2010. április 29., csütörtök

neo.Crysis: Freakshow: Cheiloschisis

Oly sokat említettem már azt a betegséget, mely engem a leges legjobban elborzaszt, mivel volt több ismerősöm is, akik ebben a betegségben szenvedtek, és tudom milyen szörnyűségeken kellett átmenniük az évek során.

Cheiloschisis

Talán nem is tudjátok mind, de mindannyian egy sebhellyel élünk az arcunkon, ami már a méhen belül keletkezett az ajkaink fölött. De mi, akiknek ilyen magzati hegük van, mi vagyunk a szerencsésebbek. Tudjátok, az a rész, ami az ajkaitok fölött ível el egészen az orrotokig.

A betegség kiváltó oka például a terhesség alatti dohányzás, fertőzés, sugárzás vagy valamilyen vegyi anyag bekerülése a szervezetbe, vagy genetikai öröklődés útján is elszenvedhető. Ma minden 700. születendő gyermekre jut egy-két cheiloschisis-betegség valamelyike. A megbetegedések között gyakoribbak a fiúgyermekek-a betegek 65%-a fiú.

Hogy mi is ez? Hátköznapi nevén ajakhasadék, nyúlajak, vagy nyúlszáj.

A betegség lényege, hogy a két oldalról összenövő szövetek, melyek az ajak és az orr egyenes vonalát adják meg, nem fejlődnek ki rendesen, nem érnek össze, nem nőnek össze. Ahol nekünk egy forradás van, ott nekik tátongó üreg.

Ezek csupán testi tünetek, nem jár szellemi fogyatákossággal. A tünetek rögtön születést követően jelentkeznek, szemmel láthatóak a jegyek.

Manapság a 3D magzatvizsgálatokkal már nyomon tudják követni a magzat fejlődését, így előre felkészülnek a születés utáni első műtétekre.





A későbbiekben a beszédproblémák tűnnek fel: a beszéd mintegy fél évvel később alakul ki, nyílt orrhangzósság, bizonyos hangok kiejtése zavart (például.: k, g, s, z, c, sz, zs, cs).Nagyon nehéz érteni a nyúlajkúak beszédét. Én ma már idegenek beszédét is értem, hiszen baráti társaságomban megedződtem e téren sajnos.

A műtét időzítése a megfelelő eredmény szempontjából nagyon fontos: az ajakplasztikát általában 3 hónapos kor körül ajánlják, a szájpad zárását (ha a lágy- és kemény szájpad is egyszerre zárásra kerül) 1-2 éves korig végzendő el. Sajnos persze ez nem így működik, hiszen rengeteg műtét előtt áll még a gyermek. Többszöri szájpadzárások, fogszabályozók és végül fogpótlások is várnak rá. Egészen kamaszkorig is elhúzódhat egy-egy súlyosabb eset, addig mindenképpen be is kell fejezni, hiszen a társadalomba való beilleszkedéshez szükségük van arra, hogy ne legyenek az emberek előítéletekkel feléjük. Garatplasztikák a beszéd javítására, keményszájplasztikák-ami azt jelenti, hogy egy valahonnan kiműtött porcdarabot műtenek a szájba-hogy merevséget adjon a szájpadlásnak, esetlegesen csontbeültetésre is sor kerülhet. Majd legvégső simításként esztétikai fogbeültetésekre van szüksége az illetőnek.







A gyermek etetése nagyon fontos gyermekkorban, hiszen a száj és az orr egyterű, az anyáknak speciális etetési technikákat kell megtanulniuk. Későbbiekben, idősebb korban pedig gondosan meg kell rágni a falatokat és mindig csak egy kevés adagot a szájba helyezni, hiszen az ő pótolt szájpadlásuk feleannyira sem ívelt és boltozatos, mint az egészséges társaiké.








A korrekciós műtéteket minél előbb ajánlatos elkezdeni, hogy a gyermeknek annál nagyobb esélye lehessen teljes értékű életet élni. Sajnos az elmaradottabb országokban ez nem megoldható, sőt én láttam 5-8 éves gyerekeket is, akiknek teljesen nyitott volt a szájpadlásuk is, hiszen a szüleik nem kezdtek el időben foglalkozni ezzel a problémával.

Persze ez a betegség az állatvilágban is megtalálható.






















Ha a családban már született ilyen gyermek, az anyának a következő terhessége alatt kifejezetten egészséges életmódot kell folytatnia, valamint speciális vitaminokat és folsavat kell fogyasztania, valamint rendszeres kontrollra járnia!

Kegyetlenségnek tartom, hogy ezek a gyermekek, akik igazán nem tehetnek semmiről, ilyen szörnyűségeken menjenek át! Az angyali arcokon ilyen rút csúfságot..egyszerűen szörnyű.

Amíg mi vígan labdáztunk az utcán, addig ők a sterilizált szobájukban szenvedtél el a műtétek fájdalmait.

Egy régi szomorú emlékkép:

Egyszer én magam is segédkeztem egy műtétből hazatérő kiskamasz szobájának teljes fertőtlenítésében. Mindent ki kellett főzni, többször lefertőtleníteni, a textil anyagokat többször kimosni. Egy szem por sem lehetett a szobában, ugyanis az illető asztmás is volt, valamint ha egyetlenegy porszem is irritálná az orrát, és eltüsszenti magát-felszakadnak a varratai az arcában! Hihetetlen az a félelem, mely kiült az arcunkra, valahányszor meghallottuk hetekkel később is amikor tüsszentett! A szobája onnantól kezdve tabu volt, senki nem mehetett be, sőt idegeneket sem fogadtunk, akik esetlegesen bármilyen baktériumot behozhattak volna. Elárulom: nem csak a barátaim körében tapasztalhattam meg az ő mindennapjaikat, de volt egy hosszabb kapcsolatom is, ahol a kedves személy öccse szenvedett ilyen súlyos rendellenességben. Több műtétjét is figyelemmel követhettem. Nem beszéltem erről vele..Ez egy fájó pont volt az életében, én pedig nem feszegettem. Egy műtétjét minden nap figyelemmel követhettem, amikor is a szájpadlásán még volt néhány lyuk, amik nem nőttek össze-és ha nem vigyázott, az étel felmehetett a lyukakon. Ennek a problémának a korrekciós műtétjét mellette élhettem át-szörnyű volt. Minden nap meglátogattuk a kórházban- rengeteg beteg kisgyereket láttam. Szörnyű dolgokat. Rengeteg vért és torz arcocskát, amelyek könnyes szemekkel a fájdalomtól, de boldogak voltak. Örültek, ha bárki is mellettük volt. Elhihetitek, hogy nem egy "ottfelejtett" apróság volt ott...3-4-5 évesek, akiknek hetente ha bement hozzájuk valaki a családból. Nem is tudom elhinni, hogy gyerekek tucatjai csak a nővérkékre és a többi család látogatóira számíthatott..Én nem voltam képes rá, Én nem tudtam ezeknek a gyerekeknek a szemébe nézni, mert gyáva voltam talán? Fel nem tudom fogni, hogy egy ilyen ártatlan apró lényt egy ilyen szörnyű helyzetben hogyan lehet magára hagyni..és ezek a gyerekek kötődtek azonnal, bárki hozzájuk szólt. Mi minden nap bementünk a kiskamaszhoz. A csöppségeket pedig senki sem látogatta soha. A párom édesanyja szeretett velük játszadozni-talán az anyai ösztön, vagy a szeretet és a megértés, hogy most min mehet át az a gyermek, hiszen már megélte azt a kort a fiával. De én nem láttam mást, ha azokra a gyerekekre néztem, mint fájdalmat és szenvedést. Kínt és szomorúságot. Nagyobbakat is láttam, akikkel nemtörődöm módon csak akkor kezdték el az első műtéteket. Mielőtt megismertem az öcsköst, épp azelőtt járt ő ott, hogy a csípőjéből egy csontdarabot építettek a szájpadlásába. Már nem voltam a párommal, amikor megtudtam, hogy végre megkapta a fogat, melyre évek óta vártak! Szégyellte a dolgot. De ha valaki csúfolni merte is őt, a barátai és az idősebb testvére kegyetlenül megverték azt-hát így működik az igazságszolgáltatás a gyerekeknél. Bár szerencséjére koraéretté nőtte ki magát, sokkal nagyobb és fejlettebb volt testileg a kortársainál, legalább 4-5 évvel, magas volt, de nem az a vézna fajta kamasz. Ezért is volt az, hogy a középiskolába való bekerülésekor senki sem tette szóvá neki az apró sebhelyét és a beszédét. Befogadták. Nekem egyetlenegyszer, az édesanyja rábeszélése miatt mutatta meg a száját belülről..nem hiszem hogy le szeretném írni, vagy le tudnám. De a lényeg, hogy hihetetlen szépen benőtte a hús, az íny a szájpadlását, néhol voltak rajta lyukak-amit később műtöttek. De lapos volt belül-egyáltalán semmi íve sem volt, ami ugye nekem furcsa és nem tudom elképzelni, milyen lehet az a szűk hely, milyen érzés lehet-bár neki sajnos az lehetett a természetes. A műtétje után hetekig, hónapokig csakis pépes ételeket ehetett. Minden nap próbáltunk valami finomat főzni, de hát képzelhetitek hogy kilehetett, én is kilennék ha állandóan pépes fost kellene ennem. A lakásban pedig leszedtük az összes tükröt, és mondtuk neki, hogy sehol se nézze meg még az arcát. Rosszul lett volna, és ha a fájdalom mellé elkezdett volna még sírni, akkor ugyanúgy varrat szakadás lett volna a vége. Szóval sajnos ez egy olyan betegség, amitől mérhetetlenül elszomorodom. És mindig eszembe jut kettő dolog, ami szinte fáj, és nagyon rossz érzéssel tölt el. Az egyik az, hogy a gyerekről soha egyetlenegy képet nem készítettek a gyermekkoráról, mert nem akartak olyan emléknyomokat hagyni, amelyek erre az időszakra emlékeztették volna őt. Csupán kisiskolás kora után készültek fotók róla, amikor már kevésbé volt csúnyácska a seb. És a másik az, hogy a párom elmondta nekem, hogy amikor ő gyerek volt, és hazahozták a kórházból a kistestvérét, ő nagyon gonosz volt, és azt mondta, hogy neki nem kell ilyen kistestvér, és sokáig nem foglalkozott vele és nem szerette. Persze kicsi volt még, de milyen érzés lehetett ezt hallani a szülőknek és most így neki felnőtt fejjel ez milyen érzés lehet. Persze ma már vérig kiállnak egymásért a legvégsőkig is. Volt több ezzel a testi rendellenességgel küzdő barátom is, de egyik sem hagyott bennem olyan mély nyomot, mint ez a pár év, mely alatt nap mint nap szembesülhettem akár a hétköznapok apró problémáival is.

Örüljünk annak, ha egészségesek vagyunk, és szerencsések, és annak, hogy alapból nem úgy kezdtük az életünket, hogy műtétek sora állt előttünk.

Ma már az egészségügy által szépen helyre tudják hozni ezt a betegséget. Akik pedig végérvényesen el akarják tüntetni és még bírják lélekben és testiekben a további műtéteket-számukra ott van még a korrekciós plasztikázás is.


Így ha legközelebb megláttok akár az utcán is egy ebben a betegségben szenvedő ajka fölött egy kis sebhelyet, ne az jusson eszetekbe, hogy uram isten, hogy néz ki-hanem az, hogy uram isten hogy volt képes mindezt elviselni? Honnan volt hozzá ereje és miket élhetett át? Vagy tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem szomorúsággal tekintünk rájuk, hanem úgy, mint bárki másra, mintha természetes dolog lenne? Melyik a helyes út? Én csak szomorúságot érzek.

És újra csak eszünkbe juthat a saját életünk, mely biztosan nem tökéletes sem lelkileg sem pedig testileg, de mindenképpen észrevesszük ilyenkor azokat az apró ajándékokat, minthogy nem velünk történt ez, nem születtünk szörnyű betegségekkel és egyáltalán olyan apró dolgokat értékelhessünk, mint például a szánkat, az ajkainkat és a szájpadlásunkat!

Nem számít a mellméret, a súly, a bőr, a magasság, a teljesítmény-csupán az, hogy egy ép rendszert kaptunk, ami fölött mi rendelkezünk. Azok, akik mind a felsoroltak miatt siránkoznak, gondoljanak picit bele, hogy milyen problémákkal is küszködnek? Lényegtelen dolgokkal. Lehetne merőben más az életük, és mindez csupán a szerencsének és a genetikának köszönhetik, és örüljenek annak, hogy egyáltalán összetehetik a két kezüket azért, mert élnek.

25 megjegyzés:

  1. Hát,most ennek a cikknek a hatására sok érzés kavarog bennem:/.
    Nagyon sajnálom azokat a kisgyerekeket,aki ezzel születnek,amíg a társaik élik a gyerekkorukat,ők járnak műtétekre stb:(.
    Nem szeretek súlyos betegek mellett lenni.Számomra nagyon nyomasztó érzés (hála istennek nem is fordult elő gyakran),beszélgetek,biztatom őket,de túlságosan sajnálom őket,s nem bírom nézni mások szenvedését.

    S észrevettem,hogy akik ilyesmiken mennek át,általában sokkal életvidámabbak egészséges társaiknal:|.Gondolom,mivel megtapasztalták a legrosszabbat,már értékelik az élet apró örömeit,s azokat a dolgokat,amikre nem voltak képesek előtte.
    Az én kis problémáim összezsugorodnak az övéjük mellett:(.
    Csak így tovább Neo!

    VálaszTörlés
  2. Szegények basszus. Erről sem hallottam még eddig. :(
    Azok mit élhettek át, más meg egy ki sz*rságért is operáltatja, meg plaztikálja magát :-S
    Biztos rossz lehet nekik, ráadásul még egyeseknél még a családjuk sem látogatja meg őket :(
    Meglehetősen rossz olvasni az ilyesmikről, és arról mikor vannak.
    Ez is ki hibája?
    Az embereké. Egyes esetekben ha az anya nem cigizne, stb, talán nem lenne ilyen szegény gyermek. Mindenki felelőtlen és nem gondolkozik, sajnos :-S :(

    VálaszTörlés
  3. ajj :( ez olyan szomorú :( így leélni egy életet... szörnyű lehet. én is kórházba-járós gyerek voltam ( lisztérzékenység, nyolc hónapra születés, satöbbi... ) de velem anyu ( ha széken kellett aludnia, ha három napot volt fent egyhuzamban ) ott volt, támogatott, satöbbi. úgy sajnálom őket :( és most valszeg' sírni fogok. :(

    VálaszTörlés
  4. Cukorka mademoiselle

    ez most nem azt jelenti, ha dohányzol terhesség alatt ilyen lesz a gyereked..csak közrejátszhat a dolgokban..persze egyáltalán nem ajánlatos dohányozni ez időszak alatt, de általában a dohányos anyáknak koraszülött csöpp babáik születnek általában tuti egy két betegséggel, mint pl az asztma is, meg ugye májkárosodása is lesz.

    Az anyák döntsék el maguknak mi a fontosabb, egy doboz cigi, vagy a gyermekük egészsége. Rúgnám gerincen az összes narkós k*rvát is, akik terhességük alatt is drogoznak. Így kb a gyerek vagy meghal, halva születik, vagy rengeted idegrendszeri és testi betegsége lesz..plusz máris drogfüggő....persze ők azok, akik kukákba dobálják a gyerekeiket meg otthagyják a kórházakban......-.-

    Letti
    ne sírj..ezek sajnos természetes dolgok...sajnos..vannak még ennél is 1000x durvább betegségek..


    ~neo a női könnyek gyűjtője~

    VálaszTörlés
  5. Galaxya

    inkább csak máshogyan látják a dolgokat...

    nekik a legkisebb apróságért is hatalmas utat kell bejárniuk..másoknak az ölébe hullik az élet, nekik meg kell küzdeni azért.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Neo: a vége nagyon igaz. Nemtok mit mondani most.:S

    Geciszar lehet így élni:Smost nyelvemmel kipróbáltam milyen lenne ha geynes lenne a szájpadlásom. hát szerintem a nyelvük kicsit szűkösen de épphogy elférhet:S
    Szarkedvem lett:|

    Nightmare: Gitár tanár fia nem lehet h így született?:$
    (Furcsán beszél+ fogsora nem boltívszerű):$

    VálaszTörlés
  8. el sem hinnéd, hogy amióta megszületett a fiam, minden nap hálát adok azért, hogy egészséges. én még el tudnám viselni ha az én arcom törne össze. de ha őt érné, érte volna ilyen vagy ehhez hasonló...hát.. OO nem tudnám feldolgozni. inkább nekem fájjon mint neki
    az aki egy gyereket elhagy nem szülő, főképp nem anya & apa. abba kell bele gondolni, hogy a gyermek nem akart megszületni, mi akartuk és onnantól kezdve gondját kell viselni. én alapból nem értem. hiszen hogy az istenbe nem alakul ki az ilyen emberekbe a szülői szeretet. mikor először láttam meg és ölelhettem magamhoz többé el sem akartam ereszteni. egy teljes éjszakát kellett nélküle lábadoznom és mikor az ajtó elé tólták 3 kisbabával együtt én egyből tudtam melyik sírás az én fiamé. pedig nem is hallottam előtte. O.o ez az anyai kötődés. egyből egy végtelen aggódás lett urrá rajtam.
    Ilyen másban nem alakul ki?
    az ő vére. és akármilyen is akkor is az övé marad. és a gyerek az gyerek, nem tehet semmiről.

    VálaszTörlés
  9. Meti:

    De igen, Ő is így született :S Ismerem, nekem már fel sem tűnik, hogy furán beszél.

    VálaszTörlés
  10. Most annyi érzés kavarog bennem.Én is kórházba járkálós gyerek voltam.Mai napig gyógyszereken kell élnem és nagyon rossz érzés az amikor nem csinálhatom azokat a dolgokat amiket a korom beli emberek.És az is trauma volt amikor négy évesen kidobtak a kórházból mert az anyám nem egyezett bele egy gyógyszeres kísérletbe.

    VálaszTörlés
  11. Hú, ez a cikk. Evés közben olvastam el... És fura érzések kavarognak bennem. Mindig is érdekesen gondoltam az ilyen emberekre. Én sosem voltam kórházban, orvoshoz is nagyon ritkán megyek, sosem volt eltörve a kezem. Kivéve: az arcomon van egy sebhely, amit 2évesen szereztem egy kutyától. De ezenkívül semmi.
    Már láttam ilyen embert, de nem tudtam, hogy ez milyen betegség, mitől van.

    VálaszTörlés
  12. Hm.

    Én vagyok a geci, a gonosz a faszkalap, de nem találok szót erre, csak azt hogy:

    UNDORÍTÓ.

    És az a legundorítóbb aki hagyja így felnőni a gyerekét, vagy elhagyja miatta...

    VálaszTörlés
  13. Nightmare: Értem. nekem egy kicsit még zavaró:S
    de kezdem megszokni.


    És szerintem azért hagyja el a szülő a gyerekét ilyen esetben, mert :
    1. nem tudja feldolgozni ő sem, hogy így született a gyermeke.
    2. feldolgozta éppen, csak ilyen gyereket nem akar felnevelni:S

    VálaszTörlés
  14. brühühü...szegény Drágák, hihetetlen, hogy mennyi erejük van, hogy ennyi műtét+szenvedés után is képesek és akarnak élni. Hallottam már ilyen esetekről+anyukámnak most lesz új osztálya és állítólag ott is lesz egy gyerkőc, aki nyúlszájjal született, de már viszonylag sikerült "helyreállítani", csak még a beszédével vagy egy kis gond.De talán ilyenkor már ez a legkevesebb...
    Én nem tudom megérteni azokat az embereket, akik magukra hagyják a gyermeküket, ráadásul egy kórházban...olyan dologért, amiről ők nem tehetnek.Sőt talán senki sem tehet,csak egyszerűen így alakult.Borzasztó, hogy milyen "gyengék" vagyunk testileg...tényleg, mint egy porhüvely.:-(
    Köszi Neo a cikket, nagyon elgondolkodtató és tanulságos volt!

    VálaszTörlés
  15. Káin

    és ha te így születtél volna?? Anyukád se dobott volna a dunába..és ne mond hogy sajátkezűlegvetekvéégetazéletemneek mert 3 évesen nem lettél volna öngyilkos...és mire 14-15-16 éves leszel már megszokod az egészet, másrészt meg viszonylag helyre kupálódsz.

    Olyan felelőtlen vagy..nem mondhatsz ilyet hogy undorító...inkább szörnyű, vagy megrázó...ahogy a csöpp arcokon egy ilyen torz valami van...

    Nem mondhatod, hogy bocs nem kell nem tetszik...ez nem így megy, nem iylen egyszerű, bármennyire is szeretnéd..

    :(

    Ne mondj ilyeneket Káin.

    Te pöcs :D

    VálaszTörlés
  16. -Neo:

    Elítélem azt is aki emiatt kidobja a kölkét, de a kölök az emberi felelőtlenség miatt lett olyan amilyen. Fent is írtad a kiváltó okokat.

    Egyszerűen nem az hogy sajnálom őket, mert nem tudom. Ez is az emberiség hibája. És valóban szőrnyű és engem taszít. Még egy ok, hogy ne legyen gyerekem. Nem egy ismerősünk volt aki cigizett suttyomban mikor terhes volt. A férje kérte , hogy ne és csak csinálta. Erre nem tudok mit mondani. Megérdemli az emberiség a rájuk mért csapásokat. Szerintem alapjában véve aki ide születik nem ártatlan. Nem a keresztény eredendő bűnnel jövök, egyszerűen ez tény. Ez a Pokol.

    VálaszTörlés
  17. Úristen, szegénykék T_T
    amikor olvastam hogy sok szülő nem is látogatja őket, elsírtam magam. az ilyenek nem emberek. én sosem hagynám el a gyermekemet (majd ha esetleg lesz) akármilyen testi/szellemi hibája lenne.. T_T még belegondolni is szörnyű hogy mit érezhetnek.. mennyire igényelhetik a szeretetet amit úgy igazán mint egy szülő senki sem ad meg nekik... *sír*

    VálaszTörlés
  18. nagyon megható ez a cikk.ezt valahol nyilvánosan is közölni kéne,hogy sok ember elgondolkozzon azon, kinek is szól be,neveti ki,olyanér amiről nem tehet...

    VálaszTörlés
  19. http://www.youtube.com/watch?v=ToNWquoXqJI&feature=related

    Nagyon megható és szomorú ez a videó :S szorosan kapcsolódik a témához :(

    VálaszTörlés
  20. Nightmare

    Na most nagyon ideges lettem!! >.<
    Egyszerűen k*rva dühös vagyok, azért mert ezek a tehetetlen gyerekeknek így kell megszületniük!!>.<

    És ráadásul volt a gyereknek valami légzőszervrendszeri betegsége is és állandóan leállt a légzése...-.-

    >.<!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  21. Neo:

    Nem akartam, hogy ideges légy. :(

    De igazad van, engem is nagyon bánt, hogy így kell megszületniük, nah meg amit a szülők átélnek. Kegyetlen.

    Szegény pici, megsirattam, viszont annyiban "szerencséje" volt, hogy Őt nagyon szerették és vele voltak az utolsó pillanatig a szülei.

    VálaszTörlés
  22. Szegény manóka! ;-(
    Csak nagy vonalakban mertem megnézni a videót, mielőtt még megint kiakadok, de azt legalább jó látni, hogy mennyire szerették.Most utánaolvastam egy picit ennek a 13-as triszómiának (másnéven patau szindróma) és mellette még felsoroltak nem tudom hány ilyen genetikai rendellenességes betegséget.Ilyenkor szinte csodának érzem, hogy az emberek nagy többsége egészségesen jön a viliágra....

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok.
    Bocsi,de csak most találtam rá a blogra.Mélységesen felháborít és megdöbbent, amiket itt összehordtok.Mi az, hogy "szegény", meg "szörnyű" lehet így élni". Hát én elmondanám, hogy nem az. Én is azzal születtem, nő vagyok és a médiában dolgozom.Nemigen ért hátrány ilyen apróságok miatt.Ez csak egy kis istenverte alig látható heg az arcon,semmi más!Aki VALÓBAN szarul jár,az az,akinek nincsenek végtagjai,vagy rákos és még sorolhatnám!Értelmetlenül felnagyítottátok ezt az amúgy elhanyagolható dolgot. És ezt mondom úgy,hogy én is így születtem.Ennyit erről.

    VálaszTörlés
  24. -Névtelen:

    A cikk írója már régen távozott.

    Nem értem felháborodásodat mert egyébként nem támadó jelleggel írta. Olvassad el újra mert nem volt senkinek sem baja veled, de ha ennyire felháborodsz lehet neked van magaddal! ^__^

    További kellemes olvasást a blogon és üdvözlet itt , kedves új Névtelen

    (Üdv: Káin)

    VálaszTörlés
  25. Tisztelt névtelenségbe burkolózó Hölgy!

    A blog tájékoztató jellegű. Ha már a médiában dolgozik tudnia kéne, hogy az emberek kíváncsiak, főleg ahogy öregszenek ;)
    Gyermekkoromban nekem volt egy óvoda pajtásom, akinek nyúl szája volt. Olyan fogszabályzója volt, ami felfeküdt a szájpadlására (ha volt neki olyanja már akkorra). Kivehető volt, mosta is. Mindig pépeset evett és volt egy heg a szája fölött.
    Bár érdekelt a dolog ,emlékszem, "csak" egyszer jutott az eszembe, talán megkérdezném arról, hogy miért olyan a fogszabályozója amilyen, de végül nem tettem.
    Azért mert gyerek voltam olyannak fogadtam el a dolgokat amilyenek és kész. Nem szörnyülködtem semmin. Nem mondtam ítéletet mások fölött, ahogyan most teszi ezt ÖN azt itt hozzászólók felett.
    [szakmája rabjává vált ;)]

    "Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess"
    [talán tudja honnan származik ;)]

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: