2011. június 17., péntek

"kamupók": Gyakorlatok

Végre sikerült megvennem magamnak pár új könyvet szóval úgy érzem fogom tudni folytatni intenzívebben az agymenést. Az egyik könyv kimondottan az energia gyógyászattal foglalkozik, ebből következtethetően a test nagyobb energia központjait is jobban kifejti, funkcióikat, hozzátartozó szerveket, fizikai működési zavarokat és velük kapcsolatos mentális és emocionális kérdések felvetődéseit is taglalja. Bár még az elején járok, de már most felvetődtek párhuzamok, mind gondolati, mind pedig megérzés szintjén azzal kapcsolatosan amiket eddig olvastam és az életben tapasztaltam, láttam vagy hallottam. Ezen irományomhoz még erőt kell gyűjtenem, de érzem számomra, hogy izgalmas kutatás lesz mind önmagam felfedezésének egy újabb darabkája szempontjából, mind pedig életem alakulásának és céljának egy újabb támpontját fogja képezni. Egyenlőre tovább olvasok és jegyzetelek a megérzéseimmel/gondolataimmal kapcsolatosan.


Mára csupán néhány gyakorlatot hoztam nektek. Néhány "játék" ami a jobb agyfelünk fejlesztésére szolgál. Tudjátok, jobb agyfelünk fejlettségi szintjétől függően vagyok képesek "csodákat" tenni. Ez a felünké a közvetítő szerep ahhoz, hogy belelássunk ember társainkba, aurát lássunk, jövőbe lássunk vagy éppen múltba és még sok más amire képesek lehetünk.

Az aura látás technikánál már írtam hasonló "jó" tanácsokat, most kezdjük valami könnyűvel ami szintén "játéknak" tűnhet, de egészen jól fejleszti a ráérző képességünket.

Találjatok magatoknak egy partnert, aki készséget érez a gondolat olvasásra. Kezdjétek valami alap dologgal, mint a színek. Az egyik lesz az adó, a másik pedig a vevő, döntés alapján. A racionális elmédet most kapcsold ki, mivel csak bezavar ahogy nekem is 99%-ban :]. A lényeg, hogy az "adó" maga elé képzeli a színt, csak arra gondol és ezt megpróbálja a "vevőnek" átsugározni. Nem viccelek, működik, ha tényleg nem az EGOÉ a főszerep. Az adó a vevőnek vagy a bal halántékára figyelve küldje a képet vagy a bal szájsarkára esetleg ha a jobb halántékra fókuszáltok az mind képi, mind pedig hang formában képes befogadni az információt.

Ahogy Káin is írta az első megérzés a legjobb, de milyen is ez valójában? Semmilyen. Nincs gondolat. Egyszerűen csak jön és kész. Nem hagy nyomot maga után. Spontán formálod a szavakat, anélkül, hogy gondoltál volna bármire is. Aztán ott hagy, mivel még nem elég fejlett a képességed, hogy a kapcsolatot fent tudja tartani és csak az üresség marad és a kérdés, hogy ezt én csináltam?

Nem mellesleg ha tényleg képesek vagytok koncentrálni mind a képre, mind a gondolatra és jó helyre is külditek annak látszatja is lesz. Ugyanis ha lehunyod a szemhéjadat és az "adó" éppen a halántékodra koncentrál és jól csinálja akkor látni fogod a vibrálást. Tudom, tapasztaltam, emellett más érzeteket is tapasztalhatunk, de még fogalmam sincs miket, esetleg beugrik egy-egy kép vagy forróság érzete, nem tudom :]

Ugyan ezt, számokkal, állatokkal, ételekkel stb. el lehet játszani. Egy másik változata, ha távolban lévő emberekkel gyakoroljátok, hogy egy adott időpontban a másikra gondoltok és küldtök nekik egy képet, aztán később ellenőrzitek, hogy sikerült-e a telepatikus küldés. Vicces, de az egymásra hangolt embereknél ez könnyen megy (mint én és a párom esetében, a gondolat hamarabb ér el hozzám vagy hozzá, mint a telefon hívás, olyankor valahogy a kezem ügyébe kerül a mobil, csak úgy spontán).

Van egy másik. Ez a sejt programozás. Ennek előfutára amikor egy pohár vizet megpróbálunk más ízűvé változtatni. Meditatív állapot könnyebbé teszi ezt a gyakorlatot. Meditációs zene hallgatás, ellazulás, füstölők, stb. Végy egy pohár vizet. Helyezd magad elé. Kérhetsz segítséget szellemi lényektől. Majd vedd fel a szükséges energiát a korona csakrán keresztül a programozáshoz, képzeld el az ízhez tartozó gyümölcsöt, zöldséget vagy amit akarsz. Koncentrálj az információra, majd pár perc után a harmadik szemeden keresztül fókuszáld az információt a vízre, közben ne veszítsd el a kapcsolatot a saját energia csatornáddal sem. Ezt folytasd intenzíven pár percig, majd teszteld a végeredményt csupán egy kortynyira. Majd megköszönöd a segítséget (feltéve ha kértél)Ne keseredj el ha elsőre nem sikerült, gyakorlat teszi a mestert.

Ez körül belül úgy néz ki, hogy mikor rácsatlakoztál a személyes energia csatornádra (rendszeresen meditálók már ismerik) a fejed tetején nyomást érzel. Amikor programozol a homlokodon érzel nyomást ahogy az energiát a harmadik szemeden keresztül irányítod. Nekem elsőre nem mondhatni, hogy sikerült volna, uborka lére koncentráltam, de csak a számban éreztem az ízét és nem a vízben (szóval fél siker volt :]), ennek egyik oka az lehetett, hogy nem sikerült maradéktalanul a koncentrációm. Ez sokakkal megesik. Széthullunk miközben egyetlen dologra próbálunk gondolni :]

Egy másik sokkal egyszerűbb módja - bár mivel könnyebb, ezért kevésbé érhető el vele látványos eredmény rövid idő alatt - ha használjuk a bal kezünket a jobb helyett (persze a jobb kezesek). De ide tartozik a művészet is ami serkenti ezen oldalunkat. Rajzolás, festészet, zene, ének stb. Valamint a tudományos jártasságok és a vallások ismeretében való jártasságok is idetartoznak.

Ezen kívül - ami velem is megesett - erős érzelmi töltések is képesek segíteni, de szigorúan csakis a szeretet motiválta érzelmi kiinduló pontokra gondoltam. Nekem egyfajta felszabadulást hozott a bal kezemben, ahogy már írtam egy előző bejegyzésemben. Érzelmi felszabadulást. Mélyen terebélyesedő elzárt dolgok felszabadulását és eleresztését, azóta a bal kezem majdnem olyan ügyes, mint a jobb, nincs benne az a merevség, görcsösség, mint az előtt.

Mára ennyi. Remélem, hogy holnap valami olyasmi is felkerül, ami mindenkit érinteni fog ;]

2 megjegyzés:

  1. Egyszer volt egy "mesterem" Kaposváron. Mivel "csak" 10órányi vonatra lakom onnan, így msn-en tanítgatott ...vagy valami ahhoz hasonló....
    Nos a lényeg, hogy a színkitalálósat sokszor játszottuk msnen keresztül. Először úgy, hogy láttam webcamon, majd anélkül, és azt kell mondjam működött. Tény, hogy megint játszanom kéne valakivel, hogy vissza jussak arra a szintre, de gondoltam leírom, hogy bátran lehet próbálkozni, mert nem lehetetlen.
    Az első megérzés maga egy gondolatfoszlány, ami általában tovább siklik, ha mindenképp tovább akarjuk gondolni.
    darkhero

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ezt mindenki értette . O___O amúgy tetszett a cikk. ^^

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: