2010. július 15., csütörtök

Misantrophe Mandy: Filmajánló

Úgy gondoltam, meglovagolom kicsit Káin cikkének sikerét és olyan filmet hozok nektek, ami címében és valamennyire témájában is ahhoz kapcsolódik.

Taxidermia

Pálfi György 2006-ban francia-magyar-osztrák koprodukcióban készült filmje igazi mérföldkő a magyar filmtörténetben. Gyomorforgató, perverz, provokatív, botrányos. Ugyanakkor mélyen elgondolkodtat, hogy tényleg olyan világban élünk-e, mint amit megmutat. És legnagyobb bánatunkra rá kell bólintanunk: tényleg. A felszínen zajlik a dicső háború, a dicső szocialista korszak vagy a dicső 21. század, de belül ugyanúgy rohad mind a három.

A Taxidermia három generáció története: az apa, a fiú és az unoka. Az apa szerelemre vágyik, a fiú elismerésre, az unoka halhatatlanságra. Aztán valahogy mindhárom törekvés elburjánzik, túlszalad azon, amit eredetileg szeretett volna és végül csak az ondó, a nyál és a vér marad.

Kegyetlenül naturalista a film, de nem öncélúan gusztustalan. Igenis kellenek bele a gyomorforgató részek, amit azért ellensúlyoz a fekete humor és a technika, amivel a film készült. A gyönyörűen fényképezett jelenetek furcsa kontrasztot alkotnak a beteges tartalommal. De ugyancsak arra utalnak, amit már az elején leszögeztem a filmmel kapcsolatban: olyan világot ábrázolnak, amelyben a felszín látszólag szép, de a belső már rég elrohadt.

Erős film a Taxidermia, a lezárása pedig egyenesen katartikus. De kell hozzá egyfajta érettség, hogy az ember átlásson hányástengeren és megértse, miről is szól ez az egész.

Kis ízelítő a filmből



Hivatalos adatok

Megjelenés éve: 2006
Rendező: Pálfi György
Operatőr: Pohárnok Gergely
Főbb szereplők: Czene Csaba (Morozsgoványi Vendel), Trócsányi Gergő (Balatony Kálmán), Marc Bischoff (Balatony Lajoska)

A Hoollywoodoo együttes Erdő c. száma az OST-ről



A színészekről még annyit el kell mondanom, hogy Trócsányi Gergő alakítása nekem kicsit visszavett az élményből, de ezt talán elnézhetjük neki, mivel ő nem hivatásos színész, hanem a Hoollywoodoo együttes énekese. Marc Bischoff ugyanakkor félelmetesen zseniálisan hozza a figuráját, miatta érdemes végignézni mind a 90 percnyi játékidőt.

18 év alattiaknak és frissen beebédelteknek nem ajánlott!

A végére pedig a film alapjául szolgáló két Parti-Nagy Lajos novella:

A fagyott kutya lába
A hullámzó Balaton

11 megjegyzés:

  1. Felkeltetted az érdeklődésemet pedig nem szokásom Magyar filmeket nézni mert köztudott hogy mindegyik egytől egyig szar! Mondjuk a Kontroll és az Argo szerintem fáin,de ezek meg ugye nem teljesen honi alkotások:)

    VálaszTörlés
  2. Azért ez erős, hogy mindegyik szar, de a közönségfilmek tényleg azok. ;) A sok amcsi romantikus film koppintásunkól a falra tudok mászni én is. :S

    Piratebay-en fent van a film, ha tényleg meg szeretnéd nézni. :)

    VálaszTörlés
  3. Nem sok magyar filmet szeretek, de ez évek óta a kedvencem. Bár a megnézése után mindig el kap egy " elég ebből a világból... depresszív " hangulat. Annyira reális :/

    VálaszTörlés
  4. "Azért ez erős, hogy mindegyik szar, de a közönségfilmek tényleg azok. ;) A sok amcsi romantikus film koppintásunkól a falra tudok mászni én is. :S"

    És én pont ezekről beszéltem:D

    Filmekre visszatérve itt már annyi ajánlóval találkoztam hogy nem győzök listát írni azokról a filmekről amit muszáj lesz megnéznem:D

    VálaszTörlés
  5. Egyszer láttam rég..egynek elment..de nem tetszett, mert állati hatásvadász az egész..
    Kvázi UNCSI volt...:S

    Nagyobb volt körülötte a felhajtás mint amit a való megengedhetett volna...egy benyálazott összerágott csont.

    És én kajáltam alatta..nincs benne igazán undorító vagy gyomorforgató.

    Bár én az összetépkedett-mocskolt csecsemőtetemek fölött is vígan elkajálok :D sőt-akkor jön meg az étvágyam XD

    VálaszTörlés
  6. Hjajjh, de szeretem ezt a Hollywoodoo számot!^^
    A filmről már hallottam, de még nem láttam.

    VálaszTörlés
  7. Huh, ez a trailer gusztustalan. Le sem tudnám írni, undort éreztem, ahogy néztem. A gore filmek nem érnek el ilyen hatást nálam. Lehet meg kellene néznem. :D
    Nem szeretem a magyar filmeket, de mivel ez csak kis részben az, így lehet tetszeni fog. :)

    VálaszTörlés
  8. A végén a preparálós részeknél én is megéheztem. :D Unalmasnak nem mondanám (de ízlések és pofonok), harmadszori megnézésre pedig már tök jókat röhögtem rajta.

    VálaszTörlés
  9. Ha már magyar filmeknél tartunk, írjatok légyszi a Sátántangóról is. Ma láttam, zseniális!

    VálaszTörlés
  10. Ágnes, a Sátántangóhoz még gyűjtöm az erőmet. :D Meg akarom nézni mindenképp, de az a hét óra játékidő kicsit elriaszt. :D (Meg régebben elkezdtem olvasni az alapjául szolgáló Krasznahorkai-könyvet, és annyira nem tetszett. :() Minden esetre ígérem, ha egyszer megnézem, írok róla. ;)

    VálaszTörlés
  11. Bakker... tudjátok hogy én bírom a beleket a vért és a gore horrort. De ezt a filmet NEM TUDTAM MEGNÉZNI és nem is akarom. Amikor a kislány veri a csávónak jelenet volt akkor kapcsoltam ki és majdnem kibasztam a tv-t az ablakon...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: