2010. április 21., szerda

Káin: Keresztes Zsófia bizarr bábjai

Már annyi érdekes művészről írtunk akik bizarr dolgokat vittek véghez és egy magyar sem bukkant még fel köztük, így teszek egy próbálkozást a témában. Egy hölgyről lesz szó, aki a képzőművészeti egyetem festő szakos hallgatója volt, jöjjön hát a cikkem:

Keresztes Zsófia bizarr bábjairól

Nekem azért tetszett meg a munkája, mert eddig Magyarországon nagyon kevesen készítettek ilyesmiket, ha meg volt elődje és nem tudok róla, akkor én kérek elnézést. A neten nézelődtem érdekesebb művészek után és úgy bukkantam rá pár cikkre ami róla és a munkájáról szól. Örülök, hogy országunk valamilyen szinten még fejlődőképes .

A hölgy, az első évében egy térbeli feladatnál felfedezte a textilben rejlő lehetőségeket így sokszor varrott technikájú képeket alkot. Elsőként csak hobbi volt az érdekes ám szeretni való babák gyártása, de hamar népszerűek lettek és most már megrendelésre készülnek.


Az anyagok vatelinnel vannak kitömve, ez adja a formát. Ezt viaszos vászon, bársony, csipke és régi fényképek összessége borítja. Zománcfesték és fényes cérna is felhasznált anyagok közé sorolhatóak. Általában egy 40 centis baba több napig készül. A készítő pedig azért jár jól, mert bár megrendelésre készít, neki a munkája kikapcsolódás. Skandináv országokban szeretne majd később szerencsét próbálni, érdekesség, hogy az 5 fős, The Moog zenekarnak is ő készítette el a videokliphez használt bábjait. A babákat meg is lehet vásárolni, mégpedig a Retrock Deluxe-ban, a Károlyi-kert mellett. Sajnos a cikk igen rövidre sikeredett mert nem lehetett túl sok mindent találni a neten.


-Még több kép és infó a Myspaces oldalán:

http://www.myspace.com/cistas

-A hölgynek blogja is van, amit az oldalt látható linklistából is meg tudtok nyitni:

http://cistas.blogspot.com/



The Moog klipje


101 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁ
    ez durva.
    ilyenekkel fellépni egy oviban xD
    csak vicc.
    ELSŐVAGYOK.

    VálaszTörlés
  2. -Letti:

    Ne elsőzz!!! XD

    Nekem nagyon tetszenek, főleg a szekrény! :D ha lenne pénzem televásárolnám a szekrényeket ilyenekkel. Anyám tuti szélütést kapna, ha kinyitná és ilyen látvány tárolna elé. :D

    A kis csirke kimondottan aranyos :D

    VálaszTörlés
  3. Kreatív,bár jobban tetszene valami élénkebb színnel :D

    VálaszTörlés
  4. Káin :

    nekem a harapós cseresznye tetszik :)
    az én anyám meg végképp... ő attól szívbajt kap, ha halálfejes pólóban megyek el itthonról. nemhogy ezektől... :D
    az elsőtől kimondottan megijedtem. :D
    de utána megnéztem közelebbről, és láttam hogy nem harap. :)

    VálaszTörlés
  5. -Eszter:

    Szerintem a cserkó tök élénk :D Meg a vérfoltok!Kíváncsi vagyok mennyibe kerülhetnek.

    -Letti:

    Nekem is tetszik! :D

    VálaszTörlés
  6. tényleg. veszek egyet sógornőm szülinapjára :D
    na ő tuti "örülne" neki.
    valószínűleg addig ütné egy bottal, baseball ütővel, vagy nem tudom mivel, ( talán villát vagy ollót állít bele, vagy ami a keze ügyébe kerül ) amíg rá nem jön, hogy csak egy bábu... talán a kerti kútba is beledobná ( hát öhm igen, Erna képes túlreagálni a dolgokat.:D ) ... és a bábu feléled és ő lesz a gonosz vizelettartási problémás Malibu Barbie.
    :D

    VálaszTörlés
  7. Aranyos ajandek lenne a soha megnem szuletendo gyerekemnek... Mostmar van egy ok, amiert banom, hogy ugy dontottem, sose hozok gyereket e vilagra...:)

    Amugy tenyleg a szekreny a legjobb...

    VálaszTörlés
  8. -Letti:

    Akiről szó van az ilyen vidám vasárnapos katolikus? :D

    -Melinda:

    Én is ilyeneket adnék neki. :D

    VálaszTörlés
  9. Káin :

    a vesémbe látsz?
    igen.
    hűű.
    félek tőled. :D

    VálaszTörlés
  10. Talán én vagyok az egyetlen akinek a muterja nem dobná ki a taccsot ha egy ilyen babával hazaállítanék:DDD
    Először tuti csodálkozna,de aztán megszokná mint ahogy megszokta a dark és egyéb setét zenéimet is!

    Valószínű kapcsolatba lépek ezzel a csajjal mert engem érdekelne ez a dolog komolyabban is...
    Persze nem a szobámat akarom dekorálni,de mindenképpen akarok legalább egy ilyen babát szerezni ;)
    Kíváncsi lennék azért vajon mennyibe fájhat egy ilyen?

    VálaszTörlés
  11. A szekrény a legjobb. :D XD
    Nekem az tetszik az egészben, hogy ettől minden élettelen tárgy egy picit valóságosabb lett. Lehet csak én látom így XD Nah de nem baj az :)
    Nekem tetszenek, elfogadnék egyet ajándékba XD

    VálaszTörlés
  12. -Letti:

    Vidám vasárnap???? ~káromkodik hosszan~

    Ma hajnalban néztem egyet, legszívesebben megkérném had vitázzunk nagy tömeg előtt. A csávó semmi lényegeset nem tud mondani, több ízbe szedném szét a kérdéseimmel. Szánalmas hogy annyi ember beül arra a szarra.

    -Skinny:

    Az én anyám is bírja mert szereti Tim Burtont. :D

    Ott írták a Retrockban lehet ilyet kapni, gondolom oda kell menni érte és megnézni. lehet a boltnak van oldala is.

    -Cukorka:

    Én is :D

    VálaszTörlés
  13. hát Ernával ez nem jönne össze Káin...
    ő ebből még le is érettségizett...
    ~vállonvereget~
    ő nem nagyon vidám, ha templomba kell menni, de elmegy, ottvan, minden faszom kb. öt éves kora óta aktívan... és "mérgezi" a bátyám elméjét...
    :S

    VálaszTörlés
  14. Káin :

    bizony. de mivel drága bátyókám augusztusban feleségül veszi, ezért mindenhová követi, mint egy pincsikutya. de imádják egymást, és ez a jó. én leszek a koszorúslány!!! :D

    VálaszTörlés
  15. Káin
    te gondolatolvasó..XDDDDD

    ÉS MÉGEGYSZER KÖSZÖNJÜK ZSÓFIA, HOGY HOZZÁJÁRULTÁL KÉPEID FELHASZNÁLÁSÁHOZ!
    TOVÁBBI JÓ MUNKÁT NEKED!

    :)

    VálaszTörlés
  16. -Neo:

    Durva hogy Te akartál cikket írni róla. Bocsi :-s...

    Nagy mágus gondolatolvasó vagyok vazze' XD

    VálaszTörlés
  17. Káin:

    Semmi baj :D

    Ennyire átlátszó lennék?? xDDD

    Ez szerintem csak az alkotónak dícséret, hogy megbeszélés nélkül, két szerkesztő is rá és a munkáira akadt és gondolt!

    :)

    VálaszTörlés
  18. Káin :

    a gondolatolvasó, vesébelátó, mágus kígyó xD

    VálaszTörlés
  19. Hihi :D Letti látom neked is mennek, ezek az egyszavas, jól-kifejezem-magam kommentek xDDD

    VálaszTörlés
  20. nekem csak olyanok vannak, de néha nagyon túlinspirálom őket. ezvan :D

    VálaszTörlés
  21. Neo, Káin :D
    Valahogy gondoltam, hogy egy bizonyos időben ugyanazok az ötleteitek XD Főleg ha Káin gondolatolvasóóó, vagy ti ilyen telepátiával működtök? XD

    VálaszTörlés
  22. Letti :D Ez aztán a túlinspirálás xD :D Szárnyal a képzelet xDD :D Szárnyal, csak nehéz kifejezni xD :D Túl hosszú lenne, ha nem egyszóval válaszolsz. xDDDD
    Káin is lényegretörő xD :)

    VálaszTörlés
  23. Most vettem észre [ na jó, nem ], hogy ki van téve a Neo féle plakát [ Ugye, hogy te készítetted? xD ]. Tetszik a kiírás is, és az ötlet, eltervezés is xD Várom a holnapot [ ápr. 22. ] xDD

    VálaszTörlés
  24. ~a hátából kifigyel egy nagy angyalszárny, és tanácstalanul nézi, majd megvonja a vállát, és örül - de nem tudja minek. lehet, hogy lelövik majd, mert óriásgalambnak nézik, vagy egy angyalnak aki feketében jár-kel...~
    a fantázia jó dolog xD

    VálaszTörlés
  25. xD Lettiii xD A folytatás:
    " Akár megeszik, mert annyira szeretik az angyalokat...." xD

    VálaszTörlés
  26. A további :D
    " Miközben eszegetik, azt hiszik, hogy megváltást nyernek, mert angyalt esznek, de a sorsuk megpecsételődött.. megdöglenek és kész!!!"

    VálaszTörlés
  27. Rájöttem hogy ezek a babák engem egy Batman ellenségre emlékeztetnek mégpedig a Madárijesztőre:DDD

    Egy kérdés: Tudtok olyan embert itt balkán földjén aki maszkokat készít? Nekem elsősorban ilyen elvontabb beteg maszkok kellenének!

    VálaszTörlés
  28. Szeretem a sad end sztorikat XDDD :D Kedvencek ^-^ :D Vajon miért bírom a horrorokat? XDD

    VálaszTörlés
  29. -Skinny:

    Majd utána nézünk!

    -Cukorka:

    Mi nem telepátiával működünk, csak simán buzik vagyunk.

    ~lol~

    VálaszTörlés
  30. Nah sikerült reggelnem^^
    Elég bizarre babák. Legjobban az tetszik aminek a szájából 1 fa nő ki v vmi cserje -olyan mintha az lenne a piercingje-. És kreatív is...amire felfigyeltem, h a kiálló fogsor dominál. Ezek szerint ez egyes embereket elriaszt (?)
    Kíváncsi vagyok mit szóltak a tanárai, amikor megmutatta a nekik az 1. alkotásait :)
    Chatszobába meg maj én is bekukkantok.

    VálaszTörlés
  31. Káin :D
    Ezért pendültök ti annyira egy húroon XDDDDDDD
    -LOL-

    VálaszTörlés
  32. Ezek de tetszenek!:D
    Kell olyan szekrény:))!

    Amúgy chat-re nem hiszem fel tudok majd jönni,másnap suli:(.Ha ma lett volna akkor elejétől-végig,sztrájkolnak a tanárok:D.

    VálaszTörlés
  33. -Madame Curieuse:

    Szerintem a legtöbb tanárnak tuti tetszett :D Hacsak nem a szokásos csendéletes kommunista volt a java.

    Na örülök, hogy regeltél!Legyél folyamatos olvasónk és szeretettel várunk este! ^_^

    -Galaxya:

    Sajnálom, ha nem tudsz :(

    VálaszTörlés
  34. nekem is suli lesz, és hat húzós órám, de nem érdekel, ezt nem hagyom ki :D

    ~bontja a pezsgőt, amíg Káin unott képpel konfettit szór a hajába. Káin megunja, és ráborítja a homokozós vödörrel a konfettit. majd eldobja a vödröt, és egy mozdulattal kiszedi a dugót, amit Letti egy fél órán át nem bírt kirángatni onnan - még mindig unott képpel~

    VálaszTörlés
  35. Kicsit off-topic (jó,nagyon is) de tudna valaki ajánlani valami unaloműzőt?-_- Nem tudom mit kezdjek magammalxD.

    VálaszTörlés
  36. Galaxya :

    olvasd el Meti vicceit a "Szörny lakik a házban" postnál.

    VálaszTörlés
  37. Nos én is régóta csinálok horrorbabákat,igaz,én kész turkálóban vett babákat alakitok át....illetve ketten a párommal.
    Kertünk is egy egyedi horrorkert, én HALLOWEEN GARDENnek hivom. Akasztott,bekakilt babák, egymást lemészároló babák, vámpirbaba madárkalitkában a szőlőlugason lógva, punkbaba véres zsilettpengével,tarajban.....
    De ezeket nem veszi SENKI inkább mindenki le "betegez"meg "perverzez" értük....
    Majd ha lesz fotó mindről belinkelem.

    VálaszTörlés
  38. letti:

    Az megvolt már:P.A rekeszizmom belefájdult a nevetésbe:D. Lehet nagy unalmamban elolvasom megint,köszi!:D

    VálaszTörlés
  39. zoepit:

    Hű,ha lesznek képeid róluk majd mutasd meg!:)

    VálaszTörlés
  40. -Galaxya:

    Na akkor a kedvedért nyomok ki pár játékot :D

    - Zoe:

    Inkább majd írok rólad is egy cikket, ha nem baj :)

    VálaszTörlés
  41. Káin, azt hittem eltűntél. megijedtem. :)
    látod, féltelek.
    pedig nem is ismerlek.
    de tudok, hogy érdemes félteni.
    na milyen jó ember vagyok?
    *pacsira tartja a kezét*
    :D

    VálaszTörlés
  42. -Káin:

    Jaj köszi!:D ~nagyölelés~ Majd jól jönnek a szokásos pihent játékok amiket te találsz:)).

    VálaszTörlés
  43. -Letti:

    ~bele rak egy békát és pacsit ad ~

    XD

    Ne vedd komolyan (L)

    -Galaxya:

    Na már keresek :D

    VálaszTörlés
  44. Nagyon kreatív és nagyon tetszik.A cseresznyés a legjobb:)

    Zoepit: szivesen megnézném,hogy milyen a te kis halloween garden-ed:)

    VálaszTörlés
  45. Madame Curieuse

    Üdvözlet itt nálunk! Jó szórakozást és művelődést..:)


    Zoepit:

    ZSENIÁLISAK A HORRORBABÁID!
    Szerintem bájosak..bár lehet nem ezt a szót kellene rájuk használni, de engem akkor is elbűvölnek! :)
    A kerted is egy meseország! El lehetne vándorolgatni benne egy ideig! :O Mennyi szín és forma...!!! O____O

    VálaszTörlés
  46. ajj, nem szeretem a békákat. de olyan vicces lenne. előtte szépen felfújod, belerakod a tenyerembe és belecsapsz, utána meg békadarabok repülnek szerteszét. utána meg hajtogatok neked kígyóból egy zsiráfot, mert jó kisfiú voltál. LOL

    VálaszTörlés
  47. :O:O:O
    most jól értem, hogy ezt írtad? : (L)
    na, kirángatunk a passzív érzelmeidből?
    gratuláljatok nekem :D
    Káin(L)
    nem vettem komolyan :D
    ( am tiszta shrek feeling amit leírtam xD)

    VálaszTörlés
  48. Na,tettem be IDE is,de épp most /ma/ is készültek megint kerti kinzókamrácskák....véresen tálalva.
    http://arttaboo.blogspot.com/2010/04/horrorbabaink-1.html

    VálaszTörlés
  49. letti:

    Ahogy elnézem ugyanolyan élénk fantáziád van mint nekem.Csak nálam valamivel pörgősebb vagy:D. Diliseké a világ!!xD

    VálaszTörlés
  50. Ja amúgy ZSENIÁLISAK ezek a babák meg figurák, örülök hogy más is csinál VÉGRE-VÉGRE itthon is horrorbabákat (is),és ha még ismertek ilyent ,lécci mutassátok be.
    Az AUTOPSYBABIES is szupi de ő amcsi....

    VálaszTörlés
  51. -Wonderland:

    Üdv itt! Nekem is a cserkós tetszik! ^^

    - Zoe:

    Rajta leszünk az ügyön!!!!!

    VálaszTörlés
  52. Wáááóóó, nagyon jól néznek ki ezek az alkotások. O.o Én ha mamámhoz hazahoznám valamelyiket, valószínűleg vele együtt költözhetnék is.
    De mondjuk anyum fel sem venné, öcsim meg megkérdezné, hogy ennek is lejár-e a feje, mint a szétszadizott barbie-babáimnak (nekem fiúbarbie kelett ezért nem csak a hajukat, de a mellüket is levágtam... az összesnek) xD

    Zoe:

    Van ám fantázia a babáidban! *.* Nekem tetszenek, és tényleg nem vészesen betegek. :D Szívesen megnézném azt a HALLOWEEN GARDEN-t :)


    Most kedvet kaptam játékbaba daraboláshoz/csonkításhoz/festéshez, de csak egy porcelánbabám van, amit meg nem piszkálok, az szent :D
    Meg van össz-vissz egy darab plüssállatkám, egy pingvin, akit Anita Blake-olvasói korszakom óta Sigmundnak hívnak (jámbor teremtésnek tűnik, de közben csendes pszichopata, ha látnátok, hogy néz rám a szekrényről, reggelre meg mindig a földön köt ki, lehet szökni akar, vagy ölni...).

    VálaszTörlés
  53. Tettem föl MÉGEGY posztot,még több babával.

    VálaszTörlés
  54. -Nightmare:

    Na nálam ezért nincsenek plüssök. Ja meg mert nem vagyok annyira homi. :D

    VálaszTörlés
  55. zoepit:

    haha..végre megjelenik a képed..:D:D

    VálaszTörlés
  56. Jehejj, mekkora már az a szekrény!!!Szépen belelehet akasztani a kabátokat+ruhákat két baba közé.(esetleg lehetne tőlük tanácsot is kérni, hogy mit vegyünk fel xD )
    Én Hallooweenkor varrogattam ilyen kis banyát de az mosolygott.Lehet, hogy majd felturbózom. :)

    VálaszTörlés
  57. -Káin:
    Okok, majd ha lesz rá időm megcsinálom.Addig meg kitalálom, hogy milyen legyen. :)

    VálaszTörlés
  58. neo.Crysis:
    ja,tölttem fel újat ,nem csináltam amúgy semmit s most beteszi. Barom net, nem értem a szeszélyeit....!

    VálaszTörlés
  59. Galaxya :

    MIÉNK a világ :D
    ma nagyon pörgök xD
    meg tegnap is :D

    VálaszTörlés
  60. letti:

    Törjünk világuralomra?>:)
    Hehh,én kénytelen leszek pörögni,holnap félévit írok...szal kéne tanulni,de ahogy magamat ismerem nehezen fogom ezt összehozni:)).

    VálaszTörlés
  61. mi vagyunk a dilistenek : dili isten, de egyben jobban hangzik
    dilisták : a követőink

    a többit találd ki :D
    sok sikert a tanuláshoz :D

    VálaszTörlés
  62. dilizmus: a vallás amit alapítunk xD

    És kiírtani mindenkit aki túl normális,mert ahogy Mortem Aeternus mondá,a normálisak általában a sorozatgyilkosok,aberrált állatok stb.:D

    VálaszTörlés
  63. Galaxya :

    LOL, elvagyunk. mit nem tesz a kreatív elme.. :D

    VálaszTörlés
  64. letti:

    Hát na:D.Jobb,mint hogy külön-külön unatkozzunk:3

    VálaszTörlés
  65. na, itt is mindenki kussol... elhallgatott a világ... csendesek a bábok... és én világuralomra hágok xD

    VálaszTörlés
  66. letti:
    Mentségemre legyen,hogy én kint voltam levegőzni:P
    Am meg ma olyan álmos voltam,hogy elaludtam töri órán:)).
    Világuralomra törsz?Csatlakozhatok hozzád?

    VálaszTörlés
  67. Ne írjunk már rímekben!
    Mert kikészül 1 pár idegem!
    Én is tudok verseket írni!
    De nem akarok mindenkit kínzani!:D

    Éppen ezért kussolok.
    Nektek is van autótok?:O
    Bocsi hogy ez nem jött témához
    De csak ez rímelt az előző szavamhoz.

    Halljunk még Még Hullabaszó verseket
    Kitől pár embert hideget lelhet.
    Hát de istenem, nekünk most ez jön be.
    Úgyhogy anime-s, blog gyalázó, pofa be!

    Remélem tetszett a kis versecském
    Ha esetleg nemtetszet, talán megérteném
    De szerintem nincsen baj vele,
    Mindenki kap vigaszkakaót estére!;D

    XD jöhet az oltásXD

    VálaszTörlés
  68. Nah te csatlakoztál az itt megalapult költők társaságához?:D

    VálaszTörlés
  69. Galaxya : Igen:D

    De basszus Neo. Káin és a többiek hun vannak?:O mindig rossz helyre írok?:O

    VálaszTörlés
  70. Meti Te vadállat!!! :D

    VálaszTörlés
  71. Charlote: Miaz mitörtént?:O XD:D

    VálaszTörlés
  72. Most tényleg nagy a csend...xD (még)

    VálaszTörlés
  73. -Meti:
    Semmi csak jót röhögtem a rímeiden!!!!! Főleg a 3. versszakon!!! LOL

    VálaszTörlés
  74. LittleDevil | Meti :

    Ne aggodj, a "tobbiek" jo helyen vannak...:) ajanlani fogom a kozeljovoben, hogy tegyenek ki a verssarok-ba...

    VálaszTörlés
  75. Meti:

    Én személy szerint már 4x keféltem meg nem akarom szétoffolni a topicot :D

    VálaszTörlés
  76. Meti :

    LOL te nagyon kész vagy xD majd alkossunk együtt verset xD ( hasonló beteget xD )
    oltás helyett ölelést kapsz, kispetőfi xD
    ~ölel~

    Galaxya :

    csatlakozz Samu, egyedül nem bírom az Egy Gyűrű terhét... én kis Frodó xD ( a méretem megvan hozzá xD )
    átmegyünk Gyűrűk Urába. most néztem végig MEGINT és kb. kifolyt a szemem.
    kint voltál a levegőn, egy napon át? :O :D
    csak vicc.

    VálaszTörlés
  77. letti:

    Nem egy napon,egy délutánon át:D.
    Kár,hogy én nem láttam a Gyűrűk Urát>.<
    Mind1,enélkül is meg tudjuk hódítani a világot xD

    VálaszTörlés
  78. akkor te legyél Nagy Sándor, a hódító! én leszek Frodó a Hobbit xD

    VálaszTörlés
  79. Jó,akkor én leszek a Big Alexander :D:D

    VálaszTörlés
  80. Melinda: nem muszály:D

    Káin: 4x? 4x mit v kit?:

    Letti: okés:D
    És Én eszek Meti:D

    VálaszTörlés
  81. Meti :

    te legyél Gandalf, vagy Aragorn xD
    ~vékony hangon megszólal, és fél a reakciótól~
    vagy Gollam?
    xD

    VálaszTörlés
  82. Letti: nem>.< Én Meti leszek és kész>.<xĐ

    VálaszTörlés
  83. Meti:

    ajj, azt a maradi mindenedet xD

    VálaszTörlés
  84. Galaxya:
    És lesz neked külön egy cuki Bagoas-od is? *-*

    http://1.bp.blogspot.com/_OU9gW7W3rlg/RsKxB5k5YtI/AAAAAAAABTQ/AGoxw0d8WKE/s320/bagoas1.jpg

    VálaszTörlés
  85. Misu:

    Erre még nem gondoltam xD
    Kösz az ötletet,feltétlenül lesz egy:D

    VálaszTörlés
  86. Letti: Én maradok Meti és kész. akkor ezért vagyok maradi?:DXD

    VálaszTörlés
  87. Meti : én bevállaltam Frodót, és lány vagyok. és IGEN. na jó, nem annyira, de vannak benned maradisági hajlamok xD

    VálaszTörlés
  88. Letti: Én ezt inkább Egonak hívnámxĐ
    ki vette észre hogy az Én-t folyton nagybetűvel írom? plusz maradok Meti mert kész ezjónév:D
    :D

    VálaszTörlés
  89. Meti :

    nebazd, tényleg xD
    pedig én is nagyon egoista vagyok *séttődöttfej* túlnőtted az egóm. :( xD

    VálaszTörlés
  90. Letti:
    Áháááá. :D
    Vaniylen:D

    VálaszTörlés
  91. Meti :

    és még büszke is vagy?
    széééégyelld el maradat! xD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: