2010. február 17., szerda

Káin: Filmajánló

A Myspaces visszajelzés miatt (van myspace oldalunk, oldalt a linkekben megtalálhatjátok) a mai filmünk egy gore horror lesz. Úgy olvastam igény van rá :D! Hm... Hát nehéz róla beszélni, már nem azért mert úgy megrázott, hanem vegyes érzelmekkel állok hozzá. Teljesen véletlenül szereztem meg, eredetileg pornót kerestem, erre kaptam egy dokumentum filmhez hasonló valamit. Az elején gagyi, a közepén rettenetesen megrázó a vége felé viszont kiégsz és röhögsz, de lényegében páratlan alkotás a maga nemében és szeretettel ajánlom azoknak akik vannak annyira állatok mint én. A következő filmünk:

AUGUST UNDERGROUND : MORDUM

A film rögtön a közepébe vág és nem is nagyon érteni, a felvételek rosszak és zavarosak, de a cselekménnyel lassan mindenre fény derül. Bár az elején majdnem kikapcsoltam mikor a kissé elhízott lány művérrel maszatolta magát, de a következő felvétel meggyőzött, hogy tovább nézem. Egy körömvágó ollóval vágtak le egy fitymát, amit a lány végül szopogatni kezdett és onnantól jöttek az emberrablással egybekötött kínzások amit egy vidám kis csapat visz végbe . Leszbikusok , s/m , kéjgyilkosság, hányás fetish, nekrofília minden van amit csak el tudtok képzelni. Egy ideig nagyon fasza is csak amikor már nem tud tovább sokkolni a film hirtelen ugyan olyan unalmas lesz és vicces mint a többi nyugati horror. Nekem ez a megcsömörlés a film vége felé következett be amikor egy halott csecsemőt szedtek elő a kukából :D. Ott mosolyodtam el. Amúgy a hullák nagyon is valószerűek és a csontkukacokkal való kedves társalgás is igen meggyőző. A végén eluralkodik a káosz, az egyik férfi szereplő női ruhában hajcsatokkal a fején dug egy kukacos rohadó hullát a fürdőkádban, tehát a kíváncsibb filmkedvelőknek érdemes megnézni. A filmet Fred Vogel követte el, aki ebből készített egy trilógiát, saját maga is szerepet vállal benne.
A film pontos stílusa : Snuff film, ami azt jelenti, hogy valós jeleneteket tartalmazó videó emberek kínzásáról és haláláról. Előre mondom ebben a filmben minden mű, a készítőjét nem csukták le és bárhonnan le lehet tölteni! Viszont léteznek igazi filmek is, amik tényleg valós gyilkosságokat vettek fel, ezeket nagyon nehéz beszerezni pl én kíváncsi lennék IGAZI horror pornóra (aktus közben kínzás, megölnek valakit stb) , de sehol sem találni és gondolom nem is fogok mert rettenetesen drága lehet.

Lehet engem most betegnek gondolni és perverznek, de szerintem mindenkiben van egy alapvető kíváncsiság, hogy milyen lehet megölni valakit. Ezek a filmek arra jók, hogy megtapasztaljuk saját határainkat, hogy mi az ami tetszik és mi az ami elriaszt. A nagyon valósághű felvételek miatt utána néztem a filmnek hogy mit is írnak róla, itt is előjött az ujjzsibbadás és a hajhagymafájás, szóval tényleg nyerő, csak vége fel száll el annyira az agyuk, hogy kínodban felröhögsz rajta ( lásd: a csecsemős kukás jelenet). Még itt írnak egy jó kis cikket mind a 3 részről:

http://videodrome.freeblog.hu/archives/2009/06/04/August_Underground_trilogia/

Tehát akit érdekel és jók az idegei na meg a gyomra ne legyen rest megnézni!Remélem tetszett az ajánlóm és valaki meg is nézi a filmet! :)
Trailer:

13 megjegyzés:

  1. igen beteg, nagyon jó. egyébként akinek erős hányingere van még busz rázásától is annak abszolute nem ajánlom.

    VálaszTörlés
  2. Na ja. :D Bár nekem annyira nem volt durva csak az elején, emiatt a film miatt nem tudok élvezni már sima random thillereket mert kiégette a brutalitás indexemet :D

    VálaszTörlés
  3. Mielőtt megszólnátok, hogy csak pozitív kommenteket írok, meg kell jegyeznem: nálam ez már csúnyán túlmegy a betegség határain:)

    Szép estét.

    VálaszTörlés
  4. -Ilyasviel:

    Semmi gond, nem szívjuk mellre, nem tetszhet minden egyes cikk, remélem azért nem riasztottuk el! :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem tetszik az ajánló, de nem tartom valószínűnek, hogy meg is merem nézni...:D

    VálaszTörlés
  6. zombieyanos :

    Ugyan! Nézzed csak, torrenten fent van. De nem ajánlom hogy vigyél mellé kaját, ha kicsit rosszak az idegeid XD

    VálaszTörlés
  7. -Káin:

    Engem ha akartok, sem fogtok tudni elriasztani x)

    VálaszTörlés
  8. -Ilyasviel:

    Na! :D Akkor belecsapunk a lecsóba XD
    Vicceltem, ilyen beteg cikkeket csak ritkán írok. Már sajnos volt aki megijedt az oldaltól -.-

    VálaszTörlés
  9. Hát izé, fincsi lehet :D e mellé a film mellé egy cannibal ropogósra sült emberi ujjakat készítene rágcsálnivalónak xD nah jó, ilyenkor már le vagyok fáradva...

    Jó lenne megnézni :D utánajárok, gore fan vagyok ♥

    VálaszTörlés
  10. Ez már tényleg nagyon Zs kategória... Olyan szinten untatott, hogy végig sem bírtam nézni.

    Egy kis fájdalom az oké, de ezért a "mindenkiben van egy kis kíváncsiság, hogy milyen lehet valakit megölni"- sorért megint kijárna neked egy pofon :)

    Meg attól, hogy ilyen igénytelen szart nézünk, szerintem semmiféle határt nem feszegetünk magunkban.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: