2011. június 24., péntek

"kamupók": 2012 és ami utána következik

Beszámolóm nem lesz annyira alapos és részletes, mint amennyire szeretném, mert nem a közelgő katasztrófákról szólt a beszámoló, hanem a Látók azon jövőbeli leírásairól, hogy az emberiség hová és mivé fog fejlődni. Káin sajnálatára meteoritról nem tudok beszámolni, leginkább a rezgés szint emelkedéséről és néhány katasztrófáról. Az első ami 2012 december 23-án fog bekövetkezni, a spiritiszta társadalom ajkain már évek óta szárnyal egy olyan erősségű nap kitörés, amely taccsra vágja az elektromos hálózatot, elektronikai rendszereket és ezekből következnek majd a problémák (vonatbalesetek, autós ütközések forgalmi jelző lámpa meghibásodások miatt, de a metro szerelvény ütközések és a repülő szerencsétlenségek is ide fognak tartozni, mindenkinek a fantáziájára bízom még vajon miféle tömeg balesetek lehetnek), reményeim szerint összeomlik a bank rendszer is ( :]) az emberek pánikba fognak esni és a bajt csak fokozni fogják amikor megindul a csorda szellem primitív tudatállapotukban.



Ez csupán a tetőződése lesz. Egy pont amit a Maják egy új kor hajnalának mondanak. Megjelenik a fizikai síkon a 10. bolygó és egy másik amelyik nem lett megnevezve eltűnik, nézzetek utána ha érdekel valaki melyik az, biztosan rá fogtok akadni. Ugyanis a rezgés szint emelkedése azzal jár, hogy a fizikai síkot maga mögött fogja hagyni.

Nos a Föld is emeli a rezgés szintjét és akik nem képesek a sajátjukat megemelni azzal, hogy tisztábbá és ezzel méltóbbá váljanak a további Földön való élethez, azok elhullanak fizikailag és visszatérnek a szellemi síkra fejlődni, ha még szeretnének megnyilvánulni a 7. emberi gyökér faj aranykorszakában. Jelenleg az 5. gyökér fajnál tartunk. Végül, akik nem képesek fejlődni azok majd az emberi faj egy újabb hanyatlásának korszakában fognak majd leszületni (reinkarnálódni) a Földre, a saját rezgés szintjüknek megfelelően.

Kanyarodjunk vissza a közeli jövőbe. A formálódás, kiválasztás már évekkel ezelőtt elkezdődött. A természeti csapások egyre inkább erősödni kezdtek, ezek már részei voltak a tisztogatási folyamatoknak. Akik nem képesek fejlődni azok meghalnak, akinek van helye az elkövetkező jövőben azok maradnak és teljesen mindegy, hogy ki hova akar menekülni, elbújni. Akinek mennie kell, az "elmegy", akinek maradnia "kell" az túléli a katasztrófákat. Lesznek olyan helyek, amik sértetlenül átvészelik az egészet. Természetesen a víz szint emelkedése miatt városok fognak eltűnni (ha jól sejtem a Benelux államok és Hollandia az elsők között lesznek Európában), míg más országok természetes adottságaikból kifolyólag nem fognak áldozatul esni ezeknek a történéseknek. Vajon melyik országra is gondolhatok itt elsődlegesen, persze Tibetet leszámítva :] ( ha arra tippeltek, hogy Magyarország, akkor a válasz helyes). Nem hiába férkőztek be ebbe a térségbe különböző nációk, akiket fékevesztett spirituális elmék irányítanak (na most vajon kikre gondolhatok :]).

Természetes vízkészleteinknek hála, remek kis búvóhely ez, mindannak ellenére, hogy rengeteg borzalmon mentek keresztül az itt lábat vetett népek. Elárulta nekünk a Látó hölgy, hogy a sok borzalom nem hiába mardossa ezen vidékeket. Mint tudjátok, Európa a Föld szív csakrája, Európa szív csakrája Magyarország, Magyarország szív csakrjája Dobogó kő. Az emberek Ego vezérelte élet stílusának köszönhetően a fejlődés rossz irányba vette útját. A Kárpát medence egy védett, zárt rész, itt minden "megtelepszik", kezdve a káros anyagoktól, amiket az ipar bocsát ki, valahogy vonzza a rosszat, de egyben a jót is. Hiszen rengeteg fájdalmunk a szívünkben telepszik meg, nincs ez másként a Földdel sem, így adja tudtunkra, az itt élő, ide születő nációkon keresztül, hogy nincsenek rendben a dolgok (már kezdem érteni és lassan összerakom a kirakós egy újabb darabját amire várnotok kell következő jelenésemre és remélem elég "jó" magyarázattal tudok szolgálni vele Káinnak is).

Nos, történt egy lezárulás. Valamilyen kapuk terén, amiről halvány lila gőzöm sincsen, mert nem tartok ott a tanulási folyamatomban, hogy felfoghatnám őket. Emlékszem Káinnak még említést is tettem róla, hogy egy munkatársammal beszélgettem a kapuk őréről, hogy elég energiát gyűjtött már és megnyitotta már őket, ez a beszélgetés tavaly játszódott le. Amit még tudnotok kell, hogy nem hiába érzem a megszilárdulást, véglegesítés érzését magamban amiről említést tettem már egy korábbi irományomban, ugyanis ez abból fakad, hogy körül belül három évvel ezelőtt lezárultak a kiválasztás folyamatai. Vicces, de kb. három évvel ezelőtt törtek rám a felismerések amik elindítottak az önfelfedezés rögös útján... ez azt jelenti, hogy én kaptam egy meghívót, de ez nem jelenti azt is, hogy automatikusan be is léphetek ezekbe az új időkbe. Nem dőlhetek hátra és várhatom a sült galambot, ha így teszek akkor elveszek, ha leállok, akkor a többiek sorsára jutok, tehát a fejlődés az egyetlen járható utam...

Ami még nem lett elmondva, hogy a következő idők még ennél is rosszabbak lesznek. Éhség járványok és egyéb csapásokkal tűzdelve (pl. olyan ítélet idő, hogy örülhetsz ha bent maradsz a viskódban), persze nálunk szerintem "csak" a lightosabb verzió lesz érvényben, mint ahogy eddig is.

Ezek a lemorzsolódások ahhoz kellenek, hogy az emberiség ne pusztíthassa el a Földet. Az élet kemény lesz ezek után, el sem tudom képzelni mennyire (én elkényeztetett, városi puhány...). Ami még később várható, remélem tisztában vagytok vele, hogy a Föld az egyik hatalmas földrengésnek köszönhetően elmozdult agy ici-picikét, valamint ezzel együtt a pólusai is elkezdtek vándorolni. Ezek majd egy napon meg fognak cserélődni. Ez a nap, NEM a közeljövőben lesz, csak a távoliban. Azon a napon az emberek meg fognak vakulni fél órára, órára, nem tudni mennyi időre pontosan. Leginkább a tudatlan emberek pánikja az amitől tartani kell majd akkor is, mert nem tudják, hogy meddig fog tartani az állapotuk és öngyilkosságba fognak menekülni. Ha nem volna elég a pólus váltásnak köszönhetően a levegő le hűl kb. mínusz 200 fok körülire. Sötétség, hideg, az első kérdés, hogy meghaltam-e? Ilyen volna a halál érzete. De aki ezt is túléli, mert már tudja és nem felejti el, hogy egyszer valaha megjövendölték a "Nagy Sötétséget" akkor eszükbe jut majd, hogy végül nem lesz semmi bajuk, ha nem okoznak maguknak ijedtükben kárt magukban.

Egyenlőre legyen ennyi elég a riogatásból. Minden bizonnyal találhatóak olyan oldalak, ahol részletesebben is kifejtik az eljövendőt, de az emberi faj nem fog kihal, csak átalakul, mint a pillangó (bár a pillangó nem a legmegfelelőbb példa, mivel leginkább nem csinál semmit csak fejlődik saját bábjában, de talán mégis remek példa, ugyanis mi is ilyen állapotba jutunk majd, önmagunk fejlődése lesz túlélésünk kulcsa, önmagunk határainak felfedezése, önmagunk fejlesztése, felfedezése és nem a punnyadás és meg rekedés, mint jelenleg az a trendi - különböző TV műsorok, amik az érzések megélést a képernyő bámulása közben teszik lehetővé, szeparálódás a többiektől, félelem az ismeretlentől, a megszokott agyon nyűvése, elzárkózás a pillanattól és az öröknek és biztonságnak áldozni - ezek mind-mind az ego nyújtotta illúzió falak amiknek pusztulniuk kell, hogy a valóság beférkőzzön a mindennapjainkba és átélhessük. Együtt, személyesen, tapasztaljunk és gyarapodjunk).

Az 5. gyökér faj amennyit most olvastam róla, a leginkább az ego által befolyásolt emberi fajok egyike, az ego kiteljesedését képezi, bár mentálisan fejlett, de emocionális lény lényegében. Tehát nem nehéz kitalálni, hogy érzései, érzelmei vezérlik, leginkább gyenge idegzetű és ezért könnyebben elveszíti a kontrollt, mint amit az elme diktál, talán nem is annyira baj, lévén a sértettség érzése az Ego érzése, a felsőbb rendű lényé, aki tökéletesnek hiszi magát, mégha szándékosan palástolja is önmaga előtt önámítással. Én már csak tudom, hiszen a napokban jöttem rá, hogy még mindig nem hiszek Istenben. Ahhoz az kell, hogy az egóm teremtette biztonság érzetből elrugaszkodjam - amitől félek, vagyis nem 'én', hanem az egóm - és a teremtőre bízzam magamat. Bár elsajátítottam néhány leckét és azt hittem, hogy van hitem valahogy mégis kiderült, át lettem verve egy ilyen kis alattomos, bestia által, aki képes minden helyzethez alkalmazkodni. Betanulta a dolgokat szóról szóra, leutánozta amire szükségem volt, a gondolatokat, benyomásokat, végül valahogyan, de belém hasított ez nem az aminek látszik. Az aura látás ezért nem megy még nekem tisztán ahogyan mennie kéne, mert nem az aminek látszik. Illúzió fátyol amit a szemem elé helyezett és a fejlődésem nem folytatódhat amíg le nem rombolom. Persze vissza fog térni új bőrbe bújva és megint időbe fog telni mire rájövök, hogy ismét csak a bolondját járatja velem, de rá fogok jönni, az illúziók ideje lejárt (most ahogyan írom eme sorokat látom szabad szemmel az energiákat, fényes nappal - na jó sötétítő függöny be van húzva, de nem sokat számít, nincsen félhomály) és köddé fog válni egyszer, vagyis átalakítom ezt a valamit azzá amivé kell, hogy váljon.

Legközelebb esetleg arról írok, hogy milyen is lesz a 7. gyökér faj és mi az emberiség tető pontja, nem meglepő, de mintha már elkezdtem volna lefesteni azt az utópisztikusnak tűnő társadalmat ami majd kialakul a távoli jövőben anélkül, hogy bárhonnan is értesültem volna róla...

13 megjegyzés:

  1. A fele úgy hangzott mint mostanában annyira divatba jött turbómagyar-felsőbbrendűség-elmélet, a maradékot meg majd meglátjuk. Egy biztos, ha jövőre elmarad a karácsony, én leszek a legboldogabb.

    VálaszTörlés
  2. Mire gondolsz, hogy turbómagyar-felsőbbrendűség elmélet? Hiányosak az ismereteid, tehát várd ki a végét. Ehhez az irományhoz még lesz mit kifejtenem bőven, leginkább a csakra rendszerek terén. Ez az egész pedig már nem a magyarságról szól, hanem a fejlődésről, az emberek fejlődéséről. Nem csak a Kárpát medence lesz az egyetlen biztonságos hely. Tudod Lestat, a Biblia egy mesekönyv, emberek találták ki, emberek számára, hogy leigázhassák őket, vagy csak egyszerűen félreértették a történések és az alapjaiul szolgáló dolgokat. Az alapjai a vallásoknak egy tőről fakadnak, de ki-ki a maga értelmi és szellemi képességeinek megfelelően volt képes felfogni és annak szellemében terjeszteni, így alakultak ki a különböző vallások, pedig az elején csak egyetlen dologról volt szó... ahány ember annyiféle, tartja a mondás és csak keveseknek adatik meg valóban látni a helyzetet.
    Magyarországon nagyon gyenge a legtöbb ember gyökér csakrája, azaz a gyökér csakrája magának a hely spirituális beállítottságának köszönhetően. Majd megérted, de remélhetőleg felfogod mire is szerettem volna kitérni amikor megírom az első csakrával foglalkozó bejegyzésemet és össze áll a kép benned is, úgy ahogyan bennem is ;]

    VálaszTörlés
  3. Nem zárok ki semmiféle okkultista vagy egyéb vallási képzeletet, amíg nem találok ellene bizonyítékot. Én hiszem, hogy van Isten, (de nem azért, hogy segítsen rajtunk), hiszem, hogy vannak szellemek, és hiszek sok dologban, amit a tudomány döntöget, de nem tudja megcáfolni. A vallásokban azt tartom, hogy minden ember hisz valamiben. Az embernek egyszerűen KELL valamiben hinnie, mert így ad értelmet az életének. Tudom, hogy a saját blogomban sokszor támadunk vallási témákat, de az inkább a Biblia ellen irányul, mint maga a hit ellen.
    A kommentem meg a 4.ik bekezdés tartalmának szólt, ami lényegében egyezett mindenféle turbómagyar elmélettel (köztudott, hogy mindent a magyarok találtak fel és ki, a magyar föld a legjobb termő, a magyar hegyek a legmagasabbak, és Jézus is magyar volt), egyedül annyiban különbözött, hogy te csakrákkal magyaráztad ezt. Nem leszólni akartam a cikket, ritkán írok kommentet, de ez most megszúrta a szemem, ennyi az egész.

    A 2012-es világvégéről annyit tudok, hogyha a gugliba elkezded beírni 2000-től az évszámokat és utána egy v betűt, rögtön a világvégét dobja ki. Most éppen 2012 körül van hisztéria, a maja naptár szerint, csak éppen azt felejtjük el, hogy a modern naptár szerint fogalmunk sincs hogy igazából milyen nap van. Talán nem kell mesélnem hányszor változott a naptárunk, és hogy minden kultúra másképp számolta az időt. Csakhogy egyszerű példával éljek, csodálkoznék, ha a maják számoltak volna szökőnapot. De ki tudja, hogy nem, és ha igen, mikortól?

    A végére meg egy szokásos cinikus megjegyzés, ha a Maják 2012-re datálták a kihalást, akkor miért pusztultak ki 1541-ben?

    VálaszTörlés
  4. Hát bevallom, ettől a posztodtól nem kerültem túl optimista hangulatba...:-s :(
    De várom a folytatást és örülök, hogy írtál (írsz) erről.

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Tudod okkult értelembe véve milyen könyvtáram van otthon, erről főleg, meg ami bennem van de már nem ilyeneket. Azért nem mert kurvára nem lehet tudni mi leesz. Én egyben vagyok biztos: rezgésszám emelkedés. Nem szeretném az olvasólat riogatni sem pedig a blogot esetleg hiteltelenné tenni, mert ha mindez nem következik be akkor a blogra jönnek majd: De ti azt mondtátok hogy bla bla bla. Szerintem ezt a témát akkor feszegessük, ha már itt van a katasztrófa meg kézzel fogható az hogy történik valami.

    Tényleg sok a katasztrófa meg sokkal többen látnak de ennél több nem lesz. Lesz egy spirituális felemelkedés kb mint a középkor előtt azt kész. Szóval én a helyedben nem mondanék biztosra ennyire semmit, mert nem leszünk különbek mint Baló György aki a Budapest tv-n a szemével gyógyít :D

    VálaszTörlés
  6. Nem Baló György de tudjátok az a csávó akit felhívsz , ráközelítenek a szemére és meggyógyulsz :D

    VálaszTörlés
  7. A pólusváltástól miért vakulnak meg az emberek? Nem kötözködésből, egyszerűen csak nem értem, vannak bolygók, ahol amúgy is folyton vándorolna a pólusok, szóval ez nem egy olyan nagy fenoména, vagy hát nem is tudom...

    VálaszTörlés
  8. Káinné, az Gyurcsok :D

    Amúgy egyetértek Veled, ahogy most sűrűsödnek az események, egyre kevésbé látni pontosan a jövőt. Szerintem eleve csúszni fog a 2012-es dolog, és mindez évekre fog elhúzodni.

    Az a tendencia néha kissé irritál, de persze aranyos, h sokan nyiladoznak, meglátnak egy-két dolgot és rögtön kiválasztottként kezdenek tevékenykedni :)

    www.fenyorveny.info

    VálaszTörlés
  9. -Arden:

    Igen! Az! XDDDD

    Én is ezt mondom, hogy sok jel mutat erre de nem mernék pontosan , kijelenteni dolgokat előre. ÉN annak csak örülök, hogy az emberek kezdenek áthangolódni, bár ez még korántsem olyan erősségű mint kéne, itt a példa: megvertek és senki sem csinált semmit. :D Bár a gyökér illik rájuk...

    VálaszTörlés
  10. A folyamat lassúnak ígérkezik, konkrétan csupán egyetlen időpont szerepel a teóriában, amiket már sokan mondogattak.
    Tényleg tapasztalható a rezgés szint emelkedés, párom az elmúlt héten 2x is fura dolgot látott. Egyszer egy idegen nőt a lakásukban, egyszer pedig azt látta, amint a kis lurkónk kinyitja a zárt ajtót és kitrappol a szobából a konyhába :]
    De rendben van, akkor hanyagoljuk a témát.
    Azért nem mellékesen hozzátenném, hogy a híradásokban már napi szinten halál esetekről számolnak be, mondjuk eddig is voltak csak nem tudtunk róluk. A valódi állapotok is el voltak tusolva, de most már egyre többen lázadoznak és nem hagyják magukat.

    arden:
    Mindenki kiválasztott, aki itt marad ;] legfeljebb az EGOjukat etetik azzal, hogy többnek gondolják a dolgot, mint ami valójában.
    Amúgy valóban igazad lehet, én csupán a hallottakra támaszkodtam, elképzelni sem tudom (és nem is akarom) vajon mi lesz az elkövetkező időkben, leszámítva az "érzékenyebbé" válásunkat.

    Fekete Retek:
    Ne aggódj, én sem értem, hogy mi köze pontosan a pólus váltásnak a vaksághoz. Talán csak annyi, hogy valószínűleg zavar lép fel az ember energetikájában a hirtelen jött nagy mértékű energia (esetünkben mágneses) változásnak köszönhetően. Nem vagyok sem fizikus, sem biológus, de e kettő szakember kutatási körébe tartozhat a kérdésed :]

    VálaszTörlés
  11. Kamupók:

    "Én már csak tudom, hiszen a napokban jöttem rá, hogy még mindig nem hiszek Istenben."

    Isten az ego ellen.
    Az 5.gyökérfaj tagjai ezek szerint azért fejletlenek,mert nem hisznek egy felsőbbrendű energiának?Én magamra ismertem a leírásból,de ezen a bolygón ez így van jól,ennyire futja itt...át tudok formálódni,ha "érzem" a rezgésszám emelkedést,de addig alkalmazkodni kell az itteni élethez,kommunikálni a munkatársakkal,megvenni a kenyeret pénzért,foglalkozni a barátnővel,akármilyen szinten is vannak a környezetemben...én gyakran használom az 5.gyökérfajra jellemző vonásokat,csakhogy én tudatosan...mondd,hogy az még rosszabb! :DD

    Sejtem,hogy van Isten,de nem szakállas! :D
    Ha mondjuk egy tudattal rendelkező energiamező lenne Isten,akkor sem biztos---hogy mivel magába foglalja a mindenség összes tulajdonságát---nem akarna pusztítani :)
    Az is lehet saját magunk manifesztáljuk a jövőt,a kollektív tudat hozza létre a történéseket...tehát ha kollektív ráállunk,hogy jönnie kell a Nibirunak nevezett végzetünkre,akkor jönni fog...együtt emeljük a rezgésszámot,az egész emberiség,egymást gerjesszük és a környezetet is...mi vagyunk önmagunk Istenei.
    :)

    Nem véletlenül valósul meg az,amit filmekben már kitaláltak,mert össze-manifesztáljuk...a sok tudat idővel létrehozza...így fejlődünk,hogy hova és hogyan?Csak úgy előre a semmibe...nincs jó,nincs rossz...nincs végzet...


    Egyet biztos érzek,az emberek többsége leragadni látszik,megrekedtek...

    VálaszTörlés
  12. Manifesztálok egy videót neked...szerintem doppelgangeres ;)

    http://www.youtube.com/watch?v=H6PkO9tQpDY&NR=1

    VálaszTörlés
  13. Kamupók:

    Itt még várok némi reakciót tőled hetek óta....;)
    Össze tudjuk-e "gondolni" közösen a jővőt? ;)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: