Misantrophe Mandy: A Voynich-kézirat II.

Nagyon örültem neki, hogy többen érdeklődtetek a cikk iránt, így most folytatnám is. Ezúttal a kézirat történetét ismerhetitek meg - már azt, amit tudunk róla - és a keletkezéséről szőtt elméletek egy (kevésbé racionális) részét. A befejező cikk foglakozik majd az elméletek másik részével. (A képek itt is nagyobbak lesznek kattintásra.)

Története

A világ egyik legrejtélyesebb kódexének története természetesen nem minden részletében ismert. A legkevesebbet a korai időszakáról tudunk. A szénizotópos laboratóriumos vizsgálat elvégzése előtt a keletkezési idejét csak a kézirat ábráinak alapján próbálták kisakkozgatni. Elsősorban a rajzokon szereplő személyek ruhái és hajviselete alapján vontak le következtetéseket.

Ezek szerint a kézirat valamikor 1450 és 1520 között keletkezett - az ábrázolásmód európai vonásai miatt gondolták ezt. (Ha emlékeztek, a laboratóriumi vizsgálat 1405 és 1440 közé teszi a kódex születésének időpontját, nagyon nagy jóindulattal tehát azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen van átfedés a két eredmény között.)

A Voynich-kézirat első ismert tulajdonosa egy Georg Baresch nevű alkimista volt, aki a 17. században élt Prágában. Baresch a feljegyzései alapján nem igazán tudott mit kezdeni ezzel a "Szfinxszel", ami éveken át csak "haszontalanul foglalta a helyet könyvtárában". Az egyetlen, amit tehetett vele, az az volt, hogy elküldte a kézirat egy részletének másolatát Athanasius Kircher, jezsuita tudósnak. Azért pont neki, mivel Kircher azt gondolta, sikerült megfejtenie az egyiptomi hieroglifák egy részét és ezen kívül közreadott egy kopt (az egyiptomi nyelv legkésőbbi változata) szótárt is akkoriban. Baresch 1639-ben Kirchernek címzett levele tartalmazza a Voynich-kéziratra tett első írásos említést.

Azt ugyan nem tudjuk, hogy Kircher válaszolt-e a levélre, de az nagyon valószínű, hogy szándékában állt a teljes művet megszerezni, azonban Baresch ebbe nem egyezett bele. Így halála után a kötet Jan Marek Marcihoz (latinul Johannes Marcus Marci), egyik közeli barátjához került, aki a prágai Károly Egyetem akkori igazgatója volt. Jan kevesebbre tartotta Baresch-sel való kapcsolatát, mint Kircherhez fűződő régi barátságát, ezért ő elküldte végül a kódexet a jezsuita tudósnak. Az igazgató Kircherhez írott kísérőlevele még mindig csatolva van a műhöz. (Ebben többek között azt is leírta, hogy eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta meg a kódexet, mert Roger Bacon munkájának gondolta - erről majd a cikksorozat harmadik részében térek ki részletesebben.)

Az elkövetkezendő 150-200 évre elveszítjük a mű nyomát, de nagy valószínűséggel a Collegium Romanumban (Gergely Egyetem, Róma) őrizték, mint ahogy Kircher levelezéseit is. Azt is elég valószínűnek tartják, hogy addig maradt itt, amíg 1870-ben II. Viktor-Emánuel (itáliai uralkodó) seregei elfoglalták az egyházi államot - az uralkodó ekkor elhatározta az egyházi javaknak, köztük a Collegium Romanum könyvtárának kisajátítását (közérdekű célra való igénybevételét). Nem egy történész kutatása szerint még korábban számos könyvet átszállítottak az oktatók magángyűjteményébe, melyek kivételt képeztek a kisajátítás alól. Ekkoriban a Voynich-kéziratban már Petrus Beckx (a jezsuita rend akkori vezetője és az egyetem igazgatója) ex-librise szerepelt. (Aki esetleg nem tudná, az ex-libris egy olyan, sokszorosított grafikai alkotás, melyet a könyvek belső borítójára ragasztanak. Ez tartalmazza a tulajdonos nevét és valamilyen címert vagy szimbolikus rajzot, mely szintén valahogy utal a könyv birtokosára.) A jezsuita vezető magánkönyvtárát a Róma közeli Frascatiba költöztették, egész pontosan a Villa Mondragonéba (1866-ban vásárolta meg a rend), a Collegio Ghislieri központjába.

1912 körül döntöttek úgy a jezsuiták, hogy a Collegium Romanum javainak egy részét pénzzé teszik. Ekkor jött a képbe Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedő, aki 29 másik művel együtt megvásárolta a kódexet, melyet utóbb róla neveztek el. 1931-ben bekövetkezett halála után özvegye lett a kézirat örököse, aki 1960-ben egy barátnőjére, Anne Nillre hagyta azt. Anne Nill 1961-ben Hans P. Krausnak, egy antikváriusnak adta át a könyvet, aki meg vevő híján 1969-ben felajánlotta a kódexet a Yale Egyetemnek, ahol ugye ma is őrzik és kutatják.

Hajmeresztőbb elméletek

A kötet története (a hiányzó 150-200 évet leszámítva) annyira talán nem izgalmas, mondhatni száraz, ezért gondoltam arra, hogy jobban illene mellé a mókásabb, földtől elrugaszkodottabb elméletek ismertetése. (Távol álljon tőlem, hogy elítéljem azt, aki ezekben hisz, de a harmadik részben meglátjátok majd, hogy vannak sokkal racionálisabb teóriák is.)

1. A Voynich-kézirat egy párhuzamos világ dokumentuma.

Egyesek azt feltételezik, hogy kódex valamilyen téridő-anomália folytán került át egy szomszédos univerzumból a miénkbe. Tehát ez tényleg egy igazi, tudományos munka a XV. századból, csak egyetlen gond van vele: ez a XV. század nem a mi világunk XV. százada. Olyan nyelven, olyan jelekkel íródott, ami nem a mi múltunk része. Azzal próbálják alátámasztani ezt az elméletet, hogy a kódex ábrái csak apróságokban térnek el a mi világunktól - pl.: az emberek gyakorlatilag ugyanolyanok és a növények is csak kicsit térnek el az általunk ismertektől.

2. A kódex egy időutazó naplója

Mások azt tartják a kéziratról, hogy egy olyan valaki alkotta a XV. században, aki a jövőből érkezett, de nem akarta magát felfedni a többiek előtt, ezért korabeli álcával látta el a művét. Arra próbálják alapozni az elméletüket, hogy a kódex tartalmaz olyan ábrákat, melyek egyrészt mintha nagyon erős távcsővel készült felvételek rajzolt verziói lennének a Világegyetem egyes részeiről, más ábrák pedig mintha roppant komoly mikroszkópok által közvetített képek lennének a sejtszerkezetről. (Ezek az eszközök pedig nyilvánvalóan nem álltak rendelkezésére a korabeli embereknek, legfeljebb egy olyan személynek, aki a technikailag sokkal fejlettebb korok valamelyikéből érkezett.)

3. A kézirat valamilyen természetfeletti lény üzenete

Egyes kutatók feltételezik, hogy a kódexet valamilyen természetfeletti (akad, akik szerint földönkívüli) lény diktálta egy extázisban lévő médiumnak. Ezen elmélet szerint a Voynich-kézirat tulajdonképpen írásbeli glosszolália. (A glosszolália idegen nyelveken szólást jelent, mikor valaki önkívületi állapotban olyan idegen (akár létező, akár feltételezett vagy kitalált) nyelven beszél, amin egyébként nem tud.) Egy kutatópáros (Gerry Kennedy és Rob Churchill) a kódexet Bingeni Szent Hildegárd képeihez hasonlította, melyeket migrénes rohamai közben alkotott. (Ugyanúgy megvannak mindkettőben a csillagsorok és a humanoid alakok.)

Vannak, akik szerint nem természetfeletti lény, hanem egy földönkívüli sugalmazására született a Voynich-kézirat, és az sem véletlen, hogy eddig még nem sikerült feltörni - az idegenek akarták úgy, hogy az emberiség előbb eljusson egy bizonyos fejlettségi szintre, mielőtt rájönne a megoldásra.

Természetesen akadnak még ezeknél is bonyolultabb összeesküvés-elméletek a kódexről, többek között olyanok, melyek szerint a jezsuiták/az amerikai kormány/akárki más már régen megfejtette a kötetet, csak olyasmit találtak benne, melyet nem akarnak az emberiség tudomására hozni. Egyesek szerint az örök élet titka szerepel a könyvben, mások szerint Atlantisz krónikája, megint mások szerint az alkimisták összes tudománya...

A racionálisabbnak tűnő elméletekkel jelentkezem hamarosan, addig is itt egy mókás megfejtési alternatíva (angol nyelvtudás szükséges). :)