neo.Crysis: Hyper

Sohasem voltam oda a hiperrealizmusért, de szépen elérkeztem arra a pontra, amikor is egy hiperreálos előtt emelem kalapom..

Akinek nem volna tiszta a hiperrealizmus fogalma, az csak emésztgesse a szót, hogy hiperreál..nem akarok belemenni, hisz nem akarok vele foglalkozni mert még mindig nem tartom igazi művészeti tevékenységként számon- ez újra csak az én saram, bocsánat azoktól, akiket ezzel megsértenék..és hogy miért?? Sajnos nem preferálom az új hullámos "projektor-festőket"..Vagyok oly balga eme csodás világunkban, hogy szeretem végigkövetni egy egy alkotás felépülésének menetét, szeretem ahogyan az ecsetvonások vagy a vonalak szépen vezetik a szemet, pihentetik és hajtják, hogy magam előtt látom, ahogyan lépésről lépésre és rétegről rétegre felépült maga a koncepció és az alkotó minden apró rezdülése végigkövethető a művön. Nos a hiperreált ezért nem csípem..hisz fotórealisztikai törekvéseivel épp ezt az élményt veszi el az embertől..mert fasza-fasza-a kép jó, a festő jól elkészítette a munkát, de mégis egy nagy kalap sz*r az egész, mint egy fotó..persze-persze ebbe is belemehetnénk, de éppen ezért nem akarok, mert kinek a pap kinek a papné..

Szószó nem vagyok a hívük sem rajongójuk, most mégis elhoztam egy alkotót, kinek alkotásai épp eléggé elgondolkoztatóak és felkavaróan botrányosak, hogy veletek is megosszam.

Üdvözöljétek őt és integessetek

Gottfried Helnwein-nek!

Mint ahogyan tőlem már megszokhattátok, nem írok önéletrajzokat, sem munkásságot, sem semmi magasztaló prédikációt, hiszen kit is érdekel a protokoll által előírt blabla, hanem jöjjön a szemmel látható, jöjjön a való-mindaz amit felmutatott eddig az évek során.

Az osztrák alkotó maga megannyi felkavaró és felháborító performanszot tudhat már maga mögött, de épp ez a célja. Kedvelt témája a gyermeki szenvedés megjelenítése- az ártatlanság megrontásának ábrázolása, mellyel rohanó és egyre jobban eldurvuló világunk kegyetlenségét vitatott bemutatni. Az ártatlan gyermeki test és lélek szenvedése és ennek vizuális megjelenítése az, mely ellentétek közé emeli be munkásságának megítélését. Mindenki döntse hát el magának, felháborodik-e a képek láttán, vagy képes meglátni a mögöttes jelentést az erőszakkal és fájdalmas szenvedéssel átitatott hiperrealisztikus festmények láttán. Ezek szenvedő gyermekek- ezek mind mi vagyunk, anyáink és apáink és unokáink, akiktől elvették és akiktől el fogják venni az eredendő ártatlanságot.







Ja és kinek a haverja?? Nocsak..


Jöjjön néhány képe a gyűjteményemből, persze ne feledjük, ezek mind festmények!

(kiv. a bekötött szemű portréfotók az alkotóról és a Mickey-füles Manson..)

Képei monumentális méretűek, valamint láthatjátok, beépíti őket a térbe, a mindennapi emberek hétköznapi színterébe.

Remélem sikerült megértenetek a képek mondanivalóját és nem csupán a torziókat veszitek észre..keressétek a miérteket.