2010. február 23., kedd

Nyarlathotep: H. R. Giger

Ki ne látta, vagy hallott volna az Alien tetralógiáról? Kedvenc idegenünk képe egyből feldereng előttünk, hátunkon a hideg futkos, s figyeljük a sötét sarkokat. De ki is álmodta mindezt meg?

"Hans Ruedi Giger svájci festő, szobrász és díszlettervező, aki leginkább az Alien sorozat designjáról ismert - 1980-ban Oscar díjat kapott érte. 1940 február 5-én született Chur városában, Grisons kantonban, Svájcban.

Az Alien filmek designját a Necronom IV című festménye inspirálta. A festmény a Necronomicon című kötetében jelent meg, a harmadik olyan könyvben, amelyben saját műveit publikálta. Ezt követte 1985-ben a Necronomicon II. Mindkét kötettel tovább erősítette nemzetközi elismertségét, amihez az is hozzájárult, hogy rendszeresen publikált az Omni magazinban.

1976-ban terveket készített Alejandro Jodorowsky végül el nem készült filmjéhez, a Dűnéhez. 1979 és 1980 között újabb terveket készített a homokférgekről és a Harkonnen trónról, de végül ezek felhasználása nélkül készült el a film, amelyet később David Lynch valósított meg.

Közreműködött még a Poltergeist II és a Lény című filmek designjának elkészítésében is.

1988-ban Tokióban Giger bár nyílt, ami már bezárt, de azóta két újabb nyílt: az egyik szülővárosában, Churben, a másik pedig a HR Giger Múzeumban, Gruyères-ben. A HR Giger Múzeum 1998 június 20-án nyitotta meg kapuit a svájci Gruyères városában, a Château St. Germainben."

http://egalaktika.wikia.com/wiki/H._R._Giger

Giger univerzuma sötét és nyomasztó, ámde jóval túllép minden mozis álmon és a sci-fi határain. Méltán az egyik leghíresebb rémálmai által inspirált festő, majd mindegyik művére hatással voltak ezen alvászavarral kapcsolatos élményei. Képeiben erős nemiség és szexualitás pulzál, habár kifacsart és torz módon(gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom a képeit nézegetni). Általában nagy méretű művein részletgazdagon mutatja be ezt a fajta érzékiséget és idegen eleganciát. Szabad kézzel dolgozik, festékszóró pisztollyal.

Következzenek a képek:





3 megjegyzés:

  1. Nem tudtam ,hogy ténylegesen köze van az Alien-hez! Durva...

    VálaszTörlés
  2. erre csak annyit tudok mondani h odabasz O_O rendkívüli módon ki vagy művelve!
    ~Abel aki nem jelentkezett beXDDD

    VálaszTörlés
  3. Egyik kedvenc festőm. :D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: