2010. július 20., kedd

Nyarlathotep:Másvilág 2. - Egyiptom 1.

Akkor hát folytatom a különböző kultúrák túlvilághitét ismertető sorozatot, ma Egyiptom van soron. Talán nincs még egy olyan ősi civilizáció, ahol a halál ennyire fontos szerepet játszott volna a mindennapok során. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már éltükben igyekeztek gondoskodni a minél jobban felszerelt sírról. Hitük szerint a lélek ugyanis tovább él a fizikai halál beállta után(ez a Ka), ám csak akkor, ha test épségben megmarad(elképzelésük szerint, a fizikai forma fontos része a személyiségnek), emiatt mumifikálták a tetemet.A balzsamozó mester hozzáláthat munkájához. Ez hosszas folyamot volt, mely sok napot vett igénybe. Kiüríti a testet, a szíven kívül a többi belsőséget kanópuszokba helyezi, majd a tetemet pálmaborral mossa át. Ezután morzsolt fűszerekkel tisztítja meg. Az összevarrás előtt, növényekből készült keverékkel tölti meg, majd nátronlúgba áztatva hagyja 70 napig. Ha ez az idő letelt, a tetemet ismét megtisztítja, vékony lenvászon fásliba tekeri, ragasztó gyanánt pedig akácfa gyantával keni be.

A szertartás fontos kellékeit képezték a sírban elhelyezett amulettek. A Dzsed-oszlop, mely maga Ozirisz gerincét hivatott szimbolizálni, és ennek párja az Ízisz-csomó, ez az istennő védelmét biztosítja. De mind közül a legfontosabb; Udzsat szem. Ez szolgálta a védelmet viselőjének, szemmel verés ellen is használták(a szemből kiálló nyúlvány a könnycseppet jelképezi). Az Ankh szintén védelmet nyújtott és szerencsét is hozott, s magában hordozta az új élet ígéretét.

Ám ez korántsem minden. Az egyiptomiak túlvilághitéhez hozzátartozik a lélek ábrázolás is. Úgy tartották, az embernek több lelke van, ezek közül a legfontosabb a Ka és Ba.

Ka - A hasonmás, mely tovább élt a sírban, az elhunytak testében vagy akár szobraiban lakott, de független is volt az embertől, és tetszése szerint mozoghatott, ehetett és ihatott. Volt egy magasabb rendű, őrangyalszerű Ka és egy alacsonyabb rendű Ka is, mely a földön tanult tudásból származott. (A 'ka' szó talán szójáték a 'te' szó létigéjének partikuláján.)

Ba - Az emberfejű madár az elhunytnak levegőt és ételt szállítva röpködött a sírban a nap során, de esténként Ra-val utazott a napbárkán.

Annak a Ka-nak, mely továbbhalad Ozirisz birodalma felé, rögös és veszélyekkel teli utat kell bejárnia. Istenek, rosszindulatú entitások és démonok állják útját, és minden "mágikus" erejét latba kell vetnie a léleknek, hogy az istenek segítségét kérhesse, s tovább engedjék e nehéz akadályokon. Diszciplínák és formulák százai szükségesek ahhoz, hogy ezt az utat végig tudja járni, így a hozzátartozók halottas könyvet fogalmaztak és festettek az elhunytnak. Ez a papirusztekercs mutatja be a halott útját.

Ne haragudjatok meg, de két részre bontom, kínoz a migrén(éljen ez a csodálatos időjárás...). Holnap következik a folytatás!

9 megjegyzés:

  1. Bejövős nálam ez a cikksorozat meg a többi is nanáhogy,de imádok betekinteni és megismerni más ősi kultúrák vallásait,szertartásait stb.:
    Egyiptom meg amúgy is nagy kedvenc nálam ha már ősi civilizációkról van szó ;)
    Természetesen várom a folytatást a migrén meg remélem elmúlik nálad mert az kegyetlen tud lenni én már csak tudom:S

    VálaszTörlés
  2. Skinny: Köszönöm, örülök. :) Fejem kicsit jobban van, ha ez a szar nem jön közbe, nem is szedtem volna ketté.

    Ezután kicsit északabbra megyünk, germánok jönnek. :D

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon várom4 Imádom Egyiptomot!

    VálaszTörlés
  4. =) Lenyűgöző, hogy a mai világhoz képest, mennyi figyelmet fordítottak már életükben a halálukra és az azt követő időszakra! Rettenetesen összetett hitviláguk van. O_O

    Migrénre legjobb az alvás.(szerintem)Persze kérdéses, hogy el tud-e az ember egyáltalán aludni. Múljon el hamar, de addig is óvakodj a hirtelen fejmozdításoktól... :)

    Várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
  5. Ja és nagyon tetszik az uccsó kép!!

    VálaszTörlés
  6. EGYIPTOM♥ wáá imádom. :) Nagyon tetszett a cikk (fele), és várom a folytatást!
    Durva, hogy halála után több mint hetven nappal temették csak el, meg az eljárások is! O__O
    Mindig az tetszett a legjobban, hogy az orron keresztül távolították el az agyat. xD nem ez a legérdekesebb az egészben, de kicsiként ez fogott meg. :D

    Megnéztem ma egy nagyon szép filmet (Bakancslista), és volt benne szó arról, hogy hogyan juthat be a lélek a túlvilágra az egyiptomiak szerint. :) de nem írom le, hátha benne lesz a kövi cikkben.

    VálaszTörlés
  7. hmm..engem nem izgat egyiptom különösebben..közel 15 évig tanultan művészettörténet-talán nekem azért lerágott kutyacsontja...


    engem a modernebb korok művészei jobban megfogtak mint az archaikus kor elemei....:S
    Egyiptom..valahogy nem az én világom..:D

    VálaszTörlés
  8. Káin: Durva, Tibeti Halottaskönyben említették, hogy a két túlvilág ábrázolás mennyire hasonló, az a része, ahogy lejut a Ka a túlvilágba, tibetieknél pedig a bardoban töltött idő. Először furán néztem, aztán ahogy keresgéltem a cikkhez, magam is meglepődtem, de tényleg vannak közös vonások. O_o Pedig a kettő elég messzi van egymástól.

    Charlotte: Igen, összetett. Ez volt a másik ok, hogy nem írtam tovább, mivel részletes és pontos cikket szeretnék erről írni, tegnap meg már nem igen ment az írás. Kösz amúgy, már jobban vagyok, bár ez inkább a több liter kávénak köszönhető xD

    Nightmare: Azt a részt hagytam meg mára :)

    Neo: Ez rendben van és megértem, de szvsz nem az egyiptomi archaikus művészetről szól a cikk O_o

    VálaszTörlés
  9. -Nyarlathotep:


    Amúgy szinte minden hit között van némi összefüggés, amúgy ez durva hogy két ennyire messzi dolog egyezik O__O

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: