Origa - Pillanatkép

Engem napok óta "kísért" egy kép... mindig más hozza elő. Van, hogy épp egy lelkileg üres pillanatban kap el a dolog, de lehet hogy éppen egy illat, vagy a kinti levegő hőmérséklete hozza elő. Legutóbb az utolsó két dolog egyvelege robbantotta be a képet.

Sétálni indultam, nem hosszú időre, csak öt percre. Kiléptem a kapun, már sötét volt, a levegő váratlanul kellemes és enyhe volt, nem volt szél, sem eső, sem hóhullás, tiszta ég, tiszta tavasz előtti este. Beszippantottam a levegőt és az olvadás, az ázás illata, a hűvösség, újra előhozta a képet. Mellé társult a város távoli zaja, a kertben csaholó kutyák ugatása, autómorajlás, léptek ropogása a megfagyott havon.

Megálltam és élveztem az összhatást, behunyt szemmel képzeltem magam elé a képet, ami minden esetben nyugodalmat hoz nekem... erre amúgy manapság, az üresség napjaiban nagyon is szükségem volt. A kép, nem más, mint egy (teljesen ismeretlen, talán nem is létező) hatalmas város képe, magas felhőkarcolókkal, az ablakok fényével, az utcalámpák sárgájával. A magas épülete rendíthetetlenül állnak, sok ezer vigyázó szemüket az alacsonyabbakon tartják, ők pedig az utcát kémlelik. Emberek járkálnak, autók robognak el egymás mellett, a kései óra ellenére zajlik, buzog az élet, mégis békés az egész. Nincs szmog szag, nincs büdös csatornagőz, tulajdonképpen minden tekintetben egy álomváros, mert mentes minden negatívumtól, bűnözéstől, hajléktalanoktól, balesetektől... szomorúságtól. Nyugalom van. Nyugalmas rend, folytonosság, talán egy csepp boldogság és vidámság is.

Ebben a nyüzsgő nyugalomban az én helyem általában egy autóban van. Nem tudom a márkáját, csak szép, fekete, áramvonalas, nagy széles szélvédővel, halkan morajló motorral, zökkenőmentesen guruló kerekekkel. Csak száguldok. Általában ebben a kis látomásban a kocsival épp egy nagy, modern dizájnos hídon megyek át... a valóságban talán a Lágymányosi hídhoz tudnám hasonlítani. Sok műanyag fény, a többi autóból csak a piros hátsó lámpa és a velem szemben elsuhanó fényszórók gömbjei látszanak.

Suhanok, és tudom hogy biztonságban vagyok, bámészkodni is van időm. A város látom a nagy folyóval, a bősz őröket, a kisebb őrzőket, és az őrzötteket. A fényeket, árnyakat, nagy plakátokat, kivilágított színházakat, templomokat... a várost...

Tulajdonképpen ennyi, sosem jutok sehova, sosem találkozom senkivel, de az a friss hideg illat, a vízé az nedves betoné, és földé mindig ezt idézi fel bennem... kellemes enyhe nyári estéken lehet ezt érezni, amikor már pólóban járkálunk, de egy biztonsági pulóver azért van nálunk! Ez a kis pillanatkép mindig végtelenül meg tud nyugtatni... ^^!

Ami azt illeti van egy dal, egy japán dal, ami pontosan ugyan ezt a képet kelti bennem, ha meghallom. Ebben benne van a száguldó nyugalom, az a valahova igyekvő érzés, a kocsi biztonságos melege, puha bőrülése, a kormány biztonsága. Hallgassátok ^^!