Neo Radlen: kezdet II.

Látják emberek? Már magzat koromban is teljesen másként viszonyultam a dolgokhoz. Sokan ebben a korban még gügyögni se mernek, mert menten megfulladnak, én pedig máris világokat teremtettem a puszta akaratommal. Na igen. Egy alárendelt istenként születhettem újjá ebben a halandó gazdatestben, kinek nagy célokat tűz majd ki a sors, s kinek prófétaként kellene majd utat mutatni a jelen világ élősködőként vonagló szenny népeinek. Igen rólatok van szó. Azóta viszont, hogy megéltem dolgokat, már teljesen másképp látom a dolgot. Nem vagyok apostol, se felsőbbrendű lény. Egy vagyok közületek. Igen. Egy a népemből, aki talán kicsit többre is vihette volna. Most itt ülök a szobámban, kellemes Holdfény világítja meg régimódi masinámat, amint épp a memoáromat pötyögöm a degenerálódó utókor számára. Sokat megélt egyed vagyok. Másként már nem is tudnám jellemezni magam. Voltam gyermek, kamasz. Voltam ügynök, portás, és régészeknél segéd, aki folyton csak port ás. Sokfelé megfordultam a világban, láttam országokat, láttam háborúkat, láttam gyűlölködést, dühöt, s keserves kínokat maga után hagyó pusztítást. Láttam örömöt, láttam bánatot, embereket megbotránkoztató isten gyalázatot, mégis, az egyik legélvezetesebb időszakom az volt, mikor beépített ügynökként tartott számon a társadalom...

Kristály tisztán emlékszek azokra az évekre. A beépülésem előtti kiképzésre. Amint szellemileg és fizikailag is felkészítettek minket az élesben való bevetésekre. Biológiai fegyvereket, parazitákat pusztítottak el a gazdatestben, hogy aztán makkegészségesen léphessünk tovább egy számunkra eddig ismeretlen világba; a kémek veszedelmes világába. Még mindig él bennem az első napok izgalma. Amint a veterán vén róka még kicsi vukként csetlik botlik át a küszöbön, mint frissen elszabadult, kitanított James Bond. A megbízás igazából adta magát. Ez egy amolyan főpróba voltszámunkra. Minden ügynökség kiszemelt egy, kettő, vagy több civilnek álcázott pártfogoltat, hogy az aztán majd a legkiválóbbak egyikeként megszerezhessen egy titkos képletet, mely kulcsfontosságú szerepet játszhat későbbi életünk folyamán.

Az első napok valójában csak gyermeteg szárnypróbálgatások voltak. Mindenki próbálta felmérni, hogy mire képes. Sokak próbáltak a harcművészeti tudásuk által érvényesülni, mások a hízelgéssel próbálkoztak. Én inkább a már régebb óta ott raboskodó arcokkal alakítottam ki alvilági kapcsolatokat. Mindent megtudtam a célszemélyről. Mindent, amit csak tudnom kellett. Minden célszemélynek (mert többen is voltak, igaz csak egyikük volt az igazi arany fogás) megvolt a maga szakterülete. Voltak, akik szakácskodással bűvölték el a népeket, voltak, akik csoportterápiával vonták hatásuk alá a naiv szerencsétleneket, és voltak, akik álomterápiával térítették nyugovóra a gyanútlan áldozatokat. Nekem természetesen a legveszélyesebb, az az a legutóbbi volt a célpontom.

Napok, sőt hetek teltek el a beilleszkedéssel, hogy gyanútlanul tudjak vájkálni a magánéletében. Sikerült elhitetnem, hogy ártatlan flörtként élje meg gyermeki álszentséggel átitatott komolyabb kérdéseimet. Egyik nap sikerült kiszednem belőle az információt. Rendkívül izgatott voltam. Úgy kalapált a szívem, mintha halálfélelem kerülgetett volna, miután levertem egy adrenalin turmixot némi epinefrin kíséretében.

Végre megszereztem! A tökéletes recept a jövőmre tekintve! Már nem volt más hátra, csak hogy tovább adjam a képletet egy másik álruhásnak, aki majd elvégzi a hátra maradt teendőket, és máris hozzájárultunk egy szebb világ létrejöttéhez! Épp lefekvéshez igyekeztünk, s én a társam melletti ágyat szemeltem ki a földön. némi csúszóval sikerült is lerendeznem a hely tulajával, hogy mára had cseréljünk, ő pedig készségesen belement az alkuba. Mindenki szusszan. Minden csendes. Vártam, majd épp diktálni kezdtem volna a titkos összetevőket, mikor is lebuktam, az őrző, akitől a rejtélyt magamévá tettem csendre intett, majd technokollal beragasztózta a számat, jelezve a többieknek; vele nem lehet packázni. Mindenki csendbe marad, és senki sem kotyoghat el titkokat. Az ott töltött hetek, sőt hónapok kissé legyengítették egyébként masszív immunrendszeremet, és ez a csöppnyi ragasztó is oly kegyetlen hatással volt rám, hogy szelektív amnéziát okozva elfeledtem a képlet egy némely részletét.

Visszatérve a főbázisra, elmondtam mindent amit tudtam "Anyának", aki menten hozzá is látott a különleges elixír létrehozásához. Feszülten vártuk meg azokat az óráknak tűnő perceket, míg a szer elkészült, de végül létrejött. A világot megváltó folyadék, mely emberek millióit teheti majd boldoggá. Sajnos azonban, az összetevők nem megfelelő arányban oszlottak el, s ennek következtében életem első, és egyben utolsó csupor kakaóját ittam, ami valószínűleg óvodás korom egyik legszarabb élménye volt...Most mond meg. Hát nem alattomos az az óvónéni, aki technokollal feledteti veled a titkos receptjét? Hallatlan...

Elnézést a "durr-bele" kezdésért, de ez közvetlen folytatása a reggeli kicsiny irományomnak. Tovább nincs, ez eddig a befejezés, de amennyiben igényt tartotok rá, természetesen folytatni fogom:)