2011. július 8., péntek

Darkness: Anne Rice

Nem igazán olvastam eddig vámpíros dolgokat, de múlthéten kezembe került egy Anne Rice könyv (Ramszesz, a Kárhozott) és szinte le sem tudom tenni. Úgyhogy eldöntöttem, hogy elkezdek begyűjteni pár Rice művet.




Az írónő Howard Allen O'Brian néven anyakönyvezték 1941 október 4-én, New Orleans-ben. 1957-ben családja Texas állambeli Richardsonba költözött. Itt ismerkedett meg férjével Stan Rice-al (költő, festő), akihez húszévesen, 1961-ben férjhez ment. 1964-ben San Franciscoba költöznek. Két évvel később megszületett Michelle nevű lánya, aki ötéves korában meghalt leukémiába. A San Francisco-i Állami Egyetemen sikeresen megszerzi a diplomát.

Első regénye az Interjú a vámpírral. 1973-ban írta mindössze öt hét alatt. (Belegondoltam abba, hogy én már lassan több, mint egy éve küszködök az első művemmel. Szinte szenvedek...) Egy évvel később ezt a könyvet kiadta a Knopf Inc. 1978-ban született meg fia Cristopher, aki szintén írói pályára lépett. Éltek Texas-ban, San Francisco-ban majd hosszabb időre New Orleans-ba telepedtek le. Az itt vásárolt háznak az az érdekessége, hogy a Mayfair boszorkányok élete című műve színhelye.

Miután férje Stan, agytumorban elhunyt, Anne Kaliforniába költözött. Itt él és alkot ma is. És remélhetőleg sokáig még!!

1994-ben két regényéből is film készült: Exit ti Eden és az Interjú a Vámpírral, ami amolyan kultuszfilm is lett. Álnevei közül a Rice a legismertebb. Emellett még kettőt használ: Anne Rampling és A.N Roquelaur.


Művei (önálló regények)

The Master of Rampling Gate (2002, novella)
The Feast of All Saints /New Orleans-i történet/ (1979)
Cry to Heaven (1982)
Violin (1997)
A múmia - avagy Ramszesz, a kárhozott /The Mummy or Ramses The Damned / (1989)
A csontok szolgálója /Servant of the Bones/ (1996)
Christ The Lord: Out of Egypt (2005)
The Claiming of Sleeping Beauty (1983)
Beauty'S Punishment (1984)
Beauty'S Release (1985)

Vámpírkrónikák

Interjú a vámpírral /Interview With The Vampire/ (1976)
Lestat, a vámpír /The Vampire Lestat/ (1985)
A kárhozottak királynője /The Queen of The Damned/ (1988)
A testtolvaj meséje /The Tale of The Body Thief/ (1992)
Memnoch, a Sátán /Memnoch The Devil/ (1995)
Armand, a vámpír /The Vampire Armand/ (1998)
Merrick /Merrick/ (2000)
Vér és arany /Blood and Gold/ (2001)
A Blackwood-farm / The Blackwood-Farm/ (2002)
Vérhozsánna /Blood Canticle/ (2003)

Új Vámpírtörténetek

Pandora, a vámpír /Pandora/ (1998)
Vittorio, a vámpír /Vittorio, The Vampire/ (1999)

A Mayfair-boszorkányok élete

Boszorkányok órája 1-2 /The Witching Hours/ (1990)
Lasher /Lasher/ (1993)
Táltos /Taltos/ (1994)

Személyes gondolatokat a műveiről vagy az írónőről még nem tudok, mert nemrég kezdtem el nyolcasi az egyik könyvét, de azt, mint írtam, nem lehet letenni. Eléggé az elején járok de nagyon jó a sztori. És szégyen nem szégyen, én még az Interjú a vámpírral című filmet sem láttam. Tom Cruise nem igazán a szívem csücske. Nem tudom miért, de egyszerűen nem szimpi a fickó. Idegesít az a hülye vigyora.:D DE ünnepélyesen megígérem, hogy még ma megnézem ezt a filmet.

Egyébként érdekesség róla, hogy az előbb említett Interjú a vámpírral című film forgatókönyvét maga Anne Rice írta.

4 megjegyzés:

  1. ÚÚÚ ♥♥♥ *vinnyog* Köszi a cikket!
    Kedvenc írónőm!!! *o* Én a vámpírkrónikák szerelmese vagyok, még 2 könyv van hátra, és le se lehet tenni őket! Anne néni nagyon tud írni, nem erőltetett és vontatott, mint a 'trendi' vámpírkönyvek többsége (igen volt "szerencsém" egy párhoz..). Hihetetlen ahogy a könyvei átveszik a beszélő stílusát és modorát. Ha meg kéne neveznem a kedvenc kötetem, bajba lennék, mert mindegyiket másért szeretem.
    Bár így a 8. kötetnél már kicsit unom hogy kb minden vámpír minimum biszexuális.. xD
    A filmek közül csak az Interjú a jó, nagy szerelem lett! ♥ A Kárhozottak királynőjéről inkább nem alkotok véleményt. :/

    Na abbahagyom a fan-picsulást, majd ha lesznek értelmes gondolataim, megosztom azt is. xD
    Bye :3

    VálaszTörlés
  2. Sikerült beszereznem a netről letöltve pár Vámpírkrónikás könyvét. Beleolvastam. Úgy érzem ma hajnalig fogok a gép előtt ülni és olvasni!XD Egyébként most nézem az Interjú a vámpírral című filmet! Miért nem néztem meg eddig???? A Kárhozottak királynőrét én megnéztem, de nem igazán jött be. A zene az igen!

    Amúgy kommentelni nem tudok a saját nevemmel! Vagyis nem tudok belépni! Poszt írásnál oké, de kommentelésnél csak így névtelenül tudok!

    Darkness

    VálaszTörlés
  3. Számomra az igazi vámpír Penge, a Fényben Járó. Igazi badass vempájör, nem szarral gurít :D

    VálaszTörlés
  4. Hello!

    Máskor légyszi nézd meg miről írtunk és miről nem mert írtam róla a vámpírok kapcsán. Amúgy jó lett! :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: