2010. július 8., csütörtök

Káin: Father Tucker the child fucker az-az Pedofil papok V.

Nos úgy vélem annyira sok cikk van a témában, hogy nem zárulna le egy könnyen a sorozat hacsak nem én parancsolok álljt neki. Ez lesz az utolsó cikkünk, már sikerült alaposan lejáratni a keresztény egyházat ebben a témában, ugyanis a pápától kezdve mindenki sumákolt és hazudozott, csak hogy ki ne robbanjon egy botrány, sőt nem menesztették a pedofil méltóságokat hanem áthelyezték, nehogy kiderüljön hogy pedofilok és így tovább. Ma még pár hátborzongató történetet mutatok be és utána új sorozatot találok ki nektek.

Nos lényegében ezek az emberek mindenhol felbukkannak ahol fiatal gyerekek vannak. Tehát egy férfi tanár, pap, bohóc vagy bármi más gyanús lehet a témában. Múltkor egyik szerkesztőnk hangot adott nemtetszésének hogy nem a keresztények közt vannak csak pedofilok, igen a rabbik között is vannak ezt nem tagadom. Pár példa, hogy a kedélyek lenyugodjanak a téma olvastán:

- New yorkban 32 évet kapott Lebovits rabbi aki 2005-6 között többször megerőszakolt egy 16 éves fiút, további két ügy is terheli a nevét.

-45 éves Bramly rabbit azért tartóztatták le mert teológiai tanulmányai ideje alatt megerőszakolt egy kisfiút.

-Elon rabbi is szintén bűnös aki még a vallásos jobb oldal vezéralakja.

-Kaye rabbi az NBC nyílt adásában bukott le, amikor egy 13 éves fiúhoz ment orális és anális játék céljából.


Most pár tény a katolikus egyház kedves, aranyos jó papjairól:

1.) szerte a világon Észak- és Dél-Amerikától Európáig több olyan esetre derült fény, amelyek során katolikus papok kiszolgáltatott, sokszor fogyatékos gyerekeket molesztáltak vagy kényszerítettek különböző szexuális szolgáltatások nyújtására.

2.) Több pedofil pap évekkel az esetek napvilágra kerülése (legalábbis az egyházon belül) után is „papi hivatásának” élt vagy él még mindig, sok esetben továbbra is gyerekekkel dolgozva.

3.) Mindennek megkerülhetetlen feltétele az, hogy az egyházi vezetőknek (püspököknek, a Vatikánnak, esetleg egy jövendőbeli pápának) legtöbb esetben tudomásuk volt és van bűncselekményekről (ha az egyház nyelvén jobban tetszik: halálos bűnökről), ennek ellenére viszont a Katolikus Egyház érdekére, vagy más hasonlóan „legitim” érvekre hivatkozva megpróbálták eltusolni azokat. Akárhonnan is nézzük, ez ilyen súlyos eseteknél komoly bűnrészességet jelent!

4.) Ahelyett, hogy a Vatikán és a pápa beismerné felelősségét és határozottan elítélné a hasonló tetteket, foggal-körömmel védekezik, olykor egész társadalmi csoportokat sértő ellentámadásba lendül, gondoljunk csak olyan nyilatkozatokra mint „valójában nem a cölibátus, hanem a homoszexualitás számlájára írható a pedofília”, vagy „az egyházat ért támadások az antiszemitizmushoz hasonlíthatók”.

