Black Regulator: Alone in the dark!

Szép estét mindenkinek!

Azt gondolod, hogy miközben ezt a cikket olvasod, senki sem áll épp a hátad mögött, figyelve minden apró rezdülésedet? Akkor csak hunyd le a szemed és érezd...

A minap sétálgattunk Neo-val és még egy taggal a Pesti éjszakában. Utunk elhagyatott ösvényekre és kihalt terekre vezetett, ahol érdekes gondolatok, érzelmek öntöttek el. Akkor és ott annyira nem merengtem rajta, de mikor hazafele tartottam a sötét csendes utcákban, elfogott az érzés és újra letepert, hogy testem lelkem megfertőzze és mint egy féreg belerágja magát gondolataim hálójába. Addig-addig foglalkoztatott már ez a gondolat, hogy úgy gondoltam megosztom veletek. Hátha ti is gondolkoztatok már hasonlón.

Sosem vagyunk egyedül?

Elgondolkodtató nemde? Bizonyára sokunk érezte már úgy, hogy ugyan egyedül van de mégis olyan érzése támad, hogy figyelik. Amikor egy elhagyatott házba belépünk és bizsereg a tarkónk, kiráz a hideg és megfagy ereinkben a vér. Amikor a látszólag üres éjszakai utcákat járjuk de mégis mintha láthatatlan ellenségtől félve, tekintetünket minden irányba pásztázzuk és érezzük idegen tekintetek sokaságát testünkön. Vagy amikor otthon vagyunk magányunkban, a meghitt és biztonságot adó otthonban, és mégis elkapja az embert az az érzés, hogy nem vagyunk egyedül. Az érzés ismert, és mivel mások is számoltak már be nekem hasonlóról ezért még csak a saját "beteg" elmémre sem foghatom. Ez tiszta sor. Na de akkor mi a magyarázat, mi váltja ki ezt az érzést?

Több elképzelésem is van erre.

• Az, hogy sose vagyunk egyedül, az szinte biztos. Nap mint nap lelkek(szellemek) sokasága vesz minket körül. Ezt vagy elhiszi az ember vagy nem, de bizonyítható tény létezésük. Fotók és videók sokasága örökített már meg halott személyeket. igaz jogos, hogy a mai vívmányokkal hamar lehet ilyeneket akár futószalagon is gyártani. Ám ezek között is vannak hiteles dokumentumok. Vagy mint ahogy azt már Káin is említette az EVP I. és EVP II. cikksorozatában mely ezekkel a jelenségekkel foglalkozik.
• Magyarázható paranoiával is, de kétlem, hogy szinte minden ismerősöm beteg lenne.
• Lehet az is, hogy mindig van mellettünk valaki aki óvja lépteinket, figyeli minden pillanatunkat vagy épp akadályozz bennünket.

Morbid abba jobban belegondolni, hogy szinte soha nem vagyunk egyedül, soha nem maradhatunk magányban gondolatainkkal, és ha elvonulunk is a világ zajától az emberek mocskából, egy helyre, amit csak mi ismerünk, akkor is körülvesznek minket és csendben figyelnek. Hogy miért? ez talán örök kérdés marad... De mégis a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, megfertőz és néha rám tőr,

nem hagy nyugodni.

Mit akarnak? Miért figyelnek minket? Rejtély. Még egy megválaszolatlan kérdés. Ám mi van, hogy ha a válasz rosszabb mint a tudatlanság áldott nyugalma? Talán jobb ha vannak dolgok amikre nem tudjuk a választ, mert lehet jobban megráz és felkavar mint a kérdés, amin néha el-elmereng az ember.