Misantrophe Mandy: Csáth Géza

A béka c. novella elsöprő sikere után most arra vállalkozom, hogy bemutassam alaposabban az írót azoknak, akik netán nem hallottak még róla vagy kevésbé ismerik. (Középiskolában gyakorta fordul elő az, hogy nem marad idő a munkásságára, pedig a maga nemében elég jelentős.) Mivel nem költőről, hanem prózaíróról lesz szó, ezért egész műveket nem idézek tőle, de a legtöbb kötet és műcím hivatkozást rejt, amin el tudjátok olvasni ezeket.

Csáth Géza

Brenner József néven született 1887-ben, Szabadkán, jómódú családban (apja főügyész volt). Kosztolányi Dezsőhöz rokoni szálak fűzték, ugyanis unokatestvérek voltak. Már korán megmutatkozott a tehetsége, kitűnően hegedült, rajzolt és festett. Alkotóvágya miatt azonban gyakorolni nem szeretett - egyébként is az apja unszolására kezdett hegedülni -, így túl sokat nem foglalkozott a zenével. A képzőművészetek pedig azért kerültek háttérbe az életében, mert rajzai nem nyerték el a tanára tetszését. Így megmaradt az írásnál, és már 14 éves korában megjelent az első műve, egy zenekritikai cikk a Bácskai Hírlapban. Végzős gimnazista korában elküldte A kályha c. novelláját a Jövendő c. folyóirat akkori főszerkesztőjének, aki további írásra buzdította.

Érettségi után, 1904-től Budapesten tanult az Orvosi Egyetemen, de emellett az írást sem hagyta abba, 1906-tól több lapban publikált, két évvel később pedig ott találjuk a Nyugat alapítói között. Szintén ebben az évben, 1908-ban jelent meg az első kötete, A varázsló kertje. 1909-ben szerezte meg a diplomáját, ezután pedig Budapesten, az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként.

Munkásságának egyik legnagyszabásúbb darabja az idegorvosi praxis tapasztalatai alapján született Egy elmebeteg nő naplója, mely életében nem jelent meg, csak újabban fedezték fel. (2007-ben Filmszemle-díjas alkotás született belőle Ópium - Egy elmebeteg nő naplója címmel.) A mű tulajdonképpen egy paranoiás beteg kórképe a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis kínálta szempontok alapján bemutatva. A száraz szakorvosi szövegen túl végtelenül érdekesek benne a beteg naplójából közölt részletek. ("Ugyanis tíz-tizenkét vagy egy óráig többnyire aludni hagy üldözőm. Ezután azonban kínokkal felébreszt, és ekkor érzem, hogy a kissé kipihent, szegény kis elgyötört lélek saját gyönge erejéből mozog, mozog a szemüreg felé. Ekkor érzem a legvértfagyasztóbb szenvedéseket. Ekkor ugyanis fönt és lent beleharap lelkembe, föntről szorítja visszafelé olyan szorítással, mely egy sziklát is képes volna talán összelapítani. Lent folyton harap, és valami reszelő érzést is érzek. Fogy, rohamosan, napról napra fogy az élet szegény meggyilkolt, szétmarcangolt lelkemből! Óh, ha a lelket, azt a villanyosságot lehetne láthatóvá tenni, akkor rögtön megtennének mindent, amit megmentésemre jónak és üdvösnek mondok. Mert az én lelkem nem egyéb már egy nagy sebnél, melynek csak a fejben él egy kis része.")

Életének meghatározó élménye volt a morfiumfüggőség, mely 1910-ben kezdődött egy tévesen diagnosztizált tüdőbetegség okán. A következő évben megjelent kötetén (Délutáni álom) nagyon erősen érződik a függőség hatása. Ópium c. novellájában még azt is kifejti, hogy az ópiumszívók egy nap ötezer évet élnek, így ő bár lehet, hogy pár éven belül meghal, de függőként sokkal több évnyi tapasztalatot él meg, mint a józan többiek.

Nyaranta különböző fürdőhelyeken dolgozott orvosként, ekkoriban sok írása született, mivel a kevésbé kötött munka mellett több ideje jutott erre is. 1912-1913 között íródott Naplóját 1989-ben adták ki először. Szerintem borzasztó érdekes és mókás iromány ez, mert abszolút szenvtelenül mesél el benne egy csomó affért mindenféle nőkkel. (A szexuális aktus pózait pl. többnyire latinul használja. :D) Az egyik részben még számvetést is csinál, hogy mennyi volt az adott évi "copulatiok" száma. (Meglehetősen magas, szóval tudhatott valamit. ;) Mentségére legyen mondva, hogy nagyon felvilágosult volt, és többnyire használt "condom"-ot a barátnőivel való találkozások során.) A kufircolásokon túl módszeresen feljegyzi még a magának beadott morfiumadagok mennyiségét, ami időnként elég megdöbbentően alakul.

1913-ban feleségül vette Jónás Olgát, akitől később (1918-ban) egy lánya született. 1914-től katonai szolgáltra hívták be, de a fronton annyira felerősödött a függősége, hogy végül 1917-ben leszerelték. Hiába ment el vidékre dolgozni, egyre romlott az állapota, így 1919-re már a bajai elmeosztályon ápolták.

Innen aztán hazaszökött, és megölte a feleségét - egy revolverrel lőtte le -, majd öngyilkosságot kísérelt meg. (Biztosra próbált menni, mivel megmérgezte magát, utána pedig felvágta az ereit.) Túlélte a tettét, így a szabadkai kórházba szállították, ahonnan szintén megszökött, Budapestre akart menni. A jugoszláv határőrök azonban feltartóztatták, így ismét megmérgezte magát, ami ezúttal sikeres volt.

Stílusa

Érdekes, hogy Csáth műveit a korban nem becsülték sokra, jóval később, a '80-as években fedezték fel megint, és kezdtek komolyabb figyelmet szentelni a munkásságának. Egyesek a század prózájának megújítói közé sorolják.

Elbeszélésein kezdetben sötét hangulat uralkodik és Poe-hoz hasonló misztikusság, megfoghatatlanság. Később azonban átnyargal a pszichoanalízis eredményeihez, melyek jó alapot szolgáltatnak az írás során. Az idegbetegek zaklatott lelkivilága érdekli, az emberi elme legsötétebb, legbrutálisabb rétegeibe nyúl. A zseniális az a műveiben, hogy mennyire szenvtelen elbeszélő. Hűvös távolságtartással kezeli és elemzi a legszörnyűbb tetteket is.

Kosztolányi írta róla: "Csáth Géza orvos. Pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése és a haragunk, az ambíciónk idegreakcióját szabályos görbékben lehet levetíteni a fehér lepedőre."

A végére két konkrét novellát emelnék ki, melyek egyrészt nagyon tetszenek, másrészt ezeket említi leggyakrabban a kritika (méltán).

A kis Emma

Anyagyilkosság (ebből egyébként szintén Filmszemle-díjas filmet forgattak Witman fiúk címmel)