Misantrophe Mandy: Az Asch-kísérlet

Régen írtam már pszichológia témakörben cikket, ezért most egy ilyen következik, egész konkrétan a szociálpszichológia tudományágán belül. Nem olyan izgalmas, mint a Zimbardo- vagy a Milgram-kísérlet, de azért elgondolkodtató ennek is az eredménye, mert újabb bizonyítékot ad az emberi természet gyarlóságáról.

Asch-kísérlet

Solomon Asch 1955-ben tett kísérletet a konformitás erejének vizsgálatára, vagyis annak akart utánajárni, hogy az emberek mennyire engedelmeskednek a tömeg nyomásának. Egyszerűbben szólva, hogy mennyire illik ránk a birkanyáj kifejezés...

Az első, eredeti kísérletben Asch egy hét egyetemista diák alkotta csoport viselkedését vizsgálta. Egy asztal köré ültette őket és párosával mutatott fel nekik nagyméretű lapokat. Az egyiken három, különböző méretű függőleges vonal volt, a másikon csak egy, ez volt a referencia. A feladat az volt, hogy a három különböző méretű vonal közül ki kellett választani azt az egyet, ami ugyanakkora, mint a referencia.

Eddig nem túl bonyolult, ugye? Főleg, hogy a vonalak hosszúsága olyan nagy mértékben különbözött, hogy a helyes válasz az összes esetben egyértelmű volt. Minden lappár felmutatásakor a kísérleti alanyok egyesével, sorrendben haladva elmondták, szerintük melyik a két egyenlő hosszúságú vonal a négy közül. Mindezt tizennyolcszor ismételték meg, minden alkalommal más referencia- és összehasonlító lapot használva.

A csavar ott volt, hogy egy személyen kívül az összes többi résztvevő beépített ember volt, akikkel a kísérlet megkezdése előtt Asch megbeszélte, mikor mit kell mondaniuk.

Az első és második körben valamennyi résztvevő helyesen válaszolt. A harmadik körtől kezdve azonban az első öt beépített ember egyöntetűen hibás választ adott, és a hatodikként következő valódi résztvevőnek minden oka megvolt rá, hogy azt higgye, az előtte szólók őszintén gondolták válaszukat. Ekkor ő általában meglepődve és feszülten elmondta saját válaszát. Végül a hetedikként válaszoló, utolsó beépített ember is megismételte az első öt személy által adott helytelen választ. A következő 15 körből 10-ben a beépített emberek újra egyhangúlag rossz válaszokat adtak.

Asch többféle csoporttal is megismételte a kísérletet. Volt, hogy kettőre csökkentette a létszámot, volt, hogy növelte és olyan csoporttal is kísérletezett, ahol „lázadókat” is elhelyezett - ők vagy valódi résztvevők voltak vagy olyan beépített emberek, akik azt az utasítást kapták, hogy adjanak helyes válaszokat. Ha beépített emberek voltak, akkor időnként nekik is rossz választ kellett adniuk, még rosszabbat, mint a többi téglának. De készült olyan kísérlet is, ahol a lázadó egy idő után átállt a többség véleményére vagy valamilyen indokkal otthagyta a csoportot.

Ezen kívül néha változtatott még a mutatott vonalak hosszkülönbségén is, hogy lássa, létezik-e olyan pont, ahol már annyira egyértelműen téves a rossz válasz, hogy a kísérleti személy egyáltalán nem lesz hajlandó a többség oldalára állni.

A kísérletek nagyon érdekes eredményeket hoztak. A résztvevők még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz.

Persze, emberfüggő is a dolog valamelyest, mivel a kísérleti alanyok kb. negyede egyszer sem volt hajlandó csatlakozni a többiekhez, a maradék viszont szinte kivétel nélkül a rossz válasz mellett állt ki a tömeg nyomására. (8%-uk a kritikus körökben 12-ből 10 alkalommmal a többségi, helytelen választ ismételte meg).

Az alábbi diagram azt mutatja, hogy a csoportlétszám függvényében hogy alakult a rossz válaszhoz csatlakozó kísérleti alanyok aránya. (A százalék azt mutatja, hogy 18 fordulóból hányban álltak át a másik oldalra az alanyok.)

Nem csak a csoportlétszám befolyásolta a döntést, de a "lázadó" résztvevő szerepeltetése is. Az olyan alanyok, akiknek megvolt ez, a csoportnak ellentmondó szövetségese, négyszer kevesebbszer álltak át a többség oldalára, mint azok, akiknek nem volt ilyen "cinkostársuk". Egy olyan "lázadó", aki szintén rossz, de a többségéhez képest kevésbé helytelen választ adott, mintegy harmadával csökkentette a résztvevők konformitását, míg egy, még a többséginél is rosszabb választ adó szövetséges tégla kétharmaddal. (Az utóbbi esetben a résztvevők csupán az esetek 9%-ában álltak át a többség oldalára.)

Ha a lázadó egy idő után szintén a többség véleményével értett egyet vagy valamilyen oknál fogva távozott a csoportból, akkor a kísérleti alanyok hajlandósága az önálló válasz adására egyszerűen eltűnt.

A legmókásabb az egészben szerintem, hogy mikor Asch 18 cm-nyire (!) növelte a vonalak közti különbséget, a többség még úgy is hajlandó volt a nyomás hatására rossz választ adni.

A fentebb ismertetett eredeti kísérletben a vizsgált személyek 67%-a független maradt, őket különféle csoportokba sorolta Asch. Ezek a következők:

- Magabiztos: a konfliktust úgy oldotta meg, hogy energikusan szembeszállt a többségi véleménnyel és sosem engedett a maga igazából.

- Individualista: elvből figyelmen kívül hagyta a többségi véleményt, mivel úgy gondolta, hogy neki mindig igaza van.

- Lelkiismeret-furdalásos: bár nem engedett, jelentősnek ítélte meg a konfliktust, és kételkedett ítélete helyességében.

A konform vagy engedékeny kísérleti személyekből szintén többféle fordult elő, őket a következő típusokra osztották fel:

- Viaszember: annyira kicsi volt az önbizalma, hogy ténylegesen helyesnek érezte a többségi álláspontot.

- Önmagában bizonytalan: bizonytalan volt saját ítéletében, és ezért inkább csatlakozott a többséghez.

- Kisebbrendűségi érzéssel küzdő: bár teljes tudatában volt annak, hogy saját válasza a helyes, mégis inkább átállt a csoporthoz, mert nem bírta volna elviselni, hogy deviánsnak tekintsék.

Sokszor szörnyülködöm rajta, hogy mennyi buta ember van, aki képtelen ostobaságokat szajkóz a tömegben, de az ilyen kísérletek tanulmányozása után már nem csodálkozom rajta.

Egyébként régebben olvastam valahol máshol hasonló vizsgálatról, aminek az lett az eredménye, hogy két másik ember tette elég hozzá, hogy te is lelépj a járdáról, akkor is, ha még pirosat mutat a lámpa. Két ember elég hozzá, hogy esetleg elüttesd magad... Két ember. Nem borzalmas?