Misantrophe Mandy: Radnóti Miklós

Először is meg szeretném köszönni a türelmeteket és a biztató kommenteket. Másodszorra pedig bele is vágnék. Régen volt már irodalmi témájú cikk, ezért ma egy tragikus sorsú magyar költő életművét hoztam el nektek.

Radnóti Miklós

1909-ben született Budapesten, eredetileg Glatter Miklós néven, asszimilált zsidó családba. (Későbbi nevét nagyapja szülőfalujáról, Radnótról vette.) A szüléskor anyja és ikertestvére is meghalt, csak ő maradt életben. (Azért elég durva belegondolni, hogy milyen bűntudata lehetett emiatt gyerekként...)

1921-ben édesapja is meghalt, ekkor tudta meg, hogy az őt felnevelő asszony nem az édesanyja, hanem anyai nagynénje volt, Ágika pedig, akit testvérének gondolt, csak az unokatestvére. Mivel a nagynéni nem akarta nevelni a továbbiakban, Grósz Dezsőhöz került, aki az anyai nagybátyja volt.

1926 őszén ismerkedett meg későbbi feleségével, Gyarmati Fannival, akivel együtt csatlakoztak a Magyar Ifjúsági Balassa Bálint Irodalmi Körhöz. A következő év nyarán tett sikeres (szakközépiskolai) érettségi vizsgát és egy éves külföldi tanulmányút után 1928-ban nagybátyja cégénél helyezkedett el.

Írói karrierjének indulása is nagyjából ekkorra tehető, mivel ez év októberében barátaival 1928 címmel irodalmi folyóiratot indítottak, melynek két számában két verset is közölt Radnóti. A következő évben ugyanez a társaság Jóság címmel önálló antológiát jelentetett meg, amelyben a költőnek már tizenkét verse szerepelt.

1929-30-ban részt vett a Kortárs című, avantgarde folyóirat megalapításában. Közben letette a gimnáziumi különbözeti érettségit is, hogy egyetemre mehessen: be is iratkozott 1930-ban a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-francia szakára.

Ugyanebben az évben jelent meg első önálló verseskötete Pogány köszöntő címmel, ami azonban nem tetszett az akkori kormánynak, ezért vallásgyalázás és szeméremsértés vádjával eljárást indítottak ellene. (Házkutatást is tartottak nála, melynek keretén belül elkobozták tőle a kötet maradék példányait.) Az eljárás eltartott egy ideig, de végül 8 nap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték.

Ez nem volt rá olyan nagy hatással, hogy ne folytatta volna tanulmányait; 1934-ben summa cum laude minősítéssel avatták a bölcsészettudományok doktorává. (Kaffka Margit művészi fejlődése címmel írta a disszertációját.)

A következő évben feleségül vette Gyarmati Fannit. (A hölgy ma is él még egyébként, 98 éves.) Ekkoriban már a Nyugat munkatársa is volt, a harmadik nemzedék tagjai közé soroljuk. 1937-ban a Baumgarten-díjat is megkapta. Ugyanebben és a következő évben több hetet is Párizsban töltött, ami végül oda vezetett, hogy hozzákezdett Apollinaire verseinek fordításához. (1940-ben Vas Istvánnal közösen jelentetett meg egy válogatott Apollinaire-verseskötetet.)

1940-ig több verseskötete is megjelent - bár termékeny költőnek még úgy sem mondható, hogy szinte évente jött ki új kötettel: egész életműve elfér egyetlen vékonyka könyvben.

1940-től kezdve többször is behívták munkaszolgálatra. (Ekkor még minden alkalommal hazatérhetett.) Hiába tért át a római katolikus hitre 1943-ban, a következő évben megint behívták. Az ukrán fronton teljesített szolgálatot, majd a szerbiai Bor városa mellett található munkatáborba vezényelték. Pár hónappal később Győrbe küldték. Ekkor már járni is alig tudott, kórházba vitték, ahol viszont az akkori szőnyegbombázás miatt rengeteg súlyos sebesült volt - nem tudták fogadni, elküldték.

Mivel nem tudtak vele és több társával mit kezdeni, Marányi Ede honvéd alezredes parancsára 21 másik fogollyal együtt agyonlőtték. A Győrtől nem messze fekvő Abda község határában tömegsírba temették társaival együtt. 1946-ban exhumálták és ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét (az ún. Bori noteszt), benne utolsó verseivel.

Stílusa

Tragikusan rövid pálya jutott Radnótinak, ezért költői kiteljesedése sem mehetett teljesen végbe. (E tekintetben Petőfihez tudnám hasonlítani, akinek a 26 éve alatt nem adatott meg, hogy kiteljesedjen a benne lévő zseni.) Legutolsó versei mutatják meg egészen a géniuszt, korai műveiben inkább csak elvétve vannak jelen ennek nyomai. (Bár az utóbbi évek kritikusai ezt is vitatják...)

Az irodalmi művek elemzésekor több irodalomtudományi iskola eszköze is az olvasó rendelkezésére áll. A legújabb iskolák véleménye szerint a szöveget csakis önmagában kell vizsgálnunk, el kell szakítani az írótól és a környezettől, amelyben született. Radnóti esetében azonban ezt csak bizonyos verseknél tehetjük meg, mivel az életműve a holokauszt-költészet része. Nem lehet akárhogyan olvasni, nem lehet eltekinteni attól a környezettől, amelyben íródott.

Pont ezért érdekes, hogy még ezekben a verseiben is milyen hangon szólította meg a barátokat és a feleségét.

Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Nem tudom, hányaknak tűnt fel olvasás közben, de a fenti vers hexameteres formában íródott. (Hexameterben skandálva nekem valahogy még jobban tetszik.) Ez is nagyon jellemző Radnótira - aki nem mellesleg Vergilius eklogáik is fordította -, hogy az új témákat régi formában adta elő. A hexameteres forma és a cím felidézi a vergiliusi eklogák által leírt régi aranykort, de a tartalom ugyanakkor szomorú és fájdalmasan adja vissza a jelent. Ehhez hasonló verse a (Proust azonos című regényét idéző) A la Recherche..., mely hexameteres formában kéri számon a jelenen a háború előtti, barátokkal töltött kellemes időket. A vers elég hosszú, ezért nem is másolom be ide, de linkeltem, hogy elolvashassa az, akit érdekel.

Nem csak a hexameteres forma jellemző Radnótira, van más olyan verse is, melynek a külalakja meghatározó és fontos szerepet kap az értelmezésben is. (A vers pontos tipológiáját itt tudjátok megtekinteni. A blogban hiába szerkesztem meg, nem úgy mutatja, ahogy én szeretném...)

Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!

A fenti vers ún. nibelungizált alexandrinokban íródott. A cezúra óriási szerepet kap benne, az üresen kanyargó fehér vonal felidézi az út képét. Nem csak emiatt érdekes, de a versben megjelenő kettősséget is érzékelteti: az egyik pólus a változtathatatlanba való belenyugvás, a megadás, a halál mellett érvel, a másikban viszont a túlélés, a visszatérés és az idill vágya szólal meg.

Az életmű ismertetésének kezdetén említettem Radnóti születési körülményeit is. Elgondolkodtam rajta, hogy mekkora teher lehet így világra jönni egy gyereknek, és kutakodni kezdtem, van-e nyoma az emléknek a versei között. Természetesen volt.

Huszonnyolc év

Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, - gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.

Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én,
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.

Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen hüvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én,
a gyermeket elrémitő,
nagy, hófehér pehely helyett.

Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é? -
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifju nő,
komolykodó, tünődő.

Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska! véres szökevény!

Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.

Több művet most nem idéznék tőle, azonban a végére szerepeljen itt egy link, amelyen a válogatott verseit találjátok. Jó olvasást!