2010. július 27., kedd

Káin: Zeneajánló

A mai zeneajánlóban egy számomra igen fontos emberről írok. Sokáig húztam a dolgot, mert rohadt nagy munka lesz ez most , de Hegyalján láttam élőben és azóta rá depizek egész nap., így igazán megérdemel tőlem egy ügyetlenebb cikket. Lehet sok elütés lesz mert nem aludtam egész éjjel, kijött nagyon az insomnáim, szóval előre is bocsánat. :-/

Aki szereti a Káin szavai cikkeket és az okkultizmussal foglalkozó értekezéseket, esetlegesen spirituális beállítottságú és hisz a reinkarnációban és Istenben (nem a keresztényben) akkor ez a zene pontosan neki fog szólni. Én a földön nem ismerek még egy olyan zenészt, aki képes lett volna így megfogalmazni az érzéseimet és azt amit magamban tartogatok, elfolytok , amitől kínlódom nap mint nap. Ez a cikk azért lesz hosszú mert első körben lefutom a személyes ömlengésemet, utána átveszem azt amit tudni kell róla és a zenéit is bemutatom nektek amiknek szövegét részint kielemzem (nyugi nem lesz hosszú).

Azért merek róla végre írni, mert a napokban több rajongóval is beszéltem arról , hogy vajon mit jelentenek a szövegei. Személy szerint attól féltem, hogy én gondolok bele túl sokat és én értem félre, de a szövegeiben tényleg a végítéletről, a világvégéről, újjászületésről, angyalokról és karmikus bűnökről hallunk na meg politikáról is. Nekem bejön hogy a szocializmust és az efféle gondolkodást, az elmaradottságot és az agymosást rágalmazza mert azért szar ez az ország mert a nyomait még mindig magán viseli és az emberek gondolkodása is igen alulmaradott ezen a téren. Ha valaki akar egy darabot belőlem akkor most jó úton jár hogy megkapja azt. Jöjjön egy angyali hangú közvetítő:

ÁKOS

Emlékszem 4-5 éves lehettem amikor a Z+-on adták az ikont. Már akkor teljesen oda voltam érte, csak elfelejtettem ki énekelte a dalt , majd 15-16 éves koromban újra megtalálta őt, apám karácsonyra kapott egy dupla Cd-t és rájöttem, hogy ő volt az aki énekelte anno a kedvencemet. Mikor hallgattam a szövegeit, nem is a zene tetszett hanem inkább maga a mondanivaló. Én nem tudom külföldön létezik-e hasonló előadó de ilyen információkat hordozó zenét nem igen hallottam még. Pont egy olyan periódusban volt Ő velem amikor még nagyon mély depresszióval küzdöttem és öngyilkossági kísérleteket hajtottam végre, zenéjét hallgatva kisírhattam magamat így találva meg a lelki békémet. Sokan nem értették kortársaim közül, hogy miért hallgatom sőt szinte égő volt, de aki nem tudja Ákos miről énekel vagy nem érti az meg is érdemli az állapotát amiben leledzik. Némi irodalmi tudás és verselemző képesség talán kell, hogy kibogozzuk a szálakat, de adok egy kis segítséget hogy aki annyira nem ért hozzá az is értse miről van szó. Ami még nagyon tetszik vele kapcsolatban hogy szinte az összes számának van vagy 3 verziója és mindegyik más érzéseket kelt benned, van ami lassan kúszik be az elmédbe és tesz nyugtalanná, van ami meg azonnal a szomorúságba taszít és arra sarkall hogy nézz mélyen magadba és gondolkozz el azon ami vagy, aki vagy, hogy miért vagy itt és hogy milyenek a körülöttünk lévő emberek . Nos nem kertelek és ömlengek tovább, megnézzük Ákost, hogy mit írnak róla itt-ott és átadom nektek rövidebb formában. Egyébként megjegyezném sokan úgy érzik, hogy Ákos vadkeresztény, de sokszor énekel reinkarnációról, tehát szerintem ez egy bukott dolog. Talán a keresztény alakokat szokta használni eszközként, hogy érzékeltesse a okkult gondolatokat vagy maga a szentséget, ami nem a kereszténységben nyilvánul meg, hanem globálisan, csak ezekkel a szavakkal és motívumokkal éri el a kellő hatást.

Karrier:

Polgári nevén Kovács Ákosról beszélünk, 1968-ban született, énekes, dalszerző és költő. Nem hiába érezzük hát azt, hogy szinte már-már nem is énekel hanem egy verset zenésít meg. Még egy emberrel vagyok egyébként így akinek a szövegei hasonló benyomást keltenek, Ő pedig Zorán. (Lehet röhögni, de majd róla is fogok írni :D).

Nos jogász családból származik, filmrendezőnek készült, majd a gimi után Közgazdaságtudományi egyetemen lett hallgató. 1987-ben alakult meg első bandája a Bonanza Banzai, amivel országos hírnévre tett szert. A Csillag születik című tehetségkutatón tűntek fel , Ákos írta az összes dal szövegét, 1994-ben bomlott fel a zenekar. Összesen 24 Magyar és 6 angol albumot készített. Magyar dalait írta át angolra ami azért izgalmas mert az angol szövegek teljesen másak mint a magyar. Számos országjáró turné főszereplőjeként több száz élő koncertet adott. Fellépett Londonban, Groningenben és Barcelonában is.

Nem csak zenél de klipeket is rendez és színházban is dolgozik, de Disney mese zenéjének magyarosítását is elvállalta. Készített már saját hangjátékot is 7 parancsszó címmel és a Terror háza és a vásárhelyi Emlékpont múzeumhoz tárlatvezető zenéit is Ő komponálta és szerepelt a Nemzeti színház Revans című darabjában. Dalszerzői-előadóművészi munkája mellett verseket is ír, ezidáig öt kötete jelent meg. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki. Van egy felesége és 4 gyermeke.

-díjak:
  • 1993-2008 – tizennégy Mahasz-díj (Arany Zsiráf, Fonogram)
  • 1994 – az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal Huszka Jenő-díja
  • 1998 – a Magyar Előadóművészetért Alapítvány LYRA-díja
  • 2001-2008 – négy VIVA Comet-díj
  • 2002 – a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
  • 2004 – a Magyar Rádió Emerton-díja
  • 2004 – Artisjus Zenei Díj
  • 2007 – a Music Television regionális elismerése (EMA, Magyarországon elsőként)
-Solo lemezek:

  • 1993 – Karcolatok (arany)
  • 1993 – So Much Larger
  • 1994 – Test (arany)
  • 1994 – All is One
  • 1995 – Indiántánc (platina)
  • 1996 – Élő dalok
  • 1996 – Firedance
  • 1997 – Beavatás (arany, Az év rock albuma)
  • 1997 – ÚjRaMIX
  • 1998 – I. D. S.
  • 1998 – Ikon (maxi)
  • 1998 – Ikon (arany, Az év rock albuma)
  • 1999 – Ismerj fel (arany, Az év rock albuma)
  • 1999 – Call My Name
  • 2000 – Hűség (arany)
  • 2000 – Keresem az utam (maxi)
  • 2001 – A hét parancsszó – vers-hang-játék (Kaszás Attila közreműködésével)
  • 2001 – Mindenki táncol (maxi)
  • 2002 – Alig hitted (maxi)
  • 2002 – Vertigo
  • 2002 – Új törvény (arany, Az év rock albuma)
  • 2003 – Andante (platina, Az év pop albuma)
  • 2004 – Az utolsó hangos dal (arany)
  • 2005 – X+I + Andante Extra
  • 2006 – Még közelebb (platina, Az év rock albuma)
  • 2007 – Minden most kezdődik el (maxi)
  • 2008 – Kaland a régi királlyal (Hangoskönyv Krúdy Gyula novelláiból)
  • 2008 – Negyven (maxi)
  • 2009 – Gumicukor (maxi)
  • 2009 – 40+ (platina)

-Bonanza lemezek:

  • 1989 – Induljon a banzai
  • 1990 – A jel
  • 1990 – The Compilation
  • 1991 – 1984
  • 1991 – A pillanat emlékműve
  • 1992 – Bonanza-Live-Banzai
  • 1992 - Elmondatott
  • 1993 - Régi és Új
  • 1994 - Jóslat
  • 1995 - Búcsúkoncert
-Verseskötetek:
  • 1991 – Dúdolnom kell
  • 1993 – Napló feletteseimnek
  • 1995 – Szavak és csendek
  • 1998 – Szív, seb, ész
  • 2000 – A hűség könyve
Nos most hogy ezt rendeztük, szeretném még egyszer hangsúlyozni: Ákos nem bigott keresztény mert sokan rányomták ezt a címkét. Ákos olyan globális tudással rendelkezik a világmindenségről amit kb én is így érzek de nem tudom olyannyira megfogalmazni és átadni ahogy ő képes ezt tenni. A keresztény képek pedig csak azért vannak, hogy az emberekben mélyítsék azt, hogy a zenéje most éppen tényleg spiritualitással foglalkozik. Ezt írták egy blogban róla:

" Szeretem Ákost. Máig élesen emlékszem, amikor pár éve a Viva tv-n az ország iq-ját is próbára tevő Lilu műsorában volt vendég. Az evolúcióról meg a világmindenség teremtettségéről próbált beszélni abban a stúdióban, ahol máskor Kozmix Lala vagy Baby Gabi ült. Szürreális jelenség volt, de azért szívet melengető és valahogy felemelő.
Ákos új lemeze, a Még közelebb nagyjából olyan, mint az előző két (nem koncert) album, csak egy fokkal még olyanabb. A dalok nagy része a fogyasztói társadalomról /kommunistákról /ateistákról /materialistákról szól, meg arról, hogy fel kéne ébredni és elkezdeni élni. Élni. Mindez tökéletesen mainstream popzenébe csomagolva, eltalált dallamokkal és néhány igazi ákosos metaforával. Sokkal jobb album, mint az Új törvény. De már szorul a hurok. Annyi a lemezen a vallásos utalás, és annyira direktek a képek, hogy ha így megy tovább, Ákos is megkapja a keresztény címkét és mindent, ami ezzel jár. Hiába küzd ellene. ,,

Most hogy ez megvolt szeretném nektek a kedvenceimet bemutatni, tudom sokak nem hallgatják meg mert pop, pedig itt nem is maga a zene a lényeg, hanem a mondanivaló. Tehát neki ülök lassan válogatni és ide dobok egy 100-as papírzsepit, mert ha szégyen, ha nem én állandóan bőgök a zenéi hallatán. (Koncerten is szép volt... mindenki tombolt, én meg álltam elől és magamba fordulva bőgtem végig! :D).

-Ákos official oldala nagyon részletez életrajzzal

-Komoly rajongói oldal

Tudom, hogy nem az összes kedvencemet zúdíthatom rátok, igyekezni fogok hogy szűkítsem a kört, de bőven lesz mit meghallgatni. Aki szereti az igaz gondolatokat, igazi zenét és szeretne libabőrös élményt kapni, vegye a fáradtságot és hallgassa meg azokat amiket kiraktam, mert higgyétek el nem hiába tépem a pofámat. Tartsatok velem , mindenki aki szereti a verseket és az okkultizmust, a társadalom kritikát és ellene vagytok az emberi butaságnak!

Első számunk a Hello instrumentális változata lesz:



Szerintem ehhez különösebb magyarázat nem kell, mindenkiben megfogalmazódik egyszer ez huzamosabb lelki szenvedés utóhatásaként:



Erős társadalom kritika a mai emberekre nézve (ráadásul az egyik kedvenc animém van alá vágva :O)



Kedvenc szomorkodós számom, ez sem szolgál különösebb magyarázatra:



Ez a szám leginkább a bűnben való fetrengést próbálja érzékeltetni meghintve nem kis cinizmussal



Egy szám ami arról szól amikor egy magasabb tudatú ember/lény leszületik a földre és felnyílik a szeme és remeg a lelke a megalázottságtól hogy egy mocsokban fetreng a többivel akik magukkal húzzák, számkivetettnek érzi magát (erősen ajánlom) stb stb :



A szocializmust szidja, a gondolkodásmódot és szóba kerül a médiával való manipulálás is (kéken vibráló doboz= tv) , az emberi butaság, birkaszellem (egyik nagy kedvencem)



Ez a dal arról szól amikor Israfel a földre szál elfújni az utolsó dalt és feltörnek a pecsétek, eljön a világvége és még sorolhatnám. Koncerten érdekes volt látnom a mosolyogva ugráló tömeget erre a számra én inkább sírtam :D



"Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

Ha minden pecsét felszakad
Elsötétül majd a Nap
De lesz aki semmitől sem fél
Lesz aki örvend ünnepel
Hogy a Megszabadító így jön el
És a remény újra él,,

Egy cinikus dal a keresztény bálványimádásról (szerintem legalábbis erről szól :D)



Istenhez szóló, számon kérő fohász és teremtéstörténet:



Ez az előítéletekről , erről a gondolkodásról kicsit talán a szocializmusról is szól:



Földre érkezés, újjászületés, elmúlás és szerelem:



Most jön két nagyon sexy száma:





Ezt a számot még magam is ízlelgetem, talán egy kettős énről szól (nem biztos)



Emberek egymás kínzásáról szóló dal :



Annak tudatában, hogy már ismeritek Ákos mondanivalóját már ezt magyaráznom sem kell (andante verzió nem volt fent :-/)



Nos még sorolhatnám nektek itt a jobbnál-jobb számokat, de többet sajnos nem rakhatok ki, mert félek nem hallgatjátok már meg ezt sem, amit ajánlani tudok az-az hogy az összes albumát szerezzétek meg és hallgassátok végig. Nekem iszonyat sokat segített és segít mindmáig. Most lépek, remélem lesz aki még fent van és elolvassa a cikkemet. Úgy este 10-től írtam 0:30-ig! :D

-Update:

Kaedrin mondta a bosszú népe szerinte a zsidókról szól és küldött egy linket, Ákos hangfelvételéről amiben a hitről és a zenéről beszél! Meghallgatható:

ITT

És még 2 nagyon búúúú, csak tegnap lemaradtak:





29 megjegyzés:

  1. Húúú, egyszerűen imádom! Alig vártam, hogy egyszer itt is viszontlássam. *.* Ma van a szülinapom, és ez most igazi ajándék volt nekem.:$
    Valóban sokat segítenek a dalai, és hihetetlenül mély jelentést hordoznak. És én is sírok rájuk. :D(én mire nem? -.-")
    Életműdíjat neki!
    A blogom az egyik daláról kapta a nevét. :)

    Nagyon jó napom lesz ma, és ez is rátett egy lapáttal.
    Köszönöm-köszönöm.
    nagyon tetszett (L)

    VálaszTörlés
  2. Imádom, imádom, imádom!!! <3 Amióta először meghallottam, rajongok ezért az emberért és legtöbbször bőgök, ha hallgatom a zenéit. :D (Kamaszkorom meghatározó alakja volt, de most sem elhanyagolható... Nagyon nem az.) És agyfaszt kapok, ha azt hallom vkitől, hogy értelmetlenek a szövegei meg nagy arca van... -_-' Gyönyörű szövegei vannak és letett már annyit az asztalra, hogy megengedhessen magának bizonyos mondatokat. EFOTT-on láttam legutóbb, vérprofi volt.

    A Hűség és az Andante albumok egyszerűen felülmúlhatatlanok.

    Az egyik legkedvesebb szövegem tőle meg ez:
    "Mint áldás
    Vagy varázs
    Úgy borul rám a tested
    Egymásban lassan elvegyülünk
    Ölbe tett kézzel
    Ül most itt a Csönd
    Nézi ahogy szeretkezünk"

    VálaszTörlés
  3. -Nightmare:

    Jaj de örülök! Boldog szülinapot akkor! (L)

    -Mandy:

    Ki mondta azt hogy értelmetlenek a szövege? Biztos valami mély magyar proli! :DDDDD

    Örülök, ha tetszik nektek, kicsit féltem mit fognak szólni az olvasók. :D

    VálaszTörlés
  4. Óóóóó! ♥ Na erre nem számítottam! :) Bár Ákos és a Bonanza nem feltétlen ugyanaz, de most mégis csodálkozom, hogy így ráhibáztam mikor ajánlottam neked, hogy írj a Bonanzáról. Attól tartottam, hogy csak számomra passzolnak az Ákos/Bonanza dalok az oldalhoz, de örülök, hogy nem így van. :) Szerintem a Bonanzás korszaka külön is megér egy misét (hogy én is ilyen keresztényi szófordulattal éljek :D).

    VálaszTörlés
  5. -LUna:

    Én azért nem írtam a Bonanzáról mert azt nem hallgattam és úgy nem akarok zenét ajánlani! :D

    VálaszTörlés
  6. Káin ez jó lett!

    Örülök hogy írtál Ákosról, én is nagyon kedvelem.
    Ráadásul amiket beraktál zenéket, 1-2 kivétellel nekem is ezek a kedvenceim tőle.
    Én is azt tapasztaltajm egyébként, hogy mintha ciki lenne szeretni őt, habár véleményem szerint nem is popzene.
    A bosszú néphez annyit "Ez az előítéletekről , erről a gondolkodásról kicsit talán a szocializmusról is szól:" szerintem sokkal konkrétabban, ez a dal a zsidókról szól.

    Plussz itt egy kis hallgatnivaló, biztos érdekesnek fogod találni:

    http://szentkoronaradio.com/hit-vallas/2009_09_22_a-hitrol-vall-akos

    VálaszTörlés
  7. Káin:

    Akkor ajánlom figyelmedbe! ;) Szintén erősen szövegcentrikusak a dalok. Meg hát ha szereted Ákost akkor mégiscsak jó tudni, hogy honnan is indult, szerintem.

    Ízelítő:

    http://www.youtube.com/watch?v=6LwGEQL_HQ4

    http://www.youtube.com/watch?v=5eKwstypgZg

    http://www.youtube.com/watch?v=PP_uKAoNfHs

    http://www.youtube.com/watch?v=QSzI5QcgwdA&feature=related

    http://www.youtube.com/watch?v=XIzq4ULfUx8&feature=related

    VálaszTörlés
  8. -Kaedrin:

    Na erre még nem gondoltam, de így is klappol sőt így még durvább! :D

    -Luna:

    Jól van, köszi! este megnézem és majd letöltöm az összes albumot, ha végeztem vele írok róla. Szeretek mindent dalt ismerni mielőtt írok valakiről, ezért sem írtam mert meg kellett hallgatnom a héten az összes Ákos számot XD ~beteg~

    VálaszTörlés
  9. Örülök hogy róla is írtál cikket mert hogy őszinte legyek már kiskorom óta ismerem a fazont jó pár dalt hallottam már tőle ami megmaradt a fejemben az a régi hosszú hajú image-e és az ikon című dal ami nekem akkoriban eléggé bejött:D
    Sokszor esek abba a hibába hogy elsuhanok a jó zenék mellett pusztán csak azért mert lusta vagyok végignézni tőlük egy klippet,de most ezt korrigálom és utánajárok ennek az Ákos témának ;)
    Már csak a dalszövegek miatt is meg fogom hallgatni a dalokat! Egyébként eddig azért nem érdekelt mert nem gondoltam volna hogy ennyi tartalom van a srác mögött mindig csak egy átlagos magyar zenésznek hittem és nem többnek. Érdekes is volt most arról olvasnom hogy mikről énekel mert kb leesett az állam:D
    Jómagam nagyon szeretem azokat az előadókat akik képesek a zenéjükkel felnyitni emberi szemeket szóval nálam ez már önmagában elég indok arra hogy utánanézzek.
    Köszi hogy írtál róla:)

    VálaszTörlés
  10. Imádom Ákost^^
    Nagyon örülök hogy írtál róla. Köbö egy hete gondoltam pont arra hogy kéne ide egy Ákosos cikk. Már kiskorom óta szeretem. Nem értem hogy miért mondják azt hogy Ákost hallgatni ciki. Vagyis lehet hogy értem. Sajnos ciki mostanság a műveltség és ez annyira rossz. Természetesnek kéne lenni hogy az emberek hallgatnak színvonalas zenét (nem muszáj Ákost de csak lehetne találni jobbat mint ami most "menő" de nincs semmi mondanivalója.)
    Ákosnak komoly mondanivalója van és pont ezért szeretik sokan (már akik értik) szinte nincs is olyan "sztár" Magyarországon akinek ilyen gyönyörű és komoly szövegei vannak sőt olyanból is kevés van akinek a dalainak van valami mondanivalója. Pont ezért hallgatok inkább külföldi előadóktól mert ott nem értem a számot, nem figyelem a szöveget hogy esetleg milyen hülyeségről énekelnek. Szerintem aki nem szereti Ákost az azért nem mert vagy nem is hallotta életében, vagy nem érti, vagy csak rámondja hogy nem szereti. (vagy ritkaszar ízlése van xD)
    Igazából az idei VIVA Comet díjat is neki kellett volna megnyerni SP helyett.

    Amúgy a számok közül az összeset meghallgattam megint bár már ismertem ezeket. :)

    MSE

    VálaszTörlés
  11. Mh, én csak kevés számát ismerem, valahogy sosem hallgattam Ákost.(De ezután fogok).
    Bár azt hozzá kell tenni, hogy számomra maga a teljes megnyugvás őt hallgatni és végigsírni az első perctől kezdve az utolsóig.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon örülök, hogy sokatoknak örömet szerezhettem és főleg annak, hogy akik eddig nem hallgatták most fogják! Ez volt a cél! :D

    VálaszTörlés
  13. Búúú, a Minden most kezdődik el-t tök sokat hallgattam, mikor szakítottam az előző barátommal, (hogy összejöhessek a mostanival). :$

    VálaszTörlés
  14. -Mandy:

    Én ma a buszon hallgattam először és elkezdtem zokogni. Szép látvány volt, ahogy nekibúsultam :DDDD

    VálaszTörlés
  15. * "Ölelj meg újra, ölelj meg ugyanúgy,még egyszer..." *

    VálaszTörlés
  16. -Charlotte:

    alaposan megbeszéltük :D
    Már írom a sorozatgyilkosos cikket amúgy :D

    VálaszTörlés
  17. Jajj Te!!! :D Én itt búúzok és az ölelésen gondolkodom, te meg már is gyilkosozol! :D
    De nem baj, addig is nem vagyunk "búúú"-k. =)

    VálaszTörlés
  18. -Charlotte:

    Nagyon értek az illúzió romboláshoz :D

    VálaszTörlés
  19. Szerencsé(d)re annyira nem voltam benne. Amúgy igen, eltaláltad mivel rántsál ki az ölelésből. :D =)

    VálaszTörlés
  20. Charlotte:

    "Ha karomba zárlak téged a szabadság ölel..."

    Nemrég egy barátom mondta, hogy ez a kedvenc Ákos száma. Nekem meg csak az rémlett, hogy hát az valami nagyon kis gagyi dallamos számocska. Aztán meghallgattam odafigyelve is, és majdnem elbőgtem magam annyira szép. :)

    VálaszTörlés
  21. -Luna:

    Igen, manapság kitűnően megtanultunk elsiklania a lényeges dolgok felett. De azért van a blog, hogy felnyissa mindenki szemét.

    VálaszTörlés
  22. Luna, Káin:

    ^_^ És mindehhez még a dallam is társul.

    VálaszTörlés
  23. Nyíííí <333
    csak idő kérdése volt hogy mikor írsz cikket róla :)
    Rengeteg számát ismerem és szeretem :D ez lehet hogy annak köszönhető hogy apám kb belém nevelte (a depeche mode-dal egyetembe, ami viszont egykét számon kívül hidegen hagy.).
    a B.B.-s időszaka is tök jó, legalábbis sztem :D

    ___

    "Ha becsukom fáradt szemem
    tekinteted az arcomba vág.
    Szemed tüzénél megvakulok,
    de lassan újra feljön a nap..
    Nélküled semmi vagyok.

    Halott virágok illatát nyögik a fák
    és megrázkódik a táj,
    valami véget ért, valami fáj."

    VálaszTörlés
  24. -Misu:

    Örülök, hogy apud ilyen jó arc volt, nekem nem nevelt belém semmit :D

    VálaszTörlés
  25. Misu-chan:


    "Ha százszor születnék akkor sem lennék boldogabb, ha százszor születnék akkor is félnék néhanap, de ha százszor születnék akkor az idő lenne a cinkosom, ha százszor szeretnék nem kéne folyton, folyton játszanom."

    Booooo...

    VálaszTörlés
  26. Luna:

    "Tudom, hogy fáj, magadhoz térsz, ismeretlen a táj,
    De még hiszed, hogy figyel rád az ég.
    Kicsit félek, kicsit fázom, az utunk végét látom,
    Ott végződik a kezdet, kezdődik a vég."

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: