neo.Crysis: Január

Neo.Crysis ma visszatért,
zsebében hozott egy mesét,
hogy kellemesen aludjatok:
rosszat ne halljak rólatok!

Ajjaj! Az idő hogy elszaladt,
a holdfény hívta az árnyakat.
Hó fedte a hátsó kertet,
nem hallott mást, csak a csendet.
Apa miért nem hívta már be?
Hagyta elaludni a kertbe...
Havazás nincs, tiszta égbolt.
Látta a házban vak-sötét volt.

Felült volna, de még maradt
néhány percben a hóban hanyatt.
Fölötte csillagos ég volt,
és kifli formájú a fél Hold.
Vajon meddig láthat el szeme?
Hány csillagot számol egyszerre?
Apa majd megmondja a választ,
ha felkelne és lépne párat...

De miért menne? Jobb lesz majd bent?
Hisz itt kint még nem didergett!
Hó lepte be kicsiny testét,
de kint töltse az egész estét?!
Bent kaphat forró kakaót,
puha, meleg kis takarót...
Apa miért nem szólt már neki?
Egy szem lányát elfelejti?

Testéről hát a hó lepereg
és a hideg csillogó szemek,
a jeges-kék lábak és kezek,
egyszerre mind ébredeztek.
Nehézkesen állt fel-bizony
elgémberedett néhány izom.
Kattanások és reccsenések,
megindultak a lassú léptek.

Apa régen a tornácon várta
és a havat szépen lerázta
a kis ruháról, miben lánya
ellene készült a hócsatára.
Most magas a hó a kertben.
Nem is esik!-Nincs ez rendben.
Apa sehol, sötét a ház.
Így rá most senki sem vigyáz?

Elérte a tornácot végre
a gyerek bizonytalan lépte.
Földön régi újság-nézte,
hogy olvassa, letérdelt érte.
Sárga papír, néhol szakadt,
de a címlapon megakadt
tekintete-szomorú lett,
de könnyeket sosem ejtett...

Vezércikkben Apát látta:
bilincsben volt keze-lába,
komor bácsik vezették el,
rosszat tett egy kisgyerekkel.
Eddig olvas minden éjjel,
Apát hívja énekével.
A tornácon ül és lesi,
nyomait a hó belepi.

A kopott újságot-ritka
a fotónál megsimítja.
Ha akarná nézni jobban,
láthatná az első sorban,
mindez már hat éve történt,
hogy a koponyáját betörték
januárban-mivel mással:
Apa- jó nagy hólapáttal.