Darkness: Vers

Üdv emberek! Ismét itt volnék. Ma egy verset szeretnék mutatni nektek, amit jómagam nagyon szeretek. Az utóbbi napokban nagyon ráálltam a vers olvasásra. Valahogy olyan szintén megnyugtat és feltölt, mintha átaludnék egy teljes hetet.

Szabó Lőrinc: Halálfélelem

Ha más nem, a halál (mondottam sokszor én is)
a halál megsegít s végre nyugalmat ad.
De most az álom is ijesztő kábulat
és nem tudom, milyen idegen cél felé visz.

Sintér hurcolja így a leütött kutyát,
mely már sírni se tud, nemhogy visszaharapna;
fekszem, nagy ájulás zuhant az akaratra,
és rossz, hogy mint a sír, oly vízszintes az ágy.

Lassan ízekre szed a magány és sötétség,
már külön dolgozik agy és szív és tüdő
s nyugodt ütemüket megrontva egyre nő
minden tagomban a didergő testi kétség.

Jaj, nem meghalni még! Minden kacérkodás
lehullott rólam és már csak élni szeretnék!
hisz én nem mondtam el, nem tettem eleget még!
még kell az öntudat! mert ki tudja, ki más

végzi el mind, amit magamért és magamnak
akartam, kezdtem… Óh, nem lehet, hogy csak úgy,
oly könnyen múljak el, mint fény a kialudt
körtében, amelyet két ujjal lecsavarnak!

Jaj, irtózatos ez, hogy meg kell szűnni, és
nem amikor magunk parancsoljuk magunknak!
Ágyútűzben, mikor vad hősök meglapulnak,
még mindig van remény s lehet menekülés,

de élni, egy kicsit, végtelenben a véges:
itt biztos igazán, hogy vagyunk bábjai
valami vén, beteg akaratnak, aki
élvezi, hogy teremt s élvezi, hogy kivégez.

Mit akarsz, nyomorult? Tudom, nagy már a fa,
melyben gonosz eszed építgeti koporsóm;
fojtó két kezedet torkomra zárva hordom
s nem menekülhetek előled sehova:

szálljak bár berregő tündérerejű gépre
déllé téve megint az alkonyi napot,
hosszú árnyékkezét kinyújtja cinkosod
utánam, az idő, s visszavisz börtönébe.

Mert olyan csata ez, hol csak egy bukhat el,
verseny, hol az úszó nem jut el soha partig, –
s így megyünk tönkre mind, ahogy a test hanyatlik,
s egyre több a salak bennünk, a súly, amely

lehúz, – a nagy eget lelkünk ragyogva szántja,
még bízunk, akarunk, s egyszerre, mint bukott
csónakok, merülünk, s roncsunkra rázuhog
győzelmesen a föld fekete óceánja.

U.I.: holnapra készülök egy poszttal, amit eredetileg ma akartam kirakni, de elnapoltam.:D