Varjúgyilkos
Éjbe vesző sötétben,
A konyhában, röpködő
Varjak inas húsát téptem,
A macskám félt,
S menekült mellőlem
Mert egy kegyetlen vadász,
Kiszabadult belőlem.
Nem tudom, hogy csináltam,
Felnyúltam s elkaptam,
Fekete toll repült,
Százával s ezrével,
De én nem foglalkoztam
Kellemetlen ízével,
Csak a számba hulló vérrel.
Kezeim feszültek,
Ahogy elkaptam lábát,
Nyakát vagy szárnyát,
Élveztem haláltusáját,
Féltem magamtól,
De féltem minden egyes,
Széttépett varjútól.
Szerencsére felriadtam,
E szörnyű álomból,
De megtudtam anyámtól,
Hogy a macska, nemrég
Menekült ki a szobámból,
Gyorsan megírtam e verset,
Tintával, s egy fekete madár tollával.
A Küldöttek
Egy barlang bejáratánál állok,
Három alak jön felém,
Segítséget most tőlük várok,
Két férfi s egy nő, mégis
Félelem hasít belém.
A férfiakon fekete unikornis,
Mögöttünk erdő,
Melyben él egy unikornis,
Közöttük jön egy nő.
A nő idős, öreg,
Oldalukon fegyver,
Mozgásuk kecses,
Hiszen ezek elfek!
Megdöbbenve bámulom őket,
Mögöttük az erdő,
Ők meg csak jönnek,
Náluk van az erő.
Nem nyúlnak a kardhoz,
Magabiztosak, Félelem nélkül,
Pedig kezem alatt pallos,
Tartom egyenesen, erőtlenül.
Ideértek hozzám,
Hajuk ezüstös, fülük hegyes,
Itt vannak, de korán,
A lelkem oltalmat keres.
Csak markolom a pallost,
Szól egy hang, dobd el,
Mit tehetnek most?
Erőtlenül engedem el.
A nő hozzám lép,
Vöröslő ruhába,
Vállamra teszi a kezét,
Madár repül a hajára.
Én térdre borulok,
Ő hátrébb lép,
S ellőtte meghajolok,
Látom szemében a fényt.
Szomorúan rám néz,
Tudom, ő az úrnő,
Gondolatom nehéz
Számomra nincs jövő.
Ő csak rám bólint,
S int a két férfinak,
A föld már szólít,
Mögém kerülnek.
Az úrnő megáld,
Mert megvédtem az erdőt,
Várom a halált,
Mert ismerem titkukat.
Fájdalom mentesen halok meg,
Ezt kérte az unikornis,
S az úrnő áldásától,
Újjászületek még úgy is.
Szeretem a verseidet!
VálaszTörlésÉrdekesek voltak! Örülök, hogy olvashattam őket!
VálaszTörlésTisztelettel: darkhero