2010. július 1., csütörtök

Kaedrin: Filmajánló

A rózsa neve

Tudom, hogy ez a film egy regény alapján készült, (Umberto Eco: A rózsa neve) mégis külön fogom őket tárgyalni, mert a könyvet még nem volt szerencsén olvasni, de a film élménye most még kellőképp friss.

Ez a film egyszerre csodálatosan sötét hangulatú krimi és borzongatóan hiteles korrajz a középkorról, annak is egy speciális és jellegzetes szeletéről, a szerzetesi életről, a kolostorok világáról.

Az 1300-as évek derekán járunk. Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes egy észak- itáliai bencés kolostorba tart ifjú novíciusával, Adsoval. Feladatuk, hogy részt vegyenek a ferencesek és a pápai legátus vitáján, ahol az egyház anyagi helyzete, és ez által valamelyest a ferencesek helyzete, sőt létjogosultsága a kérdés. Tehát, szegény legyen e az egyház, avagy tartsa meg pozícióját, és halmozzon fel még többet a földi javakból? És ha ez utóbbi, akkor a szegénységet hirdető ferencesek vajon eretnekké válnak-e az egyház szemében?

Még ezeknél a kérdéseknél is nyomasztóbb a kolostor gyilkos légköre: titokzatos halálesetek történnek.Vilmos a józan ész eszközeivel felgöngyölíti a rejtélyt, ám a bűntől dohos falak között eluralkodik a pánik, s győz a babonás félelem a sátáni erőktől.

Így hiábavaló Vilmos logikus magyarázata, az apát nem enged: már útban van az apátság felé a Szent Inkvizíció.A kegyetlen inkvizítort, Bernardo Guit senkinek sem kell bemutatni, Vilmosnak is meggyűlt már vele a baja korábban.

Mindeközben a narrátor, Adso szemével láthatjuk a szerzetesek mindennapjait és esetenkénti titkaikat, a parasztok nyomorát, a pápai legátus mérhetetlen gőgjét,és nem utolsó sorban a csodálatos könyvtár-labirintust.

Nos, a történetről ennyit.Bár elég hosszú film, én egy percig nem unatkoztam (még így az 5. nézés után sem). A képi világ, a hangulat, az, ami engem teljesen magával ragadott.A színészek is briliánsak. Kifejezetten tetszett a szerzetesek zömére jellemző jellegzetes arcberendezés, de nálam az inkvizítor viszi a pálmát, neki van a legördögibb kisugárzása szerintem.

Negatívumként maximum azt tudom említeni, hogy akik a könyvet olvasták előbb, azok jellemzően nem tartják jónak a filmet. De a könyv írója, Umberto Eco szerint az összehasonlítás felesleges, a film egy teljesen más műfaj. „Könyv és film két különböző dolog, mindegyiknek más az alkotója, más a sorsa. Annaud nem akar az én könyvem olvasásához kulcsokat adni a közönségnek, azon kívül, hogy filmet készített belőle. És alighanem ő se venné jó néven, ha én tenném ugyanezt a filmjével. […] A film elkészülte után választhattam, adom-e a nevemet a produkcióhoz, mint az ötletadó mű szerzője vagy sem. […] A nevem maradt, le lehet vonni a következtetést. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy szerintem a film ugyanarról szól, mint a könyv. Részben igen, részben nem. A film a könyvnek egyfajta olvasata, mégpedig elsősorban vizuális olvasata.”

Mindenkinek ajánlani tudom, akik szeretik a jó filmeket, a komoly filmeket, s főként azoknak, akiket vonz a középkor misztikus világa.

20 megjegyzés:

  1. Hűű én anno jó régen olvastam a könyvet is, bár már nem nagyon emlékszem rá.Az biztos, hogy film annál kicsit könnyebben emészthető.:)
    Egyébként szerintem is nagyon jó a film és a karakterek O_O! Azt hiszem nincs olyan szerep, amit Sean Connery nem játszana zseniálisan. A díszletről és a könyvtárról nem is beszélve.

    Az egész történetben az a legdurvább, hogy simán el tudom képzelni, hogy egyik-másik kolostorban rengeteg értékes könyv volt a világ elől elzárva, csupán azért mert az egyház szerint eretnek tartalmúak...ugyanúgy, mint a fimben.

    Gratulálok Kaedrin telitalálat volt a választásod! =)

    VálaszTörlés
  2. A könyvet én is régebben olvastam csak, de imádtam, ahogy Eco több művét is egyébként. :) A filmhez még nem volt szerencsém, de meghoztad hozzá a kedvem.

    VálaszTörlés
  3. Tetszett az ajánló de film nekem valamiért nem. Mindenki olyan ronda benne hogy ihaj, meg valamiért a történet sem fogott meg :-s....

    VálaszTörlés
  4. Na lányok, ennek nagyon örülök, és köszönöm! :)
    Charlotte neked azért, mert a könyv után is tetszett a film, Mandy neked pedig azért, mert meghoztam a kedvedet :)
    Azóta kivettem könyvtárból a regényt, a 60. oldalon járok, és igen, már most érzem, hogy a filmmel ellentétben, azt már nem tudnám nagy tömegeknek bátran ajánlani.
    De majd írok arról is egy cikket ha befejeztem :)
    Mandy majd feltétlen írd meg hogy hogy tetszett a film, érdekel a véleményed!

    VálaszTörlés
  5. Káin:
    Hát igen, van egy hangulata, ami nem jöhet be mindenkinek, és akkor meg a hossza miatt még vontatottnak is tűnhet. És maximálisan egyetértek tényleg ronda benne mindenki! :D
    Olyan arcok is felbukkantak néha hogy csak néztem :D
    De örülök, hogy az ajánló ennek ellenére tetszett! :)

    VálaszTörlés
  6. -Kaedrin:

    Igen az eleje volt főleg az oka hogy elment tőle a kedvem, bár már annyira nem emlékszem. anyám nyúzott hogy nézzem meg vele és aztán elég búúú lettem. :D

    Áh azok a fejek... én nem is tudom... szerintem valami jó putris ír kocsmában korzóztak a szereplőkért :DDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  7. Hát jaja, tényleg nem tudom, hogy honnan szereztek ennyi ronda embert.De gondolom, hogy a sminkesek is elég sokat dolgoztak.Én pont a film hangulatát szeretem a legjobban olyan...sötét és komor, de a nyomozás meg maga Baskerville-i Vilmos karaktere azért eléggé erőteljes színfolt.
    És a könyvtár...*elalél a gyönyörtől*

    VálaszTörlés
  8. "szerintem valami jó putris ír kocsmában korzóztak a szereplőkért "
    Most hogy így mondod, meglehet!:D
    Reálisan belegondolva viszont lehetett benne olyasmi, hogy azért szerzetesnek talán nem a legszebb emberek vonultak be, mert azok a világi életben is tök jól eltudtak boldogulni.. legalábbis több mindent kellett volna maguk mögött hagyni, ha bevonulnak szerzetesnek, mint annak aki csúnya.

    Van jópár ismerősöm, akinek nem tetszett a film, hát megértem, gondolom ha nincsen ilyen vonzódás a témájához, középkor, szerzetesek, akkor tuti unalmas.
    Van ez így :)

    VálaszTörlés
  9. -Kaedrin:

    Egyébként engem érdekel a középkor, csak anyám úgy állította be hogy nagy kult és félelmetes film én meg vártam hátha lesz valami horrorisztikus :D

    VálaszTörlés
  10. Charlotte:
    Hát igen, az a könyvtár elég pofás volt :)
    Bár nekem az első gonosz gondolatom az volt, hogy nofene, a könyvtárosok szigora viszont a középkor óta változatlan XD

    VálaszTörlés
  11. Káin:
    Jaj elsőre nekem is ezzel mutatták be! Hogy para film lesz, és ebből a szempontból csalódtam is, de nálam kiegyenlítette a számlát az, hogy más, valós jellemzői miatt nagyon tetszett.
    Viszont ha az ember ráadásul horrorfélét vár, akkor tényleg uncseee :D

    VálaszTörlés
  12. -Kaedrin:

    Mi volt nekik annyira félelmetese benne? XD

    VálaszTörlés
  13. Kaedrin:

    xD Még jó, hogy nem nyálazom az ujjamat!!! :D

    Káin:

    Csodálkozom, hogy neked nem tetszik. Bár tényleg nem horror, csak középkori értelemben véve sötét. =)

    VálaszTörlés
  14. Charlotte:
    Én sem! XD Sosem értettem azokat, akik nyálaznak.

    Káin:
    Hát nekem amit mondtak jelenetet belőle, hogy amikor a kis csávó találkozik a púpos szerzetessel, és előtte megmozdul valami szobor, eltorzul kicsit az arca.
    Ez volt a nagy para! :D

    VálaszTörlés
  15. Én nem rég olvastam el a könyvet és tetszett nagyon. A filmet még nem láttam, de kíváncsi vagyok rá, majd megszerzem valahonnan. Eco-tól ami régóta érdekel az a Foucault-inga, csak a legközelebbi könyvtárban ahova szoktam járni nincs meg. :(

    VálaszTörlés
  16. A filmet sajnos még nem láttam, de a könyvet olvastam. Nekem nagyon tetszett, bár a benne lévő vallástörténeti vonatkozású dolgokat helyenként elég nehéz volt követni, de mindezekkel együtt engem megfogott.

    VálaszTörlés
  17. így ajánló alapján egész jónak tűnik, szerintem megnézem jövőhéten bnőmmel :D ^^

    VálaszTörlés
  18. Luna:
    Nekem is nagyon tetszik a könyv, bár még csak az elején járok.
    A Foucault-ingával én is szimpatizálok, annak ellenére, hogy arra azt mondják, nagyon nehéz olvasmány.

    Andreya Von Tosh:
    Hát igen a vallástörténeti dolgok...Mondjuk engem érdekelnek, nagyon is, csak semmi előképzettségem nincs a dologhoz.

    Misu-chan:
    Majd ha gondolod írd meg, hogy tetszett! ;)

    VálaszTörlés
  19. Na, ez a film is és a könyv is felkerült a listámra.:D

    VálaszTörlés
  20. Kaedrin:

    Igen, nekem is azért tanácsolták előbb a Rózsa nevét. Bár én azért bízom magamban annyira, hogy ne ijedjek meg tőle. :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: