"kamupók": Hóhérok I.

A kínzásokról és különböző kínzóeszközökről már egy korábbi cikkben szó esett, de magukról a "végrehajtókról", a törvény "szolgáiról" még semmi. Ennek örömére gondoltam, hogy kedveskedek nektek pár sor erejéig ezekről az emberekről, akik egyszerre voltak tiszteletre méltóak és számkivetettek a maguk korában.

Kezdetnek egy kis nyelvi "viccelődéssel" vezetném be a témát, mivel a fiatalabb generációk már nem beszélik azt a fajta magyar nyelvet amit az idősebb generációk beszéltek régebben. Ezekről a kifejezésekről igaz ugyan, hogy hallottam de nem értettem jelentésüket, nem is foglalkoztam és nem is használtam őket a szövegkörnyezetemben, kikoptak a köztudatból (felváltotta őket az amerikai szleng).

Ha valakit kellemetlen kérdésekkel faggatnak, úgy kínos kérdéssel szembesítik. Ezt a jelzős szerkezet a kínpadra vont vallatásának hagyományát örökítette át korunkba (ezt még talán ma is használjuk).

Az elcsigázott ember, aki megfáradt vagy megtört. Valójában a magyar nyelv ezen szava a csiga általi kínoztatás gyötrelmeire utal.

Az olyan ember aki rendkívül jól őrzi a titkokat szokták mondani, hogy fogóval sem lehet belőle kihúzni a szót. Ez a szólás arra a vádlottra utal, aki éppen a tüzes fogókkal való kínzás ellenére is makacsul hallgat. Azokra az emberekre akiknek ruházata viseltes, külsőre olyan mint valami hobó szokták mondani ágról szakadt, valójában az élő fára felakasztott elítéltekre mondták egykoron.

Ha valakit kérdőre vonunk és elutasítja a válaszadást akkor körömszakadtáig tagad: a nyelvi formula az ujjak szétzúzására alkalmazott préselő szerkezet hatását szemlélteti.

Érdemes tudni, hogy az égetnivaló személyeket hajdanán ténylegesen máglyára vetették (...gondolom ez egyértelmű volt, bár évek óta nem találkoztam nyelvünknek eme gyöngyszemével sem beszélt, sem pedig írott formában...).

A hóhér mesterség mint "rendes" hivatás sokáig nem volt jelen Európában, a kivégzések esetlegesen történtek (az elítélt rokona, katonák, közemberek felkérésével). Mint hivatás a 13. században terjedt el kontinens szerte feltehetőleg az inkvizíció születésével egy időben. A hóhér az ítélet végrehajtásakor csuklyát viselt, ami nem személye kilétének elfedését szolgálta hanem a kíméletlenül lesújtó, mindenek felet álló törvény személytelenségét jelképezte! A hóhér mesterség megfelelő ismereteket kívánt, sőt vizsgát is kellett tenni belőle, járatosnak kellett lenni a különböző kivégzési és kínzási módszerekben. Állatokon gyakorolták a vizsgatétel előtt a különböző "praktikákat" a "jelöltek". A városok pedig szerződést kötöttek ezekkel a "mester" emberekkel akik az élet és a halál valódi urainak mondhatták volna magukat. A rengeteg kínzás és halál látványa közepette rengeteget tanultak "első kézből" az ember anatómiájáról, a kor orvosai és kirurgusai is esetenként hozzájuk fordultak tanácsért. Tehát mesterségükkel nem csak ölni és pusztítani tudtak, hanem gyógyítani is.

Rengeteg megszorítás és megkötés vonatkozott rájuk. A keresztényi erkölcs és a törvény általi borzalmak egymás mellé illesztése pusztán képmutatásnak bizonyult, ennek köszönhették számkivetettségüket . Igaz ugyan, hogy a törvény szolgái voltak de egyben a "tisztességes", "hívő", "polgárokban" viszolygást is keltett puszta jelenlétük - elvégre a halál lengte körbe őket -, ezért aztán (...gondolom az egyház nyomására...) sem városban, sem faluban nem lakhattak csupán a számukra fent tartott, városon kívül elhelyezkedő házban lelhettek "otthonra" családjukkal együtt. Megkülönböztető ruhát kellett hordaniuk, hogy mindenki tisztán lássa kicsodák is ők. Az emberek nem érintkeztek velük (még a jobbágyok sem) szinte semmilyen formában, sem családjukkal vagy rokonaikkal (...bezzeg ha nem volt kéznél orvos...). Mivel számkivetetteknek számítottak, ezért a gyermekek kényszer pályára kerültek és apjuk mesterségét kellett tovább vinniük (a céhek nem fogadták köreikbe őket, stb.). Még a leány gyermekeknek is meg kellett tanulniuk a különböző "fortélyokat" mivel más lehetőség nem lévén csak egy hóhérhoz szabadott hozzá mennie. Így történhetett meg, hogy hóhér családok sarjai egymás közt házasodtak és jöttek létre nagy hóhér dinasztiák. Nem egyszer előfordult, hogy a bakó meg betegedet vagy elhunyt a nehéz fizikai megpróbáltatások miatt, olyankor a család tagjai vették át a helyét (felesége, fiai, lánya). Pozsony városának 1439 évi számadó könyve meglehetősen sok információt tartalmazott a bakókat sújtó rendelkezésekről. A hóhért kötelezték sárga szalag viselésére, kardját csak a jobb oldalon hordhatta, jószágot vagy piacra vitt árut kezével nem illethetett, templomban és kocsmában csak a számára kijelölt helyen ülhetett, csapszékbe betérve kizárólag a számára fenntartott fakupából ihatott, templomi házasságot nem köthetett, halála után egyházi temetésben nem részesülhetett. A piacon elővásárlási jogokat élveztek.

Javadalmazásuk érdekesen alakult, ugyanis a 18. századig teljesítmény bérben fizették őket nem volt önálló fizetésük( ...kivételek előfordulhattak, ugyanis alábbi példámban a forrás az évre nem hivatkozik konkrétan...). Pozsony számadó könyve szerint a város egy akasztásért 1-3 forintot fizetett, ha akasztó fát is kellett állítani 2 forint 60 dénár ütötte a hóhér markát. A város hóhéra heti 200 dénáros fizetésben is részesült. A pénzbeli juttatásokon kívül természetbeni járandóságokban is részesült, így "udvari öltönyt" és cipőt, élelmiszert és egyéb javakat is kapott, mindemellett rendszeres borravalóban is részesült lévén nem csak a város vette igénybe szolgálatait, hanem felsőbb kasztbéli emberek is. A munkája során felmerült költségeket közpénzekből fizették ki, így a hóhérpallos és a bárd élezését vagy a kivégzések és kínzások során használt eszközök (kötelek, karók, kerék, tűzifa) forintosított ellenértékét is Pozsony városának tanácsa utalta ki a számára. Más források szerint másmilyen volt a "bértáblázat". Lőcsén a saját karddal történő lefejezés 2 forint, "országos karddal" történő lefejezés esetén 1 forint fizettek a végrehajtónak. Akasztásért, kerékbetörésért, karóba húzásért, elevenen megégetésért, elítélt négyfelé vágásáért 2 forint volt a tarifa. Debrecen város hóhéra az 1700-as években évi 100 forint fizetést kapott, amely mellé ingyen lakás, 12 szekérnyi fa, 6 köböl búza és ugyanennyi árpa járt számára. Ez volt az alapjavadalmazása a hóhérnak amit további bérezéssel egészítettek ki. Lenyakazás, megégetés, nyelvkimetszés, kézlevágás, akasztás után 1 forint 2 dénárt kapott. Baranya megyében 1721-ben keltezett dokumentum alapján lefejezés és akasztás 6 forintnyi fizetség, a megégetések után 10 forint, kerékbetörésért 12 forint, kiherélésért és egyéb kínokozásért 3 forintnyi illetmény járt.

Mindezekből látszik, hogy "bűnös" szolgálataikért bőséges juttatást kaptak mégis előfordult, hogy egy város nem tudott szolgálatba állítani egyet sem mert a társadalmi kirekesztés súlya nagyobbnak bizonyult. Ilyenkor egy középkori szokáshoz nyúlt a bíróság. Az elítélt egy rokonát nevezték ki végrehajtónak, aki csak úgy menekülhetett a végrehajtás ellen ha elbujdosott. Egy másik szokás is létezett miszerint foglyok válthatták meg magukat úgy, hogy felvállalta a hóhér szerepét.

(...kicsit bőre sikeredett, folytatás következik...)