Ködhajós: A Vérkapitány története

Egy újabb cikk... Egy újabb látomás az életből merítve és elétek tárva. Talán hosszabb lett mint terveztem, de hiába, Clio nem halt meg csak feledték, néha ő még bele -belesúg a fülekbe, de hát, ezek is csak hangok a ködből....

A műért köszönetet szeretnék mondani már előre: egy ismeretlen rádióadónak, Egy barátomnak (V-nek) és Clionak aki segített a barátom történetét historizálni...

Szóval a minap hazafelé a buszon (igen szoktam olyanon is utazni) rádiót hallgattam a telefonomról, de mivel nem volt semmi értelmes így folyton a kereső gombot nyomogattam... És találtam. Valami furcsát. Valamit ami nem megszokott egy rádióadóban. Statikus zajokba vesző cimbalomhangok néha egy egy dobütéssel, két késpenge vagy fémlemez súrlódása, MONDATOK, elmosódott vallási ének ez éterbe vesző kislányos hangokkal, mintha gitározna valaki, és közben a gondolatok kimondása, amolyan görög, drámai stílusban. Mint amikor az istenek beszélnek a panteonról. „- Szarból és mészből egy arc valahol megszületik... (hangok, statikus zörejeken átszűrődő.... csikorgás) - Órákon át ugyanazt a zenét hallgatom, ebben a felfokozott izgalmi állapotban, mert ez egy izgalmi állapot, és ilyenkor vagyok a legboldogabb, és ez az egész annyira, Dekadens! (ismét szünet maradt csak, a gondolat vége, jött a zene. Mintha a Queen egyik éneke szólna valami távoli gladiátorviadalon keresztül, még a tömeget is hallani véltem) – Hangok, földön fűben, mindig csak hangok, aki magányos az hallja igazán. Hisz a halál és a szerelem egy beteljesülésen van...”

Érdekes, gondoltam, ha köd hát köd, elnyelte kiköpte. Most én köptem elétek, betűkből a monitorotokra. Remélem érdemes....

És ez késztetett rá, hogy a barátom történetét elétek tárjam, másképp mint ahogy történt, hiszen nincs értelme realizálni ebben a valóságban. Egy másik valóságba kell megírni a dolgokat, hogy a mai gondolatoktól eltérjen, hogy más legyen, és befogadható... Hisz kit izgatna fel egy spicces cimbora borgőzös története.... Engem nem, de érdemes volt meghallgatni és átültetni egy másik világba... A VÉRKAPITÁNY világába...

-Kora reggel volt. A kabinjában ébredt. A 16 éves lány fehér, meztelen teste ott lógott a kabin tetején átfutó tatgerenda oldalába szögelve, alatta a kupa. A kupa ami most csak félig volt vérrel, a méregtől meg nem alvadó iható, de sótlanná váló vérrel.
-Megint hibázott a hajóorvos.
A lányban ott volt a cső, a hüvelyétől egészen a szívéig. Ez volt az elmélet, de túl hamar meghalt mert alig jött vér. Vagy mellészúrt az a kontár... Mellészúrt. Mint már azt ő maga a Vérkapitány is elkövette jó párszor, mint legutóbb, abban a kis halászfaluban. Kikötöttek, hogy feltöltsék a készleteket, és a lédertanyán ami akkor a fogadó szerepét is betöltötte, megismerte Őt... A kis szende csapos lányt. Tetszettek egymásnak. Jó hajóshoz illően neki is volt minden kikötőben egy felesége vagy ágyasa, de ez a lány más volt. Más volt a szemében, más volt a kisugárzása.

A Vérkapitány 3 évig járt hozzá, nem csak hozzá, de ezt a falut mindig útba ejtette. És vesztett. Azt hitte övé a főnyeremény. 3 év. És mindig megtalálta ott a lédertanyán. Szinte minden alkalommal olyan szűz volt mint legelőször. Elmondta, hogy lett egy vőlegénye, de a kapitányért hajlandó elutazni, A kapitánnyal, az Ő kapitányával a világ végére is elhajózna....
Vérkapitánynak nem kellett több. Megölette a többi nőt, asszonyt és lányt, akik nem tudták miért halnak meg. De a Vérkapitány szerelmes volt. Nem állíthatta meg senki. Várt. Viharról viharra, szélcsendről szélcsendre, mindig csak azt leste melyik szél viszi vissza a lány halászfalujába. Mikor visszaért, hatalmasat szeretkeztek.
-Jöjj velem. Csak te létezel, te tettél létezővé, senkim nincs már rajtad kívül.
De a válasz más volt....Az a lány aki hagyta, hogy megkorbácsolja, aki szerette ha forró viasszal csöpögteti vagy mártja a bőrét, aki elfogadta... Most csak annyit mondott...
- FÉLEK.
A világ megborult. Fejére állt. Nem volt érthető semmi, se a szelek, se a hullámok ringatása, nem volt semmi ami megnyugtatta volna... Csak Ő...
De Ő, a saját félelmeit választotta, A félelmet, hogy később mikor egy hajón lesznek, nem tudja majd úgy szeretni A kapitányt, Az Ő Kapitányát, mint amikor megismerte, még ha oly véres és izgató is... A vőlegényével maradt mert az biztonságosabb mint a szeszélyes tenger. Hibázott. A Vérkapitány jött. Még háromszor. Utána soha.
Mikor először jött, még kért, könyörgött, hízelgett és dühöngött. A válasz. A kikötőőrség, és a katonai flotta hívása volt. Másodszor, már nem várta meg a flottát... A hajó elég gyors volt, és a maradék pénzből vett rum meg gyolcs is elegendőnek bizonyult.
Ötven matróz egy óra hossza alatt felgyújtott mindent, a házakat, istállókat, kerteket, boltokat halárusokat, majd a kikötő stégjeit.... Mire a katonák megérkeztek hajnalra, már csak a fekete korom, a füst, az égett emberi és állati hús büdös keserédes illata fogadta őket a romok közt. Nem volt hova kikötni. Csónakokkal mentek be élők után kutatni, és üres kézzel jöttek vissza. Nem volt értelme semminek. Már csak a csizmáikról kellett lemosni a kormot és a hamut.
Fél év. Ennyi kellett a kapitánynak is hogy magában is felégesse mindazt amit ott felégetett. Visszament és letett egy táblát a ledér tanya kiégett ajtajának helyére:

„ Legyen feledés és halál a jussa minden nőnek, ki a szabadságot és a kalandot eldobja! ” (Vérkapitány)

Újra a tengerre szált. Ha kiköt valahol. Szerez egy lányt, aki nem elég merész, aki nem hajlandó vállalni a kalandot, (kivételek mindig vannak, ők a találkozás után boldogabban élnek mint a fehérnépek egy udvari bálon fűző nélkül) de aki Fél azt leitatja vagy leüti, és másnap reggel megissza az életadó nedűt, a lány teste a tengeré.. Ma reggel is így lesz... Beledugta a lábát a tengerészcsizmába, felvette a kalapját, és kiment hogy a tengeri nap ezernyi csillámló sugara köszöntse fentről- lentről...
De más köszöntötte... A KÖD. És egy hajó az övéhez csáklyázva.
A másik hajó kapitánya már baráti mosollyal várta a fedélzeten, egy asztalnál, amin 2 kupa és egy üveg bor várta a fogyasztást...
- Jöjj Vérkapitány, köszöntsük e nedves hajnalt. és mesélj mi szorítja a mellkasod, rajtam segített a Köd, hátha neked is tartogat valamit....