin Peaks még ez utóbbinál is több: a Twin Peaks egy külön világ, a Twin Peaks egy életérzés.Na persze nem állítom, hogy mindenkié.

A sorozat tartalmát lehetetlenség leírni, így én szigorúan az alapszituációt vázolnám csak. Adott egy kis városka a Észak Amerikában a kanadai határtól nem messze.

A város idilli(nek tűnő) életét egy borzalmas bűntény zaklatja fel: a helyi szépségkirálynőt, a város üdvöskéjét, Laura Palmert egy csinos kis nejlonzsákban találják meg elhalálozott állapotban.

Természetesen mindenki teljesen kiborul, és már útban van az FBI is, ugyanis Laura esete nem egyedülálló, sorozatgyilkosságot sejtenek a háttérben.

Dale Cooper, a megbízott FBI ügynök a sorozat talán legfontosabb karaktere. Mert míg Laura gyilkosának kilétére a sorozat felénél fény derül, Cooper sorsa végig nagy jelentőségű. Az ő látomásai kezdik belevinni a természetfeletti vonalat a sima nyomozásnak induló történetbe, hogy az aztán a vége felé teljesen átvegye az irányítást.

Twin Peaksben és környékén nem csak a baglyok nem azok, aminek látszanak: szinte lehetetlen olyan embert találni akinek ne lenne valami féltve őrzött titka; hol mocskos, hol veszélyes. A szálak roppantul kuszák, úgymond eléggé odakoncentrálós sorozatról van szó. Az sem árt, ha többször megnézi az ember.

A sorozatot leginkább a zseniális David Lynch nevéhez kötjük, aki bár jól lehet csak 6 részt rendezett, a kéznyoma mégis érezhető az egész sorozaton. A sejtelmes aláfestő zenét Angelo Badalamenti komponálta, a dalszövegek, már ahol van, szintén Lynch munkái.

A karakterek sokszínűsége több, mint zseniális.Mint említettem, a legegyszerűbb embereknek is van legalább egy kicsinyke is titka, de előfordulnak kifejezetten furcsa alakok (pl. a nagyothalló és folyton ordibáló FBI főnök, Gordon Cole, akit maga David Lynch játszik, vagy egy másik FBI ügynök, személyes kedvencem, és minden kétséget kizáróan egyfajta Dr. House-előd, Albert Rosenfield, vagy akár maga Cooper ügynök) továbbá nagy titkokat őrző bölcs és misztikus, netán veszélyes karakterek (Briggs ezredes, Tuskó Lady, Bob).

Biztosan furcsán hangzik, de én a Twin Peakset leginkább egy bögre kávéhoz tudnám hasonlítani. Idd akár sok tejjel, cukorral, vagy - ahogyan Cooper - mélyfeketén, az alaptónusa mindig ottmarad, és ha egyszer megszeretted, akkor nem ereszt többé. És ott van benne az a bizonyos keserűség, ami nélkül nem lehetne az, ami. A Twin Peaks keserűsége sok rétegű, akár az élet esszenciája. És nem csak menet közben értem ezt; számomra az igazi keserűséget az okozta, amikor a végére értem. Olyan érzéseket hagyott hátra, amit csak a kávéivás rituáléjához tudok hasonlítani: mindig lassan iszom a kávét, ezért általában az aljára leülepedik. A kávémnak is a vége a legkeserűbb, s ebbe mindig beleborzongok.

Eddig az én véleményem, s most egy idézet Hungler Tímea cikkéből, ami szerintem tökéletesen összegzi mindazt, ami a sorozatról előzetesen elmondható:

"a Twin Peaks több egy bűntény megoldásának történeténél: egy beavatás, a nagybetűs igazság keresésének filmje, mely során maga a világrend tárul elénk. Nyomozása közben Dale Cooper ügynök nem csupán egy egyszerű gyilkossági ügyet, hanem egy metafizikai problémát is igyekszik megoldani, és ehhez a látomásoktól az álmokon át az intuícióig minden eszközt bevet."

A sorozatot magát mindenkinek tiszta szívvel ajánlom, hiszen a logikus-nyomozós részét és az életképeket, no meg a tengernyi humort az is élvezni fogja, aki a misztikumért nincs annyira oda.
A sorozathoz köthető film, a Tűz, jöjj velem! már egy más kategória. Itt a látomásoké, hallucinációké és az álmoké a főszerep. Ha valaki mégis megnézi, annak is inkább a 30 részes sorozat után ajánlom.

Through the darkness of future past

The magican longs to see

One chance out between two worlds:

Fire walk with me!

12 megjegyzés:

  1. Kaedrin: hálás vagyok a cikkért, köszönet illet érte, magam is nagy rajongója vagyok a sorozatnak. :) nekem cooper a kedvencem

    egyébiránt a műtét rendben zajlott?

    nyarlat

    VálaszTörlés
  2. Lynch nem normális! Annyi beteg filmje van hogy hihetetlen! :D

    Ez is egy olyan sorozat volt anno, hogy kb Magyarország 80% nézte, de ebből 30 értette mi is lehet itt. Aztán a végén már senki sem értett semmit. :D

    Örülök, hogy írtál a sorozatról, nekem amit láttam belőle nagyon tetszett, szerintem majd le fogom tölteni az összeset és végignézem.

    VálaszTörlés
  3. Nahát, pont valamelyik nap gondolkodtam el rajta, hogy nekem ezt látnom kell. (Már jön is a torrenten. :D) Azok alapján, amit írtál róla, még jobban érdekel. Tetszett a cikk, köszi! :)

    Laura Palmer naplóját egyébként olvastad? (Nekem megvan a gépen, de már nem tudom, honnan... Azt se tudom, hogy eredeti-e, de elég érdekes, lehet, hogy majd írok róla később.)

    VálaszTörlés
  4. nyarlat:

    Igen, Coopert is nagyon szerettem, de az igazi lelkitárs nekem valahogy Albert volt (kivéve a Martin Luther King-imádatát, az övön aluli volt :D).
    Igen a műtét rendben zajlott, már szinte teljesen felépültem, köszi a kérdést. :)

    Káin:
    Hát az tuti! Engem most kapott el a lynchhangulat XD. Radírfej már útban van.:P
    Az a helyzet hogy a vége felé én sem értettem a dolgokat, de érzelmileg meg imádtam. Tehát hiába nem értettem mondjuk a legutolsó epizódot, érzelmileg nagy hatással volt rám.
    A megértés meg eleve elég érdekes kérdés Lynchnél, hiszen Ő maga is olyasmit mond, hogy nem lehet a filmjeit teljesen megérteni, mert a valóságot sem lehet teljesen megérteni, és 1féle értelmezés létezik biztosan, az amit magadnak levonsz.
    Most már pl. ennek a sorozatnak a legvégét értem, mert valami elemzést elolvastam.
    De szerintem az a helyzet, hogy nem elég egyszer megnézni akár a Twin Peakset akár a többi filmjét, elsőre tuti nem megy a 100%-os megértés.
    Lehet, ha megnézem 3szor, vagy 5ször, vagy 10szer, akkor elemzés nélkül is megértem.

    Mandy:
    Hajrá!
    Csak tényleg, nem szabad abbahagyni, mert ha az ember elveszti a fonalat akkor game over :D
    Egyébként innen megszerezheted szinkronosan is (baromi jó a magyar szinkronja, szerintem kivételesen itt jobb mint az eredeti, sokkal)
    http://sorozatokingyen.org/page.php?157

    A naplót nem ismerem nem is hallottam róla :(
    Pedig érdekelne nagyon.

    VálaszTörlés
  5. Átküldtem a profilodban lévő e-mail címre a naplót. ;)

    VálaszTörlés
  6. Közben rájöttem, hogy nagyon benéztem vmit, mert tök sokáig azt hittem, hogy Laura Palmer tényleg létezett... xD *idióta*

    Ahogy nézem, a könyvet David Lynch lánya írta.

    VálaszTörlés
  7. Megint mutattatok egy olyan filmet amit muszáj lesz megnéznem még halálom előtt szóval fel is írom a bakancs öö izé a film listámra ;)

    Anyám sokat mesélt erről a sorozatról mert annak idején nagy TP fan volt sőt olyannyira hogy még a film zenéje is megvan kazettán természetesen eredetiben:D

    David Lynch-et pedig valóban úgy jellemezném mint azt fentebb már írtátok hogy az ő alkotásaiban egyszerűen nem lehet logikát találni sem pedig megérteni mert annyira elvonta szó szoros értelmében! Még pár éve néztem a Lost Highway-t és az szintén számomra nagyon furcsa egy film volt,de ennek ellenére bejött. És még Manson is szerepelt benne egy rövidke másodperc erejéig XD

    VálaszTörlés
  8. Hű, na akkor végre tisztázódott előttem, hogy mi is az a Twin Peaks!!! =) Mit ne mondjak felkeltette az érdeklődésemet lehet, hogy majd sort kerítek rá! :)

    VálaszTörlés
  9. Már nagyon régóta érdekel ez a sorozat. Már le is töltöttem, ott pihen a vinyómon az első évad, de szerintem holnap megnézem a Pilot-ot :)

    VálaszTörlés
  10. Mandy köszi szépen!

    Kaedrin

    VálaszTörlés
  11. én csak össze vissza láttam egy kettőt..
    :S

    jahh meg volt egy mozifilm amit láttam egyszer, egy pirosruhás nőt fújt benne néha a szél :D:D

    nomeg valami olyan fatális 15-20 éves ugrás volt egyik pillanatról a másikra hogy legörbült a szám és szomorú lettem hogy OMFG WTF???!?!?!!?!?

    Szóval a TP élményem az röviden ez is..OMFG WTF??!?!?!?! XD

    XD

    VálaszTörlés
  12. ..amúgy meg nagy kultfilm..
    de nem nézem meg soha :D :P

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: