Na jó rég volt ilyen cikkünk, mert a múlthéten a macskám beteg lett, előtte meg hegyalján voltam. Most bepótolom nektek a gyilkosok hiánya okozta űrt :D. Ma egy jó undorító esettel ismerkedhettek meg, jó étvágyat hozzá!JOHN JEFFREY DAHMER
Mai hősünk nickneve: Milwaukee-i kannibál, gondolom már ebből lehet sejteni a dógokat! :D Jeff 1960 május 21-én született ls 94 november 28-án halt meg (úgy ahogy megérdemli, de erről később) . 17 férfit és fiút gyilkolt meg, a legtöbb afrikai és ázsiai származású volt. Mikor ölt előtte megerőszakolta az áldozatokat, megkínozta és feldarabolta őket majd a hullával is közösült, végül megette őket. Szerintem mindent sikerült produkálnia amit egy hülye tud. 1994. november 28.-án Dahmert a Columbiai Büntetés végrehajtási Intézetben egy rabtársa Cristopher Scarver vasrúddal agyonverte, nos teljesen egyetértek a rabtárssal! :D
ÉLETE:
Hősünk Wisconsin államban született, egy testvére volt aki 6 évvel fiatalabb volt nála. Mikor 8 éves lett Jeff akkor Ohioba költöztek. Gyermekkorának korai éveiben normális volt. 10 éves kora után zárkózottá kezdett válni. A kis Jeffrey ekkoriban elpusztult állatokat vitt haza és boncolta fel őket. Tizenéves korában inni kezdett és alkoholistává vált. Egyik iskola társa felidézte amint egyszer kérdőre vonta Jeffrey-t, hogy mi az amit iszik, mire Jeffrey megrázta a haját és annyit mondott: 'a gyógyszerem'. Az osztálytársa egyértelműen látta, hogy reggel 8-kor már kezdett berúgni. Mások elmondása szerint Jeffrey felvett furcsa szokásokat mint például ahogy ment a buszmegállóba: négyet előre lépett, egyet hátra, majd megint négyet előre és kettőt hátra. Egyértelműen figyelemre vágyott. Máskor pénzt szedett be az osztálytársaitól és a közeli bevásárlóközpontban egy show-t rendezett. Vagy hangosan kiabálva rohant az iskola folyosóján, vagy pedig azt képzelte hogy gyilkosság történt és körbe rajzolta a képzelt testet. Első groteszk fantáziálása kb 13-16 éves kora között volt, amikor is felfigyelt egy helyi kocogóra. Elképzelte, hogy leüti és utána azt csinál vele amit akar. Egy nap aztán ténylegesen meg akarta tenni, de szerencsére a kocogó nem jött.
Hősünk Wisconsin államban született, egy testvére volt aki 6 évvel fiatalabb volt nála. Mikor 8 éves lett Jeff akkor Ohioba költöztek. Gyermekkorának korai éveiben normális volt. 10 éves kora után zárkózottá kezdett válni. A kis Jeffrey ekkoriban elpusztult állatokat vitt haza és boncolta fel őket. Tizenéves korában inni kezdett és alkoholistává vált. Egyik iskola társa felidézte amint egyszer kérdőre vonta Jeffrey-t, hogy mi az amit iszik, mire Jeffrey megrázta a haját és annyit mondott: 'a gyógyszerem'. Az osztálytársa egyértelműen látta, hogy reggel 8-kor már kezdett berúgni. Mások elmondása szerint Jeffrey felvett furcsa szokásokat mint például ahogy ment a buszmegállóba: négyet előre lépett, egyet hátra, majd megint négyet előre és kettőt hátra. Egyértelműen figyelemre vágyott. Máskor pénzt szedett be az osztálytársaitól és a közeli bevásárlóközpontban egy show-t rendezett. Vagy hangosan kiabálva rohant az iskola folyosóján, vagy pedig azt képzelte hogy gyilkosság történt és körbe rajzolta a képzelt testet. Első groteszk fantáziálása kb 13-16 éves kora között volt, amikor is felfigyelt egy helyi kocogóra. Elképzelte, hogy leüti és utána azt csinál vele amit akar. Egy nap aztán ténylegesen meg akarta tenni, de szerencsére a kocogó nem jött. 1978-ben szülei elváltak. Dahmer ezután az Ohio State egyetem hallgatója volt. Az egyetemet nem sikerült befejeznie az alkohol problémái miatt. 1978. dec. 29: Jeffrey jelentkezett az Amerikai Egyesült Államok hadseregébe. Itt orvosi képzést kapott és a németországi BaumHolderbe került. 1981. márciusában Dahmert kirúgták a hadseregből alkoholizmusa miatt. Visszatért Dél-Floridába. 1982-ben Dahmer visszaköltözött szülővárosába, nagymamájához. Itt később letartóztatták közszeméremsértésért.
1991. július 22-én éjjel egy rémült fekete fiatalember egyik kezén bilinccsel megállított egy rendőrautót. A rendőrök először azt hitték, hogy elmenekült egy másik egységtől, de amikor megálltak a fiatalember csak annyit tudott hirtelen mondani, hogy egy őrült gyilkostól szökött meg, aki ki akarta vágni a szívét. A rendőrök először azt hitték, hogy viccel, de vissza mentek vele a lakásba. Amikor bementek Jeffrey Dahmer-t megkérték, hogy adja oda a kulcsot a bilincshez, mire Ő a hálószobába mutatott és az egyik rendőr bement, hogy megkeresse a kulcsot. A rémült fiatalember (Tracy Edwards) azt mondta nekik a vissza úton, hogy egy hatalmas kés van az ágy alatt amit a rendőr meg is talált. Majd ahogy körbe nézett bizarr fotókra lett figyelmes, és ahogy ezeket megnézte közelebbről nem csak pornografikus képeket talált, hanem megcsonkított és még egyéb horrorisztikus állapotban lévő holttestekről készült fotókat is. Amikor ezt meglátta ki kiáltott a kollégájának, hogy bilincselje meg Jeffrey-t. Amit ezután találtak, az minden képzeletet felül múlt. A rendőrségen Jeffrey az alkoholt hibáztatta, de amint egyre jobban kitisztult a feje úgy döntött, hogy mindent bevall és segít a rendőrségnek az áldozatok azonosításában. Miután Jeffrey-t letartóztatták, Tracy Edwards nyilatkozott az újságoknak és a Televíziónak a hihetetlen 'kalandjáról', mivel országosan közvetítették az interjút Mississippi államban a rendőrőrsön az egyik rendőr felkiáltott: "Te ez nem az a tag aki nálunk körözés alatt áll erőszak miatt?" Nem sokkal ezután Tracy-t is letartóztatták és nem messze Jeffrey-től helyezték egy cellába. Persze Tracy később kijöhetett egy jó akarójának köszönhetően, aki letette érte az 1000 dolláros óvadékot.
Konerak csak 14 éves volt, de már az életéért futott. Ez volt az egyetlen esélye, hogy elszökjön abból a szörnyen bűzlő apartmanból, ahol egy szőke férfi erős drogokkal elkábította. Úgy tűnt, a szerencse az ő oldalán állt, mert amikor a férfi elhagyta az apartmant, ő ki tudott jutni onnan.
Minden erejét összeszedte, hogy kijusson. Annyira zavarban és pánikban volt, hogy az sem érdekelte, hogy meztelen. Ez volt az egyetlen esélye az életben maradásra. Ösztönösen cselekedett. Csak ki akart jutni, és elmenekülni.
Hajnali 2 előtt nem sokkal, Sandra Smith tárcsázta a 911-et, hogy bejelentse, egy meztelen fiút látott az úton. Nem ismerte, de látta, hogy megsebesült és félt. A mentősök értek oda először, és betakarták a meztelen, kábult fiút egy takaróval. Hamarosan megérkezett a két rendőrtiszt is, és megpróbálták kitalálni, mi történhetett ezzel a fiatal, ázsiai fiúval. A 18 éves Sandra Smith, és a szintén 18 éves unokatestvére, Nicole Childress, ott álltak a fiú mellett, amikor a Milwaukee megyei rendőrség kiérkezett. A magas szőke férfi is ott volt a fiú mellett. A beszélgetés egyre hevesebbé vált a lányok, a szőke férfi, és a rendőrök között. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy Konerak az ő 19 éves szeretője, és túl sokat ivott. Konerak, aki kábult és zavart volt, nem tudott ellentmondani a nyugodtan beszélő szőke férfinak. Dahmer mutatott a rendőröknek egy igazolványképet. A két fiatal lány próbált közbelépni. Úgy látták, hogy a megfélemlített fiú próbált ellenállni a szőke férfinak, mielőtt a rendőrök kiértek volna. Dühösek és izgatottak voltak. A rendőrök semmibe vették őket, helyettük a férfit hallgatták meg. A rendőrök a biztonság kedvéért elmentek a fiúval és a szőke férfival, annak lakására. A lakásban rossz szagok terjengtek, de nagyon takaros volt. Volt ott néhány Konerakról készült fotó, amelyeken fekete bikiniben volt látható. Konerak csendesen ült a kanapén, de képtelen volt értelmesen beszélni. Nem volt egyértelmű, hogy megértette a szőke férfi rendőröknek adott halk magyarázatát. A szőke férfi bocsánatot kért, amiért szeretője zavart okozott, és megígérte, hogy ez többé nem fog előfordulni.A rendőrök hittek a férfinak. Nem volt okuk nem hinni neki – értelmesen beszélt, intelligens, és nagyon nyugodt volt. Az ázsiai fiú kétségtelenül ivott, és zavaros volt. A rendőrök nem akartak belekeveredni a két homoszexuális szerető dolgába, és elhagyták a lakást. Úgy gondolták, van ennél fontosabb dolguk is, amit el kell intézniük.
Amiről lemaradtak, az Tony Hughes holtteste volt a fürdőszobában, akinek oszló teste három napig hevert az ágyban.
Amiről lemaradtak, az volt, hogy a szőke férfi azonnal megfojtotta az ázsiai fiút, és fajtalankodott annak holttestével. Amiről lemaradtak, hogy a férfi fotókat csinált a halott fiúról, majd később feldarabolta a testét, és koponyáját trófeaként megtartotta. Amiről lemaradtak, ellenőrizni Jeffrey Dahmer személyi igazolványát, amiből megtudták volna, hogy ezt a nyugodt embert elítélték gyermekmolesztálásért, és éppen próbaidejét töltötte.
A történet itt még nem fejeződött be. A két lány, akiket a rendőrök nem vettek figyelembe, hazament Sandra Smith anyjához, a 36 éves Glenda Clevelandhez, aki a Jeff Dahmer által otthonának nevezett Oxford Apartman mellett lakott. Később, Cleveland felhívta a rendőröket, hogy megkérdezze mi történt pontosan azzal az ázsiai fiúval. Megkérdezte, mennyi idős volt a gyerek: „Felnőtt volt, nem gyerek” – mondták a rendőrök.
Mikor további kérdéseket akart feltenni, azt mondták neki: ”Hölgyem, nem kell aggódnia. A barátjával volt a lakásán… ez így van rendjén… Nem tudok tenni semmit mások szexuális beállítottsága ellen.”
Néhány nappal később Cleveland visszahívta a rendőröket, miután azt olvasta egy újságban, hogy eltűnt egy Konerak Sinthasomphone nevű ázsiai fiú, aki úgy nézett ki, mint az a fiú aki Jeff Dahmer elől próbált elszökni. Senkit nem küldtek oda, hogy beszélhessen vele. Néhány héttel később, 1991. július 22-én, mindenre fény derült.
Néhány héttel később, 1991. július 22-én két rendőr körülautózta a Marquette egyetemet, amely egy igen rossz hírű környék. A tikkasztó forróság már-már elviselhetetlen volt.
Éjfél körül a két rendőr a kocsiban ülve meglátott egy alacsony fekete férfit, akinek egy bilincs lógott a csuklójáról. Feltételezték, hogy ez az ember egy másik rendőrtől szökött meg, és megkérdezték, mit csinál. A férfi belekezdett mondandójába, miszerint egy „különös férfi” tette rá a bilincset a lakásában. A férfi a 32 éves Tracy Edwards volt.
Edward történetének homoszexuális jellege volt, amiből a rendőrség normális esetben kimaradt volna, de a két rendőr le akarta ellenőrizni, hogy ki lakhat az Oxford Apartmanban, ahol Edwards ezt a bilincset kapta. Az apartman 213-as számú ajtaját egy barátságos kinézetű, 31 éves szőke férfi nyitotta ki.
Dahmer nagyon nyugodt volt. Felajánlotta, hogy kihozza a bilincs kulcsait a fürdőszobából. Edwards emlékezett rá, hogy a kés, amellyel Dahmer megfenyegette őt, szintén a fürdőszobában volt.
Az egyik rendőr úgy döntött, bemegy a hálószobába körülnézni. Mindenfelé sokkoló fotókat talált: feldarabolt emberi testek, koponyák a hűtőszekrényben. Mikor észhez tért kiordított a társának, hogy bilincselje meg Dahmert, és tartóztassa le.
Dahmer dulakodni kezdett az őt megbilincselő rendőrökkel. Mialatt egyikük lefogta Dahmert, a másik odament a hűtőhöz és kinyitotta, majd hangosan felkiáltott: „Itt egy kibaszott fej a hűtőben!”
Míg a kis hálószoba takaros és tiszta volt, különösen egy agglegényhez képest, a halai is gondosan voltak tartva, addig a bomlás szaga kibírhatatlan volt.
A hűtőszekrényben további három fejet találtak műanyagzacskókba csomagolva.
Anne E. Schwartz volt az első riporter, aki könyvében leírta a látottakat: „…a mellékhelyiség mögött volt egy fém fazék, amely kezeket és egy péniszt tartalmazott. A polcon két koponya volt. A mellékhelyiségben volt még etil alkohol, kloroform, formaldehid… Polaroid fotók, amelyeket Dahmer áldozatai haláláról készített különböző stádiumokban. Az egyiken egy ember feje volt látható a mosdókagylóban. Egy másikon az áldozat a nyakától az ágyékáig fel volt nyitva, a vágás olyan precíz volt, hogy tisztán láttam a medence-csontot.” Néhány fotó az áldozatokat még életükben, különböző erotikus pózokban mutatta.
A rendőrség, az orvosi vizsgálatok, a média, az eltűnt fiatalemberek családjai, Jeff Dahmer családja, egész Milwaukee, és az egész világ próbálta megérteni, valójában mi is történt a 213-as számú lakásban. Végül a történet kezdett kitisztulni.
Az első ember aki megvizsgálta Jeffrey Dahmert, Patrick Kennedy nyomozó volt. Dahmer már 15 éves korában arról fantáziált, hogy megöl egy embert, majd fajtalankodik annak holttestével, de egészen 1978 júniusáig, míg le nem érettségizett, nem tett semmit. Ekkor felvett egy stoppost, Steven Hickset. Szeretkeztek, sört ittak, de aztán Hicks indulni akart. Dahmer nem tudta elviselni, hogy Hicks elhagyja, ezért megölte.
Dahmernek el kellett tüntetnie a testet, így feldarabolta, műanyag zacskókba tette, és a házuk mögötti erdőben eltemette. Azon az őszön az Ohio Állami Egyetemre járt egy félévet, de megbukott. 1978 végén jelentkezett a seregbe, és Németországban állomásozott. Míg a seregben volt senkit nem gyilkolt meg, amit a német rendőrség alapos nyomozása is megerősített. Néhány év múlva eltanácsolták a seregből alkoholizmusa miatt, ezután egy ideig Floridában lakott, mielőtt visszatért volna Ohioba. Egyszer hazament, kiásta Hicks testét, szétverte az oszlott testet egy kalapáccsal, és a maradványokat elszórta az erdőben.
1981-ben letartóztatták ivás és zavaros viselkedése miatt, ezek után apja azt gondolta, Jeffreynek az lesz a legjobb, ha nagyanyjához költözik Wisconsinba. A következő 4 évben irányítása alatt tudta tartania dolgait, egészen következő, 1986 szeptemberében történt letartóztatásáig, amit azért kapott, mert maszturbált két fiú előtt. Két év próbaidőre ítélték.
1987 szeptemberében ölte meg második áldozatát, Steven Tuomit, egy hotelszobában. Mindketten sokat ittak az egyik legnépszerűbb meleg bárban. Dahmer nem emlékezett rá hogy ölte meg, de amikor felébredt, Tuomi halott volt, és egy vércsík volt a szája szélén. Vásárolt egy óriási bőröndöt, és abba rejtette a testet. Miután elvitte a testet nagyanyja házának alagsorába, fajtalankodott a testtel, maszturbált, majd feldarabolta, és elrejtette a hulladéktárolóba.
Néhány hónappal később találkozott harmadik áldozatával, az amerikai őslakos, 14 éves Jamie Doxtatorral, aki meleg bárok körül kószált, kapcsolatokat keresve. Dahmer módszerei ebben az időszakban alakultak ki. Áldozataival meleg bárokban vagy fürdőkben ismerkedett meg. Pénzt ajánlott fel nekik, hogy lefotózhassa őket, vagy egyszerűen csak igyanak egy sört, és megnézzenek egy filmet. Ezután elkábította, megfojtotta őket, maszturbált vagy fajtalankodott a testekkel, majd feldarabolta és megszabadult tőlük. Néha megtartotta a koponyát, vagy más testrészeket emlékbe.
1988. márciusában Richard Guerreronál, egy jóképű mexikóinál is alkalmazta kialakult módszerét. Dahmer azt mondta, egy meleg bárban ismerte meg Milwaukee-ban, de a fiatalember családja úgy tudta, hogy fiuk heteroszexuális. Ennek az évnek a nyarán Dahmer négy embert ölt meg. Nagymamája semmit nem tudott a borzalmas dolgokról, amelyek alagsorában folytak, de tudott Jeff alkoholizmusáról és férfi barátairól. Valamit tennie kellett.
Így 1988. szeptember 25-én Jeff elköltözött saját lakásába. Már következő nap komoly bajba került. Egy 13 éves laoszi fiúnak 50 dollárt kínált fel néhány fotóért cserébe. Elkábította, simogatta, de nem volt vele erőszakos és nem közösültek. Hihetetlen véletlen során kiderült, hogy a fiú neve Sinthasomphone, annak a fiúnak a bátyja, akit Dahmer 1991. májusában fog megölni.
A fiú szülei megérezték, hogy valami baj történt fiukkal, elvitték a kórházba, ahol megerősítették, hogy el lett kábítva. A rendőrség begyűjtötte Dahmert munkahelyéről, az Ambrosia csokoládégyárból. Kétszeres szexuális zaklatásért fogták el. 1989. január 30-án bűnösnek találták, annak ellenére, hogy szerinte a fiú idősebb volt, mint amennyinek mondta magát.
Míg Dahmer az ítéletre várt, ismét nagyanyjánál lakott, találkozott egy fekete homoszexuálissal, Anthony Sears-el egy meleg bárban. Ahogy a többieknek is, a 24 éves feltörekvő modellnek is felajánlott pénzt képekért cserébe. Miután megérkeztek nagyanyja házába, elkábította és megfojtotta. Dahmer fajtalankodott testével, majd feldarabolta.
Anne Schwartz így írta le a látottakat: „…Dahmer megtartotta a fejet, megfőzte, hogy el tudja távolítani róla a bőrt, később befestette szürkére, ettől a koponya úgy nézett ki, mint egy orvosok által használt műanyag modell. Dahmer két évig megtartotta a koponyát. Később elmesélte, hogy a kielégülés miatt maszturbált a koponyák előtt.”
1989. május 23-án Dahmer ügyvédje, Gerald Boyle és asszisztense, Gale Shelton, megkezdték érvelésüket William Gardner bírónak. Shelton legalább 5 év börtönbüntetést javasolt. „Megítélésem szerint teljesen egyértelmű, hogy a Mr. Dahmerrel szembeni eljárás megítélése a társadalom részéről nagyon barátságtalan lesz. Szerinte csak az volt a gond, hogy túl fiatal áldozatokat választott – ez volt csak, amit rosszul csinált – és ez egy nagyon komoly probléma… Segítőkész volt, de a felszín alatt mélyen fészkelő pszichológiai problémái voltak, amelyekkel nem tudott megbirkózni.”
Három pszichológus vizsgálta meg, és azt állapították meg, hogy Dahmer manipulatív, ellenálló és kitérő volt. Intenzív kezelést és kórházba utalást javasoltak.
Boyle, Dahmer védőügyvédje szerint Dahmer beteg volt, és kezelésre, nem pedig börtönre volt szüksége. Dicséretre méltónak tartotta a tényt, hogy volt egy állása.
Dahmer saját maga beszélt védelmében, alkoholizmusát vádolva. Érthető és meggyőző volt, ahhoz képest, hogy ebben az időszakban, titokban több embert is megölt. „Súlyos bűnt követtem el. Eddig még soha nem voltam ilyen helyzetben. Semmi ilyesmiben. Ezzel egy rémálmom vált valóra. Ha bármi felrázhatott volna múltbéli viselkedésemből, hát ez az.”
„Az egyetlen dolog, ami büszkeséggel tölt el, az a munkám. Nagyon közel kerültem ahhoz, hogy elveszítsem tetteim miatt, amelyekért teljes felelősséget érzek… Minden, amit tenni tudok, hogy könyörgök azért, hogy megtarthassam a munkám. Kérem, adjanak egy esélyt, soha többet nem fogok ilyen helyzetbe kerülni… Elcsábítani egy gyereket, ez ostobaságom tetőpontja volt… Segítséget szeretnék. Szeretném megváltoztatni az életem.”
A bíróság Dahmert öt év próbaidőre ítélte. Egy évet kellett eltöltenie javítóintézetben úgy, hogy napközben dolgozhatott, de este a börtönbe kellett visszatérnie. 10 hónappal később szabadon engedték Dahmert, annak a levélnek ellenére, amelyben apja azt kérte, ne engedjék szabadon, míg le nem tölti büntetését. 1990. márciusáig nagyanyjával élt.
1990. május 14-én Dahmer elköltözött az Ambassador Hotel 213-as számú lakásába, és a gyilkosságok újból elkezdődtek.
Az elkövetkezendő 15 hónap alatt Dahmer 12 embert ölt meg. 1991. május-júliusában Dahmer gyilkolásának irama őrületbe csapott át, ekkor már majdnem minden héten megölt egy embert. Ezekből három fekete volt, egy fehér, egy laoszi, és egy spanyol. A legtöbb homoszexuális vagy biszexuális. A legfiatalabb 14, a legidősebb 31 éves volt. Az áldozatok többsége különösen kockázatos életet élt. Legtöbbjük benne volt a rendőrségi nyilvántartásban, sokszor súlyos bűnökért, például gyújtogatásért, szexuális zaklatásért, nemi erőszakért…
Dahmer módszerei az elcsábítás, gyilkosság és feldarabolás majdnem mindig ugyanazok voltak. Meghívott egy férfit a lakására, videókat néztek, vagy lefotózta őket. Szétmorzsolta az altatót, és italukba tette. Előbb elkábította, majd puszta kézzel, vagy egy bőrszíjjal megfojtotta áldozatait. Gyakran fajtalankodott testükkel, és később maszturbált.
Ezután Dahmer fogta Polaroidját és lefotózta őket, hogy később is emlékezzen minden egyes gyilkosságra. Utána felnyitotta a testeket. Elkápráztatta a belső szervek látványa, és szexuálisan izgatta a hő, amely a frissen megölt testekből áradt. Végül feldarabolta a testeket, és lefotózta őket, hogy később is megnézhesse őket.
Néhány testtől különböző kémiai anyagok és sav segítségével szabadult meg, így a húsból és a csontokból csak egy iszapos massza maradt, amit a WC-n is le tudott húzni.
Néhány testrészt trófeaként megtartott, gyakran a fejet vagy a nemi szerveket. Ez utóbbiakat formaldehidben tartotta. A fejeket addig főzte, míg a hús lejött róluk. Ezután a koponyákat szürkére festette, hogy úgy nézzenek ki, mintha műanyagból lennének.
Sokszor együtt jár a nekrofíliával a kannibalizmus is. Dahmer evett áldozatai húsából, mert azt gondolta, így ezek az emberek majd ismét életre kelnek benne. Kipróbált különböző fűszereket, hogy még ízletesebbé tegye az emberi húst. Az emberek megevése szexuális örömöt jelentett neki. Kipróbálta a vért is, de ez nem felelt meg az ízlésének.
Beszélgetésünket legkorábbi agresszióval kapcsolatos emlékeivel kezdtük.
R.: Visszamegyünk abba az időbe, amikor Ohio-ban lakott. Történt valami különösen fontos abban az időszakban?
D.: Semmi.
R.: Támadások? Semmi ilyesmi?
D.: Semmi, velem voltak erőszakosak. Ok nélkül megtámadtak.
R.: Meséljen erről.
D.: Egy barátomat látogattam meg, és hazafelé tartottam este, amikor megláttam ezt a 3 gimnáziumi hallgatót. Az az érzésem támadt, hogy valami történni fog, és valóban, egyikük elővett egy gumibotot és megütötte vele a nyakam hátsó részét. Ok nélkül. Nem mondott semmit csak megütött. Elfutottam.
R.: Gondolom ez meglehetősen rémisztő volt.
D.: Igen.
R.: Sokáig megmaradt önben ez az eset?
D.: Körülbelül egy évig.
R.: Szóval ez volt az első eset, amikor először erőszakba keveredett, és ön volt az áldozat. Most beszéljünk a családjáról, a szülei válásáról. Molesztálták valaha is családon belül?
D.: Nem.
R.: Családon kívül?
D.: Nem.
R.: Akkor ez a ön esetében nem számottevő tényező. Olvastam róla, hogy nagyon érdekelte az állatok felboncolása. Ez mikor kezdődött?
D.: 15-16 éves koromban.
R.: Ez azután volt, hogy az a fickó megütötte, igaz?
D.: Igen.
R.: Mindez a biológia-szakos iskola miatt kezdődött?
D.: Azt hiszem igen. Kismalacokat boncoltunk.
R.: Hogy írná le ezt az állatok darabolása iránti vonzerőt?
D.: Ez csak úgy volt… Hát, egyikük egy nagy kutya volt, amit az út mentén találtam, le akartam szedni a húsát, kifehéríteni a csontokat, majd újra összerakni és eladni. De soha nem jutottam ilyen messzire vele. Nem tudom mi késztetett erre; ez egy különös dolog, ami érdekel.
R.: Igen, ez az.
R.: Mi történt azzal a kutyával, amelyiknek a fejét egy karóra tűzte a házuk mögött?
D.: Ez csak egy csínytevés volt. Rátaláltam erre a kutyára, felnyitottam, hogy megnézhessem hogy néznek ki a belső szervei, és valamiért úgy gondoltam, jó kis csíny lenne a fejét egy karóra tűzni és elrejteni az erdőben. Elhoztam ide egy barátomat, és azt mondtam neki, hogy ezt a fák között találtam. Csak kíváncsi voltam rá, hogy mekkora sokkot fog ez okozni.
R.: És mennyi idős volt ekkor?
D.: Talán 16.
R.: Melyik év volt ez?
D.: A 70-es évek vége.
R.: Ez érdekes.
R.: Körülbelül 18 éves volt, amikor elkövette első gyilkosságát. Ez a fickó egy stoppos volt, igaz?
D.: Már régóta fantáziáltam arról, hogy összetalálkozom egy jóképű stoppossal, és szexuálisan kihasználom őt.
R.: Ez filmekből, könyvekből, vagy egyéb ilyesmiből jutott eszébe?
D.: Nem, ez belülről jött.
R.: Belülről.
D.: Mindez azon a héten történt, amikor egyedül voltam otthon, anyám elment Daviddel, és kivettek egy motelt 5 km-re innen; nálam volt a kocsi, éjjel 5 körül lehetett; hazafelé autóztam ivás után; nem kerestem senkit, de körülbelül 1 km-re a házunktól ott volt ő. Egyedül stoppolt az úton. Nem viselt pólót. Jól nézett ki; én is tetszettem neki. Megálltam visszamentem hozzá és leállítottam az autót, majd azt gondoltam: felvegyem vagy ne? Aztán megkérdeztem tőle, hogy elvigyem-e és akar-e néhány füves cigit, ő igent mondott. Bementünk a hálószobámba, sört ittunk, és abból az időből, amit vele töltöttem meg tudtam állapítani, hogy nem volt homoszexuális. Nem tudtam, hogy tartsam ott, ezért leütöttem egy súlyzóval, és megfojtottam.
R.: Oké, álljunk meg itt. Azt mondta, hogy már néhány éve megvoltak ezek a fantáziálásai. Mikor kezdődött ez?
D.: 16 éves koromban.
R.: Van valami ötlete arra, hogy ezek a fajta fantáziálások miért kezdődhettek el? Hogy kioltson egy életet?
D.: Igen. Mindez arról szólt, hogy valaki felett teljes hatalmam legyen. Miért, vagy honnan jött ez, azt nem tudom.
R.: Alkalmatlannak érezte magát az emberi kapcsolatokra? Mert nem volt tartós kapcsolata.
D.: A városban, ahol laktam, a homoszexualitás tabu volt. Soha nem beszéltem erről senkinek, soha. Vágytam rá, hogy legyen valakim, de soha nem találkoztam senkivel, aki homoszexuális volt, senkivel, akiről tudtam volna; ez szexuálisan nyomasztott.
R.: Szóval azt mondja, hogy a fickó el akart menni, de ön nem akarta, hogy ez megtörténjen, ezért leütötte, hogy önnel maradjon. Ekkor elvesztette eszméletét. Mi történt ezután?
D.: Megfojtottam.
R.: És ezután? Volt előtte szexuális kapcsolatuk?
D.: Nem. Nagyon megijedtem attól, amit tettem. Egy ideig csak járkáltam a házban. Ezután maszturbáltam.
R.: Ez az esemény felkeltette a szexuális érdeklődését? Az, hogy ő ott volt?
D.: Az, hogy fogságban volt.
R.: Eszméletlen, vagy halott volt, ott volt önnel, tudta, hogy nem megy sehová. Ez felizgatta?
D.: Pontosan. Később az éjszaka folyamán levittem őt az alagsorba. Azon az éjjelen egyáltalán nem tudtam aludni. Másnap ki kellett találnom hogyan szabaduljak meg a bizonyítékoktól. Vettem egy kést, egy vadászkést. Következő éjjel felnyitottam a hasát és újra maszturbáltam.
R.: Szóval a test izgatta fel?
D.: A belső szervek.
R.: A belső szervek? A felboncolás művelete és a test felnyitása?
D.: Igen. Azután levágtam a karját. Feldaraboltam, becsomagoltam. Beletettem műanyag hulladéktároló zacskókba. A csomagtartóba tettem. Bedobtam egy szakadékba, 10 km-re a házunktól. Mindezt hajnali 3 órakor. Félúton odafelé egy elhagyatott országúton megállított a rendőrség. Megszondáztattak. Ezzel nem lett baj. Egyikük meglátta a táskát a hátsó ülésen és megkérdezte mi az. Azt feleltem szemét, amit a szemétlerakóba szeretnék vinni. És elhitték, annak ellenére, hogy bűzlött.
R.: Ideges lett, amikor megállították?
D.: Az enyhe kifejezés.
R.: Úgy tűnik, nem vették észre, hogy ideges lett.
D.: Igen.
R.: Ezután mit csinált a táskával?
D.: Hazamentem és visszatettem az alagsorba. Megfogtam a fejet, bevittem a fürdőszobába, maszturbáltam, majd visszatettem a helyére. Másnap eltemettem a táskát és ott hagytam úgy két és fél évig.
R.: Mikor ment vissza érte?
D.: A katonaság után, miután egy évet Miamiban dolgoztam. Mikor a család nem volt otthon, kiástam a táskát, fogtam a csontokat, kis darabokra törtem és szétszórtam a bozótokban.
„Tegyük fel, hogy ez csak egy rémálom volt. Ez a rémálom már régóta tartott, mielőtt elkaptak volna… nyilvánvalóan tele volt az elmém borzalmas, iszonyú gondolatokkal és elképzelésekkel…”
„Nem tudtam mi értelme az életemnek. Ez a nagy fináléja egy rosszul leélt, nyomasztóan elszomorító életnek… ez csak egy beteg, szánalmas, boldogtalan, nyomorúságos élettörténet. Hogyan tudtak volna ezen segíteni, fogalmam sincs... ”
„Nem tudom, miért kezdődött ez el. Nincs válaszom magamra. Ha tudnám az igazságot, a valódi okokat, amiért ez elkezdődött, mielőtt mindezt megtettem volna, valószínűleg soha nem akartam volna ilyesmit tenni.”
„Csak egy különösen gonosz személy vagyok, vagy ez egyfajta ördögi megszállottság, vagy mi? Nincs ötletem. Egyáltalán nincs ötletem. Önnek van? Lehetséges, hogy az embert megszállják a szellemek? Tudom, ez úgy hangzik, mintha ki akarnék bújni a felelősség alól, és azt mondanám, nem tudok segíteni magamon, de ahogy a Biblia is mondja, vannak erők, amelyek direkt, vagy indirekt módon befolyásolják az ember viselkedését. A Biblia ezt hívja Sátánnak. Feltételezem, ez lehetséges, mert nagyon úgy tűnik, hogy a gondolataim egy része nem a sajátom, csak bekúsznak a fejembe… Ezek a gondolatok igen erőteljesek, rombolóak, és nem távoznak. Ezek nem olyan gondolatok, amiket az ember csak úgy kiűz a fejéből, és megszűnnek. Ezek nem távoznak.”
„Egy-két hónapig tartott, míg elmúlt bennem a tetteim okozta félelem és rettegés, eztán újrakezdtem az egészet. Ez egy erős vágy volt, nem tudom pontosan leírni… egyfajta kényszer, és én csak csináltam, csináltam, és csináltam, míg lehetőségem volt rá.”
„Szép, tiszta akvárium volt, benne különböző egzotikus halak és növények… szerettem ülni, és nézni őket, ahogyan úszkálnak körbe-körbe. Egyszer láttam az üzletben néhány gömbhalat. Ez az egyetlen fajta, amelynek a szemei elöl vannak, mint egy embernek, odaúszott az üveghez, a szemei kristálykékek voltak, mint egy embernek, igazán aranyos… Ez egy mókás hobby. Nagyon szerettem azt az akváriumot. Ez az egy dolog igazán hiányzik.”
„Igen, bűntudatom van, de nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan mély, mint amilyennek lennie kéne. Mindig csodálkoztam azon, hogy miért nincs nagyobb bűntudatom.”
„Ha racionálisan gondolkodtam volna, meg akartam volna állni. De nem gondolkodtam józanul, és ez csak egyre fokozódott. Ez majdnem olyan volt, mintha el akartam volna jutni arra a pontra, ahol már elvesztem az önuralmam, ahonnan nincs visszatérés. Azt hiszem, éveken át nagyon óvatos voltam. Nagyon, nagyon vigyáztam, hogy ne hagyjak semmi bizonyítékot, de az utolsó pár hónapban ez őrjöngésbe ment át… ez volt az utolsó hét, visszamentem az apartmanba és el akartam költözni onnan. Kellett volna szereznem egy ládát, és mindent, amit meg akartam őrizni, beletenni, és hagyni a fenébe a többit? Vagy be kellett volna fejeznem, leállnom, és találni egy jobb irányt az életemnek? Ezen gondolkodtam az utolsó héten.”
„Azon a napon az egyetemen voltam, és Hicksről gondolkodtam. Ittam, és nagyon levert voltam, sírtam amiatt, amit tettem.”
„Teljesen sokkban voltam. Nem tudtam elhinni, hogy ismét megtörtént azok után az évek után, mikor nem csináltam semmi ilyesmit. Nem tudom mi játszódott le az agyamban. Nem emlékszem. Próbálom felidézni, de nem megy.”
„Egy dolgot biztosan tudok. Kényszert éreztem, ami ellen nem tudtam tenni. Próbáltam, de az Ambassador után nem tudtam megszabadulni tőlük. Szép lenne, ha valaki választ tudna adni, hogy miért tettem ezt, mi az oka, de nem kapok választ.”
„Úgy döntöttem, soha nem akarok megházasodni, mert én semmi ehhez hasonlón nem akarok keresztülmenni.” (szülei házasságáról…)
„… ha megölnének a börtönben, az most áldás lenne..."
„Nem szeretnék meghalni. Csak szeretném, ha elmúlna ez a fájdalom. Szeretném elvenni a fájdalmat a családoktól, amelyeket szétromboltam.”
Q.: Amint azt már korábban mondtam önnek, Jeffrey, azért vagyunk itt, hogy arról beszélgessünk, mi történt miután Dél-Floridába érkezett szabadlábra helyezése után. Mikor érkezett meg ide és mivel foglalkozott?
D.: Oké, hat hónappal korábban engedtek el az… szóval az elvonókúrámról, én nem akartam előbb kijönni, de ők ezt látták jónak. Adtak nekem egy repülőjegyet azzal, hogy az Egyesült Államok területén bárhová elutazhatok, ahová szeretnék. De én nem akartam hazamenni, pont amiatt, hogy ne tudják meg, miért jöttem el hat hónappal előbb. Szóval úgy döntöttem Miami jó kis hely, és odautaztam. Azt hiszem ez március végén történt.
Q.: Melyik év márciusában?
D.: 1981-ben azt hiszem. Nem vagyok benne biztos.
Q.: És hová is repült? Miamiba vagy FortLauderdale-be?
D.: Miamiba. Kivettem egy hotelszobát egy hétre. A part mentén volt, ráláttam az óceánra is.
Q.: Emlékszik a hotel nevére?
D.: A Collins sugárúton volt, de nem emlékszem a nevére.
Q.: Szóval a Collins sugárúton Miami Beachen?
D.: Igen. Egy hét után elfogyott a pénzem, és semmi tervem nem volt a jövőre nézve. Egy vagy két hónapon át a napok nagy részét alvással töltöttem… Szó szerint a parton. Egy héten egyszer lezuhanyoztam az egyik hotelszobában. Végül találtam magamnak munkát a Sunshine Subsban.
Q.: Ez hol volt?
D.: Ez is a Collins sugárúton.
Q.: Meddig dolgozott itt?
D.: Hát… úgy áprilistól szeptemberig, azt hiszem.
Q.: Mit dolgozott?
D.: Mindenfélét… Voltam pénztáros, szakács, takarító. A pasi feketén fizetett és mindeközben én a munkanélküli segélyt is megkaptam, szóval…
Q.: Emlékszik, hogy melyik hivatalban vette fel a munkanélküli segélyt?
D.: Mi?
Q.: Melyik hivatalban vette fel a munkanélküli segélyt?
D.: Azt hiszem Miami belvárosában.
Q.: Miami Beachen vagy Miami belvárosában?
D.: A belvárosban azt hiszem, mert busszal kellett mennem…
Q.: Talált valami lakást magának, amikor a Sunshineban dolgozott?
D.: Volt már elég pénzem hogy hamarosan vehessek megamnak egy lakást… Addig egy egyszobás hotelszobában laktam Bimine Bayen.
Q.: Ez is Miami Beachen volt?
D.: Igen, kb. három kilométerre volt a munkahelyemtől, sokszor gyalog mentem. Egy szobám volt, egy kis hűtő, fürdő, tévé…
Q.: Még megvolt ekkor a katonaruhája?
D.: Volt egy táskám leszerelési papírokkal, civil ruhákkal, a katonai ruháimat kidobtam, már nem akartam semmit a seregtől.
Q.: Rossz emlékek…
D.: Pontosan. Úgysem mászkáltam volna katonaruhában, vagy ilyesmi…
Q.: Semmit nem tartott meg?
D.: Semmit.
Q.: Mennyi volt a bankszámláján?
D.: Ezer dollár körül.
Q.: És melyik banknál? Emlékszik?
D.: Már nem emlékszem a nevére. Minden nap dolgoztam, majdnem minden nap, sokszor reggeltől késő estig.
Q.: Emlékszik a felügyelője nevére?
D.: Igen… Lássuk csak… Ken, Ken Houleb, azt hiszem.
Q.: Hány éves volt?
D.: 65 körül lehetett.
Q.: Emlékszik a munkatársaira, akikkel együtt dolgozott?
D.: Igen, volt ott egy nő Angliából, alig volt idősebb nálam, jól kijöttünk, sokat beszélgettünk. Mindig aggódott, hogy lebukik, mert nincsen zöld kártyája. Szóval állandóan aggódott ilyenek miatt.
Q.: Emlékszik a nevére?
D.: Nem.
Q.: Hány éves volt?
D.: Talán 28… Angliából jött, és angol akcentusa volt.
Q.: Ebben az időszakban hogyan közlekedett?
D.: Csak busszal.
Q.: Tömegközlekedéssel.
D.: Amint már mondtam 10-12 órát dolgoztam egy nap, nem volt időm a kikapcsolódásra. Boltba is csak Miami belvárosába mentem le.
Q.: Értem.
D.: Elmentem, körülnéztem. Egyszer megakadt a szemem egy nagyon drága ékszeren, 250 ezer dollár volt.
Q.: Nagy hatással volt önre?
D.: Igen, az ember nem lát minden nap ilyen dolgokat. Körülnéztem és a buszra vártam. Ez volt a kikapcsolódás abban az időben.
Q.: Azon kívül, hogy Florida jó meleg hely, volt más oka is arra, hogy pont oda menjen?
D.: Csak ez volt az oka.
Q.: Előtte sosem volt ott?
D.: Sosem.
Q.: Voltak ott barátai vagy családtagjai?
D.: Senki.
Q.: Mit csinált szabadidejében?
D.: Egyedül sétáltam a strandon. Amíg nem volt lakásom, addig ittam… Túl sokat, sokszor éjjel 3-ig is, amíg teljesen kidőltem. Amíg a strandon aludtam egyszer elloptak tőlem 100 dollárt.
Q.: Jelentette a rendőrségen?
D.: Nem. Egyeszer mikor mentem vissza a strandra, ahol aludni szoktam, ott volt pár srác és majdnem megkéseltek, mert nem tudták ki vagyok. Azt hitték ki akarom rabolni őket, vagy ilyesmi… Egyszer meg az éjszaka közepén találkoztam egy oposszummal. A frászt hozta rám.
Q.: Még jó, hogy nem harapta meg.
D.: Igen.
Q.: Találkozott valakivel ebben az időben? Járt klubbokba?
D.: Csak azzal a nővel találkoztam.
Q.: Az angol nővel?
D.: Igen.
Q.: És mi volt a klubbokkal?
D.: Néha elmentem a helyi bárokba.
Q.: Miami Beachen?
D.: Igen.
Q.: Elköltözött onnan a Bimini hotelből máshová?
D.: Igen, Ohioba. Szeptemberben.
Q.: Oké, oké térjünk vissza oda, amikor még Floridában élt. Miami Beach északi részén is lakott?
D.: Csak a Bimini Bayen volt saját lakásom. Körülbelül 400 dollár volt egy hónapban.
Q.: Floridán belül utazgatott?
D.: Egyszer elmentem Fort Lauderdale-be, annak az angol nőnek a barátjával. Azért jött el Európából idáig, hogy rendbehozza a kapcsolatukat.
Q.: Emlékszik a nevére?
D.: Nem emlékszem, de nem jöttek ki túl jól.
Q.: Ő is angol volt?
D.: Igen. Volt egy kocsija is. Elmentünk Fort Lauderdale-be, ittunk egy kicsit a bárokban, de ennyi volt.
Q.: Milyen autó volt ez?
D.: Nem tudom, valami öreg négyajtós, mint egy Dodge, de már nem emlékszem a tipusára.
Q.: Rendben. Amíg ott volt volt szüksége orvosi ellátásra?
D.: Egyszer, az első hét alatt. Túl sok likőrt ittam és szenvedtem, mint a kutya, ezért kihívtam a hotel orvosát.
Q.: Segített?
D.: Igen, igen.
Q.: Emlékszik a nevére?
D.: Nem.
Q.: Szedett valamilyen gyógyszert?
D.: Nem.
Q.: Volt olyan, hogy valaha is összeköltözött olyan emberrel, akinek volt lakása?
D.: Soha.
Q.: Elég elfoglalt lehetett.
D.: Igen, nagyon sokat dolgoztam.
Q.: És ekkoriban még mindig gondja volt az alkohollal?
D.: Igen.
Q.: Minden nap?
D.: Nem minden nap, mert dolgoznom kellett, de hétvégenként… és ez egyre rosszabbodott, a vége felé már a bankszámlámat is elittam, ezért költöztem el…
Q.: Mindig egyre többet és többet kellett innia, hogy berúgjon?
D.: Igen, sok időbe tellett mire berúgtam, eléggé ellenálló voltam az alkohollal szemben.
Q.: Mikor berúgott, tudta mit tesz? Tudta irányítani a cselekedeteit?
D.: 99%-ban igen. Egyszer viszont nem, amikor kiraboltak… Akkor nem emlékeztem.
Q.: Milyen hosszú volt a haja ebben az időszakban?
D.: Mint most. Ennél sosem volt hosszabb. Emlékszem, a hotelben, ahol laktam láttam a tévében, hogy eltűnt egy fiú, Adam Walsh. És ekkoriban történt az is, hogy rálőttek az elnökre. Emlékszem mindkét sztorira.
Q.: Igaz, Reagant 1981. márciusában lőtték le.
D.: Igen.
Q.: Találkoztam egy férfivel, aki azt állította, hogy találkozott önnel. Volt valaha is a hollywoodi sétálóutcákban?
D.: Csak az Omni sétálóutcában sétálgattam abban az időben Miamiban. Sosem voltam Hollywoodban, azt sem tudom hogy menhetnék oda.
Q.: Megkérdeztem milyen volt a találkozásuk. Azt mondta, hogy odament hozzá, beszélgetni kezdett vele. Az úriember végülis elindult, de ön követte, végül szem elől tévesztette a Sears sétányon. De ön azt mondta sosem járt itt.
D.: Nem hát. Nem akartam akkoriban senkivel megismerkedni, vagy kapcsolatba bonyolódni.
Q.: Aztán ez a férfi azt mondta, hogy az egyik parkolóban meglátott pár gyereket, akiknek gondjuk akadt egy férfivel. A leírás önre illett… Egyszóval nem volt semmi köze Adam Walsh eltűnéséhez?
D.: Semmi.
Q.: Sok olyan dolog van, amit az ember nem szeretne elmondani, és inkább magával vinne a sírba…
D.: Hát én nem tennék ilyet. Nincsenek titkaim, nem akarok semmit magamban tartani.
Q.: Rendben. Még egyszer meg kell kérdezzem, hogy nincs-e semmi köze Walsh elrablásához.
D.: Semmi, semmi.
Q.: Sokan azt mondják, azért titkolóznak, mert félnek a halálbüntetéstől…
D.: Szívesen látnának ott.
Q.: Tudom, már beszélgettünk erről régebben.
D.: Ha odakerülnék akkor is bevallanék mindent. Talán jobb is lenne az nekem.
Q.: Nem, mi nem akarjuk, hogy…
D.: Én nem akarok ezen a helyen megrohadni. Jobb lenne, ha vége lenne az egésznek.
Q.: Nem, én nem akarnám ezt, csak szeretném tudni az igazságot.
D.: Nem érdeklődtem a fiatalkorúak iránt, az idősebb korosztály vonzott…
Q.: Például Conrad?
D.: Ő sem volt már kiskorú.
Q.: Láttam róla néhány újabb képet. Nem azokat, amik a hírekben voltak, és ahol úgy nézett ki, mint egy 12 éves kisfiú… Itt 19-20 évesnek tűnt.
D.: Pontosan.
Q.: Nemrég foglalkoztam egy szörnyű üggyel… Eltűnt egy hat éves kislány Milwaukeeban.
D.: Nem hallottam róla.
Q.: Eltűnt és három nappal később holtan találtak rá… Nagyon szomorú.
D.: Igen, igen. Engem nem érdekeltek a kisgyerekek.
Q.: Most egy kicsit szeretnék beszélgetni a hátteréről… Kér még süteményt?
D.: Nem.
Q.: Biztos?
D.: Igen.
Q.: Szereti?
D.: Igen, finomak.
Q.: Milyen kapcsolatban nőtt fel a szüleivel?
D.: Elég jóban voltunk, átlagos család volt.
Q.: Hány testvére van?
D.: Csak egy hat évvel fiatalabb öcsém van.
Q.: Csak önök ketten?
D.: Igen.
Q.: Hány éves korában kezdte azt érezni, hogy valami más önben, mint a többi emberben?
D.: 13 éves korom körül már tudtam, hogy milyen beállítottságú vagyok.
Q.: A homoszexualitásra gondol?
D.: Igen.
Q.: Volt valami speciális dolog az életében, amitől rájött, hogy más mint a többiek?
D.: Nem, nem volt semmi ami ezt előidézte volna. Tudja, sokan azt mondják, hogy kiskorukban molesztálták őket és ettől váltak homoszexuálissá, de ez az én esetemben nem volt így.
Q.: Sosem molesztálták?
D.: Nem. Szóval ez velem született, bár nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem. De nekem így tűnik.
Q.: Olvastam már erről…
D.: Én nem tudom, hogy mitől lesz ez, szóval…
Q.: Csak a saját nevében tud beszélni.
D.: Igen.
Q.: Volt olyan ember akiben megbízott?
D.: Csak saját magam.
Q.: Ez igaz? Magának való volt?
D.: Igen.
Q.: A gimnáziumi évei alatt is?
D.: Voltak barátaim meg minden, de…A fontosabb dolgokat magamban tartottam.
Q.: Mint például?
D.: Hát csak a beállítottságom… Nem voltak céljaim sem.
Q.: Úgy érezte, hogy nem azt nyújtotta, amit vártak öntől? A gimnázium alatt?
D.: Igen.
Q.: Mikor követte el első bűntettét?
D.: Féktelenül elkezdtem inni… Úgy 18 éves koromban.
Q.: Tinédzser korában is ivott?
D.: Igen.
Q.: Hogy állt a drogokkal?
D.: Nem, nem drogoztam, csak füveztem a gimnázium alatt. Ennyi.
Q.: Az ivás felemésztette minden idejét?
D.: Igen. A gimnázium elején kezdtem inni.
Q.: Leérettségizett?
D.: Persze.
Q.: Milyen eredményei voltak?
D.: Átlagosak.
Q.: Részt vett iskolán kívüli dolgokban?
D.: A teniszcsapatban voltam benne… De nem voltam kitartó.
Q.: Járt a gimnázium után főiskolára?
D.: Három hónapot.
Q.: Ez hol volt?
D.: Ohioban. Az ivás miatt kicsaptak.
Q.: Amikor ivott, mit ivott?
D.: Sört, bort, likőröket…
Q.: Emlékszik mikor volt az első homoszexuális aktusa?
D.: Lássuk csak… hát, akkoriban Németországban voltam és egy kórházban dolgoztam. Éppen a helyi bárban iszogattam amikor odajött hozzám egy férfi, akit már látásból ismertem, azt mondta, hogy egy partit szervez, és megkérdezte lenne-e kedvem elmenni hozzá. Én beleegyeztem, amikor odaértünk nem volt ott senki csak ő és én. Iszogattunk, füveztünk, aztán elment lezuhanyozni, visszajött és megpróbált az ágyba vinni. Erre én azt mondtam neki, hogy köszönöm de inkább nem, és elmentem onnan. Hát ez volt az első alkalom, amikor valaki megkörnyékezett. Az első igazi ilyen találkozás egy könyvesboltban volt Milwaukeeban…
Q.: Hány éves korában?
D.: 22-23 éves koromban.
Q.: Érdekelte a pornográfia?
D.: Igen, sok ezer dollárt elköltöttem erre az évek alatt.
Q.: Tinédzser korában is?
D.: Nem, akkor még nem.
Q.: Miért kezdte el érdekelni?
D.: Mi?
Q.: A pornográfia.
D.: Igazából Németországban kaptam rá.
Q.: Miért, ott más mint az Egyesült Államokban?
D.: Ott láttam először olyan pornófilmet, ami az én beállítottságomhoz illett. Ekkoriban nem volt lehetőségem kapcsolatokat kialakítani, így elkezdtem az ilyen dolgokat vásárolni. Gondolom ugyanazért, amiért mások is vesznek pornográf újságokat, tudja…
Q.: Ki volt az első áldozata?
D.: Steven Hicks.
Q.: Ez hol történt?
D.: Ohioban.
Q.: Volt olyan esemény a gyerekkorában, ami figyelmeztetett volna arra, hogy sorozatgyilkossá válhat?
D.: Nem hiszem.
Q.: Az alkohol?
D.: Ez nagy rejtély számomra. Van még sok ember akik nagy ivók, de nem tesznek ilyeneket. Nem tudom.
Q.: A mai napig nem jött rá, miért történt mindez?
D.: Fogalmam sincs. Nem tudom, miért kezdődtek el ezek a fantáziálásaim, 16 éves koromra már teljesen a hatalmukban voltam. Egyszóval fogalmam sincs, de még a pszichiátereknek sem.
Q.: Értem. Milyenek voltak az áldozatai? Volt egy bizonyos típus, amit kedvelt, vagy csak az alkalomra várt?
D.: Leginkább a Chip and Dale típusúakat, vagy az úszókat, a jó alakúakat szerettem.
Q.: Értem.
D.: Én nem gyűlöltem őket, vagy ilyesmi. Csak így tudtam magamnál tartani őket, hogy velem maradjanak. És érezhettem, hogy hatalmam van felettük, ez fokozta a szexuális izgalmat is. Hogy tudtam, hogy hatalmam van felettük. Azt tehettem velük, amit akartam. Ez volt, ami motivált… Ebben nem volt gyűlölet.
Q.: Amikor meglátott egy ilyen embert, aki tetszett önnek, hogyan csalta el őket?
D.: Általában bárokban ismerkedtem, pénzt ajánlottam nekik, lényegében ennyi volt.
Q.: Saját akaratukból mentek fel önhöz?
D.: Igen.
Q.: Sosem fenyegette meg őket?
D.: Soha.
Q.: Fegyverrel sem kényszerítette őket?
D.: Nem, soha nem tettem ilyet.
Q.: Felnőttként sosem keveredett bele pedofil ügyekbe?
D.: Nem.
Q.: Sosem érzett vágyat gyerekek iránt?
D.: Nem… Dallasban volt egyszer egy fajtalankodási esetem egy parkban, kb. egy éve.
Q.: Letartóztatták?
D.: Igen. De nem zaklattam senkit, csak maszturbáltam.
Q.: Elég sűrűn maszturbál igaz?
D.: Igen.
Q.: Mikor kezdte?
D.: Nem tudom, talán 13 éves korom körül.
Q.: És ez a megszállottság egyre csak nőtt?
D.: Igen, az összes megszállottságom egyre nőtt. Az első találkozásomkor egy velem egykorú fiúval, elkövettem egy hibát.
Q.: Ohioban?
D.: Igen, ez volt a legelső alkalom, de még nem történt semmi, csak csók, ölelés, ilyen dolgok.
Q.: Hány éves volt ekkor?
D.: 14 körül.
Q.: Ezt a megszállottságot, amiről mesélt, hogyan tudta kontrollálni például a gimnázium alatt?
D.: Ivással, pornográfiával, maszturbálással.
Q.: Ez kielégítette a szükségleteit abban az időszakban.
D.: Pontosan. De egyre csak nőttek a vágyaim, főleg amikor lehetőségem lett volna valóra váltani őket.
Q.: Mikor jutott eszébe először, hogy megöljön valakit?
D.: 15-16 éves koromban kezdtem ezekről fantáziálni, de hogy miért, azt nem tudom. Sosem hittem volna, hogy egyszer tényleg megteszem, de minden annyira tökéletesen illett a fantáziálásaimhoz, amikor egyszer Ohioban…
Q.: Felvette azt a stoppost?
D.: Igen, akkor minden tökéletesen összepasszolt. Megláttam ezt a jóképű stoppost. Szerettem volna uralkodni felette. Én nem akartam megölni, de ha más módja nem volt, hogy magamnál tartsam, hát megtettem.
Q.: Szóval totális uralmat akart felette? Egy szex-rabszolgát?
D.: Igen.
Q.: Miért darabolta fel őket?
D.: Először a szükség miatt tettem, nem tudtam, hogyan tüntessem el a holttestet. Aztán ez is elkezdett izgatni szexuálisan.
Q.: Szóval felvette őt, megölte és ezután feldarabolta.
D.: Igen.
Q.: Lenyúzta a bőrüket is.
D.: Igen, de ennek semmi szexuális jellege nem volt, csak…
Q.: Kíváncsiság?
D.: Morbid kíváncsiság. Csak egyszer csináltam ilyet, kíváncsi voltam, meg lehet-e csinálni, és sikerült. Emlékbe megtartottam a koponyákat.
Q.: És a többi testrész?
D.: Néha megtartottam a kezet, nemi szerveket… egyszer megpróbáltam mumifikálni egy fejet… hátul kiszedtem a csontokat és az agyát, aztán beletettem acetonba. De csak egyszer csináltam ilyet.
Q.: Honnan tudott ennyit az anatómiáról? Voltak ilyen könyvei?
D.: Ezek csak próbálgatások voltak, nem tudtam túl sokat az anatómiáról.
Q.: Medikus is volt.
D.: Igen, de ez csak egy általános képzés volt…
Q.: Hogyan tanulta meg, hogy milyen vegyszereket hasznájon?
D.: Ezt is csak próbálgattam. Ahol laktam onnan nem messze volt egy gyógyszertár, ahol vehettem kloroformot, formaldehidet…
Q.: Értem. Kloroformmal próbálta az ellenőrzése alatt tartani az áldozatait?
D.: Eleinte, igen de ez sosem működött. Talán rossz fajtát vettem, nem tudom. Csak az altatók hatottak igazán.
Q.: Nem próbálta őket fizikai erővel magánál tartani?
D.: Kétszer igen. Én olyan gyorsan és fájdalommentesen akartam csinálni, ahogy csak tudtam. Egy 15 éves fiú jött fel hozzám, és nem volt egy darab altatóm sem. Leütöttem egy gumibottal. Végül hagytam elmenni, szólt a rendőröknek, de azok nem hittek neki… Volt még egy eset, de több nem.
Q.: Miket használt az áldozatok feldarabolásához?
D.: Egy nagy vadászkést, nagyon nagyot…
Q.: Recéset?
D.: Nem, nem.
Q.: És ment vele?
D.: Igen.
Q.: Könnyű volt megtenni vele?
D.: Igen, működött.
Q.: Van még valami, amit ezzel kapcsolatban el szeretne mondani?
D.: Nem, csak… Kicsit kényelmetlenül érzem magam emiatt a magnó miatt, sosem lehet tudni, ki fogja majd meghallgatni még ezt a részt… Tényleg szükség van arra, hogy ez is rajta legyen a magnón?
Q.: Igen, amint mondtam ez egy tanulmány lesz tanításhoz…
D.: Csak nagy vonalakban mondom el.
Q.: Jó
D.: Felvágtam a hasát, kivettem a belső szerveit. Ezután levágtam a húst a lábakról, aztán levágtam a fejet és betettem a hűtőbe. A csontvázat, amiről már leszedtem a húst betettem egy nagy, 80 gallonos fazékba, hogy a maradék húst is le tudjam róla szedni. Ugyanezt csináltam a fejekkel is. Így kaptam egy tiszta csontvázat. A hús egy részét eltettem későbbi elfogyasztásra, de a legtöbbje ment a szemétbe, vagy a savba, ahogy a felhasználatlan csontvázak is. Néha egyszerűen lehúztam a WC-n… Szóval így csináltam.
Q.: Milyen időközönként keresett magának áldozatokat?
D.: Eleinte két havonta egyszer, a végén már hetente egyszer.
Q.: Hetente egyszer?
D.: Igen, már nem tudtam visszafogni magam.
Q.: Ahogy a csontvázak kezdték betölteni a lakását nem aggódott, hogy ezt más is észre fogja venni? Például a rendőrök?
D.: Addig a pontig nem, amíg be tudtam tenni őket a hűtőbe. Ezután vettem egy nagy hordót, ami saválló volt, nem szivárgott és nem bűzlött.
Q.: Ezzel el tudott tüntetni mindent?
D.: 16 gallon sav volt benne, ami arra várt, hogy eltüntesse a csontvázakat. Pár nap alatt feloldódtak, és az egészet le tudtam húzni a WC-n.
Q.: Volt valaha olyan, hogy valamilyen testrészt kivitt a lakásából és azt valahol másutt temette, tüntette el?
D.: Sosem, sosem…
Q.: Szóval minden a lakásában volt.
D.: Minden a lakásban volt. Néha kidobtam a szemétbe egy kis húst, de ezt jól becsomagoltam, soha senki nem vette észre.
Q.: Volt egy saját kis biztonsági rendszere?
D.: Igen.
Q.: Milyen?
D.: Felszereltem egy 400 dolláros biztonsági rendszert… Zárható fürdőszoba, hálószoba, kamerák…
Q.: Az áldozataival a haláluk előtt volt szexuális kapcsolata?
D.: Előtte is és utána is.
Q.: Utána is.
D.: Igen.
Q.: Ez már nekrofilia volt, igaz?
D.: Igen, és ebből következett a kannibalizmus is. Az egyik dologból jött a másik.
Q.: Kannibalizmus…Meg akarta főzni a húst?
D.: Igen, igen.
Q.: Amikor szexuális kapcsolata volt velük akkor ez azt jelentette, hogy análisan közösült velük?
D.: Néha.
Q.:Mit még?
D.: Néha csak maszturbáltam fölöttük… Néha orálisan… Néha pedig vágtam egy kis nyílást a tesbe és... Tudom, hogy ez szörnyen hangzik, és az is, de… Szóval így is csináltam.
Q.: Kér egy cigarettát?
D.: Igen kérek.
Q.: Szóval minden áldozattal valami mást szeretett volna tenni?
D.: Igen, de volt jó pár év, amikor nem tettem semmit. A Hicks incidens és az Ambassador Hotelben történt baleset között, amiről nem is hittem, hogy megtörténhet, de megtörtént. Ezalatt az idő alatt megpróbáltam a sírrablást is, és egy alkalommal elloptam egy próbababát egy kirakatból. Megpróbáltam senkit sem bántani. De ez így nem ment…
Q.: Már beszéltünk a maszturbálásról… ezt naponta hányszor csinálta?
D.: Kétszer- háromszor.
Q.: És még ez sem tudta szexuálisan kielégíteni?
D.: Egy rövid időre ez is megtette, de soha, soha nem vezetett el a teljes beteljesüléshez. Ezt csak akkor tudtam elérni, ha valaki felett hatalmam lehetett. Az egész életem erről szólt… Miután befejeztem a munkát, mentem a különböző pornó újságokért…
Q.: Írt ezekről a dolgokról naplót?
D.: Sosem.
Q.: Szóval az ön naplója a fantáziája volt, ahol mindent fel tudott idézni?
D.: Inkább a képeket nézegettem, amiket az áldozatokról készítettem.
Q.: Oh, képeket csinált róluk?
D.: Igen, Polaroid képeket. Volt egy videokamerám is, de ilyen messzire sosem mentem, nem használtam.
Q.: Használt kötelet vagy bilincset ahhoz, hogy az áldozatait felügyelni tudja?
D.: Mr. Straughternél használtam először bilincset. Miután elkábítottam őt, megbilincseltem. Nem érdekelt a kínzás, csak gyorsan és fájdalommentesen akartam megölni őket. Tudom ez nevetségesen hangzik, de én csak hatalmat szerettem volna felettük; így nem kellett aggódnom, hogy reggel elmennek tőlem, és kiélhettem a fantáziálásaimat is.
Q.: Szóval nem akarta ezeket az embereket az eszméletüknél tartani?
D.: Nem, ezért is adtam nekik altatót, hetet szoktam annyi általában hat.
Q.: Milyen fajtát?
D.: Halcium.
Q.: Hogy vetette be velük?
D.: Általában belekevertem a kávéjukba, vagy az italukba… Így nem látták a tablettákat. Kb. fél óra alatt elaludtak.
Q.: Volt olyan áldozat, aki különösen nagy szexuális hatással volt önre?
D.: Egy fekete férfivel találkoztam egyszer egy könyvesbolt előtt. Róla készítettem a legtöbb képet. A bárban ahol voltam nem találtam senkit, így hazaindultam, meg akartam nézni pár pornóújságot, és aludni. Aztán megláttam ezt a vonzó fekete férfit… Megkérdeztem lenne-e kedve feljönni hozzám, és ő igennel válaszolt. Róla készítettem a letöbb fotót…
Q.: Így véste őket az emlékezetébe?
D.: Képekkel és a koponyákkal.
Q.: Ezek voltak az emlékei?
D.: Igen.
Q.: A sátánizmus érdekelte?
D.: Igen.
Q.: Mennyire?
D.: Sosem jártam szektákba, csak sokat olvastam a sátánizmusról, és mindig érdekelt, hogy rituálékkal lehetne-e nagyobb erőket felszabadítani. Csak kísérletezgettem…
Q.: A saját lakásában gyakorolta ezeket a rituálékat?
D.: Néha igen, a fürdőszobában.
Q.: Hogyan zajlottak ezek a rituálék?
D.: Nem igazán volt felszerelésem hozzá… A Hicks incidens után történt először… Egyre inkább tárgyakká váltak a szememben, nem gondoltam már a családjukra, vagy arra, hogy min mennek keresztül.
Q.: Szóval ezeket az embereket szinte csak tárgyként kezelte?
D.: Igen, és nem is akartam róluk túl sokat megtudni… Így könnyebb volt, csak a szexuális vágyamat kielégítő tárgyak voltak…
Q.: Meddig tartogatta az áldozatait mielőtt…
D.: Volt egy hűtőm, szóval… Általában 2-3 napig.
Q.: Aznap ölte meg az áldozatait, amikor találkoztak?
D.: Aznap éjjel, amikor felvittem őket magamhoz. Kivéve, amikor elkezdtem a fúrásos technikát.
Q.: Miféle technika volt ez?
D.: Már belefáradtam abba, hogy megöljem őket, hogy lefejtsem a húsukat, és eltüntessem őket… Szóval, kiváncsi voltam, hogy lehetséges-e, hogy… Ez most megint nagyon borzalmasan fog hangzani, de kíváncsi voltam, hogy lehetséges-e zombikat csinálni belőlük. Akik nem rendelkeznek saját akarattal, de nekem ellenállás nélkül engedelmeskednének…
Q.: Az agyukba fúrt egy lukat?
D.: Igen, és savat fecskendeztem bele, de ez igazából sosem működött… Volt egy fiú, Jeremiah Weinberger, aki néhány napig ott volt nálam, mielőtt meghalt. A második napra már kómába került. Amikor hazaértem a munkából, azután nem sokkal halt meg, de borzalmas volt, ő volt az első, akinek nyitva volt a szeme amikor meghalt.
Q.: Ez felkavarta önt?
D.: Igen, még sosem halt meg senki így előttem.
Q.: Azért mert ez egyfajta kapcsolat volt kettejük között?
D.: Igen. Teljesen nyitva voltak a szemei, nem tudom miért. Fogalmam sincs mi okozhatta ezt, de…
Q.: Jónéhányszor kapcsolatba került a rendőrséggel is igaz?
D.: Igen, elég sokszor.
Q.: Le is tartóztatták?
D.: Egyszer éjjel 3-kor kaptak el egy elhagyatott úton, megszondáztattak, meg minden. Mindeközben a hátsó ülésen volt egy szemeteszsák benne egy holttesttel. Rákérdeztek mi az, és én azt feleltem, hogy csak szemét.
Q.: Érdeklődtek a zsákok felől még?
D.: Igen, meg is akarták nézni, érezték a szagát is… A frászt hozták rám.
Q.: Miután elengedték önt, mit gondolt?
D.: Alig tudtam elhinni, mintha csak álmodtam volna az egészet. Ezután visszamentem a hotelbe. Reggel amikor felébredtem, ott volt az ágyam alatt egy halott… Nem tudtam mit tegyek.
Q.: Ekkor döntött úgy, hogy vesz egy nagy táskát amibe elrejtheti?
D.: Igen.
Q.: Feldarabolta?
D.: Nem, belefért a táskába.
Q.: Valóban?
D.: Igen.
Q.: Elvitte őt onnan?
D.: Igen, egyenesen a nagymamám házába. Nem akartam többé ilyet tenni, de az egész kezdődött elölről.
Q.: Volt még egy eset, amikor a Sinthasomphone fiút keresték önnél, igaz?
D.: Igen.
Q.: Ha jól emlékszem önnél volt a koponyája.
D.: Igen, átkutatták a lakásomat. Nem húztak arrébb egy törölközőt, csak ezért nem vették észre a koponyát.
Q.: Csak fotók és drogok után kutattak, ezért nem is keresték a koponyát?
D.: Pontosan. Egyszer pedig, az egyik mumifikálódott fejet, amit egy dobozban tartottam, bevittem a munkahelyemre, és ott tartottam kb. egy évig. És nem sokkal ezután jöttek a rendőrök, akik ezt a fiut keresték, átkutatták a lakást, de nem találtak semmit.
Q.: Nyomozók?
D.: Olyasmik…
Q.: Amikor körülnéztek mi járt a fejében?
D.: Azt hittem, hogy a fiút keresték, de kiderült, hogy nem. Egy másik ügy miatt jöttek, és mindenkit kikérdeztek a házban.
Q.: És ahhoz a fiúhoz, akit ott fojtottak meg semmi köze nem volt?
D.: Nem, semmi. Egyszer egy 15 éves fiut próbáltam meg elcsalni, akivel egy bárban találkoztam… Kihívta a rendőröket, és elmondta nekik, hogy molesztáltam, de azok nem hittek neki. Másik alkalommal pedig, a rendőröknek csak be kellett volna nyitniuk a hálószobámba, ott feküdt egy holttest az ágyamon. De nem tették. Szóval volt egy pár ilyen eset.
Q.: Szóval rengetegszer volt dolga rendőrökkel, de mindig sikerült megúsznia.
D.: Igen.
Q.: Mi okozott nagyobb örömet, a szexuális aktus, vagy az, hogy hatalma volt mások felett?
D.: Mindkettő. Már maga a keresés is izgalmas volt. Sosem tudtam kivel találkozok majd össze, mennyire lesz jóképű, mennyire érzem majd jól magam vele. Ez mind az izgalom része volt…
Q.: Buta kérdés, de próbált valaha is heteroszexuális kapcsolatot létesíteni… Egy nővel?
D.: Sosem, sosem érdekelt.
Q.: Sosem érdekelte, mert 13 éve kora óta tudta, hogy…
D.: Pontosan. Alkalmam lett volna rá, főleg Németországban. Sok olyan hotelben szálltam meg, ahol prostituáltak is voltak.
Q.: De sosem akart ilyesfajta élményt.
D.: Nem.
Q.: Az áldozatai között sosem tett különbséget? Voltak fehérek is feketék is.
D.: Nem, erről már beszéltünk. A Milwaukee Journal megpróbálta úgy beállítani a dolgot, mintha ez faji ügy lenne. De nem az. Egyszerűen csak szerettem ezeket a típusú férfiakat. De ebben semmi faji dolog nem volt. Hogy is lett volna? Az első fehér volt, a második is, a harmadik amerikai indián, a negyedik spanyol, utána néhány fekete fiú, ázsiai, zsidó, puerto ricoi… Ez nem rasszizmus volt.
Q.: Melyik áldozatánál próbálta ki először a kannibalizmust?
D.: Rick Beeksnél, a beceneve Cash volt… 30 év körüli volt tetoválással a mellkasán, bárokban dolgozott férfi prostiként… Ő volt az első, aztán az a fiú, akivel a könyvesbolt előtt találkoztam.
Q.: A kannibalizmus is a szexuális kielégülését szolgálta?
D.: Igen. Ez is kísérletezéssel indult… Úgy éreztem így jobban a részemmé válnak…
Q.: Ez érdekes.
D.: Szóval ez elbűvölt és izgatott is.
Q.: Hogyan készítette el?
D.: A tűzhelyen… Tudja, apró darabokat vágtam, hogy meg lehessen enni.
Q.: Milyen szerveket?
D.: Szívet, májat, combot, bicepszet…
Q.: Milyen ízük volt?
D.: Hát… Nem tudom úgy elmondani, hogy ne hangozzon… Undorítónak…
Q.: Nem tartom visszataszítónak.
D.: Hát… Nem tudom, hogyan írjam le.
Q.: Amikor elkapták lecsillapodott? Örült annak, hogy vége van? Vagy inkább sajnálkozott?
D.: Nem sajnálkoztam. Nem, ez így volt rendjén.
Q.: Biztos?
D.: Igen. Tudtam, hogy ez a legjobb nekem is és mindenki másnak is, hiszen nem tudtam magam leállítani. Szóval tudtam, hogy ez a legjobb dolog, de azért az érzelmeim arra ösztönöztek, hogy ismét szabad legyek, elmehessek bárhová, ihassak, élhessem az életem. Szóval ez elég sok feszültséget okozott. Főleg hétvégenként.
Q.: Miért?
D.: Annyi izgalom történt velem akkoriban…
Q.: Áldozatokra vadászott.
D.: Nem feltétlenül a gusztustalan dolgokra céloztam, csak szerettem volna kimenni a tömegbe.
Q.: A szabadságba…
D.: Nem szeretek olyannak mutatkozni amilyen nem vagyok. Szerettem volna elmenni bárokba és sztriptízt nézni.
Q.: Férfi sztriptízt.
D.: Igen. Sokat jártam a Bistro 2-be Chicagoban… Az egy jó hely volt. Hajnali 4-ig volt nyitva.
Q.: Mennyibe került ez?
D.: 16 dollár egy éjszakára, csak hogy bemehess.
Q.: Mik voltak ott?
D.: Szauna, fürdő…
Q.: Van egy hely New Yorkban, nem emlékszem a nevére, az is hasonló volt, csak ott nők is voltak…
D.: Sosem jártam ott.
Q.: Tehettek volna valamit a rendőrök, hogy előbb elkapják?
D.: Semmit. Kivéve, hogy benéznek a kocsimba, a táskámba, vagy a hálószobámba…
Q.: Alaposabbnak kellett volna lenniük.
D.: Igen.
Q.: Alaposnak kell lenni akkor is, ha csak egy hétköznapi ügyben nyomoznak.
D.: Hát ki kellett volna zárniuk például a hűtőmet, vagy a fürdőt. Mindent bezártam.
Q.: Ha ebből lehet tanulni valamit az az, hogy alaposnak és elővigyázatosnak kell lenni.
D.: Tiszta és szép lakásom volt, nem lehetett rajta látni, hogy valami nem stimmel…
Q.: Ennek nagy hatása lehetett.
D.: Igen.
Q.: Ez egyfajta stratégia volt?
D.: Tudja szerettem tisztán tartani a lakásomat, de ez előnnyel is járt.
Q.: Mit csinált a vérrel?
D.: Mindent a fürdőben csináltam, szóval egyszerűen lefolyt a lefolyóba.
Q.: A lefolyóba?
D.: Igen.
Q.: Tehettek volna valamit az áldozatai, hogy elszökjenek?
D.: Miután bedrogoztam őket, már nem. Az egyetlen ok, hogy a legutolsó fiú el tudott menekülni az az volt, hogy totálisan öntudatlan voltam. Nem is igazán emlékszem semmire.
Q.: Hány altatót adott be nekik?
D.: 5-6-ot.
Q.: Szóval valamit másképp csinált, mint ahogy szokta, és ezért elvesztette az uralmat az áldozat felett?
D.: Igen, le akartam itatni, de nem ment. Én nem ittam, nagyon vigyáztam arra, hogy csak pár sört igyak meg aznap. Nem tudom, mivel ütöttem ki magam ennyire.
Q.: Fáradt volt vagy ilyesmi?
D.: Fáradt voltam, de nem annyira, hogy ettől ne legyek magamnál. Az agyam egyik része egyszerűen kikapcsolt. Legalábbis nekem így tűnik. Kb. öt perccel azelőtt tértem magamhoz, mielőtt hallottam, hogy a rendőrök kopogtatnak az ajtómon.
Q.: Nagyon jól és szépen beszél. Tudja mennyi az IQ-ja?
D.: Átlagos, amennyire a tesztekből tudom.
Q.: Ezek új tesztek voltak?
D.: Igen.
Q.: Sokat olvashatott… Ez elég nyilvánvaló.
D.: Mostanában igen, de régebben nem olvastam, csak hazamentem és tévéztem…
Q.: Volt vallásos háttere gyermekként?
D.: Nem, nem igazán voltam mélyen vallásos. De azt mindig éreztem, hogy van valami több, mint ez az élet. De nem igazán akartam ezekre gondolni.
Q.: Hitt, vagy hisz a reinkarnációban?
D.: Nem.
Q.: Volt olyan ember, aki igazán fontos volt az életében?
D.: Anyám, apám és a nagymamám… Azt hiszem, ők hárman.
Q.: Volt olyan ember, aki „megfertőzte” az életét?
D.: Nem. Azt kell mondanom, hogy saját magam fertőztem meg a saját életemet. Sosem akartam utánozni senkit. Nem is igazán érdekeltek például a bűnesetek sem.
Q.: Ez érdekes. Azt mondta, hogy nézte ezeket a tévében.
D.: Hát igen, megnéztem, szórakoztatóak voltak és érdekesek. De sosem vettek efféle könyveket vagy magazinokat, vagy ilyesmit. Megnéztem őket, de ennyi.
Q.: Amikor fiatal volt, mit gondolt, mi lesz magából?
D.: Szerettem volna valaki lenni, csinálni valamit az üzleti életben, esetleg eladó is szerettem volna lenni. De tudja annyit ittam abban az időben, hogy nem volt világos mit is akarok.
Q.: Nem szeretett volna az apja nyomdokaiba lépni?
D.: Nem.
Q.: Esetleg a nagyapjáéba?
D.: Nem, nem.
Q.: Nem voltak hosszú távú tervei?
D.: Nem, nem voltam jó ezeknek a kieszelésében.
Q.: Mit gondol, mi volt a legnagyobb hanyatlás az életében? Úgy értem, hogyha pl. a pornográfiát ki tudta volna iktatni az életéből, akkor talán más lett volna az élete?
D.: Igen.
Q.: Úgy gondolja, ez változtatott volna valamit?
D.: Ha a fantáziálásaimat, azokat a szörnyű fantáziákat ki tudtam volna verni a fejemből amik 15 éves korom körül kezdődtek… Talán minden abbamaradt volna. És talán ha, ha erősebbek az erkölcseim, ha van valami iránya az életemnek… Hogy mindez csak a pornó miatt lenne, azt nem hinném. Ez nem kényszerít erre senkit.
Q.: Nem, de ön eléggé belemélyedt a dologba…
D.: Igen, de ez csak olaj volt a tűzre.
Q.: Szóval sok szabadideje volt, és ezek a fantáziák belopództak az életébe, és ezekkel foglalkozott, más dolgok helyett.
D.: Igen. Nem voltak pornográf élményeim a Hicks dolog előtt.
Q.: Ez érdekes. Hadd kérdezzem meg, mik jöttek előbb, a fantáziák, vagy a pornográfia?
D.: A fantáziák.
Q.: Szóval 14-15 éves korában kezdődtek el?
D.: Igen.
Q.: Ez a szomszéd gyerekkel való incidens után volt?
D.: Igen, igen. De lefogadom, hogy ez sokmindenkivel megtörtént már…
Q.: Hát persze.
D.: Az ember kísérletezget…
Q.: Az ember ebben a korban sokmindennel kísérletezgethet…
D.: Életemben egyszer támadtak meg, 13-14 éves koromban, amikor éppen hazafelé mentem az egyik barátomtól. Három gimnazista volt… Csak megütötték a nyakamat egy gumibottal, ok nélkül. Nagyon megijedtem.
Q.: Fájdalmas lehetett.
D.: Igen, és semmi okuk nem volt rá. Nem csináltam velük semmit, hogy ezt tegyék. Csak úgy megütöttek.
Q.: Vannak ilyen emberek, ez nem is kétséges. A szülei szigorúak voltak?
D.: Igen, eléggé.
Q.: Volt problémájuk az alkohollal?
D.: Nem, egyiknek sem.
Q.: Dohányozhat a cellájában?
D.: Igen.
Q.: Van lelkiismeretfurdalása amiatt, amit tett?
D.: Van, de szerintem nem annyi amennyinek lennie kéne. Úgy értem, hogy ha több együttérzés lett volna bennem, akkor talán nem teszek ilyeneket. Úgy látszik, hogy ez nálam eléggé eltompult…
Q.: Talán ha közelebb került volna az egyik fickóhoz…
D.: De sosem akartam.
Q.: Akkor nem ölte volna meg őket.
D.: Pontosan. Akkor nem tettem volna meg. Rosszul érzem magam, tudom, hogy nem jó, amit tettem, de nem tudom jóvátenni.
Q.: Persze. Mielőtt embereket választott volna ki, állatokat is ölt?
D.: Nem, sosem öltem állatokat. Sosem tettem ilyet. Csak már halott állatokkal kísérletezgettem.
Q.: Az a fickó nagyon néz minket. Ha van valami kérdése még, azt következő alkalommal felteheti. Élveztem a beszélgetést, Jeff.
D.: Oké, köszönöm a süteményt és a könyvet…
Q.: Köszönöm az őszinteségét. Mint mondtam főként Adam Walsh ügyében jöttem, elmondaná mégegyszer magnóra, hogy semmi köze nincsen az ügyhöz?
D.: Semmi közöm nincs Adam Walsh eltűnéséhez. Hallottam a hírekben, de semmi közöm hozzá.
Q.: Ha esetleg valami eszébe jutna, szóljon. Kér még egy sütit?
D.: Rendben. Igen, azt hiszem kérek még egyet.
Q.: A készítője örülni fog, hogy ízlett önnek.
TÖRTÉNETEK A POKOLBÓL:
Konerak csak 14 éves volt, de már az életéért futott. Ez volt az egyetlen esélye, hogy elszökjön abból a szörnyen bűzlő apartmanból, ahol egy szőke férfi erős drogokkal elkábította. Úgy tűnt, a szerencse az ő oldalán állt, mert amikor a férfi elhagyta az apartmant, ő ki tudott jutni onnan.
Minden erejét összeszedte, hogy kijusson. Annyira zavarban és pánikban volt, hogy az sem érdekelte, hogy meztelen. Ez volt az egyetlen esélye az életben maradásra. Ösztönösen cselekedett. Csak ki akart jutni, és elmenekülni.
Hajnali 2 előtt nem sokkal, Sandra Smith tárcsázta a 911-et, hogy bejelentse, egy meztelen fiút látott az úton. Nem ismerte, de látta, hogy megsebesült és félt. A mentősök értek oda először, és betakarták a meztelen, kábult fiút egy takaróval. Hamarosan megérkezett a két rendőrtiszt is, és megpróbálták kitalálni, mi történhetett ezzel a fiatal, ázsiai fiúval. A 18 éves Sandra Smith, és a szintén 18 éves unokatestvére, Nicole Childress, ott álltak a fiú mellett, amikor a Milwaukee megyei rendőrség kiérkezett. A magas szőke férfi is ott volt a fiú mellett. A beszélgetés egyre hevesebbé vált a lányok, a szőke férfi, és a rendőrök között. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy Konerak az ő 19 éves szeretője, és túl sokat ivott. Konerak, aki kábult és zavart volt, nem tudott ellentmondani a nyugodtan beszélő szőke férfinak. Dahmer mutatott a rendőröknek egy igazolványképet. A két fiatal lány próbált közbelépni. Úgy látták, hogy a megfélemlített fiú próbált ellenállni a szőke férfinak, mielőtt a rendőrök kiértek volna. Dühösek és izgatottak voltak. A rendőrök semmibe vették őket, helyettük a férfit hallgatták meg. A rendőrök a biztonság kedvéért elmentek a fiúval és a szőke férfival, annak lakására. A lakásban rossz szagok terjengtek, de nagyon takaros volt. Volt ott néhány Konerakról készült fotó, amelyeken fekete bikiniben volt látható. Konerak csendesen ült a kanapén, de képtelen volt értelmesen beszélni. Nem volt egyértelmű, hogy megértette a szőke férfi rendőröknek adott halk magyarázatát. A szőke férfi bocsánatot kért, amiért szeretője zavart okozott, és megígérte, hogy ez többé nem fog előfordulni.A rendőrök hittek a férfinak. Nem volt okuk nem hinni neki – értelmesen beszélt, intelligens, és nagyon nyugodt volt. Az ázsiai fiú kétségtelenül ivott, és zavaros volt. A rendőrök nem akartak belekeveredni a két homoszexuális szerető dolgába, és elhagyták a lakást. Úgy gondolták, van ennél fontosabb dolguk is, amit el kell intézniük.
Amiről lemaradtak, az Tony Hughes holtteste volt a fürdőszobában, akinek oszló teste három napig hevert az ágyban.
Amiről lemaradtak, az volt, hogy a szőke férfi azonnal megfojtotta az ázsiai fiút, és fajtalankodott annak holttestével. Amiről lemaradtak, hogy a férfi fotókat csinált a halott fiúról, majd később feldarabolta a testét, és koponyáját trófeaként megtartotta. Amiről lemaradtak, ellenőrizni Jeffrey Dahmer személyi igazolványát, amiből megtudták volna, hogy ezt a nyugodt embert elítélték gyermekmolesztálásért, és éppen próbaidejét töltötte.
A történet itt még nem fejeződött be. A két lány, akiket a rendőrök nem vettek figyelembe, hazament Sandra Smith anyjához, a 36 éves Glenda Clevelandhez, aki a Jeff Dahmer által otthonának nevezett Oxford Apartman mellett lakott. Később, Cleveland felhívta a rendőröket, hogy megkérdezze mi történt pontosan azzal az ázsiai fiúval. Megkérdezte, mennyi idős volt a gyerek: „Felnőtt volt, nem gyerek” – mondták a rendőrök.
Mikor további kérdéseket akart feltenni, azt mondták neki: ”Hölgyem, nem kell aggódnia. A barátjával volt a lakásán… ez így van rendjén… Nem tudok tenni semmit mások szexuális beállítottsága ellen.”
Néhány nappal később Cleveland visszahívta a rendőröket, miután azt olvasta egy újságban, hogy eltűnt egy Konerak Sinthasomphone nevű ázsiai fiú, aki úgy nézett ki, mint az a fiú aki Jeff Dahmer elől próbált elszökni. Senkit nem küldtek oda, hogy beszélhessen vele. Néhány héttel később, 1991. július 22-én, mindenre fény derült.
Néhány héttel később, 1991. július 22-én két rendőr körülautózta a Marquette egyetemet, amely egy igen rossz hírű környék. A tikkasztó forróság már-már elviselhetetlen volt.
Éjfél körül a két rendőr a kocsiban ülve meglátott egy alacsony fekete férfit, akinek egy bilincs lógott a csuklójáról. Feltételezték, hogy ez az ember egy másik rendőrtől szökött meg, és megkérdezték, mit csinál. A férfi belekezdett mondandójába, miszerint egy „különös férfi” tette rá a bilincset a lakásában. A férfi a 32 éves Tracy Edwards volt.
Edward történetének homoszexuális jellege volt, amiből a rendőrség normális esetben kimaradt volna, de a két rendőr le akarta ellenőrizni, hogy ki lakhat az Oxford Apartmanban, ahol Edwards ezt a bilincset kapta. Az apartman 213-as számú ajtaját egy barátságos kinézetű, 31 éves szőke férfi nyitotta ki.
Dahmer nagyon nyugodt volt. Felajánlotta, hogy kihozza a bilincs kulcsait a fürdőszobából. Edwards emlékezett rá, hogy a kés, amellyel Dahmer megfenyegette őt, szintén a fürdőszobában volt.
Az egyik rendőr úgy döntött, bemegy a hálószobába körülnézni. Mindenfelé sokkoló fotókat talált: feldarabolt emberi testek, koponyák a hűtőszekrényben. Mikor észhez tért kiordított a társának, hogy bilincselje meg Dahmert, és tartóztassa le.
Dahmer dulakodni kezdett az őt megbilincselő rendőrökkel. Mialatt egyikük lefogta Dahmert, a másik odament a hűtőhöz és kinyitotta, majd hangosan felkiáltott: „Itt egy kibaszott fej a hűtőben!”
Míg a kis hálószoba takaros és tiszta volt, különösen egy agglegényhez képest, a halai is gondosan voltak tartva, addig a bomlás szaga kibírhatatlan volt.
A hűtőszekrényben további három fejet találtak műanyagzacskókba csomagolva.
Anne E. Schwartz volt az első riporter, aki könyvében leírta a látottakat: „…a mellékhelyiség mögött volt egy fém fazék, amely kezeket és egy péniszt tartalmazott. A polcon két koponya volt. A mellékhelyiségben volt még etil alkohol, kloroform, formaldehid… Polaroid fotók, amelyeket Dahmer áldozatai haláláról készített különböző stádiumokban. Az egyiken egy ember feje volt látható a mosdókagylóban. Egy másikon az áldozat a nyakától az ágyékáig fel volt nyitva, a vágás olyan precíz volt, hogy tisztán láttam a medence-csontot.” Néhány fotó az áldozatokat még életükben, különböző erotikus pózokban mutatta.
A rendőrség, az orvosi vizsgálatok, a média, az eltűnt fiatalemberek családjai, Jeff Dahmer családja, egész Milwaukee, és az egész világ próbálta megérteni, valójában mi is történt a 213-as számú lakásban. Végül a történet kezdett kitisztulni.
Az első ember aki megvizsgálta Jeffrey Dahmert, Patrick Kennedy nyomozó volt. Dahmer már 15 éves korában arról fantáziált, hogy megöl egy embert, majd fajtalankodik annak holttestével, de egészen 1978 júniusáig, míg le nem érettségizett, nem tett semmit. Ekkor felvett egy stoppost, Steven Hickset. Szeretkeztek, sört ittak, de aztán Hicks indulni akart. Dahmer nem tudta elviselni, hogy Hicks elhagyja, ezért megölte.
Dahmernek el kellett tüntetnie a testet, így feldarabolta, műanyag zacskókba tette, és a házuk mögötti erdőben eltemette. Azon az őszön az Ohio Állami Egyetemre járt egy félévet, de megbukott. 1978 végén jelentkezett a seregbe, és Németországban állomásozott. Míg a seregben volt senkit nem gyilkolt meg, amit a német rendőrség alapos nyomozása is megerősített. Néhány év múlva eltanácsolták a seregből alkoholizmusa miatt, ezután egy ideig Floridában lakott, mielőtt visszatért volna Ohioba. Egyszer hazament, kiásta Hicks testét, szétverte az oszlott testet egy kalapáccsal, és a maradványokat elszórta az erdőben.
1981-ben letartóztatták ivás és zavaros viselkedése miatt, ezek után apja azt gondolta, Jeffreynek az lesz a legjobb, ha nagyanyjához költözik Wisconsinba. A következő 4 évben irányítása alatt tudta tartania dolgait, egészen következő, 1986 szeptemberében történt letartóztatásáig, amit azért kapott, mert maszturbált két fiú előtt. Két év próbaidőre ítélték.
1987 szeptemberében ölte meg második áldozatát, Steven Tuomit, egy hotelszobában. Mindketten sokat ittak az egyik legnépszerűbb meleg bárban. Dahmer nem emlékezett rá hogy ölte meg, de amikor felébredt, Tuomi halott volt, és egy vércsík volt a szája szélén. Vásárolt egy óriási bőröndöt, és abba rejtette a testet. Miután elvitte a testet nagyanyja házának alagsorába, fajtalankodott a testtel, maszturbált, majd feldarabolta, és elrejtette a hulladéktárolóba.
Néhány hónappal később találkozott harmadik áldozatával, az amerikai őslakos, 14 éves Jamie Doxtatorral, aki meleg bárok körül kószált, kapcsolatokat keresve. Dahmer módszerei ebben az időszakban alakultak ki. Áldozataival meleg bárokban vagy fürdőkben ismerkedett meg. Pénzt ajánlott fel nekik, hogy lefotózhassa őket, vagy egyszerűen csak igyanak egy sört, és megnézzenek egy filmet. Ezután elkábította, megfojtotta őket, maszturbált vagy fajtalankodott a testekkel, majd feldarabolta és megszabadult tőlük. Néha megtartotta a koponyát, vagy más testrészeket emlékbe.
1988. márciusában Richard Guerreronál, egy jóképű mexikóinál is alkalmazta kialakult módszerét. Dahmer azt mondta, egy meleg bárban ismerte meg Milwaukee-ban, de a fiatalember családja úgy tudta, hogy fiuk heteroszexuális. Ennek az évnek a nyarán Dahmer négy embert ölt meg. Nagymamája semmit nem tudott a borzalmas dolgokról, amelyek alagsorában folytak, de tudott Jeff alkoholizmusáról és férfi barátairól. Valamit tennie kellett.
Így 1988. szeptember 25-én Jeff elköltözött saját lakásába. Már következő nap komoly bajba került. Egy 13 éves laoszi fiúnak 50 dollárt kínált fel néhány fotóért cserébe. Elkábította, simogatta, de nem volt vele erőszakos és nem közösültek. Hihetetlen véletlen során kiderült, hogy a fiú neve Sinthasomphone, annak a fiúnak a bátyja, akit Dahmer 1991. májusában fog megölni.
A fiú szülei megérezték, hogy valami baj történt fiukkal, elvitték a kórházba, ahol megerősítették, hogy el lett kábítva. A rendőrség begyűjtötte Dahmert munkahelyéről, az Ambrosia csokoládégyárból. Kétszeres szexuális zaklatásért fogták el. 1989. január 30-án bűnösnek találták, annak ellenére, hogy szerinte a fiú idősebb volt, mint amennyinek mondta magát.
Míg Dahmer az ítéletre várt, ismét nagyanyjánál lakott, találkozott egy fekete homoszexuálissal, Anthony Sears-el egy meleg bárban. Ahogy a többieknek is, a 24 éves feltörekvő modellnek is felajánlott pénzt képekért cserébe. Miután megérkeztek nagyanyja házába, elkábította és megfojtotta. Dahmer fajtalankodott testével, majd feldarabolta.
Anne Schwartz így írta le a látottakat: „…Dahmer megtartotta a fejet, megfőzte, hogy el tudja távolítani róla a bőrt, később befestette szürkére, ettől a koponya úgy nézett ki, mint egy orvosok által használt műanyag modell. Dahmer két évig megtartotta a koponyát. Később elmesélte, hogy a kielégülés miatt maszturbált a koponyák előtt.”
1989. május 23-án Dahmer ügyvédje, Gerald Boyle és asszisztense, Gale Shelton, megkezdték érvelésüket William Gardner bírónak. Shelton legalább 5 év börtönbüntetést javasolt. „Megítélésem szerint teljesen egyértelmű, hogy a Mr. Dahmerrel szembeni eljárás megítélése a társadalom részéről nagyon barátságtalan lesz. Szerinte csak az volt a gond, hogy túl fiatal áldozatokat választott – ez volt csak, amit rosszul csinált – és ez egy nagyon komoly probléma… Segítőkész volt, de a felszín alatt mélyen fészkelő pszichológiai problémái voltak, amelyekkel nem tudott megbirkózni.”
Három pszichológus vizsgálta meg, és azt állapították meg, hogy Dahmer manipulatív, ellenálló és kitérő volt. Intenzív kezelést és kórházba utalást javasoltak.
Boyle, Dahmer védőügyvédje szerint Dahmer beteg volt, és kezelésre, nem pedig börtönre volt szüksége. Dicséretre méltónak tartotta a tényt, hogy volt egy állása.
Dahmer saját maga beszélt védelmében, alkoholizmusát vádolva. Érthető és meggyőző volt, ahhoz képest, hogy ebben az időszakban, titokban több embert is megölt. „Súlyos bűnt követtem el. Eddig még soha nem voltam ilyen helyzetben. Semmi ilyesmiben. Ezzel egy rémálmom vált valóra. Ha bármi felrázhatott volna múltbéli viselkedésemből, hát ez az.”
„Az egyetlen dolog, ami büszkeséggel tölt el, az a munkám. Nagyon közel kerültem ahhoz, hogy elveszítsem tetteim miatt, amelyekért teljes felelősséget érzek… Minden, amit tenni tudok, hogy könyörgök azért, hogy megtarthassam a munkám. Kérem, adjanak egy esélyt, soha többet nem fogok ilyen helyzetbe kerülni… Elcsábítani egy gyereket, ez ostobaságom tetőpontja volt… Segítséget szeretnék. Szeretném megváltoztatni az életem.”
A bíróság Dahmert öt év próbaidőre ítélte. Egy évet kellett eltöltenie javítóintézetben úgy, hogy napközben dolgozhatott, de este a börtönbe kellett visszatérnie. 10 hónappal később szabadon engedték Dahmert, annak a levélnek ellenére, amelyben apja azt kérte, ne engedjék szabadon, míg le nem tölti büntetését. 1990. márciusáig nagyanyjával élt.
1990. május 14-én Dahmer elköltözött az Ambassador Hotel 213-as számú lakásába, és a gyilkosságok újból elkezdődtek.
Az elkövetkezendő 15 hónap alatt Dahmer 12 embert ölt meg. 1991. május-júliusában Dahmer gyilkolásának irama őrületbe csapott át, ekkor már majdnem minden héten megölt egy embert. Ezekből három fekete volt, egy fehér, egy laoszi, és egy spanyol. A legtöbb homoszexuális vagy biszexuális. A legfiatalabb 14, a legidősebb 31 éves volt. Az áldozatok többsége különösen kockázatos életet élt. Legtöbbjük benne volt a rendőrségi nyilvántartásban, sokszor súlyos bűnökért, például gyújtogatásért, szexuális zaklatásért, nemi erőszakért…
Dahmer módszerei az elcsábítás, gyilkosság és feldarabolás majdnem mindig ugyanazok voltak. Meghívott egy férfit a lakására, videókat néztek, vagy lefotózta őket. Szétmorzsolta az altatót, és italukba tette. Előbb elkábította, majd puszta kézzel, vagy egy bőrszíjjal megfojtotta áldozatait. Gyakran fajtalankodott testükkel, és később maszturbált.
Ezután Dahmer fogta Polaroidját és lefotózta őket, hogy később is emlékezzen minden egyes gyilkosságra. Utána felnyitotta a testeket. Elkápráztatta a belső szervek látványa, és szexuálisan izgatta a hő, amely a frissen megölt testekből áradt. Végül feldarabolta a testeket, és lefotózta őket, hogy később is megnézhesse őket.
Néhány testtől különböző kémiai anyagok és sav segítségével szabadult meg, így a húsból és a csontokból csak egy iszapos massza maradt, amit a WC-n is le tudott húzni.
Néhány testrészt trófeaként megtartott, gyakran a fejet vagy a nemi szerveket. Ez utóbbiakat formaldehidben tartotta. A fejeket addig főzte, míg a hús lejött róluk. Ezután a koponyákat szürkére festette, hogy úgy nézzenek ki, mintha műanyagból lennének.
Sokszor együtt jár a nekrofíliával a kannibalizmus is. Dahmer evett áldozatai húsából, mert azt gondolta, így ezek az emberek majd ismét életre kelnek benne. Kipróbált különböző fűszereket, hogy még ízletesebbé tegye az emberi húst. Az emberek megevése szexuális örömöt jelentett neki. Kipróbálta a vért is, de ez nem felelt meg az ízlésének.
A hatalom érzése nagyon fontos volt Dahmer számára. Nem tudta elfogadni, ha elhagyták. Kapcsolataiban csak saját maga élvezetére figyelt. Az élvezet számára az orális és az anális szexet jelentette partnerével, akár élt az, akár nem. A hatalom iránti vágya vezette őt egyre különösebb utakra. Néhány áldozatán lobotómiát hajtott végre. Több alkalommal lyukat fúrt áldozata koponyájába, és sósavat injekciózott az agyukba. A legtöbb áldozat ekkor már halott volt, de egy feltehetőleg még néhány napig élt.
Ressler interjúja Dahmerrel
Dahmer megpróbálta az együttműködés látszatát kelteni, és meggyőzni engem, hogy aki a gyilkosságokat elkövette, az egy teljesen más személy volt.
Beszélgetésünket legkorábbi agresszióval kapcsolatos emlékeivel kezdtük.
R.: Visszamegyünk abba az időbe, amikor Ohio-ban lakott. Történt valami különösen fontos abban az időszakban?
D.: Semmi.
R.: Támadások? Semmi ilyesmi?
D.: Semmi, velem voltak erőszakosak. Ok nélkül megtámadtak.
R.: Meséljen erről.
D.: Egy barátomat látogattam meg, és hazafelé tartottam este, amikor megláttam ezt a 3 gimnáziumi hallgatót. Az az érzésem támadt, hogy valami történni fog, és valóban, egyikük elővett egy gumibotot és megütötte vele a nyakam hátsó részét. Ok nélkül. Nem mondott semmit csak megütött. Elfutottam.
R.: Gondolom ez meglehetősen rémisztő volt.
D.: Igen.
R.: Sokáig megmaradt önben ez az eset?
D.: Körülbelül egy évig.
R.: Szóval ez volt az első eset, amikor először erőszakba keveredett, és ön volt az áldozat. Most beszéljünk a családjáról, a szülei válásáról. Molesztálták valaha is családon belül?
D.: Nem.
R.: Családon kívül?
D.: Nem.
R.: Akkor ez a ön esetében nem számottevő tényező. Olvastam róla, hogy nagyon érdekelte az állatok felboncolása. Ez mikor kezdődött?
D.: 15-16 éves koromban.
R.: Ez azután volt, hogy az a fickó megütötte, igaz?
D.: Igen.
R.: Mindez a biológia-szakos iskola miatt kezdődött?
D.: Azt hiszem igen. Kismalacokat boncoltunk.
R.: Hogy írná le ezt az állatok darabolása iránti vonzerőt?
D.: Ez csak úgy volt… Hát, egyikük egy nagy kutya volt, amit az út mentén találtam, le akartam szedni a húsát, kifehéríteni a csontokat, majd újra összerakni és eladni. De soha nem jutottam ilyen messzire vele. Nem tudom mi késztetett erre; ez egy különös dolog, ami érdekel.
R.: Igen, ez az.
R.: Mi történt azzal a kutyával, amelyiknek a fejét egy karóra tűzte a házuk mögött?
D.: Ez csak egy csínytevés volt. Rátaláltam erre a kutyára, felnyitottam, hogy megnézhessem hogy néznek ki a belső szervei, és valamiért úgy gondoltam, jó kis csíny lenne a fejét egy karóra tűzni és elrejteni az erdőben. Elhoztam ide egy barátomat, és azt mondtam neki, hogy ezt a fák között találtam. Csak kíváncsi voltam rá, hogy mekkora sokkot fog ez okozni.
R.: És mennyi idős volt ekkor?
D.: Talán 16.
R.: Melyik év volt ez?
D.: A 70-es évek vége.
R.: Ez érdekes.
R.: Körülbelül 18 éves volt, amikor elkövette első gyilkosságát. Ez a fickó egy stoppos volt, igaz?
D.: Már régóta fantáziáltam arról, hogy összetalálkozom egy jóképű stoppossal, és szexuálisan kihasználom őt.
R.: Ez filmekből, könyvekből, vagy egyéb ilyesmiből jutott eszébe?
D.: Nem, ez belülről jött.
R.: Belülről.
D.: Mindez azon a héten történt, amikor egyedül voltam otthon, anyám elment Daviddel, és kivettek egy motelt 5 km-re innen; nálam volt a kocsi, éjjel 5 körül lehetett; hazafelé autóztam ivás után; nem kerestem senkit, de körülbelül 1 km-re a házunktól ott volt ő. Egyedül stoppolt az úton. Nem viselt pólót. Jól nézett ki; én is tetszettem neki. Megálltam visszamentem hozzá és leállítottam az autót, majd azt gondoltam: felvegyem vagy ne? Aztán megkérdeztem tőle, hogy elvigyem-e és akar-e néhány füves cigit, ő igent mondott. Bementünk a hálószobámba, sört ittunk, és abból az időből, amit vele töltöttem meg tudtam állapítani, hogy nem volt homoszexuális. Nem tudtam, hogy tartsam ott, ezért leütöttem egy súlyzóval, és megfojtottam.
R.: Oké, álljunk meg itt. Azt mondta, hogy már néhány éve megvoltak ezek a fantáziálásai. Mikor kezdődött ez?
D.: 16 éves koromban.
R.: Van valami ötlete arra, hogy ezek a fajta fantáziálások miért kezdődhettek el? Hogy kioltson egy életet?
D.: Igen. Mindez arról szólt, hogy valaki felett teljes hatalmam legyen. Miért, vagy honnan jött ez, azt nem tudom.
R.: Alkalmatlannak érezte magát az emberi kapcsolatokra? Mert nem volt tartós kapcsolata.
D.: A városban, ahol laktam, a homoszexualitás tabu volt. Soha nem beszéltem erről senkinek, soha. Vágytam rá, hogy legyen valakim, de soha nem találkoztam senkivel, aki homoszexuális volt, senkivel, akiről tudtam volna; ez szexuálisan nyomasztott.
R.: Szóval azt mondja, hogy a fickó el akart menni, de ön nem akarta, hogy ez megtörténjen, ezért leütötte, hogy önnel maradjon. Ekkor elvesztette eszméletét. Mi történt ezután?
D.: Megfojtottam.
R.: És ezután? Volt előtte szexuális kapcsolatuk?
D.: Nem. Nagyon megijedtem attól, amit tettem. Egy ideig csak járkáltam a házban. Ezután maszturbáltam.
R.: Ez az esemény felkeltette a szexuális érdeklődését? Az, hogy ő ott volt?
D.: Az, hogy fogságban volt.
R.: Eszméletlen, vagy halott volt, ott volt önnel, tudta, hogy nem megy sehová. Ez felizgatta?
D.: Pontosan. Később az éjszaka folyamán levittem őt az alagsorba. Azon az éjjelen egyáltalán nem tudtam aludni. Másnap ki kellett találnom hogyan szabaduljak meg a bizonyítékoktól. Vettem egy kést, egy vadászkést. Következő éjjel felnyitottam a hasát és újra maszturbáltam.
R.: Szóval a test izgatta fel?
D.: A belső szervek.
R.: A belső szervek? A felboncolás művelete és a test felnyitása?
D.: Igen. Azután levágtam a karját. Feldaraboltam, becsomagoltam. Beletettem műanyag hulladéktároló zacskókba. A csomagtartóba tettem. Bedobtam egy szakadékba, 10 km-re a házunktól. Mindezt hajnali 3 órakor. Félúton odafelé egy elhagyatott országúton megállított a rendőrség. Megszondáztattak. Ezzel nem lett baj. Egyikük meglátta a táskát a hátsó ülésen és megkérdezte mi az. Azt feleltem szemét, amit a szemétlerakóba szeretnék vinni. És elhitték, annak ellenére, hogy bűzlött.
R.: Ideges lett, amikor megállították?
D.: Az enyhe kifejezés.
R.: Úgy tűnik, nem vették észre, hogy ideges lett.
D.: Igen.
R.: Ezután mit csinált a táskával?
D.: Hazamentem és visszatettem az alagsorba. Megfogtam a fejet, bevittem a fürdőszobába, maszturbáltam, majd visszatettem a helyére. Másnap eltemettem a táskát és ott hagytam úgy két és fél évig.
R.: Mikor ment vissza érte?
D.: A katonaság után, miután egy évet Miamiban dolgoztam. Mikor a család nem volt otthon, kiástam a táskát, fogtam a csontokat, kis darabokra törtem és szétszórtam a bozótokban.
Idézetek
„Kisgyerekként olyan voltam, mint bárki más.”
„Tegyük fel, hogy ez csak egy rémálom volt. Ez a rémálom már régóta tartott, mielőtt elkaptak volna… nyilvánvalóan tele volt az elmém borzalmas, iszonyú gondolatokkal és elképzelésekkel…”
„Nem tudtam mi értelme az életemnek. Ez a nagy fináléja egy rosszul leélt, nyomasztóan elszomorító életnek… ez csak egy beteg, szánalmas, boldogtalan, nyomorúságos élettörténet. Hogyan tudtak volna ezen segíteni, fogalmam sincs... ”
„Nem tudom, miért kezdődött ez el. Nincs válaszom magamra. Ha tudnám az igazságot, a valódi okokat, amiért ez elkezdődött, mielőtt mindezt megtettem volna, valószínűleg soha nem akartam volna ilyesmit tenni.”
„Csak egy különösen gonosz személy vagyok, vagy ez egyfajta ördögi megszállottság, vagy mi? Nincs ötletem. Egyáltalán nincs ötletem. Önnek van? Lehetséges, hogy az embert megszállják a szellemek? Tudom, ez úgy hangzik, mintha ki akarnék bújni a felelősség alól, és azt mondanám, nem tudok segíteni magamon, de ahogy a Biblia is mondja, vannak erők, amelyek direkt, vagy indirekt módon befolyásolják az ember viselkedését. A Biblia ezt hívja Sátánnak. Feltételezem, ez lehetséges, mert nagyon úgy tűnik, hogy a gondolataim egy része nem a sajátom, csak bekúsznak a fejembe… Ezek a gondolatok igen erőteljesek, rombolóak, és nem távoznak. Ezek nem olyan gondolatok, amiket az ember csak úgy kiűz a fejéből, és megszűnnek. Ezek nem távoznak.”
„Egy-két hónapig tartott, míg elmúlt bennem a tetteim okozta félelem és rettegés, eztán újrakezdtem az egészet. Ez egy erős vágy volt, nem tudom pontosan leírni… egyfajta kényszer, és én csak csináltam, csináltam, és csináltam, míg lehetőségem volt rá.”
„Szép, tiszta akvárium volt, benne különböző egzotikus halak és növények… szerettem ülni, és nézni őket, ahogyan úszkálnak körbe-körbe. Egyszer láttam az üzletben néhány gömbhalat. Ez az egyetlen fajta, amelynek a szemei elöl vannak, mint egy embernek, odaúszott az üveghez, a szemei kristálykékek voltak, mint egy embernek, igazán aranyos… Ez egy mókás hobby. Nagyon szerettem azt az akváriumot. Ez az egy dolog igazán hiányzik.”
„Igen, bűntudatom van, de nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan mély, mint amilyennek lennie kéne. Mindig csodálkoztam azon, hogy miért nincs nagyobb bűntudatom.”
„Ha racionálisan gondolkodtam volna, meg akartam volna állni. De nem gondolkodtam józanul, és ez csak egyre fokozódott. Ez majdnem olyan volt, mintha el akartam volna jutni arra a pontra, ahol már elvesztem az önuralmam, ahonnan nincs visszatérés. Azt hiszem, éveken át nagyon óvatos voltam. Nagyon, nagyon vigyáztam, hogy ne hagyjak semmi bizonyítékot, de az utolsó pár hónapban ez őrjöngésbe ment át… ez volt az utolsó hét, visszamentem az apartmanba és el akartam költözni onnan. Kellett volna szereznem egy ládát, és mindent, amit meg akartam őrizni, beletenni, és hagyni a fenébe a többit? Vagy be kellett volna fejeznem, leállnom, és találni egy jobb irányt az életemnek? Ezen gondolkodtam az utolsó héten.”
„Azon a napon az egyetemen voltam, és Hicksről gondolkodtam. Ittam, és nagyon levert voltam, sírtam amiatt, amit tettem.”
„Teljesen sokkban voltam. Nem tudtam elhinni, hogy ismét megtörtént azok után az évek után, mikor nem csináltam semmi ilyesmit. Nem tudom mi játszódott le az agyamban. Nem emlékszem. Próbálom felidézni, de nem megy.”
„Egy dolgot biztosan tudok. Kényszert éreztem, ami ellen nem tudtam tenni. Próbáltam, de az Ambassador után nem tudtam megszabadulni tőlük. Szép lenne, ha valaki választ tudna adni, hogy miért tettem ezt, mi az oka, de nem kapok választ.”
„Úgy döntöttem, soha nem akarok megházasodni, mert én semmi ehhez hasonlón nem akarok keresztülmenni.” (szülei házasságáról…)
„… ha megölnének a börtönben, az most áldás lenne..."
„Nem szeretnék meghalni. Csak szeretném, ha elmúlna ez a fájdalom. Szeretném elvenni a fájdalmat a családoktól, amelyeket szétromboltam.”
A következő interjút 1992-ben készítette Dahmerrel egy ügynök, akinek a nevét nem tették közzé. ( Q:ügynök; D:Dahmer)
Q.: Amint azt már korábban mondtam önnek, Jeffrey, azért vagyunk itt, hogy arról beszélgessünk, mi történt miután Dél-Floridába érkezett szabadlábra helyezése után. Mikor érkezett meg ide és mivel foglalkozott?
D.: Oké, hat hónappal korábban engedtek el az… szóval az elvonókúrámról, én nem akartam előbb kijönni, de ők ezt látták jónak. Adtak nekem egy repülőjegyet azzal, hogy az Egyesült Államok területén bárhová elutazhatok, ahová szeretnék. De én nem akartam hazamenni, pont amiatt, hogy ne tudják meg, miért jöttem el hat hónappal előbb. Szóval úgy döntöttem Miami jó kis hely, és odautaztam. Azt hiszem ez március végén történt.
Q.: Melyik év márciusában?
D.: 1981-ben azt hiszem. Nem vagyok benne biztos.
Q.: És hová is repült? Miamiba vagy FortLauderdale-be?
D.: Miamiba. Kivettem egy hotelszobát egy hétre. A part mentén volt, ráláttam az óceánra is.
Q.: Emlékszik a hotel nevére?
D.: A Collins sugárúton volt, de nem emlékszem a nevére.
Q.: Szóval a Collins sugárúton Miami Beachen?
D.: Igen. Egy hét után elfogyott a pénzem, és semmi tervem nem volt a jövőre nézve. Egy vagy két hónapon át a napok nagy részét alvással töltöttem… Szó szerint a parton. Egy héten egyszer lezuhanyoztam az egyik hotelszobában. Végül találtam magamnak munkát a Sunshine Subsban.
Q.: Ez hol volt?
D.: Ez is a Collins sugárúton.
Q.: Meddig dolgozott itt?
D.: Hát… úgy áprilistól szeptemberig, azt hiszem.
Q.: Mit dolgozott?
D.: Mindenfélét… Voltam pénztáros, szakács, takarító. A pasi feketén fizetett és mindeközben én a munkanélküli segélyt is megkaptam, szóval…
Q.: Emlékszik, hogy melyik hivatalban vette fel a munkanélküli segélyt?
D.: Mi?
Q.: Melyik hivatalban vette fel a munkanélküli segélyt?
D.: Azt hiszem Miami belvárosában.
Q.: Miami Beachen vagy Miami belvárosában?
D.: A belvárosban azt hiszem, mert busszal kellett mennem…
Q.: Talált valami lakást magának, amikor a Sunshineban dolgozott?
D.: Volt már elég pénzem hogy hamarosan vehessek megamnak egy lakást… Addig egy egyszobás hotelszobában laktam Bimine Bayen.
Q.: Ez is Miami Beachen volt?
D.: Igen, kb. három kilométerre volt a munkahelyemtől, sokszor gyalog mentem. Egy szobám volt, egy kis hűtő, fürdő, tévé…
Q.: Még megvolt ekkor a katonaruhája?
D.: Volt egy táskám leszerelési papírokkal, civil ruhákkal, a katonai ruháimat kidobtam, már nem akartam semmit a seregtől.
Q.: Rossz emlékek…
D.: Pontosan. Úgysem mászkáltam volna katonaruhában, vagy ilyesmi…
Q.: Semmit nem tartott meg?
D.: Semmit.
Q.: Mennyi volt a bankszámláján?
D.: Ezer dollár körül.
Q.: És melyik banknál? Emlékszik?
D.: Már nem emlékszem a nevére. Minden nap dolgoztam, majdnem minden nap, sokszor reggeltől késő estig.
Q.: Emlékszik a felügyelője nevére?
D.: Igen… Lássuk csak… Ken, Ken Houleb, azt hiszem.
Q.: Hány éves volt?
D.: 65 körül lehetett.
Q.: Emlékszik a munkatársaira, akikkel együtt dolgozott?
D.: Igen, volt ott egy nő Angliából, alig volt idősebb nálam, jól kijöttünk, sokat beszélgettünk. Mindig aggódott, hogy lebukik, mert nincsen zöld kártyája. Szóval állandóan aggódott ilyenek miatt.
Q.: Emlékszik a nevére?
D.: Nem.
Q.: Hány éves volt?
D.: Talán 28… Angliából jött, és angol akcentusa volt.
Q.: Ebben az időszakban hogyan közlekedett?
D.: Csak busszal.
Q.: Tömegközlekedéssel.
D.: Amint már mondtam 10-12 órát dolgoztam egy nap, nem volt időm a kikapcsolódásra. Boltba is csak Miami belvárosába mentem le.
Q.: Értem.
D.: Elmentem, körülnéztem. Egyszer megakadt a szemem egy nagyon drága ékszeren, 250 ezer dollár volt.
Q.: Nagy hatással volt önre?
D.: Igen, az ember nem lát minden nap ilyen dolgokat. Körülnéztem és a buszra vártam. Ez volt a kikapcsolódás abban az időben.
Q.: Azon kívül, hogy Florida jó meleg hely, volt más oka is arra, hogy pont oda menjen?
D.: Csak ez volt az oka.
Q.: Előtte sosem volt ott?
D.: Sosem.
Q.: Voltak ott barátai vagy családtagjai?
D.: Senki.
Q.: Mit csinált szabadidejében?
D.: Egyedül sétáltam a strandon. Amíg nem volt lakásom, addig ittam… Túl sokat, sokszor éjjel 3-ig is, amíg teljesen kidőltem. Amíg a strandon aludtam egyszer elloptak tőlem 100 dollárt.
Q.: Jelentette a rendőrségen?
D.: Nem. Egyeszer mikor mentem vissza a strandra, ahol aludni szoktam, ott volt pár srác és majdnem megkéseltek, mert nem tudták ki vagyok. Azt hitték ki akarom rabolni őket, vagy ilyesmi… Egyszer meg az éjszaka közepén találkoztam egy oposszummal. A frászt hozta rám.
Q.: Még jó, hogy nem harapta meg.
D.: Igen.
Q.: Találkozott valakivel ebben az időben? Járt klubbokba?
D.: Csak azzal a nővel találkoztam.
Q.: Az angol nővel?
D.: Igen.
Q.: És mi volt a klubbokkal?
D.: Néha elmentem a helyi bárokba.
Q.: Miami Beachen?
D.: Igen.
Q.: Elköltözött onnan a Bimini hotelből máshová?
D.: Igen, Ohioba. Szeptemberben.
Q.: Oké, oké térjünk vissza oda, amikor még Floridában élt. Miami Beach északi részén is lakott?
D.: Csak a Bimini Bayen volt saját lakásom. Körülbelül 400 dollár volt egy hónapban.
Q.: Floridán belül utazgatott?
D.: Egyszer elmentem Fort Lauderdale-be, annak az angol nőnek a barátjával. Azért jött el Európából idáig, hogy rendbehozza a kapcsolatukat.
Q.: Emlékszik a nevére?
D.: Nem emlékszem, de nem jöttek ki túl jól.
Q.: Ő is angol volt?
D.: Igen. Volt egy kocsija is. Elmentünk Fort Lauderdale-be, ittunk egy kicsit a bárokban, de ennyi volt.
Q.: Milyen autó volt ez?
D.: Nem tudom, valami öreg négyajtós, mint egy Dodge, de már nem emlékszem a tipusára.
Q.: Rendben. Amíg ott volt volt szüksége orvosi ellátásra?
D.: Egyszer, az első hét alatt. Túl sok likőrt ittam és szenvedtem, mint a kutya, ezért kihívtam a hotel orvosát.
Q.: Segített?
D.: Igen, igen.
Q.: Emlékszik a nevére?
D.: Nem.
Q.: Szedett valamilyen gyógyszert?
D.: Nem.
Q.: Volt olyan, hogy valaha is összeköltözött olyan emberrel, akinek volt lakása?
D.: Soha.
Q.: Elég elfoglalt lehetett.
D.: Igen, nagyon sokat dolgoztam.
Q.: És ekkoriban még mindig gondja volt az alkohollal?
D.: Igen.
Q.: Minden nap?
D.: Nem minden nap, mert dolgoznom kellett, de hétvégenként… és ez egyre rosszabbodott, a vége felé már a bankszámlámat is elittam, ezért költöztem el…
Q.: Mindig egyre többet és többet kellett innia, hogy berúgjon?
D.: Igen, sok időbe tellett mire berúgtam, eléggé ellenálló voltam az alkohollal szemben.
Q.: Mikor berúgott, tudta mit tesz? Tudta irányítani a cselekedeteit?
D.: 99%-ban igen. Egyszer viszont nem, amikor kiraboltak… Akkor nem emlékeztem.
Q.: Milyen hosszú volt a haja ebben az időszakban?
D.: Mint most. Ennél sosem volt hosszabb. Emlékszem, a hotelben, ahol laktam láttam a tévében, hogy eltűnt egy fiú, Adam Walsh. És ekkoriban történt az is, hogy rálőttek az elnökre. Emlékszem mindkét sztorira.
Q.: Igaz, Reagant 1981. márciusában lőtték le.
D.: Igen.
Q.: Találkoztam egy férfivel, aki azt állította, hogy találkozott önnel. Volt valaha is a hollywoodi sétálóutcákban?
D.: Csak az Omni sétálóutcában sétálgattam abban az időben Miamiban. Sosem voltam Hollywoodban, azt sem tudom hogy menhetnék oda.
Q.: Megkérdeztem milyen volt a találkozásuk. Azt mondta, hogy odament hozzá, beszélgetni kezdett vele. Az úriember végülis elindult, de ön követte, végül szem elől tévesztette a Sears sétányon. De ön azt mondta sosem járt itt.
D.: Nem hát. Nem akartam akkoriban senkivel megismerkedni, vagy kapcsolatba bonyolódni.
Q.: Aztán ez a férfi azt mondta, hogy az egyik parkolóban meglátott pár gyereket, akiknek gondjuk akadt egy férfivel. A leírás önre illett… Egyszóval nem volt semmi köze Adam Walsh eltűnéséhez?
D.: Semmi.
Q.: Sok olyan dolog van, amit az ember nem szeretne elmondani, és inkább magával vinne a sírba…
D.: Hát én nem tennék ilyet. Nincsenek titkaim, nem akarok semmit magamban tartani.
Q.: Rendben. Még egyszer meg kell kérdezzem, hogy nincs-e semmi köze Walsh elrablásához.
D.: Semmi, semmi.
Q.: Sokan azt mondják, azért titkolóznak, mert félnek a halálbüntetéstől…
D.: Szívesen látnának ott.
Q.: Tudom, már beszélgettünk erről régebben.
D.: Ha odakerülnék akkor is bevallanék mindent. Talán jobb is lenne az nekem.
Q.: Nem, mi nem akarjuk, hogy…
D.: Én nem akarok ezen a helyen megrohadni. Jobb lenne, ha vége lenne az egésznek.
Q.: Nem, én nem akarnám ezt, csak szeretném tudni az igazságot.
D.: Nem érdeklődtem a fiatalkorúak iránt, az idősebb korosztály vonzott…
Q.: Például Conrad?
D.: Ő sem volt már kiskorú.
Q.: Láttam róla néhány újabb képet. Nem azokat, amik a hírekben voltak, és ahol úgy nézett ki, mint egy 12 éves kisfiú… Itt 19-20 évesnek tűnt.
D.: Pontosan.
Q.: Nemrég foglalkoztam egy szörnyű üggyel… Eltűnt egy hat éves kislány Milwaukeeban.
D.: Nem hallottam róla.
Q.: Eltűnt és három nappal később holtan találtak rá… Nagyon szomorú.
D.: Igen, igen. Engem nem érdekeltek a kisgyerekek.
Q.: Most egy kicsit szeretnék beszélgetni a hátteréről… Kér még süteményt?
D.: Nem.
Q.: Biztos?
D.: Igen.
Q.: Szereti?
D.: Igen, finomak.
Q.: Milyen kapcsolatban nőtt fel a szüleivel?
D.: Elég jóban voltunk, átlagos család volt.
Q.: Hány testvére van?
D.: Csak egy hat évvel fiatalabb öcsém van.
Q.: Csak önök ketten?
D.: Igen.
Q.: Hány éves korában kezdte azt érezni, hogy valami más önben, mint a többi emberben?
D.: 13 éves korom körül már tudtam, hogy milyen beállítottságú vagyok.
Q.: A homoszexualitásra gondol?
D.: Igen.
Q.: Volt valami speciális dolog az életében, amitől rájött, hogy más mint a többiek?
D.: Nem, nem volt semmi ami ezt előidézte volna. Tudja, sokan azt mondják, hogy kiskorukban molesztálták őket és ettől váltak homoszexuálissá, de ez az én esetemben nem volt így.
Q.: Sosem molesztálták?
D.: Nem. Szóval ez velem született, bár nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem. De nekem így tűnik.
Q.: Olvastam már erről…
D.: Én nem tudom, hogy mitől lesz ez, szóval…
Q.: Csak a saját nevében tud beszélni.
D.: Igen.
Q.: Volt olyan ember akiben megbízott?
D.: Csak saját magam.
Q.: Ez igaz? Magának való volt?
D.: Igen.
Q.: A gimnáziumi évei alatt is?
D.: Voltak barátaim meg minden, de…A fontosabb dolgokat magamban tartottam.
Q.: Mint például?
D.: Hát csak a beállítottságom… Nem voltak céljaim sem.
Q.: Úgy érezte, hogy nem azt nyújtotta, amit vártak öntől? A gimnázium alatt?
D.: Igen.
Q.: Mikor követte el első bűntettét?
D.: Féktelenül elkezdtem inni… Úgy 18 éves koromban.
Q.: Tinédzser korában is ivott?
D.: Igen.
Q.: Hogy állt a drogokkal?
D.: Nem, nem drogoztam, csak füveztem a gimnázium alatt. Ennyi.
Q.: Az ivás felemésztette minden idejét?
D.: Igen. A gimnázium elején kezdtem inni.
Q.: Leérettségizett?
D.: Persze.
Q.: Milyen eredményei voltak?
D.: Átlagosak.
Q.: Részt vett iskolán kívüli dolgokban?
D.: A teniszcsapatban voltam benne… De nem voltam kitartó.
Q.: Járt a gimnázium után főiskolára?
D.: Három hónapot.
Q.: Ez hol volt?
D.: Ohioban. Az ivás miatt kicsaptak.
Q.: Amikor ivott, mit ivott?
D.: Sört, bort, likőröket…
Q.: Emlékszik mikor volt az első homoszexuális aktusa?
D.: Lássuk csak… hát, akkoriban Németországban voltam és egy kórházban dolgoztam. Éppen a helyi bárban iszogattam amikor odajött hozzám egy férfi, akit már látásból ismertem, azt mondta, hogy egy partit szervez, és megkérdezte lenne-e kedvem elmenni hozzá. Én beleegyeztem, amikor odaértünk nem volt ott senki csak ő és én. Iszogattunk, füveztünk, aztán elment lezuhanyozni, visszajött és megpróbált az ágyba vinni. Erre én azt mondtam neki, hogy köszönöm de inkább nem, és elmentem onnan. Hát ez volt az első alkalom, amikor valaki megkörnyékezett. Az első igazi ilyen találkozás egy könyvesboltban volt Milwaukeeban…
Q.: Hány éves korában?
D.: 22-23 éves koromban.
Q.: Érdekelte a pornográfia?
D.: Igen, sok ezer dollárt elköltöttem erre az évek alatt.
Q.: Tinédzser korában is?
D.: Nem, akkor még nem.
Q.: Miért kezdte el érdekelni?
D.: Mi?
Q.: A pornográfia.
D.: Igazából Németországban kaptam rá.
Q.: Miért, ott más mint az Egyesült Államokban?
D.: Ott láttam először olyan pornófilmet, ami az én beállítottságomhoz illett. Ekkoriban nem volt lehetőségem kapcsolatokat kialakítani, így elkezdtem az ilyen dolgokat vásárolni. Gondolom ugyanazért, amiért mások is vesznek pornográf újságokat, tudja…
Q.: Ki volt az első áldozata?
D.: Steven Hicks.
Q.: Ez hol történt?
D.: Ohioban.
Q.: Volt olyan esemény a gyerekkorában, ami figyelmeztetett volna arra, hogy sorozatgyilkossá válhat?
D.: Nem hiszem.
Q.: Az alkohol?
D.: Ez nagy rejtély számomra. Van még sok ember akik nagy ivók, de nem tesznek ilyeneket. Nem tudom.
Q.: A mai napig nem jött rá, miért történt mindez?
D.: Fogalmam sincs. Nem tudom, miért kezdődtek el ezek a fantáziálásaim, 16 éves koromra már teljesen a hatalmukban voltam. Egyszóval fogalmam sincs, de még a pszichiátereknek sem.
Q.: Értem. Milyenek voltak az áldozatai? Volt egy bizonyos típus, amit kedvelt, vagy csak az alkalomra várt?
D.: Leginkább a Chip and Dale típusúakat, vagy az úszókat, a jó alakúakat szerettem.
Q.: Értem.
D.: Én nem gyűlöltem őket, vagy ilyesmi. Csak így tudtam magamnál tartani őket, hogy velem maradjanak. És érezhettem, hogy hatalmam van felettük, ez fokozta a szexuális izgalmat is. Hogy tudtam, hogy hatalmam van felettük. Azt tehettem velük, amit akartam. Ez volt, ami motivált… Ebben nem volt gyűlölet.
Q.: Amikor meglátott egy ilyen embert, aki tetszett önnek, hogyan csalta el őket?
D.: Általában bárokban ismerkedtem, pénzt ajánlottam nekik, lényegében ennyi volt.
Q.: Saját akaratukból mentek fel önhöz?
D.: Igen.
Q.: Sosem fenyegette meg őket?
D.: Soha.
Q.: Fegyverrel sem kényszerítette őket?
D.: Nem, soha nem tettem ilyet.
Q.: Felnőttként sosem keveredett bele pedofil ügyekbe?
D.: Nem.
Q.: Sosem érzett vágyat gyerekek iránt?
D.: Nem… Dallasban volt egyszer egy fajtalankodási esetem egy parkban, kb. egy éve.
Q.: Letartóztatták?
D.: Igen. De nem zaklattam senkit, csak maszturbáltam.
Q.: Elég sűrűn maszturbál igaz?
D.: Igen.
Q.: Mikor kezdte?
D.: Nem tudom, talán 13 éves korom körül.
Q.: És ez a megszállottság egyre csak nőtt?
D.: Igen, az összes megszállottságom egyre nőtt. Az első találkozásomkor egy velem egykorú fiúval, elkövettem egy hibát.
Q.: Ohioban?
D.: Igen, ez volt a legelső alkalom, de még nem történt semmi, csak csók, ölelés, ilyen dolgok.
Q.: Hány éves volt ekkor?
D.: 14 körül.
Q.: Ezt a megszállottságot, amiről mesélt, hogyan tudta kontrollálni például a gimnázium alatt?
D.: Ivással, pornográfiával, maszturbálással.
Q.: Ez kielégítette a szükségleteit abban az időszakban.
D.: Pontosan. De egyre csak nőttek a vágyaim, főleg amikor lehetőségem lett volna valóra váltani őket.
Q.: Mikor jutott eszébe először, hogy megöljön valakit?
D.: 15-16 éves koromban kezdtem ezekről fantáziálni, de hogy miért, azt nem tudom. Sosem hittem volna, hogy egyszer tényleg megteszem, de minden annyira tökéletesen illett a fantáziálásaimhoz, amikor egyszer Ohioban…
Q.: Felvette azt a stoppost?
D.: Igen, akkor minden tökéletesen összepasszolt. Megláttam ezt a jóképű stoppost. Szerettem volna uralkodni felette. Én nem akartam megölni, de ha más módja nem volt, hogy magamnál tartsam, hát megtettem.
Q.: Szóval totális uralmat akart felette? Egy szex-rabszolgát?
D.: Igen.
Q.: Miért darabolta fel őket?
D.: Először a szükség miatt tettem, nem tudtam, hogyan tüntessem el a holttestet. Aztán ez is elkezdett izgatni szexuálisan.
Q.: Szóval felvette őt, megölte és ezután feldarabolta.
D.: Igen.
Q.: Lenyúzta a bőrüket is.
D.: Igen, de ennek semmi szexuális jellege nem volt, csak…
Q.: Kíváncsiság?
D.: Morbid kíváncsiság. Csak egyszer csináltam ilyet, kíváncsi voltam, meg lehet-e csinálni, és sikerült. Emlékbe megtartottam a koponyákat.
Q.: És a többi testrész?
D.: Néha megtartottam a kezet, nemi szerveket… egyszer megpróbáltam mumifikálni egy fejet… hátul kiszedtem a csontokat és az agyát, aztán beletettem acetonba. De csak egyszer csináltam ilyet.
Q.: Honnan tudott ennyit az anatómiáról? Voltak ilyen könyvei?
D.: Ezek csak próbálgatások voltak, nem tudtam túl sokat az anatómiáról.
Q.: Medikus is volt.
D.: Igen, de ez csak egy általános képzés volt…
Q.: Hogyan tanulta meg, hogy milyen vegyszereket hasznájon?
D.: Ezt is csak próbálgattam. Ahol laktam onnan nem messze volt egy gyógyszertár, ahol vehettem kloroformot, formaldehidet…
Q.: Értem. Kloroformmal próbálta az ellenőrzése alatt tartani az áldozatait?
D.: Eleinte, igen de ez sosem működött. Talán rossz fajtát vettem, nem tudom. Csak az altatók hatottak igazán.
Q.: Nem próbálta őket fizikai erővel magánál tartani?
D.: Kétszer igen. Én olyan gyorsan és fájdalommentesen akartam csinálni, ahogy csak tudtam. Egy 15 éves fiú jött fel hozzám, és nem volt egy darab altatóm sem. Leütöttem egy gumibottal. Végül hagytam elmenni, szólt a rendőröknek, de azok nem hittek neki… Volt még egy eset, de több nem.
Q.: Miket használt az áldozatok feldarabolásához?
D.: Egy nagy vadászkést, nagyon nagyot…
Q.: Recéset?
D.: Nem, nem.
Q.: És ment vele?
D.: Igen.
Q.: Könnyű volt megtenni vele?
D.: Igen, működött.
Q.: Van még valami, amit ezzel kapcsolatban el szeretne mondani?
D.: Nem, csak… Kicsit kényelmetlenül érzem magam emiatt a magnó miatt, sosem lehet tudni, ki fogja majd meghallgatni még ezt a részt… Tényleg szükség van arra, hogy ez is rajta legyen a magnón?
Q.: Igen, amint mondtam ez egy tanulmány lesz tanításhoz…
D.: Csak nagy vonalakban mondom el.
Q.: Jó
D.: Felvágtam a hasát, kivettem a belső szerveit. Ezután levágtam a húst a lábakról, aztán levágtam a fejet és betettem a hűtőbe. A csontvázat, amiről már leszedtem a húst betettem egy nagy, 80 gallonos fazékba, hogy a maradék húst is le tudjam róla szedni. Ugyanezt csináltam a fejekkel is. Így kaptam egy tiszta csontvázat. A hús egy részét eltettem későbbi elfogyasztásra, de a legtöbbje ment a szemétbe, vagy a savba, ahogy a felhasználatlan csontvázak is. Néha egyszerűen lehúztam a WC-n… Szóval így csináltam.
Q.: Milyen időközönként keresett magának áldozatokat?
D.: Eleinte két havonta egyszer, a végén már hetente egyszer.
Q.: Hetente egyszer?
D.: Igen, már nem tudtam visszafogni magam.
Q.: Ahogy a csontvázak kezdték betölteni a lakását nem aggódott, hogy ezt más is észre fogja venni? Például a rendőrök?
D.: Addig a pontig nem, amíg be tudtam tenni őket a hűtőbe. Ezután vettem egy nagy hordót, ami saválló volt, nem szivárgott és nem bűzlött.
Q.: Ezzel el tudott tüntetni mindent?
D.: 16 gallon sav volt benne, ami arra várt, hogy eltüntesse a csontvázakat. Pár nap alatt feloldódtak, és az egészet le tudtam húzni a WC-n.
Q.: Volt valaha olyan, hogy valamilyen testrészt kivitt a lakásából és azt valahol másutt temette, tüntette el?
D.: Sosem, sosem…
Q.: Szóval minden a lakásában volt.
D.: Minden a lakásban volt. Néha kidobtam a szemétbe egy kis húst, de ezt jól becsomagoltam, soha senki nem vette észre.
Q.: Volt egy saját kis biztonsági rendszere?
D.: Igen.
Q.: Milyen?
D.: Felszereltem egy 400 dolláros biztonsági rendszert… Zárható fürdőszoba, hálószoba, kamerák…
Q.: Az áldozataival a haláluk előtt volt szexuális kapcsolata?
D.: Előtte is és utána is.
Q.: Utána is.
D.: Igen.
Q.: Ez már nekrofilia volt, igaz?
D.: Igen, és ebből következett a kannibalizmus is. Az egyik dologból jött a másik.
Q.: Kannibalizmus…Meg akarta főzni a húst?
D.: Igen, igen.
Q.: Amikor szexuális kapcsolata volt velük akkor ez azt jelentette, hogy análisan közösült velük?
D.: Néha.
Q.:Mit még?
D.: Néha csak maszturbáltam fölöttük… Néha orálisan… Néha pedig vágtam egy kis nyílást a tesbe és... Tudom, hogy ez szörnyen hangzik, és az is, de… Szóval így is csináltam.
Q.: Kér egy cigarettát?
D.: Igen kérek.
Q.: Szóval minden áldozattal valami mást szeretett volna tenni?
D.: Igen, de volt jó pár év, amikor nem tettem semmit. A Hicks incidens és az Ambassador Hotelben történt baleset között, amiről nem is hittem, hogy megtörténhet, de megtörtént. Ezalatt az idő alatt megpróbáltam a sírrablást is, és egy alkalommal elloptam egy próbababát egy kirakatból. Megpróbáltam senkit sem bántani. De ez így nem ment…
Q.: Már beszéltünk a maszturbálásról… ezt naponta hányszor csinálta?
D.: Kétszer- háromszor.
Q.: És még ez sem tudta szexuálisan kielégíteni?
D.: Egy rövid időre ez is megtette, de soha, soha nem vezetett el a teljes beteljesüléshez. Ezt csak akkor tudtam elérni, ha valaki felett hatalmam lehetett. Az egész életem erről szólt… Miután befejeztem a munkát, mentem a különböző pornó újságokért…
Q.: Írt ezekről a dolgokról naplót?
D.: Sosem.
Q.: Szóval az ön naplója a fantáziája volt, ahol mindent fel tudott idézni?
D.: Inkább a képeket nézegettem, amiket az áldozatokról készítettem.
Q.: Oh, képeket csinált róluk?
D.: Igen, Polaroid képeket. Volt egy videokamerám is, de ilyen messzire sosem mentem, nem használtam.
Q.: Használt kötelet vagy bilincset ahhoz, hogy az áldozatait felügyelni tudja?
D.: Mr. Straughternél használtam először bilincset. Miután elkábítottam őt, megbilincseltem. Nem érdekelt a kínzás, csak gyorsan és fájdalommentesen akartam megölni őket. Tudom ez nevetségesen hangzik, de én csak hatalmat szerettem volna felettük; így nem kellett aggódnom, hogy reggel elmennek tőlem, és kiélhettem a fantáziálásaimat is.
Q.: Szóval nem akarta ezeket az embereket az eszméletüknél tartani?
D.: Nem, ezért is adtam nekik altatót, hetet szoktam annyi általában hat.
Q.: Milyen fajtát?
D.: Halcium.
Q.: Hogy vetette be velük?
D.: Általában belekevertem a kávéjukba, vagy az italukba… Így nem látták a tablettákat. Kb. fél óra alatt elaludtak.
Q.: Volt olyan áldozat, aki különösen nagy szexuális hatással volt önre?
D.: Egy fekete férfivel találkoztam egyszer egy könyvesbolt előtt. Róla készítettem a legtöbb képet. A bárban ahol voltam nem találtam senkit, így hazaindultam, meg akartam nézni pár pornóújságot, és aludni. Aztán megláttam ezt a vonzó fekete férfit… Megkérdeztem lenne-e kedve feljönni hozzám, és ő igennel válaszolt. Róla készítettem a letöbb fotót…
Q.: Így véste őket az emlékezetébe?
D.: Képekkel és a koponyákkal.
Q.: Ezek voltak az emlékei?
D.: Igen.
Q.: A sátánizmus érdekelte?
D.: Igen.
Q.: Mennyire?
D.: Sosem jártam szektákba, csak sokat olvastam a sátánizmusról, és mindig érdekelt, hogy rituálékkal lehetne-e nagyobb erőket felszabadítani. Csak kísérletezgettem…
Q.: A saját lakásában gyakorolta ezeket a rituálékat?
D.: Néha igen, a fürdőszobában.
Q.: Hogyan zajlottak ezek a rituálék?
D.: Nem igazán volt felszerelésem hozzá… A Hicks incidens után történt először… Egyre inkább tárgyakká váltak a szememben, nem gondoltam már a családjukra, vagy arra, hogy min mennek keresztül.
Q.: Szóval ezeket az embereket szinte csak tárgyként kezelte?
D.: Igen, és nem is akartam róluk túl sokat megtudni… Így könnyebb volt, csak a szexuális vágyamat kielégítő tárgyak voltak…
Q.: Meddig tartogatta az áldozatait mielőtt…
D.: Volt egy hűtőm, szóval… Általában 2-3 napig.
Q.: Aznap ölte meg az áldozatait, amikor találkoztak?
D.: Aznap éjjel, amikor felvittem őket magamhoz. Kivéve, amikor elkezdtem a fúrásos technikát.
Q.: Miféle technika volt ez?
D.: Már belefáradtam abba, hogy megöljem őket, hogy lefejtsem a húsukat, és eltüntessem őket… Szóval, kiváncsi voltam, hogy lehetséges-e, hogy… Ez most megint nagyon borzalmasan fog hangzani, de kíváncsi voltam, hogy lehetséges-e zombikat csinálni belőlük. Akik nem rendelkeznek saját akarattal, de nekem ellenállás nélkül engedelmeskednének…
Q.: Az agyukba fúrt egy lukat?
D.: Igen, és savat fecskendeztem bele, de ez igazából sosem működött… Volt egy fiú, Jeremiah Weinberger, aki néhány napig ott volt nálam, mielőtt meghalt. A második napra már kómába került. Amikor hazaértem a munkából, azután nem sokkal halt meg, de borzalmas volt, ő volt az első, akinek nyitva volt a szeme amikor meghalt.
Q.: Ez felkavarta önt?
D.: Igen, még sosem halt meg senki így előttem.
Q.: Azért mert ez egyfajta kapcsolat volt kettejük között?
D.: Igen. Teljesen nyitva voltak a szemei, nem tudom miért. Fogalmam sincs mi okozhatta ezt, de…
Q.: Jónéhányszor kapcsolatba került a rendőrséggel is igaz?
D.: Igen, elég sokszor.
Q.: Le is tartóztatták?
D.: Egyszer éjjel 3-kor kaptak el egy elhagyatott úton, megszondáztattak, meg minden. Mindeközben a hátsó ülésen volt egy szemeteszsák benne egy holttesttel. Rákérdeztek mi az, és én azt feleltem, hogy csak szemét.
Q.: Érdeklődtek a zsákok felől még?
D.: Igen, meg is akarták nézni, érezték a szagát is… A frászt hozták rám.
Q.: Miután elengedték önt, mit gondolt?
D.: Alig tudtam elhinni, mintha csak álmodtam volna az egészet. Ezután visszamentem a hotelbe. Reggel amikor felébredtem, ott volt az ágyam alatt egy halott… Nem tudtam mit tegyek.
Q.: Ekkor döntött úgy, hogy vesz egy nagy táskát amibe elrejtheti?
D.: Igen.
Q.: Feldarabolta?
D.: Nem, belefért a táskába.
Q.: Valóban?
D.: Igen.
Q.: Elvitte őt onnan?
D.: Igen, egyenesen a nagymamám házába. Nem akartam többé ilyet tenni, de az egész kezdődött elölről.
Q.: Volt még egy eset, amikor a Sinthasomphone fiút keresték önnél, igaz?
D.: Igen.
Q.: Ha jól emlékszem önnél volt a koponyája.
D.: Igen, átkutatták a lakásomat. Nem húztak arrébb egy törölközőt, csak ezért nem vették észre a koponyát.
Q.: Csak fotók és drogok után kutattak, ezért nem is keresték a koponyát?
D.: Pontosan. Egyszer pedig, az egyik mumifikálódott fejet, amit egy dobozban tartottam, bevittem a munkahelyemre, és ott tartottam kb. egy évig. És nem sokkal ezután jöttek a rendőrök, akik ezt a fiut keresték, átkutatták a lakást, de nem találtak semmit.
Q.: Nyomozók?
D.: Olyasmik…
Q.: Amikor körülnéztek mi járt a fejében?
D.: Azt hittem, hogy a fiút keresték, de kiderült, hogy nem. Egy másik ügy miatt jöttek, és mindenkit kikérdeztek a házban.
Q.: És ahhoz a fiúhoz, akit ott fojtottak meg semmi köze nem volt?
D.: Nem, semmi. Egyszer egy 15 éves fiut próbáltam meg elcsalni, akivel egy bárban találkoztam… Kihívta a rendőröket, és elmondta nekik, hogy molesztáltam, de azok nem hittek neki. Másik alkalommal pedig, a rendőröknek csak be kellett volna nyitniuk a hálószobámba, ott feküdt egy holttest az ágyamon. De nem tették. Szóval volt egy pár ilyen eset.
Q.: Szóval rengetegszer volt dolga rendőrökkel, de mindig sikerült megúsznia.
D.: Igen.
Q.: Mi okozott nagyobb örömet, a szexuális aktus, vagy az, hogy hatalma volt mások felett?
D.: Mindkettő. Már maga a keresés is izgalmas volt. Sosem tudtam kivel találkozok majd össze, mennyire lesz jóképű, mennyire érzem majd jól magam vele. Ez mind az izgalom része volt…
Q.: Buta kérdés, de próbált valaha is heteroszexuális kapcsolatot létesíteni… Egy nővel?
D.: Sosem, sosem érdekelt.
Q.: Sosem érdekelte, mert 13 éve kora óta tudta, hogy…
D.: Pontosan. Alkalmam lett volna rá, főleg Németországban. Sok olyan hotelben szálltam meg, ahol prostituáltak is voltak.
Q.: De sosem akart ilyesfajta élményt.
D.: Nem.
Q.: Az áldozatai között sosem tett különbséget? Voltak fehérek is feketék is.
D.: Nem, erről már beszéltünk. A Milwaukee Journal megpróbálta úgy beállítani a dolgot, mintha ez faji ügy lenne. De nem az. Egyszerűen csak szerettem ezeket a típusú férfiakat. De ebben semmi faji dolog nem volt. Hogy is lett volna? Az első fehér volt, a második is, a harmadik amerikai indián, a negyedik spanyol, utána néhány fekete fiú, ázsiai, zsidó, puerto ricoi… Ez nem rasszizmus volt.
Q.: Melyik áldozatánál próbálta ki először a kannibalizmust?
D.: Rick Beeksnél, a beceneve Cash volt… 30 év körüli volt tetoválással a mellkasán, bárokban dolgozott férfi prostiként… Ő volt az első, aztán az a fiú, akivel a könyvesbolt előtt találkoztam.
Q.: A kannibalizmus is a szexuális kielégülését szolgálta?
D.: Igen. Ez is kísérletezéssel indult… Úgy éreztem így jobban a részemmé válnak…
Q.: Ez érdekes.
D.: Szóval ez elbűvölt és izgatott is.
Q.: Hogyan készítette el?
D.: A tűzhelyen… Tudja, apró darabokat vágtam, hogy meg lehessen enni.
Q.: Milyen szerveket?
D.: Szívet, májat, combot, bicepszet…
Q.: Milyen ízük volt?
D.: Hát… Nem tudom úgy elmondani, hogy ne hangozzon… Undorítónak…
Q.: Nem tartom visszataszítónak.
D.: Hát… Nem tudom, hogyan írjam le.
Q.: Amikor elkapták lecsillapodott? Örült annak, hogy vége van? Vagy inkább sajnálkozott?
D.: Nem sajnálkoztam. Nem, ez így volt rendjén.
Q.: Biztos?
D.: Igen. Tudtam, hogy ez a legjobb nekem is és mindenki másnak is, hiszen nem tudtam magam leállítani. Szóval tudtam, hogy ez a legjobb dolog, de azért az érzelmeim arra ösztönöztek, hogy ismét szabad legyek, elmehessek bárhová, ihassak, élhessem az életem. Szóval ez elég sok feszültséget okozott. Főleg hétvégenként.
Q.: Miért?
D.: Annyi izgalom történt velem akkoriban…
Q.: Áldozatokra vadászott.
D.: Nem feltétlenül a gusztustalan dolgokra céloztam, csak szerettem volna kimenni a tömegbe.
Q.: A szabadságba…
D.: Nem szeretek olyannak mutatkozni amilyen nem vagyok. Szerettem volna elmenni bárokba és sztriptízt nézni.
Q.: Férfi sztriptízt.
D.: Igen. Sokat jártam a Bistro 2-be Chicagoban… Az egy jó hely volt. Hajnali 4-ig volt nyitva.
Q.: Mennyibe került ez?
D.: 16 dollár egy éjszakára, csak hogy bemehess.
Q.: Mik voltak ott?
D.: Szauna, fürdő…
Q.: Van egy hely New Yorkban, nem emlékszem a nevére, az is hasonló volt, csak ott nők is voltak…
D.: Sosem jártam ott.
Q.: Tehettek volna valamit a rendőrök, hogy előbb elkapják?
D.: Semmit. Kivéve, hogy benéznek a kocsimba, a táskámba, vagy a hálószobámba…
Q.: Alaposabbnak kellett volna lenniük.
D.: Igen.
Q.: Alaposnak kell lenni akkor is, ha csak egy hétköznapi ügyben nyomoznak.
D.: Hát ki kellett volna zárniuk például a hűtőmet, vagy a fürdőt. Mindent bezártam.
Q.: Ha ebből lehet tanulni valamit az az, hogy alaposnak és elővigyázatosnak kell lenni.
D.: Tiszta és szép lakásom volt, nem lehetett rajta látni, hogy valami nem stimmel…
Q.: Ennek nagy hatása lehetett.
D.: Igen.
Q.: Ez egyfajta stratégia volt?
D.: Tudja szerettem tisztán tartani a lakásomat, de ez előnnyel is járt.
Q.: Mit csinált a vérrel?
D.: Mindent a fürdőben csináltam, szóval egyszerűen lefolyt a lefolyóba.
Q.: A lefolyóba?
D.: Igen.
Q.: Tehettek volna valamit az áldozatai, hogy elszökjenek?
D.: Miután bedrogoztam őket, már nem. Az egyetlen ok, hogy a legutolsó fiú el tudott menekülni az az volt, hogy totálisan öntudatlan voltam. Nem is igazán emlékszem semmire.
Q.: Hány altatót adott be nekik?
D.: 5-6-ot.
Q.: Szóval valamit másképp csinált, mint ahogy szokta, és ezért elvesztette az uralmat az áldozat felett?
D.: Igen, le akartam itatni, de nem ment. Én nem ittam, nagyon vigyáztam arra, hogy csak pár sört igyak meg aznap. Nem tudom, mivel ütöttem ki magam ennyire.
Q.: Fáradt volt vagy ilyesmi?
D.: Fáradt voltam, de nem annyira, hogy ettől ne legyek magamnál. Az agyam egyik része egyszerűen kikapcsolt. Legalábbis nekem így tűnik. Kb. öt perccel azelőtt tértem magamhoz, mielőtt hallottam, hogy a rendőrök kopogtatnak az ajtómon.
Q.: Nagyon jól és szépen beszél. Tudja mennyi az IQ-ja?
D.: Átlagos, amennyire a tesztekből tudom.
Q.: Ezek új tesztek voltak?
D.: Igen.
Q.: Sokat olvashatott… Ez elég nyilvánvaló.
D.: Mostanában igen, de régebben nem olvastam, csak hazamentem és tévéztem…
Q.: Volt vallásos háttere gyermekként?
D.: Nem, nem igazán voltam mélyen vallásos. De azt mindig éreztem, hogy van valami több, mint ez az élet. De nem igazán akartam ezekre gondolni.
Q.: Hitt, vagy hisz a reinkarnációban?
D.: Nem.
Q.: Volt olyan ember, aki igazán fontos volt az életében?
D.: Anyám, apám és a nagymamám… Azt hiszem, ők hárman.
Q.: Volt olyan ember, aki „megfertőzte” az életét?
D.: Nem. Azt kell mondanom, hogy saját magam fertőztem meg a saját életemet. Sosem akartam utánozni senkit. Nem is igazán érdekeltek például a bűnesetek sem.
Q.: Ez érdekes. Azt mondta, hogy nézte ezeket a tévében.
D.: Hát igen, megnéztem, szórakoztatóak voltak és érdekesek. De sosem vettek efféle könyveket vagy magazinokat, vagy ilyesmit. Megnéztem őket, de ennyi.
Q.: Amikor fiatal volt, mit gondolt, mi lesz magából?
D.: Szerettem volna valaki lenni, csinálni valamit az üzleti életben, esetleg eladó is szerettem volna lenni. De tudja annyit ittam abban az időben, hogy nem volt világos mit is akarok.
Q.: Nem szeretett volna az apja nyomdokaiba lépni?
D.: Nem.
Q.: Esetleg a nagyapjáéba?
D.: Nem, nem.
Q.: Nem voltak hosszú távú tervei?
D.: Nem, nem voltam jó ezeknek a kieszelésében.
Q.: Mit gondol, mi volt a legnagyobb hanyatlás az életében? Úgy értem, hogyha pl. a pornográfiát ki tudta volna iktatni az életéből, akkor talán más lett volna az élete?
D.: Igen.
Q.: Úgy gondolja, ez változtatott volna valamit?
D.: Ha a fantáziálásaimat, azokat a szörnyű fantáziákat ki tudtam volna verni a fejemből amik 15 éves korom körül kezdődtek… Talán minden abbamaradt volna. És talán ha, ha erősebbek az erkölcseim, ha van valami iránya az életemnek… Hogy mindez csak a pornó miatt lenne, azt nem hinném. Ez nem kényszerít erre senkit.
Q.: Nem, de ön eléggé belemélyedt a dologba…
D.: Igen, de ez csak olaj volt a tűzre.
Q.: Szóval sok szabadideje volt, és ezek a fantáziák belopództak az életébe, és ezekkel foglalkozott, más dolgok helyett.
D.: Igen. Nem voltak pornográf élményeim a Hicks dolog előtt.
Q.: Ez érdekes. Hadd kérdezzem meg, mik jöttek előbb, a fantáziák, vagy a pornográfia?
D.: A fantáziák.
Q.: Szóval 14-15 éves korában kezdődtek el?
D.: Igen.
Q.: Ez a szomszéd gyerekkel való incidens után volt?
D.: Igen, igen. De lefogadom, hogy ez sokmindenkivel megtörtént már…
Q.: Hát persze.
D.: Az ember kísérletezget…
Q.: Az ember ebben a korban sokmindennel kísérletezgethet…
D.: Életemben egyszer támadtak meg, 13-14 éves koromban, amikor éppen hazafelé mentem az egyik barátomtól. Három gimnazista volt… Csak megütötték a nyakamat egy gumibottal, ok nélkül. Nagyon megijedtem.
Q.: Fájdalmas lehetett.
D.: Igen, és semmi okuk nem volt rá. Nem csináltam velük semmit, hogy ezt tegyék. Csak úgy megütöttek.
Q.: Vannak ilyen emberek, ez nem is kétséges. A szülei szigorúak voltak?
D.: Igen, eléggé.
Q.: Volt problémájuk az alkohollal?
D.: Nem, egyiknek sem.
Q.: Dohányozhat a cellájában?
D.: Igen.
Q.: Van lelkiismeretfurdalása amiatt, amit tett?
D.: Van, de szerintem nem annyi amennyinek lennie kéne. Úgy értem, hogy ha több együttérzés lett volna bennem, akkor talán nem teszek ilyeneket. Úgy látszik, hogy ez nálam eléggé eltompult…
Q.: Talán ha közelebb került volna az egyik fickóhoz…
D.: De sosem akartam.
Q.: Akkor nem ölte volna meg őket.
D.: Pontosan. Akkor nem tettem volna meg. Rosszul érzem magam, tudom, hogy nem jó, amit tettem, de nem tudom jóvátenni.
Q.: Persze. Mielőtt embereket választott volna ki, állatokat is ölt?
D.: Nem, sosem öltem állatokat. Sosem tettem ilyet. Csak már halott állatokkal kísérletezgettem.
Q.: Az a fickó nagyon néz minket. Ha van valami kérdése még, azt következő alkalommal felteheti. Élveztem a beszélgetést, Jeff.
D.: Oké, köszönöm a süteményt és a könyvet…
Q.: Köszönöm az őszinteségét. Mint mondtam főként Adam Walsh ügyében jöttem, elmondaná mégegyszer magnóra, hogy semmi köze nincsen az ügyhöz?
D.: Semmi közöm nincs Adam Walsh eltűnéséhez. Hallottam a hírekben, de semmi közöm hozzá.
Q.: Ha esetleg valami eszébe jutna, szóljon. Kér még egy sütit?
D.: Rendben. Igen, azt hiszem kérek még egyet.
Q.: A készítője örülni fog, hogy ízlett önnek.
Ez de kibaszott beteg. :S De azon mondjuk röhögtem egy sort, hogy megijedt egy oposszumtól. xD
VálaszTörlésVan aki bélyeget gyűjt, van aki sportolni jár...van aki embertársait amortizálja! Mindenki maga választja a hobbiját.
VálaszTörlésúristen, ez nagyon durva... :S:S
VálaszTörlésOMG
undorító egy ember volt. congratz a cellatársának :D
szeretlek titeket(L)
puszcsiiii:)
Aztak.rva..... Azért ilyet még egy durvább horrorfilmben sem látni/olvasni/hallani. Beteg f.sz.
VálaszTörlésAzért csoda, hogy egyetemre bekerült, azt hittem az elején, hogy a gimit se fejezi be.
De olvasván az egészet, egyre inkább biztosabb vagyok abban, hogy az ügyvédeket kellene először tarkón lőni. Nagyapám is mindig ezt mondja, és van benne valami.
-Mindenki:
VálaszTörlésHöhö, na akkor lehet eddig ez a legdurvább sorozatgyilkosunk? :D
-Letti:
aranyos vagy :D
-Libertina:
Jaja az ügyvédek elég durva állatfaj :D
Nem olvastam még olyan cikket itt a témában ahol a zsaruk vagy az igazságszolgáltatás nem hibázott volna többször is fatálisat. Kééész.
VálaszTörlésKöszi a cikket.
Nem semmi a csávó! Szerintem kijelenthetjük , hogy ez a legdurvább sorozatgyilkos akiről itt olvastunk!
VálaszTörlésAzért ez épp ésszel felfoghatatlan , hogy ennyiszer hibázzanak a hatóságok pfff.... Nagyon gáz. Meg kibeszéli magát a büntetés alól , hogy ő nem akar ilyet csinálni na persze...
A másik kedvencem az egyik mondata:
"Igen, Polaroid képeket. Volt egy videokamerám is, de ilyen messzire sosem mentem, nem használtam."
Bazd meg megölte fajtalankodott a hullákkal , megette őket és egyéb fincsi dolgok , de ilyen messzire nem ment , hogy levideózza őket!
Azt a kurva!
Bocsi ha csúnyán írtam!
Nálam ez vitte a prímet!
Próbálod behozni a lemaradást mi? :D
VálaszTörlésSzerintem is eddig ez a legdurvább eset.
Lett volna más megjegyzésem is, de most az kötött le ahogy írtál. Az interjúk előtti részre gondolok. Látni mennyi munkát fektettél bele...de szétszórt -ez jut róla eszembe -.-
Macsekod hogy van? Gyógyul?
Madame C.
Káin eddig ez volt a legszörnyűbb!!! *búúúú*
VálaszTörlésAzt még hagyján volt,hogy megölte, megdugta, megette őket, de hogy kifúrta a fejüket és savat fecskendezett bele és EZUTÁN MÉG ÉLT AZ ÁLDOZAT???? O_O *kiadkat*
Mondjuk elég ránézni a pasas fejére és látszik, hogy nem normális és be van kattanva. Meg szegény nagymamája. Basszus nálunk a házban is lakik egy "ilyen" a nagymamájával. O_O
Nagyon igényes cikk lett!
És tényleg hogy van a cicád?
undorító egy fazon :S és kicsit se tűnt fel a zsaruknak a 3 napos hullaszag a házban? *fogja a fejét* lehet valami azokban a rendőrviccekben komolyan...
VálaszTörlésHogy van a cicusod? *-*
Káin :
VálaszTörléstudooooooom ^^ *örül a fejének*
hiányoztam amíg balcsin voltam, mi?? :D
*küld egy cuppanós puszcsit Káinnak, persze tisztes távolból*
*ad egy középkori lovagi páncélt Lettinek*
VálaszTörlés-Kallisto :
VálaszTörlésMindig elkúrják :D
-Black Butterfly
Igen, az tényleg egy aranyköpés! :D
- Madame C:
Hát azért sok jó forrásom is volt hozzá, de igyekeztem a lemaradást pótolni! :D
Már jobban van, szalad a sonkáért, holnap lesz varratszedés! :D
-Charlotte:
Lehet Ő az! O__o"
Köszönöm szépen! :3 A cica meg jobban van! ^^
-Misu-chan :
Nekem is érdekes, hogy nem ismerték fel a hullaszagot. :-s
ÁÁÁÁ Fent írtam már, arik vagytok, hogy kérditek!
-Letti:
Igen :D
Káin :
VálaszTörléstudtaaaaaam :D:D *a levegőbe boxol és nevetni kezd*
olyan szar napom van, már most. lemondhatok a nyaramról. sehova sem mehetek :'( és a legszebb, hogy az én hülyeségeim miatt :'(
két órája nem bírom abbahagyni a sírást :'(
bocs, hogy ide írom, csak msnen senki sincs fent, barátnőmhöz meg nem mehetek kiönteni a lelkem. Káin, pls. töröld a komit, ha nem tetszik, bocs. :'(
totál kész vagyok...
-Letti:
VálaszTörlés:D
Miért mi történt?
Káin :
VálaszTörléslebuktam a cigivel anyu előtt...
:( búúúú.
büdös életben többet nem látom a barátaimat.
-Letti: Mit szólt?
VálaszTörlésUtálok másokat ismételgetni,de eddig azt hiszem tényleg ez a legdurvább sorozatgyilkos akiről írtál! Jó hosszú cikk lett talán hosszabb is mint a többi ebben a témában viszont örülök neki mert legalább lefoglal egy jó ideig;)
VálaszTörlésAmúgy csak nekem tűnt fel hogy az ilyen aberrált emberek 60%-ban mind homokosok? Mert ez már a nem tudom hányadik ilyen fasz aki nem csak buzi volt,de még egy beteg perverz gyilkos is!!!
-Skinny:
VálaszTörlésköszi!
Nem csak neked, én is észleltem már.
Káin :
VálaszTörlésha annyit mondok, hogy a nyáron többet nem megyek sehova, még le a boltba se, akkor megérted, ugye?
enyhén szólva kibukott...
-Letti:
VálaszTörlésHogy buktál le? Ő is cigizik?
Káin :
VálaszTörlésvolt egy "Keresem az Utam" blogtalálkozó (Nightmare írja) és én szépen a blogtalálkozós cikk alatt kommentárban elregéltem, hogy mit műveltem, mikor kecskemétnél megállt a busz (hazafelé jövet).
drága szomszédom rátalált, és elküldte anyucinak.
jó, énis hülye voltam, de azért... :@:( búúú.
igen, ő is cigizik.
én meg már nem. reméljük bírni fogom :/
-Letti:
VálaszTörlésBakker :-s....
Káin :
VálaszTörlésja :( búúú:(
szeretlek titekeeet(L) :)