Káin: Középkori gyógyászat

Nehéz nektek mindig valami jó genyós, trutymós témát találni, de szerencsére sikerült. az amputáción gondolkodtam éppen amikor beugrott, hogy vajh réges-régen a középkorban hogy folyhatott le egy amputáció? Semmi altatás, semmi érzéstelenítés.... és így született meg a mai cikk témája. Nem csak amputálásról lesz szó hanem az akkori orvosi fogásokról, amiről mindenki tudja hogy nem volt a toppon :Đ. Sajnos nem sok mindent találtam, de remélhetőleg szaftos és kiborító lesz.

A SÖTÉT KÖZÉPKOR

Mint tudjuk nem ez az időszak volt a kultúránk legszebb periódusa. Mindenki szutykos volt, büdös, az emberek azt hitték a föld lapos és még sorolhatnám az érveket amellett hogy gyógyászati szempontból melléfogás volt azokba az időkbe születni . :D

Leprások, pestisesek rohadtak meg az utcákon és a házaikban, ez alatt az orvosok max ráolvasásokat tudtak nyomni ami alatt az ember megdöglött. Az orvosok ez alatt gyógyfüvekkel próbálták felvenni a harcot a betegségekkel szemben, kissebb-nagyobb sikerekkel. Egyetlen egy jó vonása maradt meg : a gyógynövénytan. Ami még jól működött a kolostorokban történő gyógyítás.

A római birodalom hanyatlása után a kolostorok lettek a gyógynövény előállítás, használat és elméleti ismeret központjai. Feldolgozták a latin és ógörög nyelven íródott műveket, köztük az orvosi és természettudományos témájú könyveket is. A kolostorokban nem csak növénytermesztéssel és a készítmények előállításával foglalkoztak, hanem a szerzetesek és apácák irányításával a gyógyítás is itt zajlott, valamint itt oktatták a gyógyító szerzeteseket is. A legkiemelkedőbb bencés herbalista apáca főnökasszony a bingeni Hildegard volt (1098-1179). A főapátnő, aki azt vallotta, hogy nem csak a beteg szervet, hanem az egész testet kell gyógyítani, természettudományos könyvet is írt, melyben sok gyógynövény gyógyító hatását is részletesen kifejtette.

Akkoriban úgy gondolták diszharmóniához vezetett, ha a négy testnedv (vér, nyál, fekete epe, sárga epe) közül legalább egynek az egyensúlya felborult. A gyógymód kézenfekvő volt: a túltengő testnedvet ellensúlyozni kellet. Így ha valakiben megbomlott a nyál (tulajdonságai: hideg és nedves) egyensúlya, a sárga epe tulajdonságainak (meleg és száraz) megfelelő szerekkel kellett az orvosnak betege szenvedéseit enyhítenie. Számos középkori orvosi kézikönyvben megtalálhatjuk a teremtett világ ásványainak, növényeinek, állatainak rendszerét gondosan osztályozva halmazállapot és hőmérséklet szerint.

Mindez Galénosz (Kr. u. 129 – Kr. u. 199) gyakorlatán alapszik, amely ötvözte a korábbi görög orvosi tekintélyek logikán alapuló fenti szemléletét a tapasztalati orvoslással. A középkorban is követték Galénosz elvét: a hagyomány a gyógyítás mesterségének alaprétege, ám ha a gyakorlat ellentmond neki, módosítani kell rajta.

Ezzel az alapelvvel összhangban tehát a középkorban háromféle betegséget különböztettek meg: a test természetes öregedésével járó nyavalyákat; valamilyen hajlam miatt kialakuló kórságokat; s az egyensúly felbomlásából eredő bajokat. Ez a felosztás talán a mai gondolkodásunkba is beilleszthető.

Érdekes hogy sok betegségnek erkölcsi okokat tulajdonítottak. A középkori gondolkodók három szinten hozták összefüggésbe a betegségeket és a bűnt, ám ez leginkább teológiát, és nem az orvoslás mindennapi gyakorlatát érintő probléma. A rend kedvéért: az eredendő bűn minden földi szenvedés origója, így a betegségeknek is ; a kór – legyen az bármilyen – az egyén bűnös életvitelének isteni büntetése ; egy bizonyos betegség egy bizonyos bűn következménye .

A leprát például egyszer a köznép élvetegségével, máskor az elharapódzó irigységgel magyarázták. Megjegyzendő, hogy ahogy a középkori ember a szervezetet (test és lélek) megbonthatatlan egységként tartotta számon, úgy a társadalmat is természetes módon, egy testként szemlélte. Ha egy közösséget testi vagy lelki nyavalya, járvány gyötör, mi sem természetesebb annál, hogy a társadalom morálján kell javítani. :Đ

FOGÁSZAT:

Nos ha valami lehet mostoha a középkori gyógyászatban, az akkor egyértelműen a fogászat volt. :D Nem orvosok, hanem a borbélyok dolga volt csinálni, egyfajta kezelés élt: a foghúzás. XD Ezek a foghúzások egy cseppet sem hasonlítottak a maiakhoz, sőt nagy százalékban halt bele a páciens. A fájdalomcsillapítás: pofán verés és varázsfőzet volt. XD

Aki szereti a középkori regényeket vagy érdeklődik a kor történelme iránt, jól tudja, hogy a kisebb sebeket a borbélyok, azaz felcserek látták el . Ezek a felcserek, azaz a fodrászat gyönyörű szakmáját űző borbélyok végezték az "apróbb", vagy ha úgy vesszük "véresebb" egészségügyi beavatkozásokat.

A korai középkor egyházi orvosai ugyanis rangon alulinak tartották, hogy vérrel mocskolják be ruháikat, ezért minden egyes kórház külön e célra "szakálvágókat", borbély szerzeteseket fogadott, akinek az ilyen, mocskos munkák ellátása volt a feladata. 1215-ben aztán pápai rendelettel határozták meg ki kezelhet fogakat és ki nem, ugyanis ekkor vonták ki a szakmából azokat az egyházi személyeket, akik a kolostorokban "praktizáltak".

Öt évvel korábban, 1210-ben alakult meg az első párizsi borbély céh, amely két részre osztotta tagjait: elit orvosokra, akik orvosi munkát végeztek," és szakállat, hajat vágó borbélyokra. Igaz, mindkét csoport tagjai húzhattak fogakat.

Rettenetes beavatkozásnak számíthatott egy-egy foghúzás, ha pápai rendeletek szabályozták végrehajtását - az egyházi javallat egyébként a buzgó imádság volt fogfájás esetére, ugyanis a foghúzás súlyos gyulladással, esetleg halállal járhatott.

Sokáig azt gondolták, hogy fogaink az agyunkkal, esetleg tüdőnkkel állhatnak összeköttetésben, ezért tilos kihúzni őket - erre már csak abban az esetben kerülhet sor, ha már annyira mozog a fog, hogy hamarosan kiesik (ilyenkor biztos kevésbé sérül az agyunk). XD (OMG!)

Hogy a fogorvosi beavatkozást elkerüljék, rengetegen a "gyógyitalárusok" segítségért folyamodtak, akik több ezer féle kotyvalékot ajánlottak fogfájásra. Bár némelyik ital pillanatnyi enyhülést hozott, mások olyan szinten mérgezőek voltak, hogy végleges védelmet biztosítottak minden fájdalom ellen. (Y)

A halálos beavatkozás mellett a fogászat legnagyobb veszedelme a fájdalomcsillapítás szinte teljes hiánya volt.

Ha egy fakalapáccsal fejbe verték a "fogorvosi székben" ölő pácienst, levegőbuborék alakult ki az agyában, amelynek hatására menten elájult - mire a buborék felszívódott, már kint is volt a fog (vagy fogak). Már ha felszívódott. XDDDD

Próbáltak ugyan különféle főzeteket itatni - fogínyre dörzsölni, de kevés sikerrel. Például a mandragóra ugyan enyhíti a műtét utáni fájdalmat, de a közvetlen beavatkozáskor nem segít. A mai fogászati jellegű fájdalomcsillapítók alapanyagául szolgáló szegfűszeg olyan ritka és drága növénynek számított, hogy már csak a modern kor hajnalán találkozhatunk vele a fogorvosok kelléktárában.

A modern fogászat atya, Pierre Fauchard francia sebész valószínűleg már különféle kábító és bódító szerekkel csillapíthatta a páciensek fájdalmait. Ekkora, a 17. század közepére tehető az időszak, amelynek során a modern fogászati kezelés kialakult és a fogászati kezelés a kínzási eljárások területéről a modern egészségügy egyik ágazatává fejlődött.

SZERZETESRENDEK

Amint eddig olvashattuk kb. csak meghalni lehetett a középkorban, de ez nem teljesen igaz. A szerzetesrendekben a római kori és görög kultúra által megírt gyógyászatot alkalmazták.

Az orvos szerepét már a korai szerzetesek is nagyra értékelték, így Szent Benedek is a gyógyító orvoshoz hasonlította az apátot: "mint bölcs orvos minden eszközt használjon fel" a bűnös gyógyítására. Jézus példabeszédének egyik mondata (Beteg voltam, és meglátogattatok) pedig arra késztette a szerzeteseket, hogy az ápolást is felvegyék mindennapi tevékenységük sorába. Ez az igény nem változott a szerzetes közösségek kialakulása után sem: az egyik 6. századi regula kifejezetten előírta, hogy a szerzetesek vigasztalják és szolgálják a betegeket. Más pontok pedig fontosnak tartották, hogy a betegeknek külön termet hozzanak létre. Az orvos számára épületrészt képzeltek el, a gyógyszereket is megfelelően tárolták. A kertben gyógynövényeket termesztettek. Egy másik rész szegény kórházként szolgált, amely egyben menedékhelykén (hospicium) is funkcionált.

Cluny apátsága három kórházat is emelt, ezen felül a zarándokok és a beteg szegények számára még egy hospiciumot létesítettek. A kor szerzetesi rendelkezései részletesen szabályozták az ápolók és a betegek helyzetét. Megkülönböztették az ambuláns és a fekvő betegeket, ügyeltek az elhunytak megfelelő eltemettetésére. Bizonyos kezeléseket csak orvosi engedéllyel lehetett végrehajtani, próbálták elkülöníteni a betegségek fajtáit. Nagy hangsúlyt fektettek a megfelelő számú fürdésre. Igyekeztek tápláló vagy kímélő étrendeket összeállítani. A leghatásosabb módszernek pedig a kor legjobb megoldásait, a köpölyözést illetve az érvágást tartották.

Arab hatásra nyíltak meg Európa egyetemei az orvostudomány előtt, elsőként a dél-itáliai, bencés eredetű salernói orvosi iskola jött létre. Az intézmény egyik leghíresebb tanára Constantinus Africanus volt, aki több keleti orvoslási írást fordított le görög és arab nyelvből. Ismerte Hippokratészt, Galénoszt, de a kortárs Avicenna műveinek felhasználásáról nem számolt be. Salernó mellett elismert képzés folyt Montpellier, Bologna, Párizs és Toledó egyetemén. A monostori könyvtárak számos orvosi, gyógyszerészeti könyvvel rendelkeztek.

A nagyobb kórházak már ekkor specializálódtak: szülészet, nőgyógyászat, szemészet, bőrgyógyászat, seborvoslás, belgyógyászat és fogászat várta a pácienseket. Az orvos munkáját felcserek segítették. Alkalmazták az arab és az örmény medicina eredményeit is.

MÉG EGY KIS HAJMERESZTÉS

Mint tudjuk a legnagyobb para apesti sés a lepra volt. Végigsöpört európán és rettegésben tartotta az embereket. Napló idézet következik:

" Először kelések jelennek meg az ágyékon és a hónaljakban. Az áldozat vért köp és három nap múlva meghal. ,,

Ezekből a cuccokból vér és genny szivárgott, a bőr fekete foltossá vált, és szörnyű bűz vette körül a beteget. A hullák száma egyre csak nőtt, a pestis pedig szépen elharapódzott. Sokszor a folyókba lökték a testeket. Mivel a gyerekek immunrendszere gyenge volt ők haltak meg legtöbbször, az okos keresztények szerint ezt megérdemelték, itt a magyarázat, hogy miért is ^_^" :

" A gyermekek talán azért szenvedik el az ég bosszúját, mert nem járnak templomba, vagy mert nem tisztelik szüleiket. Isten azért pusztítja járvánnyal a gyermekeket-amint azt minden nap láthatjátok-mert az ősi törvény szerint a lázongó (vagy engedetlen) gyermekek büntetése: halál.,,

Na és akkor ezek után csodálkozik midnenki hogy miért nyílik a bicska a zsebembena keresztények láttán/hallatán...

Mivel az orvosok nem tudták mitől betegek az emberek nem is tudták mivel kell gyógyítani és jó sok hülyeséget kitaláltak. Szerintük a pestis ezektől terjedt:

-Ember ránéz egy áldozatra
-rossz levegőt lélegzik be
-mérgezett kútból iszik

Franciák szerint az angolok mérgezték meg a vizeket. Németországban a gyanúsított méregkeverőt egy hordóba zárták és bedobták a folyóba, a leprásokat pedig mindenki hibáztatta :D...

-Pár érdekes gyógymód:

-Ha fáj a fogad kössed nyakadba egy szarka csőrét

-Ha bolond vagy lyukat kell vágni a koponyádba, hogy ki tudjon menni a gonosz :Đ

-Pestis ellen: jó illatú gyógynövényt kell dobnia tűzre, hogy megtisztuljon a levegő. Be kell ülni a csatornába (ÁÁÁÁ) hogy a rossz levegőt elűzze a szar még rosszabb levegője. (nem kamu)

-Igyunk 10 éves melaszból készült szert, nyeljünk le porrá zúzott smaragdot, együnk arzént, vágjunk eret a betegen. Öljünk meg minden macskát a városban, borotváljuk le egy csirke farát és kötözzük a fekélyekre. Vándoroljunk városról-városra és verjük magunkat korbáccsal. ^_^

Sokan elmenekültek, de volt aki spontán felgyógyult. A pestis kórokozóját kb. 1 évszázada (kicsit több) fedezték fel. Nem a patkányok terjesztették (mert sokan azt hiszik) hanem a bolháik hordozták magukkal a kórokozót. A patkányok is meghaltak tőlük így a bolhák új gazdák után néztek.

Az orvosok kb majdnem minden betegségénél a vér kieresztését javasolták. Úgy érezték a rossz vért ki kell ereszteni. A borbély nyitotta meg az egyik vénáját és már sprickolt is a vér mindenfelé. :D A borbélyüzleteket onnan lehetett felismerni, hogy az ablakban mindig mosolygott egy tál friss vér! ^^

-Pár orvosi tanács még:

-Ótvar ellen: mosakodj kisfiú pisijében
-Bőrbetegség: fájó pontra tegyünk farkasbőrt
-Mindenre: melasz mindenre jó, kígyómarásra, némaságra, himlőre, Igazi sztár volt az orvosságok közt.
-Zúzódásra disznózsírt kell kenni vadkanhájjal
-Köszvény: tehénszar pakolás
-Belső vérzés: akasszunk szárított varangyot a nyakunkba
-Másnaposság: megelőzhetjük ha levett kalappal iszunk, hiszen akkor kimennek a fejből a kártékony gőzök! :O

Az arab orvosok előttünk jártak jóval, nem hittek a szemüknek amikor Európában jártak, hogy miket művelünk. Remélem a fent leírtakat jól betartjátok és leveszitek a kalapot a fejetekről ha isztok!