"kamupók": Az ördog karmaiban

Az az elképzelés, hogy egy démon behatolhat az emberbe és irányíthatja gondolatait és cselekedeteit, már számos bibliai történetnek is tárgya volt. A II. században Lukianosz görög szatíraíró egy hírhedt sarlatánról ír, aki abból gazdagodott meg, hogy kiűzte a démonokat az áldozatokból.

A XVI. és XVII. században az egyháznak az volt az álláspontja, hogy az emberiséget a sátán és segítői állandóan kísértik és gyakran állapították meg, hogy valakit démonok szálltak meg, ha annak magatartása eltért attól, amit az egyház helyeselt vagy hirdetett. Ez a kényelmes állásfoglalás minden egyházellenes viselkedésre alkalmazható volt, de leginkább boszorkányokkal és hisztériásokkal szemben gyakorolták.

A kollektív hisztéria általában kis közösségekben jelentkezett - elzárt falvakban, árvaházakban és különösen zárdákban -, ahol nők, gyakran fiatal lányok voltak összezárva, megfosztva a lehetőségtől, hogy természetes ösztöneiknek szabad utat engedjenek, s emellett még virrasztásra, böjtölésre is kényszerültek.

Johannes Wyer XVI. századi német orvos több zárdában előforduló hisztériás esetet tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy ezek a kitörések egészen természetes okokra vezethetők vissza. "1550-ben zárdarohamokat vizsgált a hollandiai Uverterben, rámutatott arra, hogy az eset a nagyböjt idején történt, amikor az apácák már 50 napja nem vettek magukhoz táplálékot, csak répalevet ittak. Wyer szerint a koplalás önmagában is felelős lehet a rángógörcsökért, ráadásul az apácák akkortájt nem önszántukból vállalták a szentéletű jámbor női szerepet, hanem épp ellenkezőleg. Egészséges, fiatal, tomboló hormonokkal rendelkező lányokat zárt el családjuk a külvilág elől a különböző kolostorokba, akik a vezeklés, a tétlenség és a böjt elől menekülve utat engedtek természetes vágyaiknak, tomboló ösztöneiknek. Bár Wyer nem merte, nem tehette meg, hogy kimondja a nyilvánvalót, a szegény apácák szexuális ösztöneinek felszínre törését, ő is arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az apácákat megszállta az ördög…" (részlet, Hihetetlen Magazin)

Francis Hutchinson, egy XVII. századi angol pap egészséges kételkedéssel figyelte a boszorkánysággal kapcsolatos jelenségeket. Az elsők között volt, aki megértette, hogy valami idegbajra való orvosság az ellenszer, nem a máglya vagy a bitófa. Hála az ilyen józan véleményeknek, az ördöngösségbe vetett hit lassan feledésbe merült.

A XIX. században több orvos, köztük a francia Louis-Florentin Calmeil felismerte a boszorkányosság és hasonló állapotok hisztérikus eredetét, Pierre Janet pszichológus pedig kimutatta, hogy a megszokottól eltérő viselkedés személyiségzavar következménye. Mindazonáltal nemcsak primitív, hanem úgynevezett civilizált országokban is sokáig élt a megszállottság fogalma.