2010. április 2., péntek

Káin: Salvador Dali

Na a mai nap alkalmával ismételten előveszünk egy művészt, akinek alkotásai hatalmas tiszteletet és ámulatot váltanak ki az emberekből. A mai est alkalmából:

Salvador Dali

lesz a főszereplőnk, remélem tetszeni fog a téma és érdekel titeket is, rengeteg ismert képe van, szóval aki nem is hallott róla bizonyára beugrik majd egy-egy képről, hogy ki is lehet ő.

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech vagy katalán nevén Salvador Dalí i Domènech katalán-spanyol művész. Szürrealista festőművész volt, akiről érdemes tudni, bele is fogok a mesébe. 1904. május 11-én született a katalóniai Figueres városkában. Apja egy jó nevű jegyző volt. Apja Dalít beíratta a városi iskolába, 1912-ben új iskolába került, ahol francia nyelvet tanult. 1916-ban a nyarat Figueres közelében található Molí de la Torre, azaz Malomtorony falai közt töltötte el. Ez a malom Pichot család tulajdona volt ahol több művész került ki. Ramón Pichot művei által megismerkedett az ifjú Dalí az impresszionizmussal. Középsuliba ment és közben járt a malomba is . 1919-ben volt a kiállítása a városi színházban (Ebből lett a Dali múzeum) .Az Intézet tanulóival, barátaival megalapították a „Studium” című kiadványt, melyben a festő első írásait publikálta. Elkezdte írni saját naplóját is. 1920-ban felvételizett Madridba a Szépművészeti Akadémiára, ahová egy rajz alapján fel is vették. 1921 februárjában elveszítette édesanyját, apja ekkor feleségül vette Catalina Domènech Ferrés-t, anyjának leánytestvérét. (Bakker... O__O") . Az akadémiai évek alatt kollégiumban élt ahol megismerte életét meghatározó fiatal művészek csoportjával. Barátai lettek: Luis Buñuel, Federico García Lorca. 1923-ban mivel bírálatban részesítette tanárait, és zavargást keltett az Akadémián, ezért kizárták, sőt le is tartóztatják pár napra Geronában. 1925 novemberében megnyílt első saját kiállítása. 1926-ban élete óriási élményeként először járt Párizsban, ahol áprilisban első útja rögtön Picassóhoz vezetett. Októberben másodszor is, immáron végleges hatállyal eltanácsolták az Akadémiáról. 1927-ben február és október között behívták katonai szolgálatra, melyet Figueresben, a Castell Fernand-ban töltött el. Vásárolt egy kis tanyát Port Ligatban, s itt töltötte az esztendő jó idejét Galával. 1932-ben kiállítóként vehetett rész a szürrealisták első amerikai tárlatán. Ebben az esztendőben megalakult a műgyűjtők Zodiaque társasága, mely vásárlója lett Dalí alkotásainak. 1933-ban a Minotaure folyóiratban megjelent írása, mely az ehető szépségről és a szecessziós építészetről szól. 1934-ben kiállították Tell Vilmos talánya című munkáját. Ez vezette szürrealistákkal és Bretonnal való vitájához. New York-ban kiállítása óriási sikert ért el. 1936-ban elkezdődött a spanyol polgárháború, melyben a konzervatív Franco oldalára áll. 1938-ban újra részt vett egy Párizsban tartott szürrealista tárlaton. Majd élete egyik nagy találkozásaként látogatást tett Londonban Sigmund Freudnál. 1939-ben végleg kenyértörésre került sor Dalí és a szürrealisták között. Az USA-ban közben kiadta A képzelet függetlenségének és az ember saját őrültségéhez való jogának röpiratban megalkotott nyilatkozatát. New yorkban díszleteket is tervezett a Metropolita opera részére. 1940-ben német csapatok Burdeosba érkezésének hírére a festő feleségével együtt átköltözött az Egyesült Államokba, ahol aztán 8 évig, egészen 1948-ig élt. 1941-től elkezdett ékszereket készíteni amiket folyamatosan csinált egész hátralevő életében. 1955-ben feleségül vette szerelmét, Galát, akivel 1927 tavaszán ismerkedett meg Párizsban. Cadaqués-ben telepedtek le. 1974-ben előszóval és illusztrációval látta el Sigmund Freud könyvét (Moisés y el monoteismo). Szeptember 28-án megnyitották Figueres városában a Dalí Színházmúzeumot. 1981-ben megkapta Katalónia Aranymedálját. 1982-ben felavatták a St. Petersburgi Dalí Múzeumot (Florida). Június 10-én Port Lligatban elhunyt Gala, akit Púbolban helyeztek örök nyugalomra. Dalí ezután átköltözött a púboli kastélyba, hogy párja közelében lehessen. I. János Károly spanyol király Dalínak a „Púbol márkija” címet adományozta. 1984-ben a púboli kastélyban tűz ütött ki, melyben Dalí súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor átköltözött Figueres-be, a Múzeum Torre Galatea nevű részébe, ahol haláláig lakott. 1989. január 23-án hunyt el a toronyban. A figueres-i Dalí Múzeumban nyugszik. Tudom tudom sok az évszám, kiollóztam amit tudtam de rengeteg fontos részlete volt (szerintem az életének).


-amit neki köszönhetünk:


1500 festménynél több, 30 könyv, balettszövegkönyv, illusztrációk, színházi jelmezterv, szobor és egy mese a Disney részére.

-Képek:
  • Santa Creus-ünnep Figueresben – A cirkusz, 1921
  • Kabaréjelenet, 1922 és A mosolygó Vénusz, 1922
  • Csendélet: Dinnye, 1924
  • Lány az ablakban (Muchacha en la ventana), 1925
  • Kenyérkosár, 1926
  • Figueresi lány, 1926
  • A nagy maszturbátor (El gran masturbador), 1929
  • Az emlékezet állandósága (Persistencia de la memoria), 1931: A lágy órák témájával.
  • Angelus, 1935: Jean-François Millet 1859-es képének reminiszcenciája.
  • Az ősz kannibalizmusa, 1936
  • A polgárháború előérzete (Construcción blanda con judías hervidas), 1936
  • Narcissus metamorfózisa, 1937
  • Az égő zsiráf, 1937
  • Kenyérkosár, 1945
  • Szent Antal megkísértése (La tentación de San Antonio), 1946
  • Leda Atomica (Leda Atómica), 1949
  • Port Lligat-i Madonna (Madonna de Port Lligat), 1949
  • A szférák Galateája (Galatea de las esferas), 1952
  • Gyorsan mozgó csendélet, 1956
  • A rózsa, 1958
  • Amerika felfedezése (Descubrimiento de América), 1959
  • Szent György és a sárkány, 1962
  • A perpignani pályaudvar, 1965
  • A hallucinogén torreádor, 1970
  • La Toile Daligram, 1972
  • A szelek palotája, 1973
  • A háttal ülő Dalí hátulról festi Galát, akit hat virtuális, átmenetileg hat valóságos tükörben visszaverődő szaruhártya örökít meg, 1973
  • Dalí keze elhúz egy aranygyapjú formájú felhőt, hogy megmutassa Galának azt a tökéletesen mezítelen hajnalt, amely messze-messze a Nap mögött húzódik, 1977
  • A talányos út, 1981
  • A knidoszi Aphrodité arca megjelenik egy tájban, 1981
  • Pietá, 1982
  • A fecskefarok, 1983


Akik szeretnének még több információt és galériát nézni, azoknak ajánlom az alábbi válogatott linkeket:

http://www.literatura.hu/archivum/dali/dali.html

http://salvadordali.lap.hu/

http://www.virtualdali.com/

http://www.dali-gallery.com/

Ő egy igazán kivételes festő volt, egyben szobrász és grafikus is, ne legyetek hát restek szemezgetni a galériáiból!

Meglepi mese:


8 megjegyzés:

  1. Az az igazsag, hogy annyi mindent csinalt Dali, hogy nem fer miden bele e cikkbe, peldaul nem emlitetted meg az ismert filmjet mit Bunuel-el forgatott "Un chien andalue" cimmel. (vagy nem figyeltem, es megis ott volna?). Amugy orulok, hogy szoltatok rola, es talan megerdemelne F.Garcia Lorca is hogy egy szep napon megemlekezzetek rola... nekem jolesne...

    VálaszTörlés
  2. nyugodjon békében.(:
    (szép, tömör hozzászólás, és tartalmazza a lényeget :D )

    VálaszTörlés
  3. Káin:

    Egész kisgyermekkoromtól fogva művészettörténetet tanultam, nem is akarok ebbe belemenni..imádtam, az életem minden mozzanatát a művészet töltötte ki, míg néhány éve el nem kezdtem dolgozni, hogy ne haljak éhen, és nagyon sok mindent át kellett értékelnem..

    szó szó ezekben a körökben kétféle ember létezik..aki szereti dalit és elismeri őt, míg a másik az aki nem.

    Én ez utóbbi táborba tartozom...Dali egy hatásvadász link volt, aki csak a pénzért tette mindazt amit tett..Káin elfelejtetted megemlíteni az évszázad egyik legnagyobb művészeti botrányát...
    A Dali művek töredékét sem ő alkotta.......
    Felvásárolta a fiatal kezdő művészek alkotásait, majd azokat szignálta és eladta őket iszonyatos pénzekért...sőt később ezt olyan pofátlan módon csinálta, hogy a sokszorosított munkáit, több erre felfogadott munkással szignóztatta alá, akik évekig, reggeltől estig írkálták a képek alá a neveit...ennyit í híres nagy Dalíról....a képeiről meg...inkább nem mondok semmit..mert a Dalit szeretők vakon védik őt, nem látják meg a valót..

    Salvadore Dalí egy kamu.

    VálaszTörlés
  4. Hmm.. nem tudnám megmondani,hogy miért,de Dali valahogy sose tudott tetszeni,van egy esetleg kettő alkotása amire azt mondom,hogy ez igen,de a többi..Goya rézkarcai vagy akár Friedrich képei sokkal de sokkal közelebb állnak hozzám.

    VálaszTörlés
  5. - Melinda Matyas :

    Igen sajnos nem tudtam rendesen utána nézni,
    a filmet kiollóztam a cikkből, de a név amit írtál talonban lesz és idővel utána nézek ígérem!

    -neo.Crysis :

    Ezt sajnálattal hallom, na erről nem tudtam, viszont írhatnál cikket a témában :D

    Eszter :

    na majd róluk is írunk :D Neo jegyzetelj! XD

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Nem tudom ezt még elolvassátok-e, de
    én is egy "elvakult rajongó" vagyok, és éppen most írtam egy kimerítő bejegyzést a témában a blogomban, amit egy Dalíról írt vers előzött meg még múlt héten. A szóban forgó írástól ódzkodtam, de aztán bevallom, ti is hatással voltatok rám abban, hogy feltárjak a magam szemszögéből egy-két dolgot. Ha valakit érdekel, olvasson bele, de főleg neo.Crysis figyelmébe ajánlom!:)
    Kellemes Nyuszit amúgy!

    VálaszTörlés
  7. -V:

    Köszönjük szépen, majd meg is nézzük :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: