2010. február 27., szombat

neo.Crysis:Az egyiptomi tíz csapás

Egy érdekes összhatás pusztításának lehettek tanúi az akkor élők, de közel se gondoljuk hogy ezekre a dolgokra nincs magyarázat. Mindössze természeti jelenségekről beszélhetünk, ok-okozati tényekről, amely a világ legkedveltebb és legnagyobb példányszámban eladott bestsellerének tarkíthatta izgalmakkal és fordulatokkal teli sorait.

Nos vegyük sorra ezeket az elemeket.
Bár megmagyarázható mind a tíz csapás, mégis két fő komponens eredményezte a szerencsétlenséget: a Nílus áradása és a Santorini vulkán kitörése. Hogy miért is nem hallottunk eddig erről a vulkánról? Nos, körülbelül időszámításunk előtt a 15. század körül felrobbant...

De mi is indította ki a csapásokat a mítosz szerint?

Maga a fáraó becses személye, aki visszaélt hatalmával, jogkörével, korlátozta a személyi szabadságot és tömeggyilkosságokat követett el rasszista indokok miatt a héberek ellen. Ő állt mindenek fölött, neki már csak egy ember parancsolt-Isten-akit annyira felbőszített, hogy Mózes személyében prófétát küldött a Földre, hogy eressze szabadon népét és a próféta által büntethesse meg a fáraót és népét szerencsétlenségek sorozatával.

De nézzük is, mi is valójában az igazság?

1. csapás: A víz vérré válik.

Mózes és testvére Áron a nagy Fáraónál jártak,De a Fáraó nem enged, így a vizek vérré váltak.


A Nílus vize sötétvörösre színeződött, mintha nem is víz, hanem vér lett volna. Lassan kipusztult a benne élő egész halállomány. És mi ennek az oka? A folyó az áradások következtében jelentősen megduzzadt és elkezdte kimosni a vörös agyagot- így a halak az oxigénhiány és a víz megváltozott savassága miatt pusztultak, valamint apró paraziták és élősködők lepték el a vizet, közöttük algáké, melyek a vízből nyert fotoszintézishez ezt a vörös festékanyagot használták. Tehát a víz színét és a halak hullását a megváltozott vegyi összetétel okozta.

2. csapás: Békaeső.

A Fáraó hajthatatlan, a vizekből a rusnya békák Kiugráltak, így megteltek házak, edények, vékák.

Egyik pillanatról a másikra békák ezreinek kavargó összevisszasága fogadhatta az egyiptomiakat, de ez sem meglepő, hiszen ma is gyakran láthatjuk vándorlásaikat. Ennek oka épp az öntözőrendszerek meghibásodása lehetett, ezáltal az egyre szaporodó rovarok mennyisége, mely a békákat csábította a jobb élet reményére és a partnerkeresésre a megfelelő életkörülményekkel. A levegő nedvességtartalma is lehetővé tette, hogy a békák útra kellhessenek, újabb vízforrások felkutatására.

3. csapás: A por szúnyogokká változott.

Kemény a Fáraó szíve, Áron bottal sújt a porba...Ebből szúnyogfelhő támad s szúr mindenkit állba,orrba .

A szúnyogok elszaporodása ugyancsak az áradással és az öntözőcsatornák sekély vízfelületével köthető össze, bár a Nílus árterületén lakókat ez különösebben nem zavarta, hiszen amúgy is hozzájuk voltak szokva. Ellenben rengeteg vírus hordozóivá váltak ezek a kis vérszívók..




4. csapás: Bögölyök.

- Nem engedek kérésednek,inkább kőbálvánnyá legyek!Szól a Fáraó...s ellepik Egyiptomot csípős legyek.

Ez időben több rovar is túlszaporodott, ami ugyancsak az áradással, az öntözőrendszer hibájával, a megemelkedett levegő nedvességtartalmával és a vándorlásuk közben elhullott békatetemek ezreivel magyarázható. A meleg nedves időjárás gyorsította a bomlásukat, és a légylárvák kedvükre élhettek bennük. Egy légy egy év alatt ezer petét is lerakhat, és egyetlen egyből húsz nap alatt kifejlett légy lesz.



5. csapás: Dögvész.

Makacs szívű Fáraó még most sem tanul a jó szóból,Dögvész támad az országban, kifogynak tevéből, lóból.

Betudható a fertőzéseknek, melyeket a rengeteg rovar hordozott az egyre jobban elmocsarasodó környéken, mivel egyszerre pusztultak ki Egyiptom szamarai, lovai, tevéi, a kecskék, a birkák és az állatállományban több állatbetegség is tombolt egyszerre, úgymint a száj és körömfájás, a lépfene vagy az állatpestis is. Mindemellett az állatok tele voltak parazitákkal és galandférgekkel.



6. csapás: Fekélyek és kelések.


-Végy kemencekormot Mózes, szórj az égre egy marokkal,Ember, állat fekélyes lesz és megtelik hólyagokkal!

Az embereket betegségek gyötrik, soványak és bőrüket fekélyek, duzzanatok és kelések tarkítják. Sebeiket rovarok szállják. Ezek az emberek nem ismerték az antibiotikumokat, hiszen majd 2300 év múlva történik meg az első oltások beadása a keresztes hadjáratok során.




7. csapás: Jégeső.

-Lágyuljon meg szíved Uram! - esedezik Áron, Mózes .. Jégeső jön és a mezőn minden élőlény odavesz!

A földeket tojás nagyságú jég veri, az állatok pedig nem tudnak hova menekülni. Az említett magasabb levegő-nedvességtartalomhoz erős hőmérséklet ingadozás is társul, mely hatalmas viharokat eredményezett, jégesőkkel és villámcsapásokkal.




8. csapás: Sáskajárás.


És ha mindez még nem elég, amit nem vert el jégeső El pusztítják majd a sáskák! .. Engedd népem, míg nem késő!

A vándorsáskák fejlődési ciklusuk alatt néha túlszaporodnak, ezért a több milliárd egyedet számláló had útnak ered és területről területre haladva vándorolva mindent megesznek, mai csak az útjukba akad. Ezek a túlszaporodások egy-egy hosszabb szárazságot vagy áradások után szoktak bekövetkezni, ugyanis a visszahúzódó folyó vagy a mocsaras területek sárrétegei megfelelő táptalaj a szaporodásukra, mivel ebbe helyezik petéiket.

9. csapás: Háromnapos sötétség.

Háromnapos sötétséggel sújtja Isten Egyiptomot,Csak a nagy Fáraó hallgat... büszke szíve most is konok.

A fáraó Ré, a napisten leszármazottja, ezért a bekövetkezett sötétséget súlyos csapásként fogadták az egyiptomiak. A sötétség oka viszont a Santorini vulkán óriási kitörése volt, mely a légkörbe lövellte hatalmas tömegű por- és hamutartalmát, mely eltakarta a napot az ott élők elől. A kitörés a Földközi-tengeren Kréta közelében volt megtalálható, de a felrobbant vulkánról mára csak egy kör alakú sáv és egy lagúna tanúskodik.
10. csapás: Az elsőszülöttek halála.


- Éjfélkor jön a pusztító, meghal minden elsőszülött , Legyen királyfi vagy szolga,senkin meg nem könyörülök Egyiptomot ezekkel a csapásokkal verte az Úr...Fáraó szól: -Távozzatok! ...és Izrael megszabadul!

Valójában itt is egy erős túlzás azt állítani, hogy csupán az elsőszülöttek haltak meg. Egyiptom egészségügyi színvonaláról szót sem kell ejteni, mivel a fekélyes, rovaroktól és parazitáktól hemzsegő, elhullott oszló tetemek között élő emberek még tiszta vízhez sem juthattak, nem meglepő, hogy pestis és egyéb fertőzések bukkantak fel. Ezek ellen nem volt esélyük a túlélésre a legyengült szervezetű védtelen gyermekeknek és időseknek, így nem állítható, hogy csupán az elsőszülöttek haltak volna bele az utolsó csapásba.

Itt meg kell hogy említsem, maga a fáraó fia is belehalt a járványokba, miután az megtörve elengedte Mózes népét a rabszolgaságból. De hamar elfeledi ígéretét, és hadsereget küld Izrael népe után.






Mózes a Vörös-tenger partján csapdába kerül, a tenger és a kocsihajtók közé. Ugye itt jön az a történet, hogy Mózes kettéválasztotta a tengert. Erre is van több magyarázat is, a leghelytállóbb az apály időpontja, és a Szuez felől fújó erős állandó szél, mely a sekély mederben akár néhány méteres vízfalat is képes létrehozni, melynek során láthatóvá válik a meder is. Ez a vízfal viszont fölöttébb instabil, és a légáramlás legkisebb változására is leomlik. Mivel az egyiptomi kocsihajtók megzavarták ezt a légköri egyensúlyt, a víz elmosta őket.

Csupán az a kérdés marad megválaszolatlanul, hogyan juthatott át a zsidó nép az átázott, mocsaras tengermederben..

...szerintem valahogy így.


11 megjegyzés:

  1. Nagyon megörültem, mikor megláttam a bejegyzést. Egyrészt, mert mindig is érdekelt ez a "tíz csapás-Mózes-zsidók" dolog. :) Másrészt, mert benne van Egyiptom (imádom). Középiskola után egyiptológus szeretnék lenni. :)
    Gratula a cikkhez, nagyon érdekes. A végén jót mosolyogtam :D

    VálaszTörlés
  2. :D
    Köszönöm!

    Örülök, hogy tetszett és sok sikert a továbbtanulásban!

    ..most komolyan. Szerintem tényleg úgy mehettek át! xD

    Bár a képen páran visszafelé is mennek a hirtelen feltört honvágy miatt...:D:D

    VálaszTörlés
  3. Mint látom,te az ilyen bizonyítós téren teljesítes nagyon jól :D Igazán érdekelt ez a téma :D ÉS én csak akokr hiszek el dolgokat,ha két szememmel látom és bizonyíték s van rá :D Hát azt hiszem a te érveid eléggé meggyőzőek voltak számomra :) [Nálam ez nagy szó,nem hiszek olyanban amit nem láttam,vagy amihez nincsenek érvek] Amit még meg kell említenem,hogy az az utolsó kéép :)) xD Az kemény :D viszont a békás is[gumicukorbéka] :D Látom mindegyik blogszerző másban jó :D Szal. tőled több ilyen bejegyzést várok :D

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm :)

    Am van az elméletedben valami, bár nem szívesen képzelem el, ahogy az öreg 60 éves nénikék, meg plöttyedt taták iszap-birkózva kelnek át a medren *betegen felröhög*. xD Vicces lehetett :D

    VálaszTörlés
  5. én is egyiptológusnak akartam menni, meg régésznek egyiptomba. aztán letettem róla, mert nem hiszem, hogy sok munka lenne már benne. szinte mindent felfedeztek. :S
    amúgy jó volt a cikk. :D

    VálaszTörlés
  6. -Tök jó cikk lett! így tovább! (L)

    VálaszTörlés
  7. LittleDevil | Meti2010. április 6. 18:36

    Ez volt tv be is.:D A National Geographic on:D
    ott kicsit másképp volt meg hosszabban is magyarázták el meg persze a kutatások. Az ebihalak hormontermelődése is volt benne meg ielyenek. Nem nagyon figyeltem mert amúgy is ésszerűnek tartottam h nem isten műve hanem láncreakció.
    (Meg közbe számítógépeztem is:P)

    Gratu a cikkhez!:D

    VálaszTörlés
  8. LittleDevil | Meti2010. április 9. 21:13

    Káin:
    Nincsen mit;)

    Am azon veszem észre magam h mindennap meglátogatom ezt az oldalt:D
    és még mindig tökjó:D
    am nem baj h régebbi bejegyzésekhez írok komit?:D csak mert most néztem h február 28 és utána április 6:D
    van kis időeltérés:D

    VálaszTörlés
  9. -Meti:

    nem mert azt jelenti, hogy vissza is olvasol XD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: