2010. április 22., csütörtök

Káin: Postaláda

Nos nyitottam egy cikket ezzel, mivel érkezett egy érdekes levél. Mindenki tudja hogy spamelünk, de igyekszünk nagyon illedelmes modorban tenni és mindenhova csak egyszer. Ha kétszer becsúszik akkor a figyelmetlenségem műve, sajnos ez meg is történik. A spam szövege az ez:

Tisztelt Blogíró!

Elnézést a zavarásunkért és hogy spameljük magunkat, de szeretnénk minél több körben elterjedni.

Tudjuk ez egy erőszakos formája a terjedésnek, de mivel félünk, hogy írásaink elvesznek a semmibe arra gondoltunk egy commentben népszerűsítjük kis blogunkat, reméljük ezzel nem bántunk meg!

http://mortemaeternus.blogspot.com/

egy olyan oldal, ahol a film, könyv, versajánlók mellett, saját versek, álmok és gondolatok is jelen vannak sőt sorozatgyilkosokkal, orvosi kísérletekkel, alternatív divattal életmóddal , Istenkereséssel is foglalkozunk. Kicsit talán egy modern, fiataloknak szóló alternatív művészeti lexikonná szeretnénk magunkat kinőni.

Jelenleg 5 szerkesztő ír különböző témában, jó részt átszövi az okkult hangulat és miszticizmus , de minden más témára is nyitott, mint például street art, képregények és még sorolhatnám!

Reméljük felkeltettük érdeklődésedet és olvasni fogsz minket! Bátran kommentelj nekünk, hiszen várjuk a visszajelzést!Ha zavartunk elnézést kérünk és a spamelés miatt is! (Mindenhová egyszer spamelünk, ha véletlenül másodszorra azért is elnézést kérünk!

Kellemes blogolást és olvasást továbbra is!

Nos erre érkezett egy levél, nevezetesen ez, amit ki sem raktam volna ide, ha nem ilyen kibaszott undorító modorban kezd fröcsögni nekünk. Úgy érzem lehet bűnösök vagyunk a reklám miatt, de ilyen hangnemet nem érdemeltünk:

Felháborodott levél:

Sziasztok!

Mivel már másodszor zavarjátok meg a blogom békéjét (staff blog) az erőszakos tolakodásotokkal, nyomatékosan megkérlek rá, SOHA többet ne kommenteljetek, mert jelentem a blogotokat.

Az én blogomat kiskorúak is olvassák, nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy olyan ostoba, erőszakos irományok szerzői próbálják terjeszteni a gondolataikat. Legalábbis az én blogomon nem.

üdvözlettel: Shizu

Ezt ráadásul egy olyan blog szerkesztőitől kaptuk, akiknek blogját még érdekesnek is találtam és linkek közé akartam tenni, miután reagáltak volna felén. A blog meglepően egy cosplay csapat blogja, nevezeten ez:

http://shopstaff.blogspot.com/

Nyugodt egyben intrikus válasz:


Szia Kedves Shizu!

Sajnáljuk hogy másodszorra is zavartunk, nem fogunk többet a blogodra tévedni viszont ezt az undorító fröcsögő hangnemet ki kérjük magunknak! Ha nem vennéd észre mi tisztelettel közeledtünk feléd a spamek ellenére is.

A blog szerzői nem ostobák, hanem a valóságot mutatják be, bocs hogy beleengedtük a valóságot a nyálas és idióta babavilágodba. Látod tudunk mi is így beszélni hülye gyerek, pedig nem akartunk. Kemény gyűjtő munka áll mögöttünk így véleményt , mármint a te stílusodban: ugatást ilyen formában nem tűrünk el. Most biztos nagyon megsértettünk, de kollektívan le is szarjuk.

Úgy érzem hogy nem érdemeltük ezt a nyelvezetet , de majd ha az élet megőröl rájössz hogy nem csak az van amit Te hiszel! Ostoba meg te vagy mert ember módjára és kedves hangnemben is lehetett volna közölni a véleményedet nem pedig ide okádni a gecit amit lenyeltél. Remélem érthető vagyok. Mivel a legtöbb cikk "erőszakos,, valószínűleg nem vetted észre a benne rejlő jó gondolatokat, takarodj vidám vasárnapot nézni és pöttyös labdázni.

Sok tapasztalatot kívánunk egy ügyben és fejlődést hogy megértsed a lényegét annak amiről beszéltem. Ezúton kerüljük a blogot, a spamelés 2x véletlen műve volt nem direkt,mivel próbálunk mindenhova csak egyszer írni. Tanulj némi jó modort és tiszteletet mert ha így folytatod valószínűleg az életben semmit sem fogsz elérni, és ha nem vetted észre mi bocsánatkérő hangnemben alázattal írtunk. Egyébként is kb 1 másodperc törölni a kommentet.

Jelentéssel fenyegetőzni pedig a Te szegénységi bizonyítványod, majd 210 éjjel, kemény munkával megírt postot a hülyeséged miatt töröltetnél akkor még inkább a Te lelki szegénységedet bizonyítja. :D

További kellemes nyáladzást, buborékot, szivárványt, elvakultságot kíván:

A Mortem Aeternus csapata

-Update:

Az egészben az a szomorú, hogy mindezt egy olyan felnőtt írta nekem, aki mesefigurának öltözik. Ezzel nem is lenne baj, de azt gondolnám hogy az animeconos szubkultúra tagjai nyitottak és olyan gondolkodásúak mint mi. Nos a szemembe újfent levizsgázott az anime manga fan, animecon és Nipponos társadalom, nemhiába kerülöm őket egy jó ideje.

Azt hittem aki Cosplay oldalt nyit az vevő a VALÓSÁGRA IS, de úgy néz ki könnyebb elfordulni tőle, mesefigurának öltözve menekülni a kemény tények elől. Igenis vannak gyilkosok, van állatkínzás, van emberi gonoszság és végtelenül fájó, hogy még Én vagyok le osotobázva aki tényeket közöl, nem pedig az idióta aki hülyegyerek aki X havonta Sailormoon macskájának öltözik. Előre is tisztelet a kivételnek, remélem a gothlolik és a többi cosplayes nem veszi magára de ez, ha nem vagyok tágabb látókörű akkor simán egy skatulyaként mehetne az összes tagra aki benne van és ezt tudnám bizonyítani is egy fasza cikkel, csak kegyelmes vagyok és egy barom miatt nem fogom lejáratni az egész szubkultúrát. Komolyan forr a vérem, hogy valaki azon kiakad hogy lát egy oldalt amin valóságos tények vannak és ezek után manga figurának öltözve még engem/minket tüntet fel aberráltnak... ÚR ISTEN!!!

-update2:

Nyarlat ismeri ezt a Shizu-t aki írt mesélt róla pár dolgot hát jót kacagtam. Iszonyat álszent kis pöcsök ezek. Fiatal olvasók mi, akkor idézek az oldalról:

"Eve T. Snape-ék meg közölték, onnan vagyok felismerhető, hogy alig van rajtam ruha. xD Kikérem magamnak, a kritikus pontok takarva vannak. xD Meg legalább nekem nem lesz melegem :P"

A csapat tagjai és neve, érdekes, nem?

Satan Bitchies
Ayumi: kreatív igazgató
Eve: biztonsági főnök és műszaki menedzsment
Shizu: Satan Bitchies menedzser,,

És akkor mi vagyunk rossz hatással, nem a Sátánt és kurvákat jó színben feltüntető oldal... ~köp~

-Update3:

Hopp, még egy kedves ismerősöm írt rám msn-en:

"Shizu egy szál melltartóban mászkál állandóan
olyan bulikban
ahol a falra hánynak a lányok
X'D,,

A szubkultúra ártatlan fiataljai:

Tehát ki tapicskol nagyobb ostobaságban és fertőben?

64 megjegyzés:

  1. "További kellemes nyáladzást, buborékot, szivárványt, elvakultságot"
    Ebben benne volt mindenxD

    Nem értem az ilyen embereket,úgy el vannak telve a saját "munkájukkal",hogy nem tűrik hogy más emberek blogja,neve akármilye megjelenjen rajta:D.Olyan szánalmas lúzerekxD.

    És mit kell felidegesítened magad rajta?Nevess egy rajta,csak egy a többi idióta emberek közül,és el van intézve:D.

    VálaszTörlés
  2. Mindkettő levél elég érdekes hangvételű..

    Kedves levélíró!

    most mondjam, hogy a mi blogunkat is olvassák kiskorúak? És akkor mi van? Ők azt gondolod nem sokkal durvábbakat látnak nap mint nap az utcákon és a tévében?? Ezek valós dolgok..Mind mind léteznek..nem légbőlkapott humbuk..ha elsétálsz a valóság és az igazság mellett-vak vagy. Nem kell olvasnod, ha nem tetszik..és sem olvasom a te blogod..még a linkre sem kattintok rá annyira nem érdekel..:D:D
    Nem kívánok ebbe belemenni, sem káromkodni..

    Inkább tartsuk egymástól a távolságot..nekem erre nincs szükségem..:S

    Káin te is hagyd a picsába..ovodás hiszti.

    Kedves levélíró!
    Töröld a kommentet ha nem tetszik!
    Bocsánatot kértek tőled..a kiskorúak meg idetalálnak anélkül is..a meghívás meg neked szólt nem az olvasóidnak...csak tudd, nem váltja meg a blogod a világot..nem takarod el a szemeiket..amikor nem az 5 percüket töltik a blogodon, ott verik a faszukat a rotten.com-ra meg a hentaii pornóra ha iylen cosplayesek vagytok...a te blogod is ugyanolyan porszemmint ez...ne váltsd már meg a világot..:D Vér, szex és erőszak folyik az utcákon ha nem vennéd észre a te fiatalkorúid ott basznak az iskola wc-ben...

    mi pont ezek ellen vagyunk, hogy értelmes gondolatokra buzdítsuk őket..

    Te meg takargasd a szemüket a kosztümökkel...bíz az az életre nevel..igazad van..soha ne tudják meg a múlt eseményeit..éljenek mesevilágban a valóság miatt!!

    nevetséges..
    nem látod a fától az erdőt ember..gondolkozz mielőtt beszélsz..és ha beszélsz gondolatok hagyják el a szádat fröcsögés helyett........

    Én kérek elnézést!
    ~széttárja karjait~

    VálaszTörlés
  3. -Galaxya:

    Updateletem. Sajnos én nem tudok ezen nevetni. :-s

    -Neo:

    Azért írtam ilyen hangnemben mert ő is így írt. :D

    ~gyerekes dac~

    Egyet értek veled.

    VálaszTörlés
  4. Egyszóval kifejeze: Pöcs.

    Neo: jaja:D fiatalkorúak is olvassák:P:D

    VálaszTörlés
  5. Meti:

    ez ellen egyik blog sem tehet..mindenki saját felelősségre olvassa a blogot..

    mikor belép mindenki láthatja a figyelmeztetést a 18-as tartalmakra..

    ~mosom kezeimet~

    mintha nem azt csinálna mindenki a neten, amit akar..ez van..globalizálódunk, ma már a világháló is tele van veszélyekkel..de tudni kell megtalálni a jót és érdemeset..

    én szarok ebbe az egészbe..most ki a f*szt érdekel..mondjam ezt? xD próbálom moderálni magam..de belefosok amúgy..:D:D

    VálaszTörlés
  6. Csak annyit mondanek, hogy a mindenfele erdekes/belevalo szubkulturakba osszegyulemlett emberek tomegei kozelsem mind azok, aminek a szubkultura alapjan hinnenk, vagy lenniuk kellene...

    Szamomra az, hogy valaki valahova tartozik, meg nem sokat mond, szinte semmit, am ha belenezek a szemebe es ket szot valtunk, akkor mar igen...

    (Ne ertsetek felre! Egyaltalan nem a szubkulturak ellen, hanem az ott "is" jelenlevo seggfejek ellen szoltam... es az ellen , hogy konnyelmuen elfogadjunk masokat csakazert, mert ugyanazt a zenet hallgatjak mint mi, es kulso megjelenes alapjan kompatibilisnek tunnek...)

    VálaszTörlés
  7. "Blogom békéjét"...anyád...valszeg ráérős emberke lehet, hogy képes ezért levelet írni..egy határozott deletettel el lehetett volna intézni, ha nem tetszik neki ne olvassa... Főleg, hogy még külön ki is emelted Káin, hogy véletlenül spamelsz kétszer ugyanoda.
    De úgyis : "kollektívan le is szarjuk" xD :D

    VálaszTörlés
  8. Hát tényleg elég szánalmas aki a levelet írta. Szerintem jó kis blog ez nem tudom miért kell bántani. Jó tényleg vannak durva dolgok ,mint az állatkínzás , de ez fel is hívja a figyelmet arra,hogy jobban oda figyeljünk a környezetünkre.
    Mellesleg a tévé meg agyat mos szóval nem tudom ,hogy az miért jobb , mint egy olyan blog ami az igazat fedi fel? Vagy saját gondolatokat, érzéseket közöl?
    De nem bírom az ilyen embereket. Én se voltam sok mindenben felvilágosult , de most már kevesebb a homály XD. Lehet nem hiszek sok dologba , de jó róla olvasni és elhinni , tényleg van ilyen , attól függetlenül ,hogy nem áll hozzám közel!Ezzel is többet tudok a dologról.
    És jogos volt ,hogy ugyan olyan hangnembe írtad , de hozzá teszem még a tied az normálisabb is volt...
    Csúnya beszéd az meg már hozzánk tartozik... 8 éves jobban anyáz mint én.
    Na ennyi így hirtelen!

    VálaszTörlés
  9. Háhá, egyre több ember nyalhatja ki a formás popómat. Azt a kulturált eget az ilyen elcseszett, álomvilágban élő, elvakult idiótákra!
    Végül is, biztos erre lett tanítva.

    "Kisfiam köpd le azokat, akik nehéz munkával izgalmas dolgot hoztak létre! Tanító szándékú embereket csak szidni szabad, ne feledd! Ha veled kulturáltan viselkednek, nem szabad ugyanígy tenned, tilos!"

    "ostoba, erőszakos irományok szerzői" WTF??? Nah most aztán felhúztam magam. grrrrrrrrrrr

    Ez a valóság! Ember, nőj már fel!

    VálaszTörlés
  10. U.I.: megnéztem a blogot... Inkább csöndbe maradok , mert csak egy hosszú síp lenne XD

    VálaszTörlés
  11. Ha véletlen lány a levél írója, akkor "Kislányom..."

    :)

    VálaszTörlés
  12. amúgy már nemazér de az egész anime egy agymosó szar. Mire is tanít? Ölj, harcolj, vereked, stb... és hogy miért? SEMMIÉRT!!! mert csak. mert ebből sok pénze van valakinek...

    Pl amelyik országban olajat találnak nemhogy gazdagabb lesz. szegényebb. pl iskolázásra nem költenek hanem csak az olajra... Aztán meg ha találnak elégetik csak úgy a nagyvilágba mert pl: nehéz kivinni az országból vagy stb...

    Nightmare: folytatva gondolatod: "...KÖpj le engem is, hisz Én is tanítalak valamire!! "

    mondom, hogy PÖöööööööööööööcs. >.<

    VálaszTörlés
  13. "Káin te is hagyd a picsába..ovodás hiszti."

    Hehh :D és legalább olyan hosszú komment követi, mint Káin levele...okk
    Sztem ilyen szinten visszaszólni egész pihentető ^^ legalább ki lehet ereszteni a gőzt.
    Nekem is meg van a véleményem róluk, de inkább maradjunk annyiban, h érdekes társaság :)

    VálaszTörlés
  14. Hát a levél olvasója igen primitív,bunkó ember lehet aki egy elvont világban él,hogy ne lássa a valóságot.Amúgy megnéztem a blogját..bár ne tettem volna..O.o

    VálaszTörlés
  15. -Neo:

    Jaja van figyelmeztetés tehát nem ugathat max a spam miatt...

    -Melinda :

    Sajnos ez így van. Én pontosan értem miről írsz, kb. azt amit én. Megrökönyödtem az elutasító viselkedésen, pedig ők öltöznek mangának amiben bővelkedik a pornó.... Több pornó van ott mint itt, na mindegy.

    -Charlotte :

    Biztos berágott Nyarlat cosplayes cikkére.

    -Black Butterfly:

    Hát ja. Nem mi kínzunk állatokat és ölünk embereket. Elég fura hogy velünk azonosítják a leírt dolgokat. Akkor menjünk és lincseljük meg az összes híradóst is. Kb a középkorban volt az divat hogy a király megölte a hírvivőt :P

    -Nightmare :

    Na EZEN szakadtam :D Kár hogy kb. egyik sem fogja fel amit írtam, és valószínűleg ezt a cikket sem olvassák el :-/

    VálaszTörlés
  16. Jah meg én nem venném egy kalap alá az animéseket.Én is az vagyok,és egyáltalán nem zárkózom el a valós dolgoktól.Nekem ez egy opció a szórakozásra,nem életmódom,vagy valami ilyesmi.Nem csak olyan animék vannak amikben ölnek meg harcolnak,vannak olyanok amik kifejezetten egy üzenetet hordoznak.
    Én azt gondolom,hogy az animések egy része eleve hajlamos álomvilágba menekülni,és ezért nézik egyfolytában,és van egy része,aminek jómagam is része vagyok,aki csak kikapcsolódni akar:/.

    VálaszTörlés
  17. -Meti:

    Én ennek ellenére szeretem a meséket és a mangákat. nem azokkal van baj hanem az emberekkel akik hülyék lesznek tőle.

    -Madame Curieuse :

    Valóban azok. 20 éves lányok tehénnek öltözve smárolnak egymással és villognak a 14 éves barátjukkal. Performance címén mindenki buzi de ha komolyra terelődik a szó és a tett menekülnek. 20-on X évesen szerelmesek japán zenei előadókba és ha ezt nyíltan megmondod nekik sírva fakadnak.

    És még mindig vannak normálisak köztük, akik ezek a vadbarmok miatt nem mennek bulizni és morzsolódnak le a társaságról.

    -Wonderland:

    Engem mondjuk érdekelt a blog meg felcsigázott, mert érdekes, hogy hogy készítik el a ruháikat de ha ilyen emberek csinálják valahogy nem találom benne a valódiságot.

    VálaszTörlés
  18. -Galaxya :

    Én is ilyen vagyok és bevallom igen: hajlamos vagyok álomvilágban élni, de nem ilyen szinten.

    VálaszTörlés
  19. Káin:

    Pedig rájuk férne egy Mortem Aeternus féle agytisztító kúra :D

    Szar, hogy ilyen emberek is vannak. :S

    //Teljesen más álmodozni mint álomvilágban élni. Szerintem.//

    VálaszTörlés
  20. Jó igen van jó mese. De kezd sok lenni az agymosó szarból.

    South Park- Chimpokomon rész!! Emlékezz Káin!!:Đ
    Birka szellem^^.

    VálaszTörlés
  21. Ha lesz gyerekem South Park-ot nézetek vele:D.Csak nehogy aztán hirtelen egy antiszemita rasszista kis Cartman-utánzat legyen belőlexD.

    VálaszTörlés
  22. -Meti:

    Most nem értek egyet veled. Nagyon sokrétű fajta van, amiket az RTL klub és a Tv2 sugároz azok tényleg agymosó szarok, amiről meg nem tudsz azt nem hiába nem tudod. :)

    VálaszTörlés
  23. Káin:

    Bár jó oldala az lenne,hogy ha egy gyerek átveri akkor azzal bosszúlja meg,hogy megeteti vele a szüleit>:).Nem jönne hozzám sírni,elintézné egyedül:D.

    VálaszTörlés
  24. -Galaxya:

    Na látod :D Eric itt a standard.

    VálaszTörlés
  25. Káin:
    Énkérek elnézést. A RTL es és TV2-s szarokra gondolok.

    VálaszTörlés
  26. -Meti:

    Na így már jobban hangzik! Ha előtte írtad volna be sem írok emiatt :D

    VálaszTörlés
  27. Azért nem semmi ahogy a levélben kiosztottátok a kis manga punettit XD
    Véleményem szerint az ilyet hagyni kell még visszaszólni sem érdemes neki mert abban a korban van hogy ezt még egyáltalán nem fogja fel. Sőt szerintem később sem fog mert vannak olyanok akik egész életükben álomvilágban élnek...
    Na ezek a tökéletes birkák akiket irányítani és agy mosni lehet ;)

    A South Park-ot meg csak simán kötelezővé kéne tenni:DDD

    VálaszTörlés
  28. tömören, velősen :

    EZ EGY ALPÁRI PARASZT!!!

    kifejtettem a véleményem xD

    VálaszTörlés
  29. South Parkot is sokan utálják>.<

    Trágár beszéd miat blablabla

    Káin: bocsi na. kapsz kakaót vigaszként>.<

    VálaszTörlés
  30. -Skinny:

    Sajnos azt hiszem velünk pont egyidősek :-s...

    -Meti:

    lol

    VálaszTörlés
  31. South Parkot legelőször kb. 8 évesen láttam,tesóm nézte épp én meg épp hogy belenézhettem mert kikergetett xD.Csak néztem min Mari a moziban,röpködtek fejem fölött a káromkodások,de tökmind1 mert amúgy se értettem belőle szinte semmit akkor:)):

    VálaszTörlés
  32. Káin:Az tényleg érdekes,hogy csinálják a ruhájukat,de ha ilyen bunkók akkor már nem is érdekes az egész..Ezért is maradok Mortem Aeternus blog fan..^^

    VálaszTörlés
  33. Shizuka drága :D Pedig milyen büszke volt rá anno, hogy már minden ártatlan lelket megrontottak a környezetükben(gondolom okos kisapjtásokkal) xD

    VálaszTörlés
  34. -Galaxya:

    Már írtam cikket South parkról amúgy. Én 10 évesen sutyiba néztem XD

    -Wonderland:

    ~pacsi~ :D

    VálaszTörlés
  35. -Nyarlat:

    MICSODA????? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  36. Nos, olvasgattam a blogot, találtam néhány érdekes dolgot. :/ Nem balhézni szeretnék, csupán a tisztánlátás és miheztartás végett, hogy ki is ócsárol minket.

    "Eve T. Snape-ék meg közölték, onnan vagyok felismerhető, hogy alig van rajtam ruha. xD Kikérem magamnak, a kritikus pontok takarva vannak. xD Meg legalább nekem nem lesz melegem :P"

    A csapat tagjai és neve, érdekes, nem?

    Satan Bitchies
    Ayumi: kreatív igazgató
    Eve: biztonsági főnök és műszaki menedzsment
    Shizu: Satan Bitchies menedzser

    VálaszTörlés
  37. Na megtöri valaki a csendet?:D (Krisz Rudin kívül)

    VálaszTörlés
  38. Káin: Héhéhéhé, visszaolvastam és úgy érzem szót kell emelnem. xD RTL klubon az Inu Yasha jó volt. Már amikor Sesshoumaru szerepelt xD

    VálaszTörlés
  39. Nyarlathotep: nekem is ő volt a fav :D

    Káin: "És még mindig vannak normálisak köztük, akik ezek a vadbarmok miatt nem mennek bulizni és morzsolódnak le a társaságról." pl én :P -ami igaz kezd másfelé terelődni az érdeklődésem-

    Am, akik bulizni járnak j-partykra v lemorzsolódtak, azok nem csk az emberek miatt teszik, hanem a hierarchia rendszer miatt is ami ott működik...szr társaság azt kell, h mondjam.

    És igen, Cartman jó fej, de fasznak kell, h ugráltasson :D -szal ilyesfajta kiskölyök kilőve-

    VálaszTörlés
  40. -Madame Curieuse :

    Milyen rendszer??? aki szűz meg minél idősebb az a menő? Vagy aki a legtöbbet buzul aktus nélkül egy buli alatt?

    Hagyjuk már... ezek nem emberek. Jobb is , hogy nem jársz oda és akarsz olyan leni mint Ők.

    VálaszTörlés
  41. Nyarlothep: Igen azt szerettem(Inu Yasha)

    Butters a legjobb és kész!!!>.<

    Kedvenc mellékszereplőm még a 12 évad legutolsó részéből( Vámpíros rész:P Butters Vámpír lesz blablabla) ott a Darkosok közül a kis srác. aki alig szólal meg. egyszer mondja, hogy: Fasszom. meg volt még 1 db szövege. XD

    Timmy!! TimmyTimmy!! Timmy. Timmy Timmy!!!

    VálaszTörlés
  42. Valaki léccilécci lementi ma a chat beszélgetést?Vagy legalábbis az érdekesebb részeket?xD Hogy lássam miről maradok majd le.. *kutyusszemek*

    VálaszTörlés
  43. Olyan lenni mint ők?? :D SOHA! Csak és kizárólag a Zene miatt mentem le...a többi meg jött magától :P jó nem, szerencsére sikerült kimaradnom ezekből a dolgokból.
    Maradnék a mostani style-omnál.

    VálaszTörlés
  44. LOL. a Mortem Aeternust is olvassák kiskorúak. jeles bizonyítéka: jómagam :)

    aki a levelet írta az meg *sííííp*

    VálaszTörlés
  45. -Galaxya:

    Sajnos nem lehet menteni :-/

    -Madame Curieuse :

    Helyes ^^

    - Misu:

    LOL :D

    VálaszTörlés
  46. Hehe... nem kell blogig menniük ezeknek a kiskorúaknak, nekem elhihetitek. Én nem mondok senkiről se ítéletet, de a hangnem valóban nem volt megfelelő és bevallom a tartalom sem.

    Maradok olvasótok - amikor van időm rá :P

    Egy kalap nélküli elmeroggyant...

    VálaszTörlés
  47. (utolsó megjegyzésem: több évnyi "mesevilágban élés" után be kell lássam, értem, miért zár a karjaiba a kedvesem és von el inkább már a ps elé, semmint máshova... bár a divattervezés és varrás azért még engedélyezett :P)

    Káin: a leveses cikked óta nem vagyok képes a gyümölcslevesre nézni X'D Készítesz majd nekem egyszer? X'DDD

    VálaszTörlés
  48. -Zarlot:

    Üdv itt drágám! Neked mindent készítek amit csak akarsz :D

    VálaszTörlés
  49. nekem csak egy valami szúrja a szemem:
    ''Az én blogomat kiskorúak is olvassák''

    ahhoz képest nagyon bátran mutogatja magát félmeztelenül :D

    amúgy tényleg izgalmas LENNE az a blog, ha megtanulna értelmesen postolni bele. engem kifáraszt agyilag, hogy minden mondat végén vagy egy XD. vagy az ilyen iszonyat mívelt dolgok: evvel

    ..
    brahhh xS

    VálaszTörlés
  50. Hajaj! X'D Akkor először is készítsd ki kérlek az összes olyan embert, akik:
    - beszélnek japánul
    - ruhatervezéssel foglalkoznak
    Holott nem.
    Ez most nem Shizu-ról szól, csak most bukott ki belőlem, mert elém került a téma. Eléggé szívügyem a gothic lolita stílus, nem titok, becéloztam az oszakai divattervezőit is, tervbe van véve és csakis Péterem beszélhet le róla, bár ahogy ismerem nem fog. De egyszerűen vérzik a szívem, hogy az iwiw-en minden második embernél ezt látom, és emiatt gyakran már nem veszik komolyan azokat, akik valóban jól varrnak. Ne tudd meg, hányan jöttek cosplayesek a kérdéssel: "de tényleg meg tudod csinálni?", "nem lesz gáz?"... rühellem bizonygatni a dolgaim.

    Köszönöm, hogy megoszthattam ezt veletek.

    VálaszTörlés
  51. -DyingRose69:

    Egek... EVVEL!!!! :DDDDDD

    -Zearlot:

    :-s Úr isten...

    Én szívem szerint szeretném ha ez a lány látná ezt a postot, hátha tanulna valamit belőle....

    VálaszTörlés
  52. nekem határozottan ez a kedvencem xD

    http://i43.tinypic.com/a46cgi.jpg

    önmagáért beszél

    VálaszTörlés
  53. Aranyanya jól bekaptad az oltást!!!

    És meg is érdemled!

    Nézz körül a saját házad tájékán...ott kezd el a tisztogatást a világmegváltáshoz..

    VálaszTörlés
  54. Neo: sry, hogy tegnap nem köszöntem meg a privit:$ gyors kellett menjek anyám miatt.
    úgyhogy most bepótolom: Köszi Neo a beszélgetést , és hogy időt fordítottál rám:D

    VálaszTörlés
  55. Én amondó vagyok. Basszunk ki velük ha még geciznek:$ Küldjük be napiszarra...

    VálaszTörlés
  56. Meti:

    Nem fognak.

    Napiszar meg no comment. Azok az oldalak táplálják hogy a mai fiatalok előítéletes szittya magyar tuskók legyenek. Akik ahhoz asszisztálnak... :-s

    ~nem mond véleményt~

    VálaszTörlés
  57. "hülyegyerek aki X havonta Sailormoon macskájának öltözik" ááááh XDDD(Y)
    Az ilyen suttyókat kajak le kell lőni. : DD [Nálam lehet reklámozni. Mániámmá vált ez a blog XDD *-*]

    VálaszTörlés
  58. -Ketszi:

    Köszönjük szépen! Kedves vagy! ^^

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: