"kamupók": Fiziognómia I.

Egy olyan témát hozok amit az emberiség már ősidők óta használ. Az ember elsődleges érzékszerve a szem itt a fizikai világban. Mindent amit felfogunk megpróbálunk rendszerezni. Így történhetett az arcisme (arctan) vagy arcolvasás (arcelemzés) kialakulása is több ezer évre visszamenőleg. Az első fent maradt fizognómiával kapcsolatos írások Kínához köthetők, több mint 2-3000 évre visszamenőlegesen.

A szót magát a phüszisz - "természet", "lelki alkat", "jellem" - és a gnóma - "értelmezés", "megítélés" - görög eredetű szavakból képezték.

A Kínaiak úgy gondolták, hogy az ember külsejéből képesek meghatározni a belsejükben rejlő személyiséget, jellemet, az arc aprólékosabb vizsgálatával pedig a személy múltjáról, jelenéről, jövőjéről és betegségeiről is információkkal tudnak szolgálni.

Egyfajta párhuzam vonható az okkultizmus irodalmában fel-fel bukkanó "amint fent, úgy lent" kijelentés és a fiziognómia által vallott meghatározások között ami az " amint kint, úgy bent" tézisre alapoz.

Ezzel szemben Európában csupán az ókorra tehető a fiziognómia megjelenése, legalábbis a megmaradt vagy ismert feljegyzések és történetek alapján. Egyesek szerint Phütagorasz (i.e. 583-496) volt a létrehozója aki egy fiatal nemest a külseje miatt nem akart tanítványai közé fogadni. A fiziognómia első ismert művelőjének az i.e. 5. században élt görög Zópüroszt tekintik, aki - Cicero fennmaradt írása szerint - a szilénekhez (szilének a görög mitológia termékenység démonai) hasonló külseje miatt - a számára ismeretlen Szókratészt, ostoba, buja alaknak jellemezte. A fiziognómia tanításai többeket megérintettek, például Hippokratész (i.e. 460-375), a neves görög orvos, már azt tanította, hogy a hegyes orrú és apró szemű emberek rosszindulatúak. A legismertebb alkalmazója Arisztotelész (i.e. 384-322) volt és az első fiziognómiát részletesen leíró művet (Physiognomonika) neki, vagy valamelyik tanítványának tulajdonítják.

A középkorban teljes mértékig hanyagolva volt ez a fajta szemlélet mivel kevés írásos dokumentum maradt fent ezért a megújulására egészen a 12-13. századig kellett várni. Ekkor váltak ismertté az arab és görög hagyomány művei. Reneszánsz kori élharcosai a nürnbergi Joannes de Indagine (1467-1537), a bolognai Bartolommeo della Rocca (1467-1504) és a francia Michel Lescot voltak. Lescot Fiziognómia című munkáját 1540-ben, Párizsban nyomtatták ki. Indagine könyve 1531-ben jelent meg Strassburgban, melyben szép számmal mutat be, csalókat, hazugokat, züllötteket, akiknek jellemző módon a szájuk nyitva, az ajkuk pedig széles.
Ugyancsak Strassburgban látott napvilágot Giambattista della Porta (1535-1615) A fiziognómia kézikönyve című műve, 1533-ban. Majd írt egy újabbat 1586-ban De humana physiognomia címmel ami nagy hatással volt eme foglalkozás későbbi művelőire.

A kezdetben még az ember egész testére, külsejére, fizikumára kiterjedő fiziognómiai vizsgálódások, a reneszánsz kortól kezdődően egyre inkább az arcvonásokra, mint karakterjegyekre fókuszálódtak. A modern fiziognómia legismertebb munkája, az arcolvasás megalapítójának tekintett svájci lelkész, teológus Johann Kaspar Lavater (1741-1801) négy kötetes fiziognómiai esszégyűjteménye, mely 1775-ben látott napvilágot.

Egy párizsi nõ 15 esztendõs leányáról akarta hallani Johann Kaspar Lavater svájci fiziognómus véleményét, aki azonban küldött egy levelet az anyának azzal, hogy azt csak hat hónappal késõbb nyissa fel. Öt hónapra rá a leány meghalt. Kétségbeesett anyja felbontotta Lavater levelét, amelyben az állt, hogy leánya tökéletesen szabályos arcvonásai õt arra engedték következtetni, hogy hat hónapon belül meghal.

a századfordulón Franz Joseph Gall (1758-1828) a fiziognómiai megfigyeléseket, az általa kidolgozott, a mentális képességeket, az intelligenciát és erkölcsi tulajdonságokat a koponya külső formája alapján meghatározó, frenológia megállapításaival egészítette ki. Munkatársa, Spurzheim (1776-1832) népszerűsítő tevékenységének köszönhetően a frenológia hamarosan az angolszász világban is (Anglia, Egyesült Államok) elterjedt. Időközben Sir Charles Bell az arckifejezés anatómiájáról írt esszéjével (1806) megalapította a fiziognómia fiziológiai iskoláját, mely az érzelmeknek az arcizmok által produkált fizikai megjelenését tanulmányozza. Az érzelmi kifejezések későbbi tudományos vizsgálói között a 19. század második felében Charles Darwin és az anatómus professzor, Piderit a legismertebbek.

A fiziognómiából, pontosabban a fiziognómia ágának tartott koponya-tanból fejlődött ki a karakterológia, mely elsősorban a frenológia hiányosságait próbálta meg pótolni. A karakterológia (jellemtan) megalapítója C. G. Carus (1846), az elnevezés J. Bahnsentől (1867) származik. A karakterológia kutatási területe, módszerei és forrásai: a fiziognómia, pszichoanalízis, grafológia, mozgás- és kézismeret. Az évtizedek során egyre népszerűbb lett, és számos irányban - tipológia, lélektan, romantikus rend, szellemtudomány - fejlődött tovább. Fő képviselői Dilthey, Kretschmer, Klages, Jung, Spranger és Utitz voltak.

A fiziognómia, a frenológia és a karakterológia eredményeit egyaránt felhasználta az itáliai Verona városában született kriminológus és egyetemi tanár, Cesare Lombroso (1835-1909), aki a született bűnözők örökletes genetikai degenerációját a külső testi jegyekből vélte felismerni. Ezek, az általa stigmáknak nevezett anomáliák elsősorban a koponya és az állkapocs abnormális alakjában és méreteiben, az arc aszimmetriáiban nyilvánulhatnak meg. A későbbi kutatások megdöntötték az elméletét, és ma már általánosan elfogadott az a nézet, hogy a bűnözés kialakulásában a környezet szerepe a meghatározó.

A fiziognómia, a frenológia és karakterológia tanai és eredményei hazánkat is elérték, melyről elsősorban a korabeli irodalom tanúskodik. A 19. században az arcisme művelése, az arckifejezések értékelése nálunk is ismert volt, például a fiziognómia (vagy, ahogy akkoriban nevezték, a fiziognomika) alkalmazása Hermann Ottó (1835-1914) A magyar nép arcza és jelleme című, 1902-ben publikált munkájában is felbukkan.

Ez egy rövid történeti áttekintés volt később folytatásra kerül...