Nos többször szóba került az ír ügy de nem beszéltem róla, így nagy vonalakban felvázolom nektek az esetet:

Az írországi ügyek már odáig jutottak, hogy több mint 200 polgári peres eljárást indítottak Sean Brady ír bíboros ellen molesztálási ügyek egykori áldozatai. Szerintük a bíboros elhanyagolta szolgálatát, amikor nem óvta meg őket a pedofil papoktól. Brady-t ugyan közvetlen molesztálással senki nem vádolja, de legalább két egykori áldozat állítja róla azt, hogy jelen volt, amikor őket és szüleiket hallgatásra kérték az általuk átélt zaklatási ügyekben. Ez a hallgatás szerintük hozzájárult ahhoz, hogy tovább molesztálhassa a gyerekeket az a pap, aki őket is zaklatta: Brendan Smyth. (Smyth-t 1994-ben ítélték hét évre zaklatásért, állítólag 40 éves pályafutása alatt több mint száz gyereket molesztált, hatalmas botrányt okozó ügyébe egy ír kormány is belebukott annak idején. A börtönben halt meg, halála után az áldozatok elérték, hogy sírkövén neve után ne szerepeljen a 'tiszteletes' megnevezés.)

Az ír katolikus egyházat anno több támadás is érte gyermekzaklatási ügyek miatt. Novemberben egy jelentés feltárta, hogy a dublini egyházkerületben több gyerekmolesztáló pap ügyét is eltussolták, néhány hónappal korábban pedig egy másik jelentést tettek közzé, amelyben a huszadik század hat évtizedének viszonyait vizsgálták a katolikus nevelési intézményekben. Több száz zaklatásos esetet találtak, amelyben papok és a világi személyzet is érintett volt. Az írországi eseményeket a gyors társadalmi változásokkal, elvilágiasodással magyarázó pápa az áldozatokat Jézus megértésével vigasztalta, és azt írta nekik, hogy az egész egyház érzi "a szégyent és a lelkiismeret-furdalást".A bűnöket elkövető egyháziaknak és világi alkalmazottaknak azt üzente, "felelnetek kell a mindenható Isten előtt és az erre létrehozott bíróságok előtt", és személyes imát és penitenciát rótt ki rájuk.

A pápa, aki arra kérte az ír hívőket, hogy imádkozzanak a sebek begyógyítása és az ír egyház megújulása érdekében, illetve apostoli vizitációt rendelt el Írországban, leveléből nem hagyta ki az ügyeket eltussoló püspököket sem. Nekik így szólt intése:

"Nem lehet tagadni, hogy néhányan közületek és elődeitek közül mulasztottatok, olykor súlyosan, a hosszú idő óta fennálló kánonjogi normák betartásában a fiatalokkal szemben történt szexuális visszaélések ügyében."

A pápa el is fogadta egy ír püspök lemondását. John Magee a dél-írországi Cloyne püspökéről 2008-ban állapította meg egy egyházi vizsgálóbizottság, hogy nem kezelte megfelelően az egyházmegyéjében történt szexuális visszaélésekről szóló panaszokat. (Magee ügye ugyanakkor nem kapcsolódik közvetlenül az írországi zaklatások állami vizsgálatához.) A pápa a püspököknek szóló intése azért különösképp érdekes, mert az utóbbi időkben több olyan ügy is napvilágot látott amelyben kisebb-nagyobb mértékben az ő szerepe is felmerül ilyen eltussolási ügyekben.

New York Times írta meg, hogy XVI. Bendek - még mint a Hittani Kongregáció vezetője - nem fosztotta meg papi hivatásától azt az amerikai papot, aki akár 200 hallássérült kisfiút is zaklathatott az amerikai katolikus egyház egyik siket gyerekekkel foglalkozó intézetében a wisconsini St. Francisben. A lap birtokába került az egyháznak az ügyről szóló belső levelezése, amelyből kiderül, hogy az egyházi tisztviselőknek, miközben azon vitáztak, hogy kizárják-e a rendből a papot vagy sem, legfőbb gondja mégis az volt, hogy elkerüljék botrányt. XVI. Benedek pápa 1981-től 2005-ig vezette a Hittani Kongregációt, amelynek a feladatai közé tartozik, hogy eldöntse, a különböző ügyekkel maggyanúsított papok ellen indítsanak-e, a végső soron a papi rendből való kitaszítottságot is eredményezhető kánonjogi eljárást.

A siket kisfiúkat zaklató, 1998-ban elhunyt Lawrence C. Murphy ellen soha nem indult ilyen eljárás. Joseph Ratzinger bíborosnak, a jelenlegi pápának, két levelet is írtak a wisconsini katolikus egyház elöljárói 1996-ban Murphy tiszteletes ügyében - akit a New York Times csak úgy nevez, hogy a predátor pap -, de ezekre ő nem válaszolt. Csupán helyettese rendelt el nyolc hónap múlva teljes titokban lefolytatandó kánonjogi eljárást, amit azonban leállítottak, miután Muprhy tiszteletes személyes levelet intézett Ratzingerhez, amelyben megbánására és rossz egészségügyi állapotára hivatkozva kérte az eljárás megszüntetését. Az ügyben folytatott egyházi levelezés nyilvánosságra hozatalát két ügyvéd érte el, akik öt, Murphy tiszteletes által egykoron zaklatott - többnyire fogdosta őket - áldozatot képviseltek.

Nos hogy ez megvolt a titokzatos német ügyet is felgöngyölítjük:

A pápát egy hasonló, németországi ügy miatt is elővették. Több német lap, így a Spiegel, illetve a Süddeutsche Zeitung is arról írt, hogy Ratzinger münchen-ferisingi érsekként egyszer jóváhagyta egy olyan pap áthelyezését, akit gyermekbántalmazással vádoltak. Az eset a nyolcvanas évek elején történt. Azt az egyházkerület is megerősítette, hogy 1980-ban, bíboros-érsekeként a pápa engedélyezte, hogy menedéket adjanak egy pedofil papnak terápiás célból.

"A parókián kapott helyet H. azért, hogy terápiában részesüljön. És az akkori bíboros érsek, vagyis a mostani pápa, XVI. Benedek benne volt az erről szóló döntésben" - áll az egyházkerület közleményében. A H. néven emlegetett pap egy 11 éves fiút kényszerített orális szexre, amikor Essenben szolgált, de a terápiából nem lett semmi. A pap később Grafingba került, ahol 1982 után ismét gyerekeket molesztált. 1986-ban aztán bíróság elé állították, és 18 hónap felfüggesztett börtönt kapott, amit öt év felfüggesztett börtönre növelt egy másik bíróság később.

A pápa közvetlen érintettsége ugyanakkor kérdéses az ügyben, mivel egy korábbi helyettese, Gerhard Grube volt egyházkerületi elöljáró azt mondta, hogy ő döntött az esseni pap áthelyezéséről, amiért minden felelősséget vállal. A Vatikán szóvivője, Federico Lombardi azt mondta, hogy a müncheni jelentésből kitűnik, Ratzingernek semmi köze nem volt a személyi döntésekhez, "amelynek következményeként később a bántalmazások megtörténhettek". Az egyház azonban a németeknél is könnyen olyan helyzetbe kerülhet, mint Írországban. A pápa érintettségét is felvető pedofil ügyön kívül több zaklatásos és bántalmazásos esetre is fény derült a közelmúltban, ami miatt a kormány úgy döntött, különmegbízottat nevez ki a visszaélések feltárására. Több ilyen esetet vizsgálnak, például a regensburgi fiúkórusban, amelyet 30 évig vezetett George Ratzinger, a pápa bátyja.

A "Wir sind Kirche" (Mi vagyunk az egyház) nevű német katolikus reformmozgalom bocsánatkérést követel a pápától. Szerintük nem elegendő, hogy a Német Püspöki Konferencia elnöke, Robert Zollitsch egy pápánál zajlott audencia után közölte, hogy XVI. Benedeket mélyen megrázta a pedofil-botrány. "Jó lenne, ha a német pápa a bocsánatkérés szavát hallatná egy Németországban történt esetről" - közölte a reformmozgalom egyik szóvivője.

-Akinek ez a sok finomság nem elég, dobok még pár szép szem cukorkát:

Összegyűjtött origo-s hírek pedofil papokról

Egy komolyabb összeesküvés elméletes cikk a témában

Kemény tények

Süketnémákat erőszakoltak Veronában

Egy pedofil pap vallomása

Megvette a nő hallgatását a pap

Egy zsidó gyerek publikációja a témában

A Vatikán hálás a pedofil pap bújtatásáért

Pedofil pap orgiái

Ezennel elköszönnék tőletek, ennyi volt a sorozatom a témában, már így is túl hosszúra nyúlt. Jövőhétre kitalálok valami okkult témát, ötleteket várok kommentben, hogy mire vagytok kíváncsiak!

9 megjegyzés:

  1. Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatna senki. Köszönjük a felvilágosítást. Még annyit lehetne hozzáfűzni kiegészítés képpen, hogy ezeknek a dolgoknak a létezése az emberek Istentől való szándékos távol tartására szolgál az egyházak segítségével.

    VálaszTörlés
  2. -Kampupók:

    Pontosan! Én is erre gondoltam. Ma a villamoson másra is csak arról már írni sem merek.

    Annyira másnak láttam az embereket meg ÉREZTEM mint magamat hogy a tömeghipnózis meg ilyesmik is eszembe jutottak a televízió vagy rádiófrekvencia segítségével de ez már elég beteges lenne, nem igaz? ....

    VálaszTörlés
  3. Káin:

    Nyugodtan írd ki magadból amit akarsz én kíváncsi vagyok rá és szerintem a többi olvasó is!

    Egyébként elgondolkodtam ezen a pedofil botrányon és arra jutottam hogy a papok szinte kivétel nélkül beteg perverz állatok akiknek az egyház nyújt védelmet a törvénnyel szemben. Mert ez egy ilyen embernek tök jó hogy elvégzi a papképzőt felveszik dolgozni és nyert ügye van-.-
    És ezt az összes egyházra értettem nem csupán a keresztényekre!

    Ebből is látszik hogy a vallás mit művel egyes emberekkel...

    VálaszTörlés
  4. -Skinny:

    Majd lehet írok erről, mert megütköztem mostanában eléggé az embereken.

    Szerintem nem a vallás az oka hanem maga az alap emberi természet. :D BÁr a vallás is mert azt is emberek találták ki. Buzi faszszopók vagyunk.

    VálaszTörlés
  5. Skinny:

    Én nem járok templomba és nem ismerek egyetlen egy papot sem, de biztos van olyan, aki azért lett pap, mert őszintén hisz a hivatásában. Úgyhogy talán ne általánosítsunk ennyire. Amúgy bocsi, hogy megint ellentmondok neked.:)Remélem nincs harag.

    Káin:

    Hűh, először is köszönet a cikksorozattért!
    Aztán...aztán...a legjobban az idegesít, hogy hiába vállalják fel, hogy mit tettek, attól még az áldozatok lelki sérülése megmarad. Örök életükre ezzel a tudattal fognak élni.És dühítő, hogy attól tartok még rengeteg gyereket fognak bántani.:-s

    Amúgy én engem is érdekelne, hogy min ütköztél meg. =)

    VálaszTörlés
  6. -Charlotte:

    Nincs mit.

    Körülnéztem :D Csak ennyin.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Charlotte, egyetértek veled, nem szabad általánosítani. Tizenhárom éves koromig rendszeresen jártam templomba, hittanra egy olyan paphoz, aki végtelenül kedves és megértő volt, haladó szellemű még mindig, és hiába múlt el hatvan, nagyon fiatalos. :) (Még most is nagyon csípem őt, annak ellenére, hogy a katolikus egyházból, a kereszténységből rég kiábrándultam.) Persze lehet, hogy ő csak egy a millióból... De akkor is kivétel. És biztos vannak még rajta kívül is néhányan.

    VálaszTörlés
  9. Mandy:

    Őszintén örülök, hogy ezek szerint nem csak én gondolom így.:) =)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: