Shinigami: a Japán oktatási rendszer

Japán oktatási rendszer

... avagy ismét egy dögunalmas téma azoknak, akiket érdekel Japán

Miről is lesz szó?

I. Előszó
II. Az oktatás kialakulása
Az oktatás kezdete a Nara és a Heian korszakban
A Daigakurjó
Problémák az akkori oktatással
III. Magániskolák és az első nyilvános iskola megjelenése
Az első nyilvános iskola
A magániskolák szerepének növekedése
IV. Oktatás a középkorban
Misszionáriusok szerepe az oktatásban
V. Az újkor és a modern oktatási rendszer kialakulásának előzményei
Problémák az akkori oktatással
VI. Közoktatás a Meiji-restauráció idején és után
Az oktatás árnyoldalai
Bibliográfia

Előre leszögezem, lehetett volna erről kétszer ennyit is írni, csak egyrészt nekem sincs temérdek szabadidőm, meg másokat sem akarok halálba untatni.

I. Előszó

A japán gazdasági csoda egyik alapjának elemzők a japán oktatást tartják, hiszen, ha Japánról esik szó, mindenki előtt felvetül a magasan képzett tömegek képe. Az írástudatlanság gyakorlatilag ismeretlen az ország területén. A kötelező oktatás 9 éve alatt, ami az alapokat rakja le, már a kezdetektől fogva szívós munkára és együttműködésre szoktatják a gyerekeket, kialakítva bennük a csoportszellemet és a kollektív gondolkodást. Az oktatás célja nem az egyének tudásának és teljesítményének a fokozása, hanem a csoportteljesítmény javítása.

A japán oktatási rendszert – joggal – irigyelheti sok más ország, hiszen köztudott, hogy a japán tanulók a nemzetközi teszteken mindig kimagasló eredményeket érnek el. Azonban az odaadó tanulásnak, a magas szintű képzéseknek, ahogy azt hazánkban is állandóan tapasztalhatjuk, hatása nem marad el – megjelennek olyan súlyos problémák, mint az egyre nagyobb mértékben elterjedő fiatalkorú bűnözés, iskolakerülés, erőszak. Ráadásul a magas képzettség negatív hatását gerjeszti az elhelyezkedés terén is.

A napjainkban is zajló oktatási reformot Japánban már két másik nagy reform előzte meg az elmúlt mintegy másfél száz évben. Az első ilyen lényeges reformot a Meiji korszak változásai hozták el az ország oktatása számára, mely fejlődés nem hasonlítható egyetlen országéhoz sem. Japán a Meiji korszak elején kénytelen volt szembesülni a problémával, hogy jelen állapotában nem tudja megvédeni magát a nyugat modern világával szemben. A lehetőségeket éppen ezért a fejlesztésben, és a változásban látták; nem volt más választásuk, mint hogy megnyissák kapuikat az ismeretlen világ felé és lerázva magukról az ország elmaradottságát, átvegyék az európai technikai és műszaki ismereteket. A Tokugavá-k több mint kétszáz éles elszigetelődési politikájának összeomlása, és az ország kapuinak kényszerű megnyitása után, mégis, a lemaradás mértékéhez képest meglepően gyorsan ment végbe Japán modernizálása (kindaika).
Az újítások melyeket Japán végbevitt eltörpülnek minden más addigi változáshoz képest, hiszen egy, a számára teljesen idegen struktúrát kellett adoptálnia a társadalmi modernizáció érdekében. A Meiji éri nyugat felé való nyitása új értékek, szellemi irányzatokat, politikai és egyéb struktúrákat hozott magával, melyek esetenként teljesen idegenek voltak az akkori japán nemzet számára. Ennek folyamata sokszor erősen ellentmondásos, mégis igen mélyreható volt.

II. Az oktatás kialakulása

Az oktatás kezdete a Nara és Hein korszakban

A japán nevelési és oktatási hagyományok kialakulásának kezdetét már egészen a japán történelem szerinti kodai （古代）korszakára visszavezethetjük.
A Nara és a Heian éra diplomáciai kapcsolatainak köszönhetően Japán fokozatosan adoptálta a kínai kultúra különféle elemeit, majd emelte be azokat sajátságos japán szokásaik közé. Így történhetett, hogy napjaink jellegzetes japán kultúrája nem más, mint a hagyományos japán kultúrának a külföldivel történő számos találkozása révén kialakult saját kultúra. Ebben nagy szerepet kap a japánok idegen kultúrákkal, tudással szemben tanúsított nyíltsága, vagyis az, hogy azok teljes elutasítása helyett beépítették értékrendjükbe és hozzáigazították saját igényeikhez a kívülről érkezett műveltséget. Ez természetesen sosem jelentette azt, hogy az addig meglévő elemeket teljes mértékben elhagyták volna. A japán kultúra jellemzői a folyamatos változás, a már meglévő elemekre való ráépítés. Az első ilyen küldöttségre – kentōshi （遣唐使）útjára 630-ban került sor, és ezek az olykor több száz fős látogatások egészen a 894-es évig folytatódtak.
A japán középkort megelőző időszakokban az ország fokozatosan haladt a megújulás útján, és tette ezt a továbbiakban is. Az ókorban elterjedt a kínai kultúra, a Tang-dinasztia kultúrája követendő mintául szolgált az emberek számára, mely végül abban teljesedett ki, hogy még a politikai- és kulturális elemeket is beépítették sajátjukba. Erre az átvételre a fokozatosság és a folyamatosság volt jellemző. Megjelent a buddhizmus, új ismeretek, mint a csillagászat és a földmérés. Új vallások bontották szárnyaikat, a japánok megismerkedhettek a taoizmus, a konfucianizmus, és különféle filozófiai irányzatok tanaival. Kínából átvették a jogra, a törvényre, állameszmére és a hivatalnokeszmére vonatkozó ismeretanyagokat.
A 4. és az 5. század táján lehetővé vált, hogy koreai közvetítéssel a japán nép megismerkedhessen a kínai írás rendszerével, majd végül átvehesse azt.

A Daigakurjó （大学寮）
Az ókori japán nevelés, oktatás hogyanjáról viszonylag kevés adat áll rendelkezésükre. Az akkori oktatás mintájául – mint sok más területen – ugyancsak a Tang-dinasztia iskolarendszerét vették.

Azonban ez a rendszer még korántsem mutatkozott megfelelőnek.
A fővárosban nagyiskola működött, daigaku (大学), míg a tartományokban a tartományi iskolák, kokugaku ( 国学) voltak a jellemzőek.
Habár a hivatalnokoknak szigorú vizsgát kellett tenniük (erre bárkinek lehetősége volt – meritokrácia), mégis az oktatásban súlyos ellentmondások, és problémák merültek fel.

Problémák az akkori oktatással

1) az oktatás célja.
Ebben az időben az oktatás még nem kizárólag az egyén fejlesztésére irányult, hiszen habár a császári udvar által létrehozott iskola a hivatalnokképzést voltak hivatott szolgálni, szükségessége az akkori szokások miatt megkérdőjelezhetővé váltak.

2) nehézséget jelentett az iskolába való bekerülés; a tanulási lehetőség szinte csak az udvari nemesség számára volt elérhető.
Mivel a hivatalnoki státusz örökletes jogát élvezték a magasabb rangú udvari nemesek, így számos gyermeknek nem kellett aggódnia végzettsége miatt, hiszen automatikusan megkaphatták bármiféle iskola elvégzése nélkül. Maga a felvétel mégis szigorú szabályokhoz volt kötve. Az intézménybe a japán udvari rangok szerinti ötödik rendnél magasabb rangú nemesek gyermekei kaphattak felvétel.

3) a tananyag.
Habár voltak kötelező és választható tantárgyak – és ezáltal némi szabadságot nyerhetett az egyén - további problémát jelentett, hogy az „egyetemen” kötelező jelleggel elsősorban, a japánok számukra igencsak nehezen értelmezhető konfucianista tanokkal foglalkozhattak – azok eredeti, kínai olvasatában, és ezen, nehéz tanok klasszikus műveibe vezették be az udvari nemességet. A választható irodalmi, történelmi és jogi vonatkozású tantárgyak alapjául is a klasszikus kínai kultúra közvetítése szolgált. Az iskolában már megjelentek olyan más tantárgyak is, mint a matematika és kalligráfia, de ezek létszámát viszont jócskán korlátozták.
Mindezek fejében kijelenthetjük, hogy a tananyag nem nyújtott megfelelő, gyakorlati ismereteket, hiszen nem is tanították azon új politikai és jogrendszeri tudnivalókat, melyek szükségesek lettek volna.
A tananyag nehézségére talán szemléletes példa lehet, hogy rendeletbe adták, aki nem végzi el három év alatt az amúgy egy éves tananyagot, annak tanulmányi lehetőségét elveszik. Továbbá kizárást vont maga után a túlzott mulasztás. Aki száz napnál kevesebb alkalommal látogatta az órákat, az szintén nem folytathatta az iskolát.

4) kevés jelentkező.
Nem meglepő tehát, hogy az iskola a kezdetekben nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, és inkább az alsóbb rangú nemességre volt jellemző, hogy beírassák gyermekeiket.

5) kevés tanár.
Másrészt az iskola maga is a tanárok megfelelő számának hiányában szenvedett.

Ugyan létezett még a ezen kívül három másik oktatási intézmény, de ezek mindegyike az udvar felügyelete alatt állt.

III. Magániskolák és az első nyilvános iskola megjelenése

Az első nyilvános iskola

A 9. században megjelentek az arisztokrata családok által irányított magániskolák, melyeket családtagjaik számára hoztak létre. Majd végül megnyílt az első nyilvános iskola is – és habár a feljegyzések alapján ebből mindössze egyetlen volt – mégis hatalmas lépést jelentett, hogy az oktatás immáron a köznép számára is elérhetővé vált. Sajnálatos módon ez a létesítmény azonban tiszavirág életű volt, és csupán alapítója haláláig működött. Kúkai (774-835) kínai utazásai során szembesült az ottani, a köznép számára működtetett létesítményekkel, hazatérve pedig szükségességét látta annak, hogy az ország területén is hasonló iskolát nyissanak meg.

Ennek az iskolának már számos előnye mutatkozott meg:
1) A diákok megismerkedhettek a buddhizmus, a taoizmus tanaival is. Továbbá elérhetővé vált a jog, az orvostudomány, a zene, és az asztronómia.
2) Kúkai – az alapító – az egész ember nevelésére törekedett.
3) Az iskolába járó diákok támogatásban részesülhettek; biztosított volt számukra az ingyenes szállás és az étel.

A magániskolák szerepének növekedése

A japán szótagírás megjelenése révén a japánok képessé váltak arra, hogy sokkal pontosabban fejezzék ki magukat, mely a kínai írásjegyekkel nehézkesen volt kivitelezhető. Egyre inkább felismerhetővé vált a japán karakterek jellegzetessége. Ennek oka, hogy a kontinenssel ápolt kapcsolat a 9. század második felében megszakításra került, valamint szerepet játszott ebben a kana-szótagírás kifejlődése is. A kana-szótagírás kifejlesztése után igen gyorsan előtérbe kerülhetett a költészet klasszikus japán formája, a waka (和歌). Maga a szó jelentése is annyit tesz: japán vers.

A kontinenstől való elszakadás azonban magával hozta a konfuciánus tanulmányoktól való eltávolodást is, mely az oktatás területén radikális változásokat eredményezett. Az addigi, leginkább konfuciánus tudományokra alapuló oktatás hanyatlani kezdett, csökkent a kínai klasszikusok iránti érdeklődés. Ráadásul már az udvar támogatása is elmaradt.

Ezzel szemben egyre növekedett a magániskolák szerepe; az udvari nemesek is ezekben folytatták tanulmányaikat.
A mágikus népi hit terjedése pedig elősegítette a tudományokkal és az oktatással kapcsolatos tudatformálás lehetőségét.

IV. Oktatás a középkorban

A középkorban (1192-1600) a társadalom szerkezete jelentős változásokon esett keresztül. Kialakult egy új, fegyveres réteg: a bushi. Államvallássá vált a buddhizmus. A bushi életszemléletet pedig a harcias erények, a bátorság, a hűség, az önfeláldozás, és az egyszerűségre való törekvés határozták meg. Felemelkedésük egyet jelentett saját kultúrájuk kibontakozásával is.
Az országegyesítést megelőző korszakban Japánban elsősorban nem a szellemi és a lexikális képzésen volt a hangsúly: hiszen jól képzett harcosokra volt szüksége az adott tartományok urainak.
Az akkori oktatás szempontjából ezt a korszakot tekinthetjük a hanyatlás időszakának is. Természetesen ekkor is volt oktatás, de ez inkább a császári udvarra korlátozódott, tehát ez ismételten nem volt közoktatásnak nevezhető. Mégis, ez volt az az időszak, mikor az előbb említett erények: a katonai fegyelem és az etika, a busidó szellemisége megteremtette a későbbi konfuciánus oktatás hagyományának alapjait.

Összegezve:
o a Heian-korban kiépült oktatásrendszer eltűnt
o a hivatalnokképzés, az elméleti tudás háttérbe szorult
o az oktatás intézményesítése háttérbe szorult; szerepüket a templomok vették át
o az oktatás otthon, családoknál folyt
o előtérbe kerültek a harcművészetek, a katonai képességeknek erősítése

Nem jelenthetjük ki azonban, hogy a közoktatás teljes mértékben eltűnt volna. Voltak a köznép számára is elérhető lehetőségek:
Egyik ilyen volt a Simocuke tartománybeli Asigaka gakkó, mely a kor legnagyobb felsőoktatási intézményévé nőtte ki magát. Az innen kikerült szerzetesek pedig később a daimjók keresett politikai tanácsadóiként szolgáltak.
Másrészt a műveltebb szamurájok könyvtárakat hoztak létre.

Misszionáriusok szerepe az oktatásban

1543-ban partra szállnak az első portugálok Tanegashima szigetén, majd őket követik a spanyolok (1596), és végül a hollandok (1600).
A külföldiek nem csupán a kereskedelmet, de egy teljesen új, ismeretlen világ eszméit hozzák magukkal. 1549 és 1551 között Xavéri Szent Ferenc keresztény hitre kezdi téríteni a japánokat. A jezsuita misszionáriusok iskolákat emeltek – elemi és középiskolákat –, ahol a buddhista templomokban folyó oktatáshoz hasonlatos módon tanítottak. A tantárgyak között szerepelt a matematika, asztrológia, nyugati zene, idegen nyelvek, úgy, mint a portugál és a latin. Az oktatás során arra törekedtek, hogy magukhoz vonzzák a fiatalokat.
1583-ra már körülbelül kétszáz ilyen iskola működött. Ezek az intézmények azonban kivétel nélkül mind bezárásra kerültek a keresztények kiűzése után.

V. Az újkor és a modern oktatási rendszer kialakulásának előzményei

Miután Tokugava Iejaszu megszerezte a hatalmat, és ezzel véget vetett a hadakozó tartományok korszakának; az ország egységesítése után néhány évvel már nem a haderőre, hanem inkább a szellemi képzésre helyezte a hangsúlyt. Ezt szintén alátámasztja az is, hogy a források szerint nagyra tartotta a tudás fontosságát. Ő maga is művelt ember volt. Meggyőződése volt, miszerint a népnek szüksége van a képzésre. Ezt négy pontban nyilvánította ki:
1) szorgalmazta a régi könyvet és iratok felkutatását illetve tanulmányozását
2) foglalkoztatni kellett a tanult embereket
3) iskolákat kell alapítani
4) terjeszteni kell a könyveket

A korabeli oktatás ezáltal leginkább Tokugava Iejaszu nevéhez volt köthető. Viszont ezzel párhuzamosan az uralkodó vezető réteg azon fáradozott, hogy a külvilágtól elzárt Japánt megóvják a széttöredezéstől, melyért a nyugatról beáramló eszméket okolták. A több mint kétszáz éves elzárkózás alatt a Tokugavák végig arra törekedtek, hogy a középkori oktatás alapjaihoz visszanyúlva, arra építve kifejleszthessék saját oktatási rendszerüket. Ezt volt hivatott szolgálni az a 8. századbeli daigakurjó mintájára épített felsőoktatási intézmény is, melyet egyenesen a katonai kormányzat közvetlen fennhatósága alá helyeztek. Ezen kívül 1871-ig közel háromszáz han-iskolát is alapítottak.
A béke és az egységesítés szempontjából szintén fontos volt a konfuciánus tanok, a lojalitás, a hűség, az engedelmesség újjáélesztése. Mivel a korabeli iskolák túlnyomó többsége – amelyek a közoktatást voltak hivatottak szolgálni – az állam felügyelete alatt álltak, ezáltal már nem volt nehéz, hogy a konfuciánus elveket újra felelevenítsék az iskolákban. Ugyan ezekkel a tanokkal a japánok már a negyedik században találkozhattak, mégis most kezdett a konfuciánus etikára épülő erkölcsi nevelés olyan előtérbe kerülni, hogy az oktatás alapját képezhesse.
A hadakozó tartományok idején visszaszoruló oktatás, a műveltség hiánya, az írástudatlanság a stabilitás ideje alatt fokozatosan felszámolódni látszott. A 19. század közepére már újra magániskolák százai működtek, illetve minden feudális tartomány rendelkezett tartományi iskolával. Ismét előtérbe került a kínai nyelv, melyet az anyanyelvük mellett tökéletesítettek a szamurájok. Egyre nőtt az írástudók száma, az Edo-korban ez már elérte Japán népességének 30~40%-át.

Problémák az oktatásban:

1) Nem egységes oktatás.
Az Edo-kori társadalom szigorú hierarchiája azonban különböző iskolákat követelt meg. Így még mindig nem beszélhetünk egységesített oktatásrendszerről. A különböző rétegekbe tartozó személyek, különböző iskolákban tanultak.
 szamurájok – hangaku (藩学)
 közemberek – terakoja (寺子屋)  ahogy neve is mutatja, „templomi elemi iskola”
Az Edo korszak végén természetesen ez a dualista oktatási rendszer elkezdett felbomlani, illetve keveredni egymással.

2) A Nyugattal különböző tantárgyak.
Az oktatás másik jellemzője továbbra is az volt, hogy míg nyugaton az iparral, technológiával kapcsolatos tantárgyak voltak előtérben, addig keleten még mindig a művészetekkel, a vallással és az erkölccsel kapcsolatos oktatás dominált. A holland tudományok ugyan némi kivételt jelentettek, mégis, az elzárkózás hatására még nagyobbá vált a szakadék a nyugati világ és Japán között, mind szellemiségében, mind lexikális alapjaiban. Teljességgel eltért az érdeklődése, az ismeretvilága.

Az oktatás azonban nem volt idegen Japánban, és ez a későbbiekben fontos szerepet játszott abban, hogy a nyugati típusú képzés könnyedén kialakulhasson a modernizáció idején.

Az Edo-kor idején a lehetőségek fokozatosan bővültek, míg a korszak végére már nem csak kínai tanokkal, de nyugati tudományokkal, orvostudománnyal is foglalkoztak. Habár a tanítás középpontjában ismét a kínai klasszikusok vették át a domináns szerepet.

Megjelent:
o az oktatás szintenkénti rendszerre épülő tanmenete,
o a nyugati tudományok.

A korabeli társadalomban szintén nagy hangsúlyt kapott az oktatás közösségformáló szerepe, illetve hogy az egyén megtanulja a közösségben való helyét, viselkedését.

VI. Közoktatás a Meiji-restauráció idején és után

Az Edo-kor végén a szigorú társadalmi hierarchia kezdett lazulni; lehetővé vált a társadalmi mobilitás. Az emberek próbáltak alkalmazkodni ehhez az új rendszerhez. Egyik nagy problémát jelentette a gazdátlan szamurájok helyzete, hiszen a békés időszakban nem volt szükség szolgálataikra. Képzettségük és műveltségük eredményezhette, hogy a statisztikai adatok szerint a Meiji-korszak elején lévő iskolákban oktató tanárok számottevő része a szamuráj családokból került ki. Másik lehetőségként számukra a hivatalnoki pálya mutatkozott, ezért, bár sok szamuráj felhagyott tanári munkájával a jobb kereset reményében, mégis sokan maradtak az oktatásban, próbálkozva az iskolán belüli érvényesüléssel.

Egyértelművé válik tehát előttünk, miszerint a modernkori japán oktatás alapját nagy mértékben befolyásolta a szamuráj mentalitás, a neokonfucianizmus, illetve a gyakorlati tudás.

A Meiji-korszak egyik jelentős újítása volt a közoktatás általánossá tétele.
1870-ben a Meiji kormány a Nyugatéhoz hasonló, liberális és haszonelvű politikát folytatott az oktatás terén. Az 1880-as évektől az oktatás egyre jelentősebb változásokon ment keresztül, melyek oka bizonyos politikai célok elérése volt.
1872 „Fundamental Law on Education”
Ennek célja:
a.) nemzeti kontroll az oktatás felett,
b.) az oktatás egységessé tétele az egész országra kiterjedően. (Minden diák ugyanabban az időszakban, ugyanabban az oktatásban részesül),
c.) általános és kötelező oktatás.
Részletesebben megvizsgálva az egyes pontokat:
Tizenhat hónapos oktatás kötelező lett a hat év feletti gyermekeknek. Japán nyolc ilyen oktatási régióra lett osztva. Mindegyiknek legalább egy egyeteme, 32 gimnáziumnak kellett lennie. És minden gimnázium kerületében 200 általános iskola volt. Az adminisztrációt pedig centralizálták.
Az iskolákban a konfucianista tanokat felcserélte a progresszív és modern tananyag, amely a francia modellen alapult. Nyugati ismereteket és tudományokat oktattak.
A szövegkönyveket frissítették. Amerikai és angol nyelvről fordított szövegkönyveket használtak. Több iskolában inkább az európai, semmint a japán történelmet részesítették előnyben.
A francia és az amerikai oktatási alapelv volt az elfogadott: az oktatás célja az egyén materiális és intellektuális téren történő felfejlődése volt. Népszerűek voltak az oktatásról szóló amerikai könyvek.
A fejlődési folyamat kifejezetten gyorsan ment végbe. 1877-ben egy új oktatási rendeletet vezettek be, mely sokkal liberálisabb volt az ezt megelőző 1872-es. 1880-ra már közel 30 000 elemi iskola létesült.

Problémák, az oktatás árnyoldalai:
1) Az oktatók hiánya. Ennek eredményeképp külföldi tanárokat kellett alkalmazniuk egy időre, amíg a japán tanárokat be nem tanítják.
2) Másodsorban nagy igény volt egy központi, kötelező oktatási projektre. Ezért a kormány kötelezte a szülőket, hogy fizessék a gyermekük taníttatását. Így elég sok alacsonyabb társadalmi státuszú család már nem nagyon akarta iskolába küldeni a gyermekét. (1879-es közoktatási törvény problémaköre)
3) Harmadszorra az emberek féltek attól, hogy a kötelező oktatás magas adókat eredményez. Ugyanekkor a helyi kormány igyekezett védeni a hatalmukat, és gyanakvással figyelték az ország kormányának intézkedését, miszerint centralizálják az oktatást. Az új oktatási rendszerre reagálva lázadások törtek ki, és néhány elemi iskolát felgyújtották az azt ellenző helyiek.
4) A konzervatív földművesek nehezen fogadták el az új kötelező oktatásban felbukkanó, addig számukra teljesen ismeretlen nyugati ideákat. (1886-os közoktatási törvény problémaköre)
5) Végül, de nem utolsó sorban, az oktatás ezen nyugati, liberális megközelítése elégedetlenséget szült azok között, akik eddig a hagyományos, konzervatív, konfucianista tanok szerint nevelkedtek. Motoda Eifu, a császár konfucianista tanára is egyike volt ezen személyeknek. Vissza kívánták hozni a konfucianista eszméket az iskolákba, hisz szerintük a japán nemzeti szellem elvész az erősödő nyugati hullámban. A császárt magát is figyelmeztette a túlságosan nyugatias oktatás veszélyeire. (1890 – Császári Leirat az oktatásról)
Egyszer, mikor meglátogatott egy japán iskolát, hallotta, hogy pár japán diák angolul beszél, és mikor megkérte őket, hogy fordítsák vissza japánra, képtelenek voltak. 1879-ben kiadta a „Great Principles of Education” című értekezését, melyben kifejtette, hogy a japán kultúra hanyatlása a nyugati típusú oktatásnak tudható be.
Motoda még abban az évben kiadatott egy könyvet, melynek címe „Essentials of Learning for the Young”, amiben pártolja a hagyományos oktatáshoz való visszatérést.

Kimondhatjuk, hogy a megreformált iskolarendszer nem nyerte el sem a szamurájok, sem pedig a köznép tetszését. A nyugati tankönyvek, és a nyugati irányba való fordulás egyszerűen nem voltak a japán viszonyokhoz illeszthetők. Nem értek meg még a feltételek egy ilyen nagyfokú változásra. Az első oktatásügyi miniszter, Mori Arinori végül merénylet áldozata lett.
A két fél – a reformok szorgalmazói, és a konfuciánus kultúra támogatói közül – végül az utóbbiak kerültek ki győztesen, mely az 1890-ben kiadásra kerülő Császári Leirathoz vezetett. Érdekes fejlemény ahhoz képest, hogy 1868-tól kezdve erőteljesen törekedtek a nyugati eszmék irányába, és próbálták áthelyezni azokat. Viszont már a 80-as években megmutatkozott, hogy nem feltétlenül ez a legmegfelelőbb megoldás, hiszen többen úgy vélték, az esztelen átvétel helyett meg kell tartani a régi hagyományos értékrendet is. A Császári Leiratot – mely megoldást hozhatott volna az új felé tekintő szakemberek és a régi erények képviselői között – minden iskolába eljuttatták, és minden ünnepségen felolvasták. Egészen 1945-ig volt meghatározó. Létrehoztak egy erkölcstanórát, melynek tankönyvei sem voltak, az oktatóra bízták, minek szenteli az órát. Talán ez a hanyagság is lehetett annak az oka, hogy a diákok nem fordítottak kellő figyelmet ezekre, az etikaórákra. 20-25 év alatt sikerült elérni, hogy ami mindvégig a család és a társadalom alapköve legyen, az a diákok szemében ne számítson többnek, mint a kötelező tananyag, nem pedig az élet része. Természetesen nem jelenthetjük ki, hogy ezek az értékek eltűntek volna a japán társadalomból, de bizonyost csökkent szerepük, az elkövetkezendő generációkban pedig egyre jobban megfigyelhető ez a hanyatló tendencia.
Röviden összegezve: a japán oktatás történetében mindvégig meghatározó szerepet kapott a konfucianizmus filozófiája. A változás egészen 1945-ig nem érkezett el.

Bibliográfia:

Hidasi Judit: Értékválság és értékváltás Japánban; Ezredvég, 12. évf. 8.-9.sz.p. 2002. 83-89., Elektronikus kiadás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/hidasij.html (megnézve: 2010.12.02.)
Farkas Ildikó: Ismerjük meg Japánt! Elte Ötvös Kiadó, Budapest, 2009., 65.o.
TOTMAN, CONRAD: Japán Története. Budapest, 2006, Osiris kiadó
Frank Alanson Lombard: Pre-Meiji Education in Japan
Peter F. Kornicki, Meiji Japan: Political, Economical and Social History 1868-1912, Routledge Library of Modern Japan, 1998