Káin: Sorozatgyilkosok XX.

Üdv itt a szokásos szerdai cikkel. Ma egy ismerősen csengő névvel fogtok találkozni ismét, szóval mindenki helyezze kényelembe magát és olvasson szaporán, hátha talál valami új infót a kis gyilkosunkról!

Ugye mondtam, hogy ismerős lesz! :D No szóval: 1946 november 24-én született és 1989 január 24-én halt meg. 74-78 közt fiatal lányokat erőszakolt és ölt meg, több mint 10 év kemény tagadás után megtört és több mint 30 nő megölését ismerte be de mai napig rejtély a valódi áldozatok száma. Általában agyonverte vagy megfojtotta őket és nekrofilkodott is. Művelt és vonzó férfinak ismerte mindenki, még a barátai sem sejtették, hogy ki is ő valójában.

Ted gyermekkorában apa nélkül nőtt fel. Nem sokkal születése után Ted és anyja visszaköltöztek nagyanyjához Philadelphiába. Ted sokáig abban a hitben élt, hogy nagyszülei a szülei, anyja pedig a nővére. Ezt az egész színjátékot azért találták ki, hogy anyját megvédjék a nyers kritikától, mert nem volt férjnél. Amikor Ted 4 éves lett Tacomaba költöztek anyjával , Louise beleszeretett egy, a hadseregben szolgáló szakácsba, Johnnie Culpepper Bundyba.

1951 májusában összeházasodtak, Ted felvette mostohaapja nevét, és élete végéig megőrizte. A Bundy család az évek alatt további 4 gyermekkel gyarapodott, akikre Ted vigyázott az iskola után. Mostoha apja próbált szoros kapcsolatot kialakítani Teddel, például kempingezésekkel és apa-fia tevékenységekkel, ám ez Ted számára felesleges volt, és közönyös maradt vele szemben. A vágy, hogy egyedül legyen növekedett, és talán ez vezetett ahhoz, hogy később a többi emberrel nehezen teremtett kapcsolatot.

Fiatalon Ted szörnyen félénk, önbizalom-hiányos volt. Gyakran ingerült volt, amiért viccek céltáblája volt a gimnáziumban. Michaud analizálta Bundy viselkedését és megállapította, hogy nem olyan, mint a többi gyerek, bár úgy viselkedett, de őt valami más kísértette: a félelem, a kételkedés. Már évek óta ezt érezte, de nem ismerte fel, csak mikor már késő volt. Függetlenül a megalázó tapasztalatoktól, amiket néha elszenvedett a mássága miatt, a gimnáziumban és a főiskolán jó tanuló volt. A gimnáziumi évei alatt társaság kedvelő emberré vált. Jól öltözöttnek és illedelmesnek jellemezték. Növekvő népszerűsége ellenére ritkán randevúzott. Érdeklődött a síelés és a politika iránt. Ez iránti érdeklődése évekkel később politikai körökbe vezette egy időre.

A gimnázium után Washingtonban járt egyetemre, és dolgozott, mint busz vezető és cipő kereskedő, de egy állása sem volt túl hosszan tartó. Munkaadói megbízhatatlannak tartották. Az iskolán kívüli munkák nem nagyon érdekelték, de nagyon törekvő volt az iskolai tanulmányaiban. 1967 tavaszán azonban belekezdett egy kapcsolatba, ami örökre megváltoztatta életét. Ted találkozott egy lánnyal, akiben mindaz megvolt, amit szeretett. Gyönyörű és nagyon okos volt. Nem hitte, hogy az osztályából bárki is érdeklődne iránta. Eléggé különböztek egymástól, de mindketten szerettek síelni, és lassan egymásba szerettek. Ő volt Ted első igazi szerelme, de a lány nem szerette őt annyira, mint Ted. Kedvelte, de nem látta, hogy közös jövő lenne előttük. Ted próbált rá minél jobb benyomással lenni, még akkor is, ha emiatt hazudnia kellett. 1968-ban, miután barátnője lediplomázott, szakított Teddel. Felismert benne néhány olyan vonást, ami kizárta őt a férjjelöltek sorából. Ted sosem heverte ki a szakítást. Ezután semmi nem érdekelte, depressziós lett. Próbált a lánnyal kapcsolatban maradni levelezés útján, de úgy tűnt azt már nem érdekelte. Ted nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Ez egy olyan megszállottság volt, ami egész életén át tartott, és olyan eseményekhez vezetett, amelyek sokkolták az egész világot. Hihetetlen egyébként hogy bizonyos emberekben már egy ilyen kis dolog is gyilkos lángot gyújt. akkor én már simán mészáros lehetnék. O__O"

A helyzet még rosszabbá vált, amikor 1969-ben Bundy megtudta az igazat szüleiről, hogy a „nővére” tulajdonképpen az anyja, a „szülei” pedig a nagyszülei. Nehéz elképzelni, milyen lehetett, mikor megtudta, hogy anyja egész életében becsapta.

Visszahúzódó és félénk személyiségből uralkodóvá vált. Újra beiratkozott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult, amiből kiváló volt. Bundy megbecsült hallgató lett, professzorai nagyon szerették. Ebben az időszakban találkozott Elizabeth Kendallal, akivel 5 évig volt együtt. Ő egy csendes, félénk titkárnő volt, aki elvált, és Tedben találta meg lánya számára a tökéletes apát. Elizabeth nagyon szerette Tedet, és hozzá akart menni felségül, de Ted erre még nem állt készen. A lány tudta, hogy Ted nem szereti annyira, mint ő. 1969-től 1972-ig látszólag jobbá kezdett válni Ted élete. Magabiztosabb volt jövőbeli terveit illetően. Jelentkezési lapokat adott be különböző jogi iskolákba, és aktív politikai életet élt. A seattle-i rendőrségen kitüntetést kapott, mert megmentett egy hároméves kisfiút a vízbefulladástól. 1973-ban a sors ismét összehozta régi barátnőjével, akit meghökkentett, hogy Ted mennyire megváltozott. Magabiztos és megfontolt volt, nem pedig céltalan, mint régebben. Ezután még sokszor találkoztak, Elizabeth tudtán kívül, és a lány újra beleszeretett. 1974-ben azonban Ted minden előzmény nélkül szakított a lánnyal. Bosszúja sikerült. Most ő utasította el úgy, mint régen a lány őt. Többé nem is látta, és nem is hallott felőle.

A dzsembori elkezdődik

Lynda Ann Healy egy művelt fiatal lány volt. 21 évesen rádióbemondóként dolgozott, és a hallgatók minden reggel hallhatták barátságos hangját, amint a síelési viszonyokat ismerteti. Magas, vékony lány volt, hosszú barna hajjal, és kedves mosollyal. Szeretett fogyatékos gyerekekkel foglalkozni. Lynda négy másik lánnyal osztozott az egyetem melletti lakásán. 1974. január 31-én néhány barátjával elment egy közeli bárba, ami igen népszerű volt az egyetemisták körében. Nem maradtak túl sokáig, Lynda hazament, tévét nézett és felhívta a barátját telefonon. Ezután lefeküdt aludni. Szobatársa ezen az éjjelen sem hallott semmi zajt Lynda szobájából. Minden nap 5:30-kor kelt, hogy beérjen a munkahelyére. Szobatársa hallotta az óracsengést szokás szerint megszólalni. De a csengés nem szűnt meg, így szobatársa épp be akart menni szobájába, hogy elhallgattassa azt, de megcsörrent a telefon. A rádióállomás érdeklődött Lynda felől. Szobatársa benézett a szobájába, de ott mindent rendben talált, így azt mondta, már elindult a munkába. De amikor aznap délután szülei telefonáltak, hogy nem látták Lyndát, mindenki aggódni kezdett. Senki nem látta őt. Lynda szülei hívták a rendőrséget. Szobájában az ágy be volt vetve, de olyan módon, ahogyan Lynda sosem szokta. Különös módon a párnahuzat és a lepedő hiányzott. Találtak egy apró vérfoltot a párnán, ami megegyezett Lynda vércsoportjával. Volt egy folt a hálóingén is, ami a fürdőben volt felakasztva. Néhány ruhája is hiányzott. További jel volt, hogy a hátsó ajtó nem volt bezárva, holott a lányok mindig nagyon ügyeltek erre. Kezdetben a rendőrség azt hitte, hogy Lynda egy bolond játék részese, mert nem találtak se hajszálakat, sem ujjlenyomatokat, de később megállapították, hogy egy idegen hatolt be a házba.

Ezen a tavaszon és nyáron még több női hallgató tűnt el megmagyarázhatatlan módon. Több esetben voltak meglepő hasonlóságok. Például mind fehér, karcsú, egyedülálló volt, hosszú, középen elválasztott hajjal, és mindannyian este tűntek el. Ebben az időszakban a rendőrség kikérdezte az egyetemistákat, akik egy furcsa férfiról számoltak be, aki egyik lábán vagy karján gipszet viselt. Állítólag könyveket pakolt, és fiatal lányokat kért meg, hogy segítsenek neki. Más szemtanúk is láttak egy gipszet viselő férfit parkolni az egyetem területén Volkswagen bogarával. Végül 1974 augusztusában, egy washingtoni parkban megtalálták néhány eltűnt lány maradványait, majd később még kettőét. Ők voltak Janice Ott és Denise Naslund, akik július 14-én tűntek el. Egy pár látta utoljára Ott-ot egy vonzó férfival. Annyit hallottak a lány és a férfi beszélgetéséből, hogy a férfi neve Ted, és segítséget kért a lánytól, aki beleegyezett. A férfi keze gipszben volt. A 33 éves lányt ekkor látták utoljára élve. Denise Naslund délutánját a barátaival töltötte, majd elindult a mosdó felé, és többet sosem látták. Azon a délutánon, arrafelé, amerre eltűnt, egy begipszelt kezű ember kért segítséget néhány nőtől. Naslund az a fajta nő volt, aki szívesen segített a rászorulóknak, de ez most az életébe került.

A gyilkos ebben az időszakban különböző államokat járt be. Utahban Louise Smith rendőrfőnök, 17 éves lányát felkészítette az élet veszélyeire. Túl sokat látott már munkája során, és aggódott lánya biztonsága miatt. Legrosszabb félelmei váltak valóra, amikor lánya, Melissa 1974. október 18-án eltűnt. Eltűnése után kilenc nappal találtak rá, megfojtva és megerőszakolva. 13 nappal később, halloweenkor, a 17 éves Laurie Aime tűnt el. Hálaadás napján találták meg holtan egy folyó szélén. Leütötték egy feszítővassal és megerőszakolták. A rendőrség gyanította, hogy nem a helyszínen, hanem valahol máshol ölték meg. A testén kívül semmilyen bizonyítékot nem talált a rendőrség.

A gyilkosságok hasonlóságai miatt a washingtoni és a utahi rendőrség együtt nyomozott a gyilkos után. Amikor Elizabeth Kendall egyik közeli barátja látott egy beszámolót az újságban a lehetséges gyilkosról, tudta, hogy Ted Bundy lehet az. Valahol mélyen Elizabeth tudta, hogy barátjának igaza van. Ted hasonlított a rajzra, VW bogarat vezetett, és szobájában mankók voltak, holott sosem sebesítette meg a lábát. Kendall 1974 augusztusában névtelenül felhívta a seattlei rendőrséget, hogy elmondja, barátjának köze lehet az aktuális gyilkossági ügyekhez. Később ismét felhívta a rendőrséget, és még több információt osztott meg velük. Különböző képeket adott Tedről, amiket később megmutattak a szemtanúknak. Mindezek ellenére a tanúk nem tudták egyértelműen azonosítani. A nyomozók úgy döntöttek, hogy sokkal gyanúsabb egyénekre fordítják a figyelmet, és Bundyt elfelejtették pár évre (ISMÉTELTEN GRATULÁLOK A BALFÉK RENDŐRÖKNEK) . A gyilkos továbbra is becsapta a nyomozókat azzal, hogy különböző államokban ténykedett, így a rendőrség nem volt képes összehasonlítani az ügyeket. Viselkedése egyre bátrabbá és merészebbé vált. Akik megmenekültek, később fontos információkkal látták el a rendőrséget.

1974. november 8-án a rendőrök áttörést értek el az ügyben, és ez volt az, amire vártak. Ezen a péntek reggelen, egy különös, de vonzó idegen egy könyvesboltban találkozott össze, a 18 éves Carol DaRonch-al. Az idegen azt mondta neki, hogy látta, amint valaki megpróbálta feltörni autóját, és arra kérte, hogy nézzék meg együtt, nem hiányzik-e valami az autóból. Carol azt hitte, hogy egy biztonsági őr, hiszen teljesen ura volt a helyzetnek. Mikor a kocsihoz értek, megnézte, és mondta a férfinak, hogy minden rendben. A férfi, aki Roseland rendőrtisztként mutatkozott be azonban nem volt elégedett, és be akarta kísérni a lányt a rendőrségre. Amikor a férfi egy VW bogárhoz vezette a lányt, az gyanakodni kezdett, és érdeklődött a személyazonossága felől. A férfi gyorsan felmutatott egy jelvényt, majd a kocsihoz vezette a lányt. A férfi a rendőrséggel ellentétes irányba indult el, majd hirtelen megállította az autót. DaRonchba befészkelte magát a félelem. A „rendőr” hirtelen megpróbált rátenni egy bilincset a lányra. Amikor elkezdett sikoltozni, a férfi elővett egy fegyvert és megfenyegette, ha nem hagyja abba, megöli. DaRonch kiesett az autóból, de az őrült azonnal elkapta. Feszítővas volt a kezében, és meg akarta ütni a lányt, de az megrúgta, majd elszaladt, és az úton meglátott egy arra autózó párt. Megálltak és felvették. Hisztérikusan sírt és egy férfit emlegetett, aki meg akarta ölni. Azonnal hívták a rendőrséget. Bilinccsel a csuklóján, sírva mesélte, hogy mit tett az egyik emberük. De náluk egy Roseland nevű rendőr sem dolgozott. Azonnal a helyszínre siettek. A rendőrség kapott egy leírást a férfiról és annak autójáról, majd pár nappal később vérmintát is a lány kabátjáról. A vércsoportja nullás volt, épp, mint Ted Bundyé. Ugyanezen a délutánon egy gimnázium igazgatóját megközelítette egy jó kiállású férfi, és a segítségét kérte. Nagyon elfoglalt volt, ezért elutasította. Később is segítséget kért tőle, de ismét elutasították. Valami furcsának, szinte ijesztőnek tűnt a férfiban, de nem törődött vele, folytatta munkáját. Felkavarta, hogy ismét látta a férfit a nézőtéren, és elgondolkozott, vajon mit is akarhat valójában. Debby Kent, aki szüleivel nézte az esti ünnepséget, hamar távozott, hogy felvegye testvérét a bowling teremben. Szüleinek azt mondta, hamarosan visszajön, de sosem tette. Valójában sosem jutott el az autójáig. Debbyt sehol nem találták, de a rendőrök a parkolóban találtak egy apró bilincskulcsot. Később a rendőrök megpróbálták beleilleszteni a kulcsot a DaRonchon talált bilincsbe, és az tökéletesen beleillett. Egy hónappal később egy férfi telefonált a rendőrségre, hogy látott egy VW bogarat kihajtani a gimnázium parkolójából azon az estén, amikor Kent eltűnt. 1975. január 12-én Caryn Campbell, vőlegényével, Dr. Raymond Gadowskival, és két gyermekükkel Coloradoba utaztak. Caryn remélte, hogy kikapcsolódhat, és több időt tölthet gyerekeivel. Míg a hotel társalgójában pihentek, Carynnak eszébe jutott, hogy egy újságot a szobában hagyott, és elindult érte. Vőlegénye és gyerekei hiába vártak rá. Vőlegénye tudta, hogy beteg volt azon az éjjelen, és utánament, hátha segítségre van szüksége, de sehol nem találta a nőt. Valójában sosem ért el szobájáig. Gadowski másnap értesítette a rendőrséget. Minden szobát átvizsgáltak, de nem akadtak a nyomára. Egy hónappal később egy lakóautós meglátta Caryn meztelen testét az út mentén. Az állatok már megrágták a testét, ezért nehéz volt megállapítani a halál okát. Az világos volt, hogy olyan erős ütéseket kapott, amelyek végzetesek voltak. Mint az áldozatok többségénél, nála is sorozatos csapásokat mértek a fejére egy éles tárggyal. A csapások olyan erőszakosak voltak, hogy kitört az egyik foga. Az is egy bizonyíték volt, hogy megerőszakolták. Úgy hitték, eltűnése után egy órával halt meg. Caryn testétől nem messze is találtak egy bizonyítékot. Néhány hónappal testének felfedezése után, egy másik test maradványait találták meg 10 km-re Ott és Naslund eltűnési helyétől. Ő volt Brenda Ball. Halála oka az volt, hogy egy éles tárggyal fejbe ütötték. Néhány nap telt csak el, és egy újabb holttest került elő. Susan Rancourté volt, aki még nyár előtt tűnt el. Ebben a hónapban még ketten kerültek elő, egyikük Lynda Ann Healy volt. További öt nőt találtak holtan Coloradoban ugyanolyan körülmények között. Nem ők voltak az utolsók, akik áldozatul estek Tednek.

1975. augusztus 16-án Bob Hayward őrmester Salt Lake megye területén őrjáratozott, amikor észrevett egy gyanús VW bogarat maga mögött. Jól ismerte a szomszédokat és a helybélieket, és nem emlékezett erre a szürkés autóra korábbról. Amikor ráirányította a lámpáját, hogy jobban lássa a rendszámot, a bogár sofőrje kikanyarodott a lámpa fényéből és gyorsan elhajtott. Hayward őrmester azonnal elkezdte követni a járművet. Két stop táblán és egy közeli benzinkúton is áthajtott. Hayward követte a merész vezetőt, látta amint az kiszáll és megközelíti a rendőrautót. Elkérte személyijét és jogosítványát, amelyek Theodore Robert Bundy névre voltak kiállítva. Ebben a pillanatban két másik rendőr tűnt fel, Hayward pedig észrevette, hogy a kocsiban az utas ülés hiányzik. A rendőrök átvizsgálták a kocsit: találtak egy feszítővasat, símaszkot, kötelet, bilincset, drótokat és egy jégcsákányt. Bundyt azonnal letartóztatták. Nem sokkal ezután a rendőrök megpróbálták kideríteni, vajon van-e köze DaRonch meggyilkolásához. A bilincsek, amiket kocsijában találtak megegyeztek azzal, amit a lányon találtak, és a kocsi is hasonlított a leírásokra. Továbbá a feszítővas is hasonló fegyver volt ahhoz, amivel megölték Carolt. Gyanították, hogy Bundy ölte meg Melissa Smith-t, Laure Aime-t és Debby Kentet. Túl sok hasonlóság volt az ügyekben. 1975. október 2-án DaRonchot behívták a utahi rendőrségre, hogy hét ember közül azonosítsa Bundyt. A nyomozók nem voltak meglepve, amikor Bundyban felismerte támadóját. Annak ellenére, hogy Ted hangoztatta ártatlanságát, a rendőrök tudták, hogy ő az emberük. Nem sokkal azután, hogy kiválasztották a hét ember közül, a nyomozók teljes körű nyomozást indítottak az ember ellen, akit Theodore Robert Bundyként ismertek.

1975 vége felé a nyomozók megjelentek Elizabeth Kendallnál, hogy információkat kérjenek Tedről. Úgy hitték, hogy Bundy hollétének kulcsa az ő kezében van, ő ismeri személyiségét és szokásait. Amit megtudtak, annak alapján össze tudták kapcsolni Bundyt a többi áldozattal is. 1975. szeptember 16-án a King megyei rendőrség kiemelt bűnüldözési egysége behívta Elizabethet, hogy kikérdezzék. Stresszes és ideges volt, de hajlandó volt információkat szolgáltatni az ügy érdekében. Amikor Tedről kérdezték, azt állította, hogy a gyilkosságok éjszakáin nem tudta hol volt. Valamint elárulta, hogy sokszor nappal aludt, éjjel pedig elment, de nem tudja hogy hová. Egy későbbi interjúban Elizabeth elmondta, hogy észrevett Ted autójában egy baltát. De volt itt még valami, ami fontos lehetett az ügyben. Emlékezett, hogy Ted ellátogatott a Sammamish parkba júliusban, ahová vízi síelni ment. Egy héttel ezután tűnt el Janice Ott és Denise Naslund ugyanezen a helyen. Hosszú órákon át tartó interjúk után a rendőrség úgy döntött, hogy inkább Ted előző barátnőjére összpontosítanak. Amikor kapcsolatba léptek vele, elmesélte, hogyan változott meg Ted viselkedése a szeretetből gonoszsággá. Úgy tűnt, Ted kettős életet él, tele hazugsággal és árulással. Ám sokkal több volt Tedben, mint ahogy azt ők gondolták. A bizonyítékok ellene szóltak, de ő ennek ellenére még mindig bizonygatta ártatlanságát. 1976. február 23-án Tedet bíróság elé állították DaRonch elrablása miatt. Bundy nyugodtan ült a tárgyalóteremben, bízva abban, hogy ártatlannak találják az ellene felhozott vádakban. Azt hitte, nincsen ellene komoly bizonyíték, de ennél nagyobbat nem tévedhetett. Amikor DaRonch elfoglalta a helyét, elmesélte, hogy mit szenvedett el 16 hónappal korábban. Mikor megkérdezték tudná-e azonosítani azt az embert, aki megtámadta, elsírta magát és rámutatott a férfire, aki „Roseland” rendőrtisztnek adta ki magát. Az emberek Bundy felé fordultak, aki hidegen nézett DaRonchra, amint az rámutatott. A tárgyalás után azt mondta sosem látta korábban ezt a nőt, de nincsen alibije sem a támadás napjára. A bíró egy hétvégét azzal töltött, hogy átnézte az esetet, mielőtt ítéletet hozott volna. Két nappal később Bundyt bűnösnek találták. Június 30-án kiszabták rá a büntetését, 1-től 15 évig terjedő börtönbüntetést kapott, de feltételesen szabadlábra helyezhették. A börtönben Bundyt pszichológiai teszteknek vetették alá a bíróság kérésére. A pszichológusok szerint Ted nagyon függött a nőktől, és szerintük ez gyanús volt. A későbbi vizsgálatokból kiderült, hogy fél a megszégyenüléstől nőkkel való kapcsolataiban. Míg Bundy a börtönben ült, a nyomozók próbáltak bizonyítékokat keresni Campbell és Smith meggyilkolásával kapcsolatban is, és 1976. október 22-én eljárást indítottak ellene Campbell meggyilkolása miatt is. 1977 áprilisában Tedet átszállították a Garfield megyei börtönbe, Coloradoba. Ügyének előkészítése közben egyre elégedetlenebbé vált a róla kialakult kép miatt. Úgy gondolta, hogy ügyvédje alkalmatlan védelme ellátására, ezért kirúgta. Úgy hitte ő jobban meg tudja oldani saját védelmét és bízott benne, hogy sikere lesz a november 14-ei tárgyaláson. Megengedték neki, hogy alkalmanként elhagyja celláját, és anyagokat gyűjtsön a börtön könyvtárában. De a rendőrök nem gondoltak arra, hogy éppen szökést tervez. Június 7-én, egyik útján a könyvtárba, kiugrott a nyitott ablakon, és bár megsebesítette a bokáját, de elszökött. Nem volt rajta bilincs, így nem lógott ki az átlagpolgárok közül. Az aspeni rendőrség lezárta az utakat, de Ted tudta, hogy a városon belül kell maradnia, míg egy kicsit lecsillapodnak a kedélyek. Ted így be tudta csapni őket pár napig. Szökése közben Bundy kempingautókból lopott élelmet és esetenként az éjszakát is egy elhagyatott autóban töltötte. Tudta, hogy egy kocsit kellene szereznie, amivel át tudna törni a rendőrök akadályain. Nem rejtőzködhetett örökké Aspenben. Szabad akart lenni. Talált egy kocsit, amiben benne felejtették a kulcsokat. De szerencséje nem tartott soká. Míg szökni próbált a lopott autóval, elfogták. Hét hónappal később Bundy ismét megkísérelt egy szökést, és most sokkal sikeresebben. December 30-án felmászott a rendőrség tetejére és átment az épület másik részébe. Olyan nyílást keresett, ami a WC-be vezetett és ott megvárta míg kiürül az épület, majd a bejárati ajtó felé indult a szabadságba. Szökését csak 15 órával később vették észre. Bundy ekkor már úton volt Floridába. 1978 januárjában Bundy nevet változtatott Chris Hagenre, és egy egyszobás apartmanban lakott. Élvezte, hogy itt senki sem ismeri, és semmit nem tudnak a múltjáról. Szabadidejében a kollégiumok körül szeretett sétálgatni, vagy az apartmanjában nézte a tévét, amit nemrég lopott. Szinte mindent amije volt, lopott. Az egyetlen ami nagyon hiányzott neki, a társaság.

Január 14-én vasárnap, a leányszövetség tagjainak nagy része táncolni ment, de néhány lány otthon maradt a Chi Omega kollégiumban. Nem volt szokatlan, hogy a lányok sokáig elmaradtak, és csak a hajnali órákban tértek haza, de egyik lány sem volt felkészülve arra, amit a kollégiumban találtak hazatérésük után. Hajnali 3-kor Nita Nearyt barátja kitette a Chi Omegánál, egy kollégiumi parti után. Amint elérte az ajtót észrevette, hogy az nyitva áll. Mikor belépett mozgást hallott, mintha valaki a felette levő szobában lett volna. Hallotta, hogy a lépések felé közelednek, ezért elbújt. Látott egy férfit kék kötött sapkában, husánggal a kezében, amint kiszalad az ajtón. Először azt hitte, hogy a házat kirabolták. Azonnal felszaladt az emeletre, hogy felkeltse szobatársát Nancyt, és elmondja neki mit látott. Nem tudván, hogy mit tegyenek elindultak az igazgató szobája felé. Mielőtt odaértek, meglátták egy társukat lefelé tántorogni a hallba. Mindenét vér borította. Míg Nancy Karenen próbált segíteni, Nita és az igazgató a többieket ellenőrizte. Megtalálták Kathyt a szobájában, még élt, de borzasztó állapotban volt. Értesítették a rendőrséget. A rendőrök további két lányt találtak az ágyukban, holtan. Valaki megtámadta őket, miközben aludtak. Lisa Levy volt az első lány, akit holtan találtak. Fejbeverték egy kalapáccsal, megerőszakolták és megfojtották. Harapásnyomokat találtak a mellén és a fenekén. Mellét olyan erősen megharapták, hogy annak egy része leszakadt, valamint szexuálisan bántalmazták egy hajlakkos flakonnal. Margaret Bowmant is hasonlóképpen ölték meg, de őt nem erőszakolták meg és harapásnyomok sem voltak rajta. A nyomozók, akik kihallgatták a túlélőket, semmit nem tudtak meg. Az egyetlen szemtanú Nita Neary volt, aki látta a gyilkost elmenekülni. A támadó ezen az éjszakán nem utazott messzire, hogy újabb áldozatokat szedjen. Egy kilométerre a Chi Omegától egy fiatal lány hallotta, ahogy a mellette levő apartmanból hangos zajok szűrődnek ki. Csodálkozott, hogy barátja mivel tud ekkora lármát csapni hajnali négykor. Ahogy a zajok folytatódtak, ideges lett és felkeltette szobatársát. Hallották, hogy Cheryl a szobában nyög. Izgatottan telefonáltak neki, hogy minden rendben van-e, de mikor senki nem vette fel a telefont értesítették a rendőrséget. Hamar kiérkeztek, bementek a lány hálószobájába, ahol az az ágyon ült. Arca fel volt dagadva, de szerencsére még élt. Találtak egy maszkot az ágya végében. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. 1978. február 9-én a rendőrség kapott egy hívást a 12 éves Kimberly Leach szüleitől, akik azt mondták, hogy lányuk eltűnt. Utoljára egy barátnője, Priscilla látta, amint beszáll egy idegen autójába. Sajnos nem emlékezett sem az autóra, sem pedig a vezetőjére. Kimberly testét 8 héttel később találták meg egy parkban. A rendőrség később talált bizonyítékot egy autóban, amit Ted Bundy vezetett. Néhány nappal Kimberly eltűnése előtt, egy különös férfi fehér kisteherautóval megközelített egy 14 éves lányt, amint az a bátyjára várt. Azt mondta a tűzoltóságon dolgozik, és megkérdezte, hogy a közeli iskolába jár-e. Különösnek találta, hogy egy szolgálatban lévő tűzoltó tarka inget és dzsekit visel. Kényelmetlenül kezdte érezni magát. Apja, aki rendőr volt, sokszor figyelmeztette lányát, hogy ne álljon szóba idegenekkel. Megkönnyebbült, amikor megérkezett a bátyja. Gyanakodtak a férfire, ezért követték és felírták a rendszámát, amit később odaadtak az apjuknak. James Parmenter nyomozó leellenőrizte a rendszámot, és kiderítette, hogy az autó Randall Ragené. Úgy döntött, meglátogatja. Randall elmondta, hogy autóját ellopták, és ő már újat vett. Parmenter elvitte gyerekeit a rendőrségre, hogy mutasson néhány fotót Bundyról. Mindkét gyerek megerősítette, hogy őt látták a teherautóban. Bundy egy újabb lopott autóval menekült tovább, egy VW bogárral. David Lee őrmester éppen a városban autózott, amikor meglátta a narancsszínű bogarat. Jól ismerte a várost, de nem emlékezett ilyen autóra, és úgy döntött ellenőrzi a rendszámát. Mikor kiderült, hogy a jármű lopott, követni kezdte. Bundy menekülni próbált, de a rendőrök rálőttek, és így sikerült megállítani. Tedet végre elkapták, megbilincselték, és börtönbe szállították. Ted saját maga látta el védelmét, és szerette volna bizonyítani ártatlanságát.

A Chi Omega-beli gyilkosságok tárgyalása igencsak magára vonta a sajtó és a média figyelmét. Mindent egybevetve Bundyt 36 gyilkossággal gyanúsították négy államban, és milliók ismerték meg a nevét. Eközben Ted saját védelmét látta el a tárgyaláson. Bízott képességeiben, és hitte, hogy megnyerheti a tárgyalást. Már az elején kiderült, hogy Ted egy vesztett csatáért harcol. Két olyan bizonyíték volt, ami meggyőzte a bíróságot arról, hogy Ted bűnös. Az egyik Nita Neary vallomása volt, miszerint látta őt a gyilkosság éjszakáján. A második pedig Dr. Richard Souviron fogorvos szakvéleménye volt. Leírta, milyen harapásnyomokat találtak Lisa Levy testén. Míg beszélt, az esküdtszéknek fotókat mutattak a harapásokról. A fogász összehasonlította a Ted fogairól vett mintát az áldozatokon lévőkkel. Nem volt kérdéses, hogy a kettő megegyezik. Ez volt ellene a legnagyobb bizonyíték. Július 23-án Ted a cellájában várta az ítéletet. Majdnem hét óra múlva tértek vissza a tárgyalóterembe az ítélettel. Az esküdtek minden vádpontban bűnösnek találták. Floridában az a megszokott, hogy egy büntetőtárgyalást is lefolytatnak. Az ítéletet egy héttel később, július 30-án hozta meg ugyanaz a bíró, aki bűnösnek találta őt. Ted mindazonáltal kapott egy esélyt, hogy fellebbezzen a bíróságon a halálos ítélet ellen. Ted ártatlannak vallotta magát, és azt állította, hogy csak a média tünteti fel őt rossz színben. A bíró azonban nem változtatta meg az ítéletet, és Bundyt villamosszék általi halálra ítélték.

Ted nem adta fel, úgy hitte, még van esélye megmenteni az életét. 1982-ben új ügyvédet választott, és fellebbeztek a Chi Omega-beli gyilkosságok miatt, amit elutasítottak. Ezt követően megpróbált a Kimberly Leach ügyben is fellebbezni, de kérését ismét elutasították. 1986-ban új ügyvédet fogadott, aki segíthet neki megmenekülni a halálsorról. Ted kivégzésének napja 1986. március 4-ére volt kitűzve, de ezt elhalasztották míg Polly Nelson, az új védője, megmentésén dolgozott. Két hónappal később ismét elutasították, és egy új időpontot tűztek ki a kivégzésre. A fellebbezések tovább folytatódtak ugyan, de mind sikertelenül, és a kivégzés napjául 1989. január 17-ét tűzték ki. Végül január 24-én, reggel 7-kor villamosszékbe került. A börtön falain kívül rengeteg újságíró és civil várta Ted halálát.

-Áldozatok:

• Január 4: Joni Lenz (túlélte) Aludt, mikor Bundy rátámadt és összeverte.
• Február 1: Lynda Ann Healy (21). Álmában támadt rá, megharapta és eszméletlenre verte, majd elrabolta.
• Március 12: Donna Gail Manson (19). Elrabolta miközben egy jazz koncertre sétált, Olympia-ban, Washingtonban.
• Ápr. 17: Susan Rancourt (18). Eltűnt, miközben Ellensburg's Central Washington State College kampuszán sétált keresztül este.
• May 6: Roberta Kathleen Parks (22). Nyoma veszett az Oregoni State University in Corvallis-ban miközben a bárataihoz tartott egy kávéra.
• May 25: Brenda Ball (22). Eltűnt Flame Tavernből Burienből, Washingtonból.
• Jun. 11: Georgeann Hawkins (18). Eltűnt a Leányszövetségi ház mögül (Kappa Alpha Theta), az University of Washington in Seattle-ből.
• Jul. 14: Janice Ott (23) és Denise Naslund (19), eltűntek a Lake Sammamish State Parkból Issaquahból, Washingtonból.
• Aug. 2: Carol Valenzuela (20). Utoljára Vancouverben, Washingtonban látták.
• Oct. 2: Nancy Wilcox (16). Eltűnt Holladayből, Utahból.
• Oct. 18: Melissa Smith (17). Nyoma veszett Midvaleben, Utah államban útban barátja háza felé.
• Oct. 31: Laura Aime (17). Egy Haloween partiról tűnt el Lehiben, Utahban.
• Nov. 8: Carol DaRonch (túlélte). Megmenekült, mert kiugrott Bundy autójából Murrayben, Utahban.
• Nov. 8: Debra (Debby) Kent (17). Órákkal azután tűnt el Bountifulben, Utahban, hogy DaRonch megmenekült.

• Január 12: Caryn Campbell (23). Vőlegényével volt sítúrán Aspenben (Colorado), amikor eltűnt a hotel előcsarnoka és a szobájuk között.
• Marcius 15: Julie Cunningham (26). Eltűnt miközben egy közeli kocsma felé tartott Vailben, (Colorado).
• Április 6: Denise Oliverson (25). Szüleinél volt látogatóban amikor elrablta. Grand Junction, Colorado.
• Majus 6: Lynette Culver (13). Egy iskolai játszótérről rabolta el, Alameda Junior High School, Pocatello, (Idaho).
• Június 28: Susan Curtis (15). Egy konferencián volt Brigham Young University-n, Provoban, Utahban mikor eltűnt.
• Július 4: Nancy Baird (23). Egy kisboltban dolgozott mikor eltűnt Laytonban, Utahban. Ezt a gyilkosságát nem sokkal kivégzése előtt ismerte be.

• Jan. 15: Lisa Levy (20), Margaret Bowman (21), Karen Chandler (túlélte), Kathy Kleiner Deshields (túlélte). A Chi Omegai gyilkosságokként ismert, Florida State University, Tallahassee, Florida.
• Jan. 15: Cheryl Thomas (túlélte). Az ágyában összeverte, nyolc háztömbnyire a Chi Omega kollégiumtól.
• Feb. 9: Kimberly Leach (12), Egy középiskolából tűnt el, Lake City, Florida. Megerőszakolta, megölte, holttestét a Suwannee State Park-ban dobta ki.

-Idézetek:

• „Érzed, ahogy az utolsó lélegzet elhagyja testüket. A szemükbe nézel. Ebben a szituációban az ember Istennek érzi magát.”
• „Néha úgy érzem magam, mint egy vámpír. :)”
• „Nem érzek bűntudatot semmiért sem. Sajnálom azokat, akik ezt érzik.”
• „Mit számít eggyel kevesebb ember a földön?”
• „Én vagyok a legnagyobb szemétláda, akit valaha a hátán hordott a Föld. Leszarom az embereket.”

Interjú Ted Bundyval 17 órával a kivégzése előtt:

James C. Dobson: Körülbelül délután fél három van. Holnap reggel 7-kor ki fognak végezni, ha nem halasztják el újra. Mi jár ilyenkor a fejedben? Milyen gondolataid voltak az elmúlt néhány napban?

Ted Bundy: Nem foglak azzal ugratni, hogy azt mondom, úgy érzem, hogy jó kezekben vagyok, és hogy ezzel megbékéltem. Ez egy ingadozó dolog. Néha nagyon békésnek érzem magam, máskor egyáltalán nem. Jelenleg az jár a fejemben, hogy minél termékenyebben használjam fel a hátralévő perceimet és óráimat. Ez segít élni jelenleg, lényegében, hogy termékenyen használjuk fel az időt. Most éppen nyugodt vagyok, nagyrészt azért, mert itt lehetek Önökkel.

JCD: Az ítélet szerint bűnös vagy több nő és lány meggyilkolásában.

Ted: Igen, így van.

JCD: Hogyan történt? Menjünk vissza az időben. Mik az előzményei a viselkedésnek, amit láttunk? Egy általad egészségesnek mondott családban nőttél fel. Fizikailag, szexuálisan vagy érzelmileg nem bántalmaztak.

Ted: Nem. És ez része az egész szituáció tragédiájának. Csodálatos otthonban nőttem fel két odaadó és szerető szülővel, négy testvérrel. Gyerekként mi voltunk szüleink életének központja. Rendszeresen jártunk templomba. A szüleim nem ittak, nem dohányoztak, nem szerencsejátékoztak. Nem volt fizikai bántalmazás, vagy veszekedések otthon. Nem mondom, hogy tökéletes, de egy jó, szolid keresztény otthon volt. Remélem, senki nem fogja a könnyebb utat választani, és a családomat okolni a tetteimért. Tudom, és próbálom is elmondani, amennyire lehetséges, hogy miként történt.
Fiatal fiúként, úgy 12 vagy 13 évesen, az otthonomon kívül, szemben találtam magam a pornográfiával. A fiatal fiúk felfedezik a környékük ösvényeit, és a mi környékünkön az emberek csak a szemetüket rakták le. Viszont időről időre ráakadtunk keményebb természetű könyvekre. Ez magában foglalt detektív magazinokat, stb., és ezt szeretném hangsúlyozni. A legkárosabb fajtája a pornográfiának - és most kemény, igazi, személyes tapasztalatból beszélek - az, ami bevonja az erőszakot és a szexuális erőszakot. Ennek a két erőnek az egyesülése hozza meg azt a viselkedést, amit rettenetes leírni.

JCD: Ebben az időben mi járt a fejedben?

Ted: Mielőtt messzebb mennénk, fontos nekem, hogy az emberek elhiggyék, amit mondok. Nem okolom a pornográfiát. Nem mondom, hogy ez vett rá, hogy kimenjek és megtegyek néhány dolgot. Teljes felelősséget vállalok az összes dologért, amit tettem. Itt nem ez a kérdés. A probléma az, hogy a pornográf irodalomnak milyen szerepe volt az erőszakos viselkedés kialakulásában.

JCD: Fokozta a képzelődéseidet.

Ted: Az elején fokozza ezt a fajta gondolatmenetet. Aztán, egy bizonyos időben ez elkezd kikristályosodni, és majdnem egy külön belső valósággá teszi.

JCD: Olyan messzire mentél a saját kis fantáziavilágodban, amennyire lehetett, fotókkal, videókkal, stb., majd ott volt a vágy, hogy az egész fizikai szintre lépjen.

Ted: Ha egyszer függőjévé válsz, és én ezt egyfajta függőségként látom, elkezdesz egyre hatásosabb, nyíltabb, élénkebb anyagok után nézni. Mint egy függőségnél, elkezdesz vágyni valamire, ami erősebb, és több izgalmat ad, amíg el nem éred azt a pontot, amikor a pornográfia már túl messzire ment - ez a kiugrópont, ahol elkezdesz azon gondolkozni, hogy talán az, hogy valójában megteszed ezeket a dolgokat, megadja neked azt, ami a szavak és képek mögött van.

JCD: Mennyi időt töltöttél ezen a ponton, mielőtt valóban megtámadtál valakit?

Ted: Néhány évig. Nagyon erősen küzdöttem a bűnöző és erőszakos viselkedés ellen, gátolni akartam őket. Ezt nevelte belém a környezetem, az egyház és az iskolák. Tudtam, hogy rossz dolog ezekre gondolni és persze megtenni is őket. A szakadék szélén álltam, és az önuralom utolsó nyomai is állandóan próbára lettek téve, és ezt végül megtámadta az a fajta fantáziavilág, amit nagyon felfokozott a pornográfia.

JCD: Emlékszel, hogy mi taszított a szakadékba? Emlékszel a döntésre, hogy megtedd?

Ted: Nagyon nehéz ezt leírni - az érzést, hogy elértem azt a pontot, amikor tudtam, hogy többé nem tudom kordában tartani. A korlátok, amit gyerekként megtanultam, nem bizonyultak elegendőnek, hogy visszatartsanak attól, hogy bántsak valakit.

JCD: Hívhatnánk ezt akár szexuális dühöngésnek is?

Ted: Így is lehet mondani - egy kényszer, ennek a romboló erőnek a felgyülemlése. Még egy tény amit még amit még nem említettem, az alkoholfogyasztás. A pornográfiának való kiszolgáltatottságommal kapcsolatban az alkohol csökkentette a gátlásaimat és ez így még tovább fokozta a dolgokat.

JCD: Miután elkövetted az első gyilkosságodat, milyen érzelmi hatásai voltak rád? Mi történt az azt követő napokban?

Ted: Még ennyi év távlatából is nehéz erről beszélni. Átélni azáltal, hogy beszélek róla nehéz, de azt akarom, hogy megértsék, mi történt. Olyan volt, mint felébredni egy rettenetes transzból vagy álomból. Egyedül ahhoz tudom hasonlítani (és nem akarom túldramatizálni), hogy valami nagyon borzasztó és idegen dolog birtokol, aztán reggel felébredsz, visszaemlékszel a történtekre és rájössz, hogy a törvény és persze Isten szemében felelős vagy. Reggel felébredni és tiszta fejjel végiggondolni, amit tettem, erkölcsi és etikai épséggel, nagyon hátborzongató volt.

JCD: Addig nem is gondoltad, hogy képes lennél rá?

Ted: Leírhatatlan az az erőszakos kényszer, hogy megtegyem, és amint ez a kényszer ki lett elégítve, és csökkent az az energiaszint, újra önmagammá váltam. Alapjában véve normális ember voltam. Sosem lógtam bárokban, sosem voltam munkakerülő. Sosem voltam perverz olyan értelemben, hogy az emberek ránéznek valakire és azt mondják, "tudom, hogy valami nem stimmel vele". Normális ember voltam. Jó barátaim voltak. Normális életet vezettem, ezt az egy nagyon erős és romboló, ártalmas részét kivéve, amit nagyon nagy titokban is tartottam. Azok az emberek, akikre ekkora hatással volt az erőszak a médiában, különösképp a pornográf erőszak, nem valamiféle született szörnyek. Mi vagyunk a fiaitok és a férjeitek. Rendes családban nőttünk fel. A pornográfia elérheti és kiragadhatja bármelyik gyereket otthonról manapság. Engem 20-30 éve ragadott ki. Akármilyen szorgalmasak voltak a szüleim, hogy megvédjék a gyerekeiket, akármilyen keresztény családban nőttem fel, az e fajta hatások ellen nincs védelem.

JCD: Többszáz riporter akart beszélni vele, és te engem kértél meg, hogy jöjjek, mert valamit el akartál mondani. Úgy érzed, hogy a kemény pornó, és az ahhoz vezető ajtó, a lágyabb pornó temérdek veszélyt hordoz magában más emberekre nézve is, és ráviheti őket, hogy nőket öljenek meg, mint ahogy te tetted.

Ted: Nem vagyok társadalomkutató, és nem teszek úgy, mintha elhinném, amit John Q. Citizen hisz erről, de már jó ideje börtönben élek, és sok emberrel találkoztam, akik ösztönözve voltak erőszakos tettek elkövetésére. Kivétel nélkül mindenki közülük mélyen érdeklődött a pornó iránt - mélyen felemésztette őket a függőség. Az FBI saját tanulmánya a sorozatgyilkosokról is megmutatja, hogy a leggyakoribb érdeklődési kör a sorozatgyilkosok körében a pornográfia. Ez az igazság.

JCD: Milyen lett volna az életed ezen befolyás nélkül?

Ted: Tudom, hogy sokkal jobb lehetett volna, nem csak nekem, hanem nagyon sok más embernek is - áldozatoknak és családoknak. Nem kérdés, hogy jobb élet lett volna. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ez a fajta erőszak nem lett volna része akkor.

JCD: Szoktál gondolni az áldozatokra és a családjaikra, akik most súlyosan sérültek érzelmileg? Évekkel később sem normális az életük, és nem is lesz az. Van bűntudatod?

Ted: Tudom, hogy az emberek ezért önítélkezéssel fognak vádolni, de Isten segítségével képes voltam eljutni arra a pontra, túlságosan is későn, hogy átérzem a fájdalmat, amiért felelős vagyok. Igen. Teljesen! Az elmúlt néhány napban néhány nyomozóval beszéltem pár megoldatlan ügyről - gyilkosságokról, amiket elkövettem. Nehéz ezekről beszélni ennyi évvel később, mert feleleveníti mindazokat a rettenetes érzéseket és gondolatokat, amiket rendíthetetlenül és nagy szorgalommal leküzdöttem - azt hiszem, sikeresen. A régi sebek fel lettek tépve, és újra éreztem a fájdalmat és az iszonyt. Remélem, hogy azok, akiknek annyi fájdalmat okoztam, még ha nem is hisznek bánatom kifejezésében, el fogják hinni, amit most mondok; az olyan elszabadult emberek, mint én, ott vannak a városaikban és közösségeikben, akiknek a veszélyes hajlamait feltölti a média erőszakkal, nap nap után, különböző formákban - főleg a szexuális erőszak formájában. Ami számomra ijesztő, hogy látom, mi megy a TV-ben. Sok erőszakos dolog, ami ma eljut az otthonokba manapság, olyan dolgok, amit még felnőtt filmek formájában sem mutattak volna 30 évvel ezelőtt.

JCD: A "mészárolós" filmek?

Ted: Az a legélénkebb erőszak a képernyőn, főleg amikor a gyerekek el vannak hanyagolva, és váratlanul akár egy újabb Ted Bundyvá is válhatnak; lehetnek hajlamaik ilyesfajta viselkedésre.

JCD: Az egyik legutolsó gyilkosság, amit elkövettél, a 12 éves Kimberly Leach volt. Azt hiszem, ennél az esetnél nagyobb a felháborodás, mivel egy ártatlan gyerek játszótérről való elrablásáról van szó. Mit éreztél utána? Normális érzéseid voltak utána?

Ted: Nem igazán tudok most erről beszélni. Túl fájdalmas. Szeretném, ha éreztetni tudnám, milyen élmény volt ez, de nem tudok róla beszélni. Képtelen vagyok elkezdeni megérteni azon emberek szüleinek fájdalmát, akiket bántottam. Nem tudom visszaadni őket nekik. Nem kérem, és nem is számítok rá, hogy megbocsássanak nekem. Az a fajta megbocsátás Istené; ha ezt érzik, érzik, és ha nem, talán egy nap rátalálnak.

JCD: Megérdemled a rád kirótt büntetést?

Ted: Ez egy nagyon jó kérdés. Nem akarok meghalni; nem fogok hazudni. Megérdemlem, persze, a legszélsőségesebb büntetést, amire a társadalomnak eszköze van. És azt hiszem, a társadalom megérdemli, hogy megvédjék őket tőlem és a többi olyantól, mint én. Ez biztos. Amit remélek, az az, hogy kitűnik a beszélgetésünkből, hogy a társadalom megérdemli, hogy megvédjék önmagától. Ahogy már beszéltünk róla, sok erő nem áll irányítás alatt ebben az országban, főleg ez a fajta erőszakos pornográfia, másrészről pedig "ártalmatlan" emberek elítélik egy Ted Bundy viselkedését, míg ők maguk is elsétálnak egy teli doboz magazin mellett, amik elindítanak fiatal gyerekeket az úton, hogy Ted Bundykká váljanak. Ez az irónia. Most nem a büntetésről beszélek, amit az emberek rám akarnak kiszabni. Nincs olyan módja a világon az én megölésemnek, ami visszahozná azokat a gyönyörű gyerekeket a szüleikhez és enyhítené, megszüntetné a fájdalmat. De csomó más gyerek van az egész országban, akik ma az utcán játszanak, holnap viszont halottak lesznek, mert más fiatal emberek olvassák és látják azokat a dolgokat, amik ma elérhetők a médiában.

JCD: Félelmetesen cinikus megjegyzéseket hallani rólad odakintről, feltételezem, jó okkal. Nem vagyok biztos benne, hogy bármit mondhatnál, amit elhinnének az emberek, mégis elmondtad nekem, hogy elfogadtad Jézus Krisztus megbocsátását, és követője, hívője vagy. Erőt merítesz ebből, ahogy közeledsz az utolsó órák felé?

Ted: Igen. Nem mondhatom, hogy a halál árnyékában lennem egy megszokott dolog, és hogy erős vagyok, hogy már semmi nem zavar. Ez nem vicc. Ez elég egyedülálló dolog, mégis emlékeztetnem kell magam arra, hogy mindannyian keresztülmegyünk ezen így vagy úgy.

JCD: Minden emberre rátalál.

Ted: Megszámlálhatatlan milliók, akik ezen a földön éltek előttünk, keresztülmentek ezen, szóval ez csak egy tapasztalat, amin mind megosztozunk.

Rengeteg könyvet írtak róla, szerintem filmek is készültek. Remélem tetszett nektek ez is, további kellemes olvasást!