2010. február 18., csütörtök

Káin: Zeneajánló

Mivel nem nagyon tudok aludni muszáj leszek írni. Tudom ma sok post született, de nem baj gondolom mindenki szépen elszokott olvasni mindent így nem leszek rest írni, egyébkét is erősen vissza fogom az írókámat s amint látjuk nem nagyon megy. Na szóval a mai zene adag egy igazán különleges formációról ad ismertetőt. Szinte majdnem az összes számuktól rázott a hideg. Olyan érdekes és misztikus hangulattal bírnak, ami pont a fogunk alá való, kicsit elvont talán azoknak akik a rádióhoz szoktak, de ez csakis a javára válik a kis csapatnak. Tehát amit ma bemutatok nektek az a:

JHONNY HOLLOW

Vicces de elsőként a weboldalukat ajánlanám mert nagyon szépen megcsinálták, már-már művészi hangulattal bír, aki kíváncsi rájuk az tekintse meg ezt a linket:

http://johnnyhollowmusic.com/

Az oldalon úgy hallgatjuk a dalokat hogy játszhatunk közben, minden egyes játékhoz kapcsolódik egy dal, így tényleg rettenetesen egyedi. A stílusuk a darkwave vonalat képviseli 2001-ben alakultak meg Kanadában. A csapat már csak azért is érdekes, mert az egyik tag digitális művészettel foglalkozik. Ezért is olyan különleges a látványviláguk. Most is felsorakoztatom pár kedvencemet, remélem elnyeri majd a tetszéseteket!

Amit most mutatok, nekem nagyon sokat jelent. Amikor megismertem a zenekart erősen mélyponton voltam és az első számuk amit meghallottam az ez volt. Sokan nem értik mi az amit megkedveltem benne, mintha valamilyen filmzenére hajazna leginkább , szöveg nincs benne de a sok kis különálló dallam és hang rettenetesen sok érzést szabadít fel az emberből. Külön szép az, hogy bár elektronikus mégis olyan mintha klasszikus zenét hallgatnánk:




Ugyancsak mély depresszióm alkalmával botlottam bele ebbe a track-be. Sajnos akkor bele kerültem egy olyan állapotba, hogy már-már nem éreztem semmit. Bármit néztem és hallgattam ami régen megríkatott az egyszerűen befuccsolt és nem használt. Végül ez szabadította fel a lelkemet a tompultság kínjai alól:

Each noise has a story to tell.
Each sound has a whisper.
Close your eyes, and listen.
Standing in the pouring rain,
Dressed in metal, chilled and deafened.
Dressed in metal, dressed in rain.
No one can hurt me now.


A soron következő szám azért érdekes, mert ebben már fel lehet fedezni a látványvilágukra fektetett nagy hangsúlyt.




I don't want to breathe
I don't want to move
I don't want to leave here

See what I am
See what I know
See what I see

I chew the tongue
Who whispered the fortune
"There's nothing left but a twisted devotion"...

Liquid diamonds roll down my skin
And the wind whispers around me
Dark place...
A sweetness that I've never known
Hits me like a storm in the ocean
Dark face...
Dark love...

I'll take you
Like a stormy ocean
It's not enough
I NEED MORE

Oh wicked thoughts
From where did you come?
Darks things breathe their heated sighs

I kiss the cheek
And eat the mouth
And taste the tongue that never lies

Don't want to leave
Don't want to move on
To love and lust in
A hateful distortion...

It's unsaid
Some things are better left unsaid

Liquid diamonds roll down my skin
And the wind whispers around me
Dark place...
A sweetness that I've never known
Hits me like a stormy ocean
With this dark face I'll give you...

And I'll give you
These motions of emotion..

And I'll take you
Like a stormy ocean...

And I'll have you
With this twisted devotion...

AND I'LL HAVE YOU

Az utolsó adag pedig egy sötétebb hangulatú szám (haha vicces sötét hangulatról írni itt, mert alapból az) ami teljesen magával ragad, főleg a benne felcsendülő elektronikus violin miatt. De az énekesnő mély hangja is igen súlyos benne...




Look in these eyes of changing dyes
Let me dissolve your moral ties
I'll tranquilize I'll tantalize
I'll move you with my lusty sighs

Beyond darkened paths
you call my name
You want me
You need me...

I am Rasputin
let me draw you in
Take this evil grin
and love me for my sins

With mystic touch
life in my clutch
Cling to me like an evil crutch
Saint or sinner, friend or foe?
I am the saviour you'll never know

I am Rasputin
let me draw you in
Take this evil grin
and love me for my sins

Withen this spell my soul to sell
I'll carve your winding path to hell
Saint or sinner, friend or foe?
I am the saviour you'll never know

I am Rasputin
let me draw you in
Take this evil grin
and love me for my sins

My plans unfold
these truths I've sold
From God I'm sent
or so I'm told

Még rengeteg zenét mutatnék tőlük, de nem fogom elvenni tőletek a kutatás örömét. :D Szerintem érdemes megkeresni az egész diszkográfiát, én biztos vagyok benne hogy mindenki megleli majd tőlük a személyes kedvencét! Mára el is takarodok, mert túl sokat postoltam és szerkesztő társaim felakasztanak a kiontott beleimmel! Jó éjt mindenkinek, már aki fent volt gy hajnali 2-kor...

2 megjegyzés:

  1. Ez a muzsika kifejezetten jó, szerintem mindjárt pötyögöm is be torrentkeresőbe.
    Az Aegis eleje kicsit eszembe juttatott egy régi kedves számot (őt: http://www.youtube.com/watch?v=F2uzG13TdPA).

    VálaszTörlés
  2. Ilyasviel:

    Örülök, ha tetszett! ^^

    Hú ez a zene nagyon jó amit linekltél! :O

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: