Káin: Interjú egy divattervezővel

Sziasztok!

A mai témám sokrétű lesz, megismertetek veletek egy nagyon jó , ám underground divattervezőt és azt is , hogy milyen állapotok uralkodnak Magyarországon munka szempontjából. Holenik Anita, azaz Mana már lassan 7 éve a legjobb barátnőm, kb. egyszerre nőttünk fel így egyszerre is tapasztaltuk meg hogy milyenek az emberek amikor fizetni kell valamiért. :D Igen jól olvassátok, sajnos rengeteg rossz tapasztalat ért a 2 hónapja amióta a fodrász szakmában dolgozom , a barátnőmet meg évek óta érik idegesítő észrevételek azzal kapcsolatban hogy a magyarok mennyire szeretnek szart rágni. Tudom most majd mindenki jön azzal jaj nincs pénz és a többi, de ezt megelőzvén leírnám az én esetemet.

Az érettségim utána azonnal elmentem fodrász szakmát tanulni. A sulim 500.000 forint volt, ahol voltam tanulni ott kifizettünk az oktatóknak fejeként 30-at negyedévente (ha jól emlékszem) a cuccaim még + 250000 ft-ba kerültek. Ez után jött egy másfél év ami alatt levizsgáztam (jelesre) annak ellenére hogy csomó helyen csicskának akartak tartani és átbaszták a fejemet, szerencsére az utolsó állomáson tudtam tanulni és felfejlődtem annyira hogy sikeres vizsgát tegyek. Mehettem volna dolgozni ám de nem tudtam. Hogy miért? Széket nem tudok bérelni, alkalmazottnak pedig nem vettek fel mert állítólag: nincs elég gyakorlatom :D. (Mégis hogy legyen gyakorlatom, ha nem vesznek fel? no comment) Nos ilyenkor a szerencsétlen gyerek akinek a szülei ennyi pénzt kifizettek nem tudnak mit csinálni és mehet a srácuk 2 állásba dolgozni hogy széket tudjon bérelni. Én a szerencsésebbik kategóriába estem mert anyánék azt mondták, hogy oké akkor befizetnek továbbképzésekre de jött az ötlet hogy mi lenne, ha indulnék egy egy éves tanfolyamon, ahol nem vagyok ott mint tanuló , de befizetem a 300.000 ft-ot (mintha az lennék) ismét és egy évig tanulhatok színelméletet és elleshetek mindenféle technikát és gyakorolhatok. Oké jött ismét másfél munkanélküli év, jelképes összegért vágtam a hajakat 1500 forintért vágtam mindenkit és 2000 ft-ért festettem. Ezt azért kértem el, mert a szalonban meg kellett venni az anyagokat és pl egy hajlakk került 5000-be a samponról ne is beszéljünk :D. Tehát hasznom 0 volt, viszont hírem ment és egy napra kb. 5 modell jutott, gondolom mindenki emlékezik amikor hirdettem a nagyon olcsó vágásokat.

Ez idő alatt felhalmozódó emberek visszatértek és ígérték, hogy jaj bizony ha munkába állok akkor jönnek hozzám. Nos én is ebben a hitben éltem és vártam mikor dolgozhatok végre PÉNZÉRT. Miután eltelt az egy év egy ajánlólevéllel, egy évnél kicsit több gyakorlattal lettem több és megtanultam hajat ragasztani, felvarrni és gyűrűzni. Ezek után jött a gondolkodás hova menjek dolgozni. Széket bérelni még mindig nem tudok így alkalmazott akartam lenni, be is próbálkoztam 2 helyen, egyik a Hairclub volt másik pedig Krizsán Győző szalonja. Mindkét hely nagyon tetszett, viszont én már 3 éve is láttam a Hairclubbot valamilyen oldalon és az volt a vágyam hogy egyszer ott dolgozzak , mert nagyon rock n roll-nak tűnt, nos odamentem, de nem vettek fel rögtön hanem azt mondták még el kell lesnem és tanulnom a brandjüket, ezért ismételtem vissza estem 3 hónapra tanulónak, mi több pénzt sem fogadhattam el így jöttek az ingyen vágásos felszólítások. Na ekkor kezdtek az emberek elkanászodni. Nem mind, mert nagyon sokan titokban adtak pénzt vagy hoztak csokit és sütit vagy simán jó fejek voltak , viszont voltak kik rám szálltak és követelték az ingyen munkát. Egy olyan szalonban ahol a sampon került 12 ezerbe és a kis tégely wax 10-be :DDDD. Nos nem baj gondoltam lassú víz partot mos, nagyon sokat tanultam és fejlődtem ott is, de végül elmentem 3 hónap után mert nem tudtam beilleszkedni és nem éreztem magamat jól.

Ezt átolvasva nem csoda ha azt mondjuk anyámék türelme kezdett elfogyni, hogy majdnem 3 és fél év gyakorlat után érettségivel jeles szakmával egy vasat sem kerestem, sőt én mindjárt betöltöm a 23-at és már szarul érzem magamat otthon. Nos mivel Győző volt a legszimpatikusabb és legjobb fej ember , végül hozzá mentem, felvett alkalmazottnak és ekkor kezdődött áradnia szar. Nem tudni miért de bizonyos emberek azt hitték én életem végéig ingyen fogom vágni a hajukat, vagy 1500-ért :D sorba hívott mindenki, meg írt mint régen és mikor megtudták, hogy mennyiért dolgozom (egyébként ha melír festés vágás fullos frizura szárítás mindent egybe veszünk nem lesz több 15-nél ami szerintem nagyon jó, főleg hogy Magyarország egyik legjobb szállodájának vagyunk a fodrászata, mármint a Hotelhez tartozunk :DDD) fröcsögni kezdtek az emberek :DDDD.

"De elszálltál,,

"Há' a sarkon csak ezer forint a vágás,,

"Lejjebb is vihetnéd az áraidat nem gondolod?,,

Mindezt kb 4-5 ezres munkadíjjakra nyögték be embererek. Azzal nem törődve hogy sírtam éjszakákon át, hogy ezért tanultam, hogy ilyen paraszt barmok ilyeneket mondjanak nekem és hogy egyre távolabb kerül tőlem az elköltözés és az önálló élet képe... Mondanom sem kell az árakat nem én szabom, de most jön majd a java hogy én ebből mit kapok meg... Senki sincs szerintem tisztában azzal hogy -hogy működnek a dolgok így elmondom. :D

Rosszabb eset a székbérlés (meg se próbálom)

Most leírom miért nem bérelek széket. Egy szék a belvárosban 60 ezer forint, (forgalmas és jó helyen) kiváltod ugye a vállalkozóit és magadnak kell a járulékaidat fizetni ami havi 30-40. Eddig megvan ugye? De még nem vettél finish termékeket, ami 3-4 havonta 30 ezer sőt akár több is, ha jobb márkát használsz én most a mostani árából indulok ki és a festékek, ha jobbat szeretnél használni az is olyan 30-40. Na mint kezdő fodrász, szerintetek ki lehet termelni (???) , nem nem lehet, fel kell venni hitelt, meg kölcsönkéregetni és állandóan mínuszban vagy egy évig biztos nincs +-od, és mindenki azt mondja mikor már kezdesz egyenesbe jönni az olyan másfél 2 év. Nos én ezt a stresszt és kunyerálást nem vagyok hajlandó végigélni így jön a jobbik verzió.

Jobb eset az alkalmazott

Ha van annyi referenciád hogy felvesznek (és bizony kurvára kell, különben nem fognak! ) akkor már könnyebb lehet a lelked. Itt nem fix fizut kapsz hanem százalékban osztozol. Mondjuk felvesznek téged 50%-ba (és az nagyon jó mert általában 60-40-be szoktak) , az azt jelenti mindennek a felét kapod meg, vagy mégsem? Nos mégsem, mert lejön még az ÁFA ami még -25% és ki kell termelned a járulékodat is ami -12.000 ft. Számoljuk hát ki mennyit keresel elsőre. Mondjuk keresel 68-ezret, lejön a fele, lejön a -25% és a -12 rongy. Nos az első fizetésem után sírtam :D.... ez alatt habzó pofával ugattak egyesek hogy miért vagyok ilyen drága XD.... Mondanom sem kell hogy anyagot szintén magamnak veszek 28-ért, szerencsére kedvezményt kaptam úgy lett 28 és a festéket nem kell megvennem, de amint látjátok a szakma pont nem megtérülő.

*

A cikk azért készül hogy kicsit észhez térjen az a réteg aki azt mondja , hogy a : hajat vágni mindenki egyformán tud, meg varrni . Igen varrassunk egy ruhát egy nyomorék varrónővel és egy divattervezővel és nézzük meg a különbséget, vagy vágassátok le a hajatokat a Bioszalonban 1500-ért , vagy egy képzett emberrel 5 rongyért és meglátjuk mi egyforma is és mi nem. Mondanom sem kell a legfelháborítóbb az amikor valaki rám ír , hogy ugyan segítsek már neki mert otthon szeretne hajat festeni és mondjam el amit tudok!!!!!! Ergo amit én 3 és fél évig tanultam és fizettem érte majdhogynem 1 milliót , azt ingyen mondjam el: anyátok picsáját azt. Mana barátnőmtől úgyszintén szabásmintákat kérnek el, szóval az is no comment. :D Ezt a levelet megmutatom csak azért is, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek rajta. Valaki bejelölt és minden előzmény nélkül ilyet írt nekem Facebookon, legszívesebben arccal tenném ki, hogy lássátok ki volt az aki minden előzmény és köszönés nélkül ilyen proli kurva szutyok módjára írt.... istenem :'DDD:

-XY

Léc irj visza pusz

-Kamilla Varga Fodrász

Szia. Mire?

-XY

Na az van kiakarom a hajam egy részét magad szõkiteni,hogy csinájam majd?

-XY

Haho vagy?

Kamilla Varga Fodrász :

Figyelj ide... most értem haza, kajálok, zuhanyzok nem a gép előtt ülök miattad. Bocs de nem tudok segíteni, menj el fodrászhoz ha magadnak csinálod szar lesz.

Most hogy az én részemről kitárgyaltam a témát, jön a barátnőmmel való interjú, hogy Ő mint divattervező hogy boldogul. Én minden esetre köszönöm azoknak akik kitartanak mellettem és jönnek annak ellenére , hogy pénzért dolgozom !!!! (Mert ez úgy néz ki bűn. X'D)

Az Interjú

- Szia! Miért lettél pont divattervező, hogy jött az ötlet, kik segítetek ebben?

Sziasztok! Először is szeretnék bemutatkozni. A nevem Holenik Anita, de sokan Manaként vagy Zearlotként ismerhettek. Itt le szeretném máris szögezni azt, hogy semmiféle tekintetben nem kívánom a híres, japán gitárost utánozni. A nevem egyszerűen így alakult, és én már csak azért is szeretem, mert köztudottan nagy rajongója vagyok az rpg játékoknak, és azokon belül is mindig a varázslók felé húzott a szívem. Hogy honnan az ötlet? Egyszerű: ez a véremben van. Pontosabban a lelkemben. Itt most visszakérdeznék: hiszel a misztikumban? Hiszel a halálon túli létben, és hiszel-e abban, hogy a sorsod előre elrendeztetett? Én hiszem, hogy az utunk ki van jelölve, és nekünk az az elsődleges feladatunk, hogy rátaláljunk erre. Olyan ez, mint egy bónusz quest egy sokkal hatalmasabb játszmában. De ebbe nem szeretnék most belemenni. Ami tény, hogy mindkét nagymamám a varrással foglalkozott. Pontosabban az anyai ágról lévő nagymamám méterárus volt több mint 40 éven át egy falusi, kis boltban. Az apai ágról viszont sajnos nem ismertem a mamámat. Állítólag nagyon szépasszony volt, és ami ennél is fontosabb, hogy úri-szabó varrónőként dolgozott. Hogy mi az ijesztő mindebben? Az, hogy a mama a születésem előtt halt meg. Sosem láthattam őt, de úgy érzem, mégis én ismerem a családban a legjobban. Imádott varrni, ahogyan én is. Ez lélekből jön. Ezt sokan nem tudják megérteni. Főleg, mert sajnos, a legtöbb embernél már egyáltalán nem erről szól a dolog. Amikor kicsi voltam, már akkor kiütközött, mennyire imádok kreatívkodni. Hozzátenném, hogy engem sosem érdekeltek a babák. Mindig levetkőztettem őket és a ruháikat macikra adtam rá.

Ők voltak az én modelljeim. Ironikus, hogy most meg embereket öltöztetek macis, cicás ruhákba. 9 éves lehettem, amikor igazán elkezdtem tűvel-cérnával dolgozni. A kés-villa-olló az nem gyerek kezébe való… na de ha szabóolló? Sokszor suttyomban csempésztem ki az ollót a fiókból. Ott volt, ahol a csokik is. Én meg ott hagytam az édességet és szaladtam ki, kezemben az ollóval. No, nem azért kellett kisunnyognom vele, mert ne bíztak volna meg annyira bennem a szüleim, hogy nem a karomba vágom bele. Hanem mert a mama mindig kiborult, amikor én nekiálltam ’alkotni’. *nevet* A legszebb anyagait vágtam dirib-darabokra. Szerintem nem csoda, ha azt mondom, akkoriban nem igazán érdekeltek az olyasfajta dolgok, hogy szálirányban szabni valamit, na meg, hogy anyagtakarékosan. Amikor először láttam az Alien filmeket, én az igazi, tükörbársony anyagának estem neki. Olyan plüsst fabrikáltam belőle – fekete műanyagból megformáltam még a tarajokat is – esküszöm, hogy vetekszik a ma már boltok által forgalmazott darabokkal. Mi több, így felnőtt fejjel már magam sem tudom, hogyan kezdenék neki. Persze, a szüleimnek megvolt a maguk elképzelése azt illetően, hogy nekem hol kell továbbtanulnom. És abban szó sem volt a varrásról. Én sem akartam ezzel foglalkozni. Az élet intézte el, hogy végül arra sodort. A terveimben az orvosi egyetem szerepelt, és mondanom sem kell, hogy nem lettem az. Egy pont hiányzott a felvételinél. Egy. Az egyik tantárgynál buktam el a dolgot. A tanár egyszerűen ki nem állhatott. Sosem felejtem el, amikor fellebbezni akartam és azt mondta nekem: „nem ezen az egy ponton fog múlni.” De. Ezen múlott. Még nem döntöttem el, bánjam-e vagy sem, hogy nem halottakban turkálok. A szüleim teljességgel kiborultak, én meg magamat kezdtem szégyelleni. Eljártam otthonról, és majdnem minden nap egy hazai gothic boltba, a Gabriel Art Gothic-ba ültem be. Erről szóltak a napjaim. Oda menekültem, hogy minél távolabb kerüljek a hazugságoktól. Amik még akkor is megmaradtak, amikor bekerültem a tervezőire. Egy akkori barátnőm hívott el az iskolába. Ami eredetileg divattervezői végzést biztosított. Mire oda kerültünk, kaptunk egy asszisztensi okiratot… ugyanannyi képzettséggel, mint amennyit ma biztosítanak egy rendes tervezőin. Nem csoda, ha le akarok innen lépni és felvételt nyerni az oszakai divatiskolába. Magyarországon egyet ismernek csak: a bőrt is lenyúzni az emberről. Úgy érzem, jogosan vagyok dühös, és nem azokat a barátaimat akarom bántani, akik hétvégi iskolában megszerzik a rendes végzettséget. De én évekig, hétköznap jártam be. Kora reggeltől, estig. Csoda, ha nem érzem fairnek a dolgot?! A lényeg, hogy még ekkor sem ismerte volna el anyám vagy az apám azt, hogy ezzel vihetem valamire. Folyton csak az egyetem, az egyetem, az egyetem… minden mondatukban ez szerepelt. Holott, míg a többiek lapszoknyákat varrtak össze a műhelyben, én addig merevítős fűzőket. Nagyon sokat köszönhetek Kati néninek és Marcsi néninek. Ők voltak a varrástanáraim, és rengeteg trükköt leshettem el tőlük. Nagyon szerettem őket. Azt mondom, bár mindenütt ilyen tanárok lennének, mint ők. Ha leszidtak is, kialakult az emberben egyfajta bizonyítási vágy. Bennem legalábbis ez tombolt, és a mai napig, ha valami nem úgy sikerül, a fülemben hallom Kati néni hangját: akkor szépen visszabontod az egészet. Anyagokra persze nem volt pénzem. Sokszor Kati néni hozatott fel nekem a helyi raktárból. Azt hiszem, rengeteget köszönhetek neki. Majdnem elájultam, amikor az igazgató kiemelten megdicsérte a munkámat az iskolai ünnepségen. Ösztöndíjat kaptam volna, és mondták, maradjak ott még 3 évet a férfi szabászaton is. Hogy mit tettem? Egyetemre mentem.

- Hol, Mikor végezted el a sulidat milyen bemutatókon vettél részt ?

Érettségi után a Szabómester nevű iskolában divattervezői képzésen vettem részt, mely során 2007-ben kiváló tanulmányi eredménnyel végeztem. Ahogy említettem előzőleg is, sajnos nem ugyanazt a papírt kaptam végül kézhez, mint amit mások ugyanennyiért megkapnak. A képzés során a tanáraim jóvoltából ismerkedhettem meg neves japán tervezők munkásságával, melyek arra inspiráltak, hogy részletesebben is foglalkozzam az ország kultúrájával. Végül 2007 szeptemberében a Károli Gáspár Református Egyetem keleti nyelvek és kultúrák szakán folytattam tanulmányaimat. 2008-ban lehetőséget kaptam, hogy egy egy éves tanulmányutat töltsek a szigetországban. Ezalatt az évek során sem tétlenkedtem, tovább foglalkoztam a keleti új irányú stílusokkal, illetve kint is ez iránti érdeklődésemből fakadóan végeztem felméréseket, sok emberrel interjút készítettem, és az iskolában, ahol angolt tanítottam gyerekeknek egy nagyon kedves nővel is megismerkedtem, aki cosplay ruhákat készített. Itthon a lolitákról írtam volna a szakdolgozatomat, amit még akkoriban ott kint elkezdtem. De annak ellenére, hogy beadtam róla a kérelmemet és megvolt a cím is, tavaly kiadták a témát, és megírta valaki más. Nem kevés pénzt és energiát fordítottam abba, hogy Japánban megszerezzem a megfelelő szabásmintákat, és kialakítsam belőlük azt a stílust, ami hozzám a legközelebb áll. 2009-ben már világossá vált előttem a saját projekt gondolata, mely a Maybe Innocent nevet kapta.Hazatérve Budapestre először fehérnemű tervezőként próbáltam megállni a lábamon, de a tanulmányaim és érdekeltségem miatt ezt félbe kellett szakítanom.

- Milyen stílust képviselsz , mesélj róla kicsit , miket készítesz?

A negatív tapasztalatoknak köszönhetően manapság már erősen elzárkózom attól, hogy azt mondjam: japános vagyok, vagy, hogy japán stílusú ruhákat, kiegészítőket készítenék. Bár, japán kint létem során valamelyest enyhült az a fájdalom, az a sok seb, amit ebben az országban összegyűjtöttem. Amióta csak ebben a stílusban – pardon, körben mozgok – mindig csak az volt a fejemhez vágva, hogy „én nem vagyok japó, de még sárga sem így nincs jogom sem arra, hogy őket utánozzam”. Volt, hogy annyira mélyre csúsztam az emiatt kialakult depresszióban, hogy már-már azon gondolkoztam, hogy átvarratom a szemeimet. Igen, jól olvassátok. És nem azért, hogy ezáltal majd megkedveljenek az emberek, hanem azért, mert elkezdtem megutálni a saját hazámat. A mai napig, ahová csak nézek, azt látom, hogy az emberek egymást marják. Hogy nem értékelik a kezdeményezéseket, sőt, ha lehet még csírájában elfojtják azt. Egyáltalán nem támogatják a hazai lehetőségeket. Persze, a vak is láthatja, hogy a ruháim honnan kapják az ihletésüket. De igyekszem finomítani, és a hétköznapokban is hordhatóvá tenni őket. Visszakanyarodva a kérdésedhez: én magam afféle egyvelegnek vallom magam. Még régebben megalkottam erre a hibrid lolita elnevezést. Nincs ugyanis olyan stílus, amit kifejezetten képviselnék. Persze, mint mindenkinek, nekem is van kedvencem. Viszont, ami talán a legmeglepőbb lehet, hogy pont abból nincsen egy darab ruhám sem. Munkába természetesen én is konszolidáltabban járok, de amikor eljön a hétvége, ’bevadulok’, és leginkább az általam újabban igen kedvelt punk loli irányzatnak hódolok.

- Magyarországon mennyire lendült fel a stílus, stílusbeliek rendelnek vagy sima átlag emberek is?

Hogy látod mikor lesznek toleránsak a dizájn cuccokkal szemben? Amin magam is meglepődtem, az az, hogy a rendelőim úgy erős 70%-nak köze nincsen a japánosokhoz. Mi több, anyukák is kértek már tőlem. Egyszerűen csak kedvelik a cuki dolgokat, én pedig megpróbálok mindig a kedvükben járni. Ha valaki megkér arra, hogy tegyek valamire egy extra masnit, koponyát, vagy hogy végezzek bármiféle apróbb módosítást, nem fogok neki nemet mondani. Elsők a megrendelők ugyebár, és én nagyon hálás vagyok azért, hogy megbíznak bennem. Jó látni, amikor elégedettek. Ez nem olyan, mint amikor állsz a boltban és eladsz egy random mackós tréninget. Ebben a szíved-lelked, a te két kezednek a munkája van benne. Bevallom, minden egyes alkotásomat fáj kiadni a kezeim közül. Olyanok, mint a lelkem egy-egy darabja. Remélem, nem hangzik túl giccsesen, de én így érzek. A varrás, ahogy korábban is említettem a mindenem, a részem. Nem is tudom, mi történne velem, ha egyszer valamiért abba kellene hagynom.

- Mint szakmát tanult ember mennyire látod, hogy fizetik meg MAGYARORSZÁGON ezt? Mennyire van rá igény? Hogy érzed valaha rendesen meg fogják-e fizetni neked azt amit csinálsz, az emberek mennyire igénylik és méltányolják a kézzel készített ruhákat?

Megfizetni rendesen? Mármint mindazt a munkát, amit belefektetek? Soha. Bár, hogy őszinte legyek, nekem ez az egész nem a pénzről szól. Persze, az ember hazudik, ha azt mondja, nem rakja rá a maga hasznát bármire is, vagy hogy nem jön jól hébe-hóba egy kis extra zseton. De ezt nevezik a varrásdíjnak. Ez a te – vagyis jelen esetben az én – ténylegesen belefektetett munkám. Ami nevetségesen olcsó.

- Olcsó? Tudnál példát mondani?

Hogyne! Ott vannak ezek a pulóverek. Van rajtuk 3 ezer forint hasznom. Na mármost, ezért én két délután varrom őket, úgy átlagosan elmegy rájuk 10~12 órám. Kiszámolhatja mindenki akkor az órabérem. Ezeken a holmikon nincs annyi – és ebben az országban soha nem is lesz – hogy meg lehessen belőle gazdagodni. De még a megélhetést is megkockáztatom. Az emberek az egyszerűbb, és olcsóbb utat választják manapság. Megrendelik a neten, külföldről, általában Kínából. Itt jön az, hogy nekem is kétféle megrendelőm van. Illetve, vannak azok az emberek, akik pontosan tudják, és felmérik, hogy milyen ruhát kapnak egy tervezőtől, és megbecsülik a kézi munkát. A másik csoport az, aki már az elején alkudozik, míg végül oda lyukad ki a dolog, hogy nem hogy a munkadíjad, vagyis a tényleges hasznod, de már maga az anyagár alá is aláalkudott. Az ilyen embereknek szoktam javasolni én magam a külföldi rendelést. Sokan nem értik meg, hogy nekem ezekkel a cuccokkal marha sok időm megy el, és így is nagyon kevés varrásdíjat rakok rájuk... Tényleg nagyon szeretném őket olcsóbban adni, de ha megteszem, akkor az azt jelenti, hogy teljességgel ingyen dolgoztam egy-egy darabbal órákig, sőt, pulcsik, ruhák esetében akár napokig is. Ha még azt a pénzt se kapom meg, amiért egy varrónő nekiülne, akkor jobban megérné, ha vállalnék másodállást, és csak magamnak varrnék. Ezek mind egyedi darabok. Amiket újabban rakok fel a facebook oldalamra, azokból semmi sem készül tömegesen. Ezt nem kapják meg a sarki kínaiban, sőt, mindenkinek elmondom, fel lehet nézni a külföldi oldalakra. Így is sok minden még mindig töredékáron van azokhoz képest (ne a kínai putrit vegyétek alapul, hanem az amerikai, igényes oldalakat). Tegnap ráadásul egy _anyuka_ dicsérte meg a pulcsi anyagát és minőségét... Az igény pedig. Lolita ruhákkal kezdtem, és egyre jobban eltávolodom tőle. Igény az lenne, csak kicsit túl sokat várnak el az emberek, túl kevésért. Mindenki azt nézi, mi hol az olcsóbb. Azt kell mondjam, szégyellhetné magát a japános kör. Mindig csak megy a sírás-rívás, hogy ez nincs itthon, az nincs itthon. Közben meg van, csak akkor veszik észre az emberek, amikor már bezárt. És akkor újra megy, az immáron képmutatóvá vált sírás-rívás. Tudod mit? Én inkább bemegyek a hazai boltba és megveszem két ezerrel drágábban a ruhát, ha tudom, hogy nem fog bezárni, mert fenn tudja miből tartani magát. Ezt hívjuk támogatásnak. Ideje lenne megbarátkoznia ezzel a szóval mindenkinek. Sajnálattal hallottam amúgy a múltkori esetet, hogy feleslegesen mentél a Black Ichigo-ba, mert az zárva volt. Pontosan emiatt. Az embereket nem érdekli, holott olyan olcsó a tea és a mochi, hogy jóval még a kínai büfék alatt van az ár. Ráadásul itt rendes, japán mochit kapsz. Hallottam, hogy a ruhaminőséget is kifogásolták ott. Nekem egyre több holmim származik tőlük. Ha nem lenne jó az anyag, nem venném meg. Egy lány mégis nekiállt mondogatni, hogy 50 forintos csipke van a ruhákon. Neki azt üzenném, hogy hozzon már nekem abból az 50 forintos csipkéből! Mert megvenném és akkor tényleg inkább megvarrnám magamnak! Nem titkolom, kiszámoltam fejben, melyik ruhát mennyiből tudnám kihozni. Nos, semmivel sem olcsóbban.

- Milyen visszajelzéseket kapsz a vevőktől és a rendelőktől? Volt-e már valami problémád?

Szerencsére elmondhatom, hogy csakis pozitívat. Ha valakinek van is problémája – mérettel akadt már – akkor azt is orvosoljuk. Egyszer egy fiú elnézte a méretét és emiatt rosszat varrtam le neki. Nem csináltunk belőle problémát, hamar megvette más. De vannak megrendelőim, akik megrendelték az árut és aztán nem hogy nem jelentkeztek érte, de még levélben sem méltattak válaszra. Újabban bevezettem azt, hogy ha egy héten belül nem jön valaki a cuccáért, akkor eladom másnak. De hamarosan az is be lesz vezetve, hogy előleget kérek, és ha nem jön érte, akkor azt bukja. Tudom drasztikus, szemét dolog, de nem egyszer volt már, hogy a saját zsebemből folyt ki pénz, mert valaki kért valamit, ráadásul sürgősen, én meg étel helyett az anyagot vettem meg. És az anyag itt áll…

-Mi az álmod? Lesz saját márkád? Magyarországon maradsz?

Ezen dolgozom. Hogy hivatalossá tegyem az egészet. Az álmom természetesen, hogy visszajussak Japánba. Az maga a nyugalom szigete. Szeretnék újra kifeküdni az óitai folyó partjára és nézni a tiszta, kék eget. Semmi sem cserélheti fel azt a pillanatot, szinte a retinámba égett. Mai napig élesen látom, és hallom a tenger moraját. Órákat mesélhetnék a különbségekről, emberekről, életvitelről…

- Mik az elérhetőségeid, weboldalaid? Hallottam a Black Ichigoban is lehet kapni a ruháidat, írnál erről is kicsit?

A weboldalam most készül. A facebook-on viszont bárki megtalálhat, és megnézheti a most elérhető munkáimat. Sokról sajnos nem készült kép. :(

-Köszi hogy válaszoltál a kérdéseimre van esetleg zárógondolatot?

Köszönöm a lehetőséget és azt javaslom, hogy mindenki tegye azt, amire vágyik és ne hagyja, hogy mások hátráltassák!!!

Nos remélem mindnekinek tanulságos cikk volt, nekem legalábbis az. Aki Manára kíváncsi, keresse meg Facebookon!

-Maybe Innocent