"kamupók": Kósza gondolatok

A doppelgangeres téma még mindig foglalkoztat és a napokban bebotlottam egy olyan irományba ami a jelenséghez hasonló, sőt leginkább a doppelganger ennek a jelenségnek a félre magyarázása. Kezdeném is a felvázolását a dolognak.

Nos azaz oldal ahonnan merítette az ötletet Nyarlathotep tartalmaz egy bizonyos részt ami így hangzik:

"...De a Doppelganger, a félelem és a sötétség árnyszerű lénye fél a haláltól, mert nem képes szembenézni a sír utáni szellemlét fényével. Az érzékenyebb lelkek tudatában vannak annak a pillanatnak, ami­kor a hasonmás eltávozik, és ezután földi életük utolsó három napjá­ban a béke és a harmónia érzése tölti el őket... "

Igen érdekesnek találtam azt a részt olvasni csak éppen más szemszögből. Méghozzá A.J. Christian könyvének egyik kivonatában találkoztam vele az Élet-Halál taglalásánál (sajnos csak a kivonathoz jutottam hozzá anyagi okok miatt, amit a neten elérhetek). Szóval következzen összehasonlításként amit a kivonat tartalmaz:

"...Amikor egy ember teste a materiális életben használhatatlanná válik, mindössze annyi történik, hogy a tudata figyelme teljesen elfordul a fizikai világtól és a testtől. Részleges elfordulás esetén a tudat már az Énen keresztül megkezdte azon energiáinak visszavonását, amelyekkel az éppen aktuális testet fenntartja, és a felszabadult energiákkal már az újabb létezést, a másik dimenzióban kezdődő életet készíti elő. A tudat teljes elfordulásának folyamatára nincs univerzális útmutató, a megélt élmények az egyéniség tapasztalataitól, elvárásaitól, hitétől függenek..."

Érdekes egybeesésről tesz tanúbizonyságot a kettő, de én az utóbbival értek egyet. Tehát valódi önmagunk mindig is itt él bennünk és próbál az általa helyesnek vélt útra terelni bennünket. Azért tűnhet ez a kivetülés (már akinek volt ilyenje) gonosznak vagy embertelennek, mert a felsőbb tudatunk nem ember. Nem kötik az emberi lét szabályai, így gyakran nem érthet egyet döntéseinkkel. A belénk nevelt dogmákkal sem ért egyet, amiket emberi éltünk során kényszerítenek ránk és zárnak újabb korlátok közé bennünket velük. Ahogy már máskor kifejtettem, nem a külsőségek határozzák meg azt, hogy ki a jó ember és ki a rossz, hanem ami belülről jön az határozza meg. Hiszem, hogy minden ember belülről jót szeretne, de a ránk telepedő félelmeink amik kívülről érkeznek eltorzítják valódi szándékainkat és cselekedeteink nem éppen úgy alakulnak ahogyan mi azt szeretnénk. A félelmeink által vizionált képek gyakran előfordulnak és az általunk jónak gondoltak kevésbé. Ennek csupán annyi oka lehet, hogy míg Európában a félelmet ültették el az emberekben a vallási dogmák által és ez kihatott egész Európa fejlődésére, máshol (ugye keleten) a pozitív élet felfogást tanították egyes vallások vagy filozófiai irányzatok ezért náluk a negatív képek kevésbé voltak olyan erősek, mint a pozitívak. Bár ez változott mióta Európa és a botor "félj Istentől, különben megbüntet" eszméikkel nekivágtak a Föld felfedezésének és erőszakkal helyet kértek a vallásuknak minden hova. Igazából hitet kell írnom, mivel az embereket a hitük és hiedelem rendszerük korlátozza a leginkább. Ki miben hisz. Európában a népek félni tanultak meg Istentől és ezáltal saját maguktól. A fizikai valóságot, örömöket és az emberi gondolkodás által felmagasztalt "dolgokat" tartják az elsődleges irányelvnek, mivel a vallás kitalálói a fizikai világot tartották elsődlegesen meghódítandó területnek. Fel sem merült bennük, hogy valamit félre értelmezhettek, pedig megtették. Tűzzel-vassal, elnyomással és félelemmel korlátozták és korlátozzák mind a mai napig az emberek legnagyobb részét és ez a felfogás csupán a meg nem értés szüleménye. Vajon hány ember gyakorolja az önvizsgálatot? És ha gyakorolják akkor helyesen alkalmazzák-e? Állandó lelkiismeret furdalást és bűntudatot okozva saját maguknak, félelmet, dühöt és egyéb negatív tévképzetek közt hagyják vergődni magukat, pusztán azért mert az "emberi eszméknek" és "emberi normáknak" nem felelnek meg. Döntsük már el mi a fontosabb? Egy életen át szorongani és nyomorogni, mert hazudunk önmagunknak aki ráadásul ismer is és tudja, hogy helyesen cselekedtél-e egy adott szituációban vagy sem. Tudja mi okból foglalta el a testet amiben jelenleg létezel.

Felszabadultam. Szabadabbnak érzem magamat, mint eddig valaha. Részben a tudatos figyelésnek, részben annak, hogy nem aggódom már annyira a fizikai létem és az emberi korlátozások miatt. Az emberi törvények egy fityfenét sem érnek számomra. Én magam tudom, hogy mit akarok megtenni és mit nem. Az emberi törvények a megfélemlítésemre törekszenek, mert abból indulnak ki, hogy minden ember gonosz vagy rossz. Minden ember bűnös szándékú. Nem ismerős egy kicsit? Az Európában elterjedt Biblia nem azt mondja ki, hogy az ember egy bűnös faj, mert Ádám és Éva bűnbe estek? Miattuk kell szenvedniük a leszármazottaiknak is? Tehát eleve úgy kezeljük magunkat, hogy mi vagyunk a bűnösök? Minden ember bűnös ha tudni szeretne valami? Az egész életünkben így folyik itt Európa szerte. Ha tudni akarsz valamit akkor mások emiatt dühbe jönnek, haragudni fognak rád vagy bármi negatív dolgot vonz a másik részéről a "felszínére". Csupán egyetlen félre sikerült, nyavalyás könyv miatt dúljon Európa szerte a depresszió és az önmarcangolás. Mindenki maradjon segg hülye és örüljön annak, amit elért vagy elérhet a fizikai világban.

Még egy utolsó példa arra, hogy a Doppelganger nem más, mint valódi önmagatok:

Percy Bysshe Shelley élete kissé nyugtalan volt. Mindig újabb dolgokat akart elérni. Mozgalmas volt az élete az akkori kor emberéhez képest. Az egyik alkalommal amikor a teraszon állt és nézte a tájat felbukkant a kivetülése és megkérdezte tőle, hogy "Milyen sokáig áll szándékodban elégedett lenni?" Mintha szemrehányást tenne neki. Mintha nem azt a sorsot választotta volna magának az író, mint amit eltervezett.

Szóval ha "véletlenül" magányotokban találkoznátok önmagatokkal ne röstelkedjetek megszólítani. Tegyétek fel neki a következő kérdést: "Merre is kéne elindulnom az életben?"Ugyanis szerintem ha az ember találkozik önmagával akkor bizony nagyon eltévedt az "élet tengerén". Gondolom ez már az utolsó figyelmeztetések egyike, amit tehet értünk valódi lényünk. Ezért jelenik meg számunkra kedvezőlen arckifejezéssel, mert nem azt tettük amiért testet öltöttünk magunkra...