Puppet: Az azték birodalom, IV. rész

Pár szó az istenekről

Az istenek tanulmányozása során számtalan spekuláció, téves információ látott napvilágot. Az aztékok több száz istent tiszteltek, nagyon sok a mezőgazdasággal állt kapcsolatban, mondhatjuk, hogy nagy részük agrikulturális jelleget öltött, ám akadtak természeti elemek, hősök és az ősapák isteni megtestesítői is. Az aztékoknál a természet egyensúlya és az emberiség végzete az égiektől függött: néhány istent jóindulatúnak tartottak, ám volt aki kielégíthetetlen míg mások rémisztőnek hatottak.

Az istenek nem ugyanazon forrásokból származtak, sok különböző kultúra élt egyszerre a birodalom területén, gyakran más népektől vették át az isteneket és gyakran már meglévőekkel ,,olvasztották egybe" őket. Sokan a toltékokat gondolták az azték és sok más kultúra bölcsőjének, így az is köztudott, hogy az aztékok számtalan istenséget vettek át a tolték kultúrából.

A Náhuatl- nyelvekben a teotl szó egyezik meg az istenséggel, de ezt sokkal szélesebb körben alkalmazták, mint például az istenségek dinamikus energiája (, ami hasonló a polinéz Mana-hoz). Gyakran úgy értelmezték, hogy az azték univerzumban minden teotl, és minden benne lévő dolog a teotlt tükrözi vissza. Így nem mondható egy elszeparálható erőnek, nem választható el különböző formáitól és személyiségeitől.

Quetzalcoatl

Fontos megemlíteni, hogy a birodalom bukásának megértésében is, hogy Cortésra és a konkvisztádorokra teotlként utaltak, sokan úgy gondolják isteneknek tekintették őket, de mindenképpen különlegesnek és misztikusnak látták hirtelen megjelenésük.

Egy-két példa az istenekre: - Tezcatlipoca - a pánmezoamerikai sámán isten, mindenható univerzális erő

- Huitzilpochtli - ,,a bal kezű kolibri" , a tenochtitláni mexikák törzsi istene, a háború és áldozatok istene

- Quetzalcoatl - ,,szárnyas kígyó", az élet pánmezoamerikai istene, szél és hajnalcsillag

- Metztli - a hold

Az istenségek számára fontos volt a véráldozat bemutatása, amit a mexika papok hajtottak végre a templomokon, mint például a Nap és Hold legendás templománál.

Azték áldozati rituálék

Hatalmas teljesítményeik ellenére az aztékok mégis az áldozati rituáléik alapján váltak ismertté. Az áldozatoknak sokféle típusaik voltak, úgy gondolták vérrel tartoznak az isteneiknek. Az áldozatok bemutatásával akarták elkerülni a katasztrófát, így ez egy vége nem látható adóssággá vált. Néha viszont állatok váltak az istenek ,,prédáivá", de létezett a véradás rituáléja is, melynek során az emberek megvágták magukat, hogy vérüket ajánlják az isteneknek.

Áldozati rituálé korabeli ábrázolása

Mégis a leglényegesebb áldozási forma az emberi áldozatok bemutatása volt, melyet századokon át gyakoroltak. Úgymond az aztékok új magaslatokra emelték az áldozat bemutatását: ezreket áldoztak fel évente, de más becslések szerint a szám akár tíz, esetleg húszezer is lehetett. (A 18 hónap alatt minden hónapban voltak rituális napok.)

A folyamata: Az áldozatot kifestették a rituálé keretein belül, majd felvezették a templom tetejére. Az áldozat bemutatásához általában kettő vagy több emberre volt szükség. A templom tetején egy kőtáblára fektették az isteneknek ,,napi betevőjét" , majd a rituáléban részt vevő ötödik pap egy kovakőből készült késsel felnyitotta az áldozat mellkasát, ezután kitépték a még dobogó szívét. Ezután a szívet egy tálba helyezték, azt pedig a nap felé mutatták, így ajánlották fel azt az isteneknek.

A megmaradt tetemet ledobták a piramis lépcsőjén. Nem minden esetben, ám előfordult, hogy levágták az áldozat fejét és egy állványra helyezték, melynek tzompantli volt a neve ( a szó jelentése: hajas koponyák). Végül a megmaradt tetemtől sokféleképp megszabadulhattak, általában megetették az állatokkal. Sok helyen a kannibalizmus is megjelenik, de mibenléte és elterjedtsége megkérdőjelezhető.

Tzompantli

Akadtak más áldozati módszerek is, mint mikor lelőtték az embereket nyíllal, vízbe fojtották őket, megégették, esetenként meg is csonkították őket. Volt, hogy harcok során ölték meg a szerencsétleneket, hasonlóképp mint a római gladiátorok.

Megjegyzem az aztékok nem csak saját népét, hanem más népek embereit is feláldozták. Erre jó példa a xochiyaoyotl , azaz a ,,virágos harc".

A ,,virágos harc"

A harc hagyományát Tlacaelel, Tenochtitlán egyik uralkodója alapozta meg az 1400-as években, midőn felvirágoztatta a birodalmat. Úgy gondolta elkezdi újraírni a történelmet: elégette a régi szöveges forrásokat, helyette újakat alkotva próbálta hangsúlyozni, hogy az emberi mind az istenek kiválasztottai.

Már ezen csaták megjelenése előtt is elmondható a mexikákról, hogy harcos nép voltak, akiknek vallásuk fontos volt. A férfiak harcosok voltak, hasznosak, de rettegettek. Istenük Huitzilopochtli volt, akivel Tlacaelel szövetséget kötött, így ki kellett jelölniük az aztékokat az istenek táplálására - természetesen vérrel. Ám egy idő után egyre nagyobb szükségük volt újabb rabokra, annak ellenére, hogy a saját embereiket is feláldozták.

A harc kezdete: A terjeszkedő aztékoktól keletre található Tlaxcala városállama, egy erős hatalmat képezett a korban, kultúrája megegyezett az aztékokéval. Annak ellenére, hogy közel voltak a birodalomhoz, a mexikák sose foglalták el városállamukat. Később megegyeztek a tlaxcalakkal, hogy rituális harcokat tartanak. Ezek céljuk nem területfoglalás, gyilkolás volt, hanem foglyok ejtése, akiket később fel tudtak áldozni.

Emberáldozat és istenség vérszomjának ábrázolása

Egy idő után viszont már más szomszédos népek ellen is folytatták a csatározást , bár ekkor már hódítás céljából valós harcokba vonultak. Ami furcsa az egészben, hogy a foglyul ejtettek gyakran készségesen vállalták a rituális halált, sokszor pedig kölcsönös megegyezés is volt közöttük, hiszen a dicső túlvilági lét reményében tették mindezt.

És bár a félelem nagy és erős úr volt a korban, ennek a rendszernek is voltak gyengeségei. Minél több embert áldoztak fel, annál inkább gyengítették a népességet. Más városállamok és birodalmon kívüli emberek rosszallóan tekintettek a látottakra, hiszen példátlan mennyiségű vér folyt el Tenochtitlán városában. És bár a tlaxcalak készséggel vettek rész a harcokban, valójában rettegtek a birodalomtól. Úgy gondolták, hogy az aztékok könnyedén elfoglalhatták volna városállamukat, de meghagyták egyfajta ,,farmként", ahonnan emberáldozati pótlékait szerezték. A spanyolok érkezésekor ezért is álltak a tlaxcalak a konkvisztádorok oldalára, így a birodalom bukásakor a harcoknak véget vetettek